• Tartalom

66/1991. (XII. 21.) AB határozat1

1991.12.21.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
határozatot.
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondja ki és megsemmisíti a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 385. § (4) bekezdésének ,,…megvizsgálja, hogy a kártalanítási igény előfeltételei fennállnak-e, majd az iratokat felterjeszti az igazságügyminiszterhez, aki…'' szövegrészben írt, továbbá a 385. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
A részbeni megsemmisítés folytán a 385. § (4) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
,,A bíróság az ügyész nyilatkozatának beszerzése után, ha az igényt alaposnak találja, a terheltet, illetőleg tartásra jogosult hozzátartozóját az állam terhére pénzbeli kártalanításban részesíti.''
Az Alkotmánybíróság a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet (IM. r.) 9. § (2) bekezdésének: ,,…olyan…, hogy az ellenérték — figyelemmel a jogosult személyi és vagyoni körülményeire — súlyosan méltánytalan lenne…'' szövegrészében és a 9. § (4) bekezdésnek: ,,…majd az iratokat jelentéssel felterjeszti az igazságügyminiszterhez. …az igazságügyminiszter…'' szövegrészében foglalt rendelkezéseket — alkotmányellenességük miatt — megsemmisíti. A részbeni megsemmisítés folytán a 9. § (2) bekezdés és a (4) bekezdés a következő szöveggel marad hatályban:
,,(2) Ha az értékesítésből származó ellenérték és az értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi ára között eltérés van, a jogosult az értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli juttatásban részesíthető.''
,,(4) A bíróság egyesbíróként jár el; megvizsgálja, hogy a pénzbeli juttatás előfeltételei fennállnak-e. Ha az igényt alaposnak találja, a jogosultat az állam terhére pénzbeli juttatásban részesíti.''
A megsemmisített jogszabályok e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételével vesztik hatályukat.
Az Alkotmánybíróság a Be. 383—386. §-ainak, valamint az IM. r. 9. §-ának egyéb rendelkezései alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és az alkotmányjogi panaszt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) ,,Különleges eljárások'' című XVIII. fejezetében szabályozza a büntető eljárás során a személyi szabadság elvonásával járó büntetések és intézkedések folytán alaptalanul elszenvedett sérelem orvoslását szolgáló kártalanítást, illetve a vagyoni jellegű büntetések és intézkedések miatt elvont vagyon, valamint a bűnügyi költség visszatérítését.
A) A Be.-nek a kártalanításról szóló 383—385. §-ai a következők:
383. § (1) Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha
a) a büntetőeljárást azért szüntették meg, mert a cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt követte el, illetőleg büntethetőséget kizáró ok áll fenn, kivéve a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát és a magánindítvány hiányát;
b) a terheltet felmentették;
c) az eljárást vádelejtés alapján szüntették meg.
(2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt
a) a hatóság elől elrejtőzött, megszökött, szökést kísérelt meg;
b) az eredményes felderítés meghiúsítása végett a hatóság megtévesztésére törekedett vagy egyébként neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék;
c) felmentése esetén a kényszergyógykezelését rendelték el.
384. § (1) A jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért, szigorított javító-nevelő munkáért, illetőleg kényszergyógykezelésért a terheltnek kártalanítás jár, ha perújítás, illetve törvényességi óvás folytán felmentették, enyhébb büntetésre ítélték, vagy a büntetőeljárást vádelejtés alapján megszüntették, avagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el.
(2) Nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt
a) az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul;
b) az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett;
c) felmentés esetén kényszergyógykezelését rendelték el.
385. § (1) Kártalanítási igényt a terhelt hat hónapon belül terjeszthet elő a bíróságnál. Ha a kártalanítás a nyomozás során elrendelt előzetes letartóztatásért, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelésért jár, és a nyomozást megszüntették, a kártalanítási igényt annál a bíróságnál kell előterjeszteni, amely az előzetes letartóztatást, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelést elrendelte.
(2) A hat hónapi határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen a 383. § esetében a jogerős felmentő ítéletet vagy a megszűntető határozatot, a 384. § esetében pedig a perújítás vagy a törvényességi óvás folytán hozott jogerős határozatot a terhelttel közölték.
(3) Ha a terhelt a kártalanítási eljárás lefolytatása előtt meghal, vagy a határidő eltelte előtt meghal, anélkül, hogy igényét előterjesztette volna, tartásra jogosult hozzátartozója az eljárás folytatását kérheti, illetőleg a határidőn belül kártalanítási igényt terjeszthet elő.
(4) A bíróság az ügyész nyilatkozatának beszerzése után megvizsgálja, hogy a kártalanítási igény előfeltételei fennállnak-e, majd az iratokat felterjeszti az igazságügyminiszterhez, aki — ha az igényt alaposnak találja — a terheltet, illetőleg tartásra jogosult hozzátartozóját az állam terhére pénzbeli kártalanításban részesíti.
(5) A kártalanítási eljárás során a bíróságra háruló feladatokat bírósági titkár is teljesítheti.
B) A visszatérítésről a Be. 386. §-a rendelkezik, e szerint:
386. § (1) Javító-nevelő munka esetén a terhelt munkabéréből levont összeget, továbbá a pénzbüntetés, bűnügyi költség, vagyoni előny és elkobzás alá eső érték címén befizetett összeget a terheltnek vissza kell téríteni, ha perújítás vagy törvényességi óvás folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz.
(2) Vagyonelkobzás és elkobzás esetén az (1) bekezdés akként irányadó, hogy az elkobzott dolgot természetben kell visszaadni, ha pedig ez nem lehetséges, az értékesítésből származó ellenértékét kell visszatéríteni.
C) A 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet (a továbbiakban: IM. r.) 9. §-a — a vonatkozó rendelkezések sorában — a következőket írja elő:
,,(1) Ha a lefoglalást a büntetőügyben eljáró hatóság megszünteti, de a dolog természetben már nem adható ki, az értékesítésből befolyt ellenértéket kell a jogosultnak kifizetni.
(2) Ha az értékesítésből származó ellenérték és az értékesített dolog kiskereskedelmi, illetőleg forgalmi ára között olyan eltérés van, hogy az ellenérték — figyelemmel a jogosult személyi és vagyoni körülményeire — súlyosan méltánytalan lenne a jogosult az értékesítésből származó ellenérték és a kiskereskedelmi (forgalmi) ár közötti különbözet erejéig terjedő pénzbeli juttatásban részesíthető.
(3) A pénzbeli juttatás iránti kérelmet az ellenérték kifizetését elrendelő jogerős határozatnak a jogosult részére való kézbesítésétől számított hat hónapon belül lehet az első fokú bíróságnál, ha pedig a határozatot a nyomozó hatóság hozta, annál a bíróságnál benyújtani, amely a büntetőügyben az első fokú eljárásra illetékes.
(4) A bíróság egyesbíróként jár el; megvizsgálja, hogy a pénzbeli juttatás előfeltételei fennállnak-e, majd az iratokat jelentéssel felterjeszti az igazságügyminiszterhez. Ha az igazságügyminiszter az igényt alaposnak találja, a jogosultat az állam terhére pénzbeli juttatásban részesíti.
(5) A (2)—(4) bekezdés a Be. 102. § (3) bekezdése szerint az igénylőnek járó ellenérték, illetőleg az elkobzott dolognak a Be. 386. § (2) bekezdése szerint visszatérítendő ellenértéke esetére is irányadó.''
D) A visszatérítés foganatosításának részletes szabályait a 107/1979. (IK. 8.) IM utasítás állapítja meg.
II.
A) Az indítványozók a Be.-nek és az IM. r.-nek a kártalanításra és a visszatérítésre vonatkozó — ismertetett — rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását kérték. Álláspontjuk szerint e jogszabályok a szabadságuktól ,,jogtalanul'' megfosztott személyek kárának megtérülését alkotmányellenesen korlátozzák. Alkalmazásuk során nem jut érvényre az állam teljes kártérítő felelőssége [Alkotmány 55. § (3) bekezdés]. Különösen sérelmes a teljes reparáció hiánya azokban az esetekben, amikor az elítélés olyan cselekményért történt, amely az elkövetés idején sem minősült bűncselekménynek [Alkotmány 57. § (4) bekezdés]. A büntetőeljárás során ,,jogtalanul'' elvont vagyon visszatérítésénél alkalmazható szabályok is alkotmányellenesen korlátozzák a teljes kárpótlást [Alkotmány 13. § (1) bekezdés]. Mindkét féle eljárásban az igazságügyminiszter hozza meg a döntést, jogorvoslat lehetősége nélkül, ami ugyancsak alkotmánysértő [Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdés].
B) Az alkotmányjogi panasznak minősülő kérelmet benyújtó indítványozó előadta, hogy az ellene folyt büntetőeljárásban hozott jogerős ítéletet — törvényességi óvás után — számára kedvezően megváltoztatták. Az igazságügyminiszter a kártalanítási kérelem eldöntésénél elutasította a panaszos követelésének azt a részét, amely egyes eljárási költségeinek és a pénzmellékbüntetés egyébként visszatérített összege után felszámított kamat megtérítésére irányult. Mivel az elutasító döntés a Be. 383—385. §-ra hivatkozott, a panaszos e rendelkezések alkotmányellenességének megvizsgálását indítványozta és ügyében visszamenőleges hatállyal helytadó határozatot kért.
III.
Az igazságügyminiszternek az alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló eljárás során kifejtett álláspontja szerint a Be.-ben szabályozott kártalanítás érvényesítése éppen azoknak a sérelmeknek az orvoslását szolgálja, amelyekből eredő kár a büntetőjogi intézkedések ,,formálisan jogszerű'' volta, és ennél fogva az állam jogi felelősségének hiánya miatt, nem térülne meg. A rendelkezések — bár módosításra szorulnak és a jogalkotási eljárás folyamatban van — az Alkotmány szabályaival nem állnak ellentétben.
IV.
Az indítványok részben helytállóak.
A) Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint: ,,A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.''
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amelyet az 1976. évi 8. tvr. hirdetett ki, a 9. Cikkében a következőket mondja ki:
,,1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni. Senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
2. (…)
3. Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe vagy tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró … elé kell állítani; az ilyen személynek joga van arra, hogy ügyében ésszerű határidőn belül tárgyalást tartsanak, vagy szabadlábra helyezzék őt. (…)
4. Az a személy, akit szabadságától őrizetbevétel vagy letartóztatás útján fosztottak meg, jogosult a bírósághoz fordulni avégett, hogy az késedelem nélkül döntsön a fogvatartás törvényességéről és rendelje el a szabadlábra helyezését, amennyiben a fogvatartás nem törvényes.
5. Annak a személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kikényszeríthető joga van kártalanításra.''
B) Az Egyezményben foglalt idézett szabályokkal lényegében egybehangzó rendelkezéseket tartalmaz az Alkotmány, az alapvető jogokról szóló XII. fejezetében:
55. § (1) ,,A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
(2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.''
A büntető jogszabályok — az Alkotmánnyal és a nemzetközi jogi szabályokkal összhangban — a személyes szabadság korlátozását a hatóság által tehető kényszerintézkedésekkel (pl. letartóztatás stb.), büntetés kiszabásával, kényszergyógykezelés elrendelésével megfelelő eljárási szabályok mellett, lehetővé teszik.
Ugyancsak az Egyezségokmány és az Alkotmány idézett szövegéből következik az, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek alkalmazásában a személyes szabadságtól való megfosztás abban az esetben törvénytelen (jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt. Az alkotmányos alapvető jognak [55. § (1) bekezdés] ezért a megsértéséért az Alkotmány rendelkezéséből folyóan kártérítési igény keletkezik [55. § (3) bekezdés], amely a bíróság előtt érvényesíthető (70/K. §). E kártérítési igény érvényesítésénél irányadó anyagi jogi szabályokat a Ptk.-nak a szerződésen kívüli kárfelelősségről szóló rendelkezései tartalmazzák.
Ha a szabadságtól való törvénytelen megfosztás a közhatalom — így az állam büntető hatalmának — gyakorlása során történt, a kárfelelősségre a Ptk. 349. § rendelkezései vonatkoznak.
Ez az igény a Be. kártalanítási szabályaiban foglaltaktól függetlenül érvényesíthető. Nem helytálló tehát az indítványnak az az állítása, hogy a ,,jogtalan'' szabadságelvonásért járó kártérítési igényt a Be. kifogásolt szabályai alkotmányellenesen korlátozzák.
C) A személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény — a büntető jogszabály — az Alkotmány megengedő rendelkezése folytán [55. § (1) bekezdés] korlátozhatja. A személyes szabadságnak jogszerű (,,törvényes'') elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére garanciák legyenek. Megfelelő garanciák nélkül a szabadság-elvonásra lehetőséget adó jogszabályok alkotmányszerűsége válhat kétségessé.
A Be.-ben írt hatályos kártalanítási szabályok a kártalanítás előfeltételeit is meghatározzák, bizonyos esetek kizárásával. Kizárják továbbá azokat a személyeket a jogosultak köréből, akik a sérelem bekövetkeztéhez meghatározott tevékenységben vagy mulasztásban álló magatartással közrehatottak. Az indítványok a vizsgált jogszabályoknak ezzel kapcsolatos rendelkezéseit nem támadták: az alkotmányellenességi vizsgálat erre nem terjedt ki.
Alaptalanul állítják az indítványozók azt, hogy a jogszabályok a jogosultat megillető kártalanítási igény mértékét korlátozzák. A vizsgált jogszabályok a kártalanítás előfeltételeit és a kártalanítás módját határozzák meg, az összegére (mértékére) rendelkezést nem tartalmaznak. Ebből következik, hogy a törvényi előfeltételek megléte esetén a jogosult a szabadságelvonással összefüggésben bekövetkezett, kellően bizonyított teljes kára megtérítésére tarthat igényt. A kártalanítás és a kártérítés között ugyanis a jogalap tekintetében különbség van, mértékük azonban megegyezik: az okozott kár.
Alaptalanul sérelmezi az indítvány azt, hogy a Be. a kártalanítás teljessége szempontjából nem szabályozza kiemelten azt az esetet, amikor olyan cselekmény miatt ítélték el a sérelmet szenvedőt, amely az elkövetéskor nem minősült (a magyar jog szerint) bűncselekménynek [Alkotmány 57. § (4)].
Ha a jogalkalmazás során emiatt — tévesen — kiszabtak büntetést, ezt újabb határozattal kell orvosolni, hogy a Be. szerint érvényesíthető kártalanítási igény megnyíljék. Mivel a követelhető kártalanítanás mértéke nincs korlátozva, kiemelten kedvezőbb szabályozásra sincs szükség.
D) A jogerős ítélettel megállapított vagyoni jellegű büntetések és intézkedések, valamint a bűnügyi költség teljesítése (befizetése) miatt is alaptalan sérelem érheti az elítéltet.
A Be. 386. §-a szól az ekként elvont vagyon rendezéséről; ha utóbb — perújítás vagy törvényességi óvás folytán — olyan határozatot hoztak, amely ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz, elsősorban az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis a befizetett összeget vissza kell téríteni, illetőleg az elkobzott dolgot természetben vissza kell adni. Ha ez nem lehetséges, a dolog helyébe lépő (az értékesítésből származó) ellenértéket kell visszatéríteni.
Az IM. r. 9. §-a pénzbeli juttatás lehetőségével is enyhíteni kívánja a vagyoni sérelmet.
Az indítvány, a szabályozásban rejlő megszorítások miatt, a tulajdonhoz való — alkotmányosan védett — alapjognak a sérelmét állítja.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
Ez a jog azonban nem korlátozhatatlan. Büntető törvényi szabályok is tartalmazhatnak tulajdonjogot korlátozó elvonó rendelkezéseket. Ezek alkotmányszerűségéhez ugyancsak hozzátartozik a korlátozás szükségszerű és arányos volta, a szabadságelvonással kapcsolatban már korábban kifejtett elvek szerint. A büntetésként történt vagyonelvonás, a szabadságelvonáshoz hasonlóan, utóbb alaptalannak is bizonyulhat, ezáltal sérelem forrásává válik. Az alapjog korlátozásának garanciájaként nemcsak az alaptalanul megváltoztatott tulajdonjogi, illetőleg vagyoni helyzet helyreállítására kell szabályokat alkotni, hanem — ha a helyreállítás nem lehetséges — a sérelem elfogadható mérvű kiküszöböléséről is jogi szabályozással kell gondoskodni.
Az IM r. 9. §-ban írt pénzbeli juttatás intézménye a vagyoni hátrány enyhítését kárpótlás jelleggel teszi lehetővé, azzal, hogy módot ad a természetben helyre nem állítható tulajdoni helyzetnek értékarányos pótlására, a forgalmi (kiskereskedelmi) árhoz igazodóan. Ez a szabályozás, amely ugyan tárgyszerűen a mérték tekintetében elfogadható, az alkotmányszerűség szempontjából mégsem kielégítő. Az igény eldöntését ugyanis a jogszabály az elbíráló belátásától teszi függővé azzal, hogy a ,,jogosult személyi és vagyoni körülményeit'' meg nem határozott módon rendeli figyelembe venni, ugyancsak ettől függően értékelt ,,súlyos méltánytalanság'' esetén. Ez a rendelkezés szubjektív és egyben a személyek közötti hátrányos megkülönböztetésre is alkalmat adó elbírálást tesz lehetővé, ezzel pedig a kárpótlási igényt — esetlegessége miatt — az alkotmányos garancia szerepétől fosztja meg.
A jogszabálynak ez okból való kifogásolását az Alkotmánybíróság helytállónak találta.
E) Alkotmányellenes rendelkezéseket tartalmaznak továbbá a vizsgált jogszabályok az igényérvényesítést szabályozó részükben is.
Az Alkotmány 57. §-a értelmében mindenkinek joga van arra, hogy jogait és kötelességeit a perben a törvény által felállított független és pártatlan bíróság bírálja el [(1) bekezdés]; a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen pedig — a törvényekben meghatározottak szerint — mindenki jogorvoslattal élhet [(5) bekezdés].
Annak a sérelemnek az orvoslására irányuló kártalanítási (juttatás iránti) igény, amely a személyes szabadságtól való megfosztás, illetőleg a tulajdon elvonásával kapcsolatban a jogszabály alapján keletkezett, polgári jogviszonyt hoz létre, a jogszabályban meghatározott jogosult és kötelezett között, jóllehet a szabályozása a büntető eljárási jogszabályok között helyezkedik el.
A kártalanítási igény a Be. 385. § (1)—(4) bekezdésben írt eljárási szabályok szerint a bíróság előtt indítható. A bíróság a Be. XVIII. fejezetében foglalt különleges eljárásokra vonatkozó eljárási szabályok szerint jár el. Az általános eljárási szabályok (356. §) annyiban irányadóak, amennyiben az egyes különleges eljárásokra eltérő szabályt nem kell alkalmazni. A kártalanítási eljárás tekintetében az eltérő szabály az, hogy az eljárás tárgyában nem a bíróság dönt érdemben, hanem az előfeltételek megvizsgálását követő állásfoglalása után az ügyet eldöntés végett az igazságügyminiszterhez terjeszti fel. Ezzel a korlátozott bírósági eljárási hatáskörrel van összefüggésben az (5) bekezdés rendelkezése: e ,,bírósági feladatot'' a bírósági titkár is teljesítheti.
Lényegében hasonló eljárási szabályozást tartalmaz az IM. r. a többlet-visszatérítés (pénzbeli juttatás) iránti igény érvényesítése körében.
Mindkét szabályozás megfosztja a jogosultat attól az alkotmányos jogától, hogy igényét a független és pártatlan bíróság bírálja el.
A vizsgált szabályok lehetővé teszik azt, hogy az igazságügyminiszter a bíróságnak a jogalap tekintetében való vizsgálódása során kialakított állásfoglalását is felülvizsgálja. Ennek a jogi helyzetnek az alkotmányellensségét az sem oldja fel, hogy a miniszteri (államigazgatási) döntés a Polgári perrendtartásnak a (módosult) XX. fejezetében írt feltételek és eljárási szabályok szerint bírósági úton felülvizsgálható.
A Pp. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel a bírósági határozat a jogszabálysértő közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésére és — szükség esetén — új eljárásra való kötelezésre szorítkozhat.
A szóban lévő bírósági kártalanítási eljárásokban beékelődő államigazgatási (közigazgatási) határozatnak újabb bírósági eljárásban való felülvizsgálata a jogorvoslathoz fűződő alapjog alkotmányszerűségi követelményének [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] eleget tesz ugyan, az igény érdemi elbírálása tekintetében azonban a bíróság döntési hatáskörét alkotmányellenesen csorbítja.
Az Alkotmánybíróság az indítványok keretében vizsgált jogszabályoknak a fentiek szerint elemzett és kiemelt rendelkezései tekintetében állapította meg az alkotmányellenességet és ennek következményeként hozott megsemmisítést tartalmazó határozatot [1989. évi XXXII. tv. (ABtv.) 20. §, 40. §].
Ha az alkotmányellenesség csak egyes olyan rendelkezésekkel kapcsolatban áll fenn, amelyeknek megsemmisítése a jogszabálynak a gyakorlatban való alkalmazását lényegesen nem befolyásolja, az Alkotmánybíróság csak e rendelkezéseket semmisíti meg.
Az elbírált esetben a jogszabály részleges megsemmisítése egyrészt biztosítja a kártalanítás és visszatérítés jogintézményének a folyamatos joggyakorlatban való érvényesülését, másrészt az igényérvényesítési eljárásnak az indítványokkal támadott alkotmányellenes szabályai kiküszöbölésével a jogszabályban hatályban maradt rendelkezések a továbbiakban lehetővé teszik az alkotmányszerű jogalkalmazást.
F) Az alkotmányjogi panaszt előterjesztő indítványozó a kártalanításra vonatkozó szabályok alkotmányellenességét az ügyében hozott döntés sérelmesnek tartott részével összefüggésben állította.
Sérelme az, hogy a kártalanítási igénye elbírálásánál egyes felszámított költségeit és kamatveszteségét nem fogadták el az alaptalannak bizonyult szabadságelvonással összefüggésben lévő kárnak.
Az Alkotmánybíróság által megvizsgált és elbírált jogszabályoknak a fentiek szerint megállapított alkotmányellenessége és megsemmisítése nincs jogilag értékelhető kapcsolatban a panaszos által felhozott sérelemmel, ezeknek a konkrét ügyben való alkalmazása — visszamenőleges — kizárásához a panaszosnak érdeke nem fűződik [ABtv. 48. § (4) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt — alaptalan volta miatt — elutasította.
Alkotmánybírósági ügyszám: 45/B/1990/25.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére