• Tartalom

42/1993. (VI. 30.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság határozata1

1993.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára benyújtott indítványa alapján — dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével — meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ,,egyes büntető eljárási szabályok kiegészítéséről'' szóló, az Országgyűlés 1993. február 16-i ülésén elfogadott törvény alkotmányellenes.
A ki nem hirdetett törvény nemzetközi szerződésekbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt az Alkotmánybíróság visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Országgyűlés 1993. február 16-i ülésén törvényt fogadott el a következő szöveggel:
,,1. § A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 13. §-ának c) pontját, 127. §-a (1) bekezdésének b) pontját, a 131. §-át, 139. §-a (1) bekezdésének c) pontját, 145. § (2) bekezdésének d) pontját, 170. § (1) bekezdésének c) pontját, a 183. § (1) bekezdését, a 208. §-ának (1) bekezdését, a 213. §-ának a) pontját, a 214. §-át, a 250. §-ának I/a) pontját, a 252. §-ának (2) bekezdését, a 263. §-át, valamint a perújítási eljárásnak a XI. fejezetben írt szabályait a jelen törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, ha az eljárás tárgya olyan bűntett, amelyet a törvény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel vagy ennél súlyosabb büntetéssel rendel büntetni.
2. § (1) Elévülés [az 1878. évi V. törvény 105. § 3. pontja, az 1950. évi II. törvény 24. § b) pontja és 25. §-a, az 1961. évi V. törvény 30. §-ának b) pontja és 31. §-a; 1978. évi IV. törvény 32. §-ának b) pontja és 33—34. §-a] címén a nyomozást — beleértve a perújítási nyomozást is — megtagadni, illetve azt megszüntetni, vagy a terhelt terhére bejelentett perújítási indítványt elutasítani [Be. 276. §-ának (1) bekezdése a/2. pontja és (3) bekezdése, 279. §-ának (2) bekezdése, 281. §-ának (1) bekezdése] nem lehet.
(2) Az ügyész a 145. § keretei között azzal az eltéréssel jár el, hogy az eljárást elévülés címén [Be. 145. § (2) bekezdés d) pontja] nem szüntetheti meg.
3. § Vádirat, illetve perújítási indítvány benyújtása esetén [Be. 146. §-ának (1) bekezdése, 278. §-ának (1) bekezdése] a bíróság az eljárást a Be. VIII., IX., X. és XI. fejezetébe foglalt szabályok szerint folytatja le, azzal az eltéréssel, hogy elévülés címén [Be. 213. §-a (1) bekezdésének a) pontja, 250. §-ának I/a) pontja] az eljárás nem szüntethető meg, és e címen a perújítási indítvány sem utasítható el.
4. § (1) A tárgyalás eredményeként — amennyiben a bíróság az elévülést nem állapítja meg —, a Be. általános szabályai szerint jár el.
(2) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a büntethetőség elévült és egyéb okból nem kell az eljárást megszüntetni, vagy a Be. 214. §-ának (3) bekezdése alapján a vádlottat felmenteni, a bűncselekmény elkövetésének és az elévülés tényének megállapítása mellett az eljárást megszünteti.
5. § Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba, és az ebben foglalt rendelkezéseket az 1995. december 31. napjáig megindított büntető ügyekben kell alkalmazni.''
2. A köztársasági elnök a törvényt nem hirdette ki, hanem az 1993. március 5-én, valamint 8-án kelt indítványaiban — együttesen az 1956 októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló, elfogadott törvénnyel — előzetes alkotmányossági vizsgálatot kért.
A mindkét törvényre együttesen vonatkozó indítvány szerint: ,,Az Országgyűlés által jelenleg elfogadott törvények ugyanazt a tárgykört érintik, mint az Alkotmánybíróság által korábban vizsgált törvényjavaslat. Ezért indítványozom, hogy az Alkotmánybíróság ezen törvények vonatkozásában is vizsgálja meg, azok (egyes rendelkezéseiben, egészükben illetve egymással való kapcsolatukban) megfelelnek-e
— a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 15. §-ában,
— az Emberi Jogi Egyezmény 7. § (1) bekezdésében,
valamint
— az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában írt követelményeknek,
azaz a büntetőjogi legalitás alkotmányos elveinek, az állam büntető hatalma korlátozottsága elvének, a jogban való bizalom elvének, a jogbiztonság elvének és ezeken keresztül a jogállamiság követelményrendszerének.''
II.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az elfogadott, de ki nem hirdetett törvény egészében és részleteiben, tartalmilag és formailag is alkotmányellenes.
— Egészében ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal rögzített jogállamisággal, annak lényegi elemét képező jogbiztonság követelményével, továbbá az alkotmányos büntetőjognak a jogállamiság mellett másik alappillérét képező 8. § (1) és (2) bekezdésével.
— Tartalmilag súlyosabb visszaható hatályú büntető jogalkotást jelent, nem felel meg a büntetőjogi legalitás alkotmányos elveinek.
— A perújítás esetére irányadó rendelkezései sértik a jogállamiság részeként alkotmányos jelentőséggel bíró jogerő intézményét.
A törvényjavaslat parlamenti vitájában alapvető hangsúlyt kapott az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozata (a továbbiakban: elévülési határozat). A törvényjavaslat mellett és ellen szólók jogi érvelése elsősorban a körül forgott, hogy a törvényjavaslat mennyiben felel meg az elévülési határozat indokolásában kifejtett tételeknek, illetve mennyiben kerüli meg azokat, mennyiben alapul a határozati indokolás azon mondatán, miszerint: ,,Egyedül a bíróság állapíthatja meg jogerősen, azaz az ügyre és mindenkire irányadóan, hogy egy adott bűncselekmény büntethetősége elévült-e.'' (V. p. bevezető). A köztársasági elnök indítványa is felszólítja az Alkotmánybíróságot, hogy vesse össze az elfogadott törvényt az elévülési határozatban írt követelményekkel.
A büntetőeljárásban eljáró hatóságok határozatai közül kétségtelenül csak a bíróság határozataihoz fűződik jogerőhatás. Az ugyanazon személlyel szemben ugyanazon bűncselekmény miatti kétszeri eljárás tilalma csak jogerős bírósági határozat esetén érvényesül. A nyomozás megtagadása vagy megszüntetése nem akadálya újabb nyomozásnak, illetőleg az eljárás későbbi folytatásának [Be. 127. § (4) bekezdés, 141. §].
Az állami büntető hatalom érvényesítésének szervezeti rendjére vonatkozó alkotmányos rendelkezések az Alkotmánynak az Országgyűlés törvényalkotási jogára, a Kormány feladataira, valamint az ügyészségre és a bíróságra vonatkozó tételei alapján értelmezhetők.
Az ügyészség a nyomozás törvényessége felett felügyeletet gyakorol (törvényben meghatározott ügyekben maga is végez nyomozást); képviseli a vádat a bíróság előtt [51. § (2) bek.]. A bűncselekmény elkövetőinek megbüntetése a bíróságok hatáskörébe tartozik [50. § (2) bekezdés].
Ezekkel az alkotmányos rendelkezésekkel van összhangban a Be.-nek az a szabályozása, amely szerint a nyomozó hatóságok — törvényben meghatározott előfeltételek mellett — kötelesek a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázni és az állami büntető igénynek érvényt szerezni; de kötelesek tartózkodni a (további) eljárástól, ha a büntető igény hiányát vagy megszűnését észlelik. Ez az elévülés büntető anyagi jogi természetének megfelelő eljárásjogi szabály. Az elévülés ugyanis eljárási intézkedés nélkül is bekövetkezik, és ez nem igényel hatósági megállapítást. Ellenkezőleg: az eljárási cselekmények az elévülést félbeszakítják, nyugvását vagy újrakezdését eredményezik.
A büntető igény hiánya, a büntethetőség elévülésekor utólagos elenyészése a büntetőeljárásnak olyan abszolút akadálya, amely hivatalból észlelendő és eljárási következményei hivatalból érvényesítendők, akár az elkövető akarata ellenére is. Ezt a büntetőjog ultima ratio jellege, az állam büntető hatalmából az egyének életébe, jogaiba való hatósági beavatkozás súlya indokolja. A büntetőeljárás, nem csupán a terhelt, hanem kívülálló személyek alapvető jogaiba való bevatkozást, az eljárásban való közreműködésre, illetve eljárási cselekmények eltűrésére kényszerítést tesz lehetővé. Elenyészett büntető igény esetében maga a potenciális terhelt sem kényszerítheti ki a büntetőeljárás megindítását, az ügyész indítványtételre kötelezését, továbbá nyilvános bírósági tárgyaláson jogerőre képes határozat hozatalát. Erre a bűncselekmény sértettjeinek sincs alkotmányos joga.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint ,,mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat'' a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Ez a rendelkezés sem biztosít alkotmányos jogot a büntető igény létének vagy hiányának kizárólagosan bírósági eldöntésére; a benne foglalt alapvető jog érvényesülésére — értelemszerűen — a vádemelést követően kerülhet csak sor.
Az Alkotmánybíróság álláspontja e kérdésben megegyezik a nemzetközi bírói gyakorlattal. Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. Cikkének 1. pontja szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időben tárgyalja, és hozzon határozatot az ,,ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően''. Az Egyezmény rendelkezéseit értelmező gyakorlat szerint a 6. Cikk akkor kerül alkalmazásra, amikor valakivel szemben büntetőeljárást indítanak, pontosabban vádat emelnek. Az Egyezmény tekintetében a strasbourgi gyakorlat nem ismeri el a büntetőeljárás, ezen belül a bírósági tárgyalás kikényszerítésének jogát, nem ismeri el az eljárás alá vont személynek azt a jogosultságát, hogy követelje: a bűnösség vagy az ártatlanság deklarálásáig folytassák le a bírósági tárgyalást. Nem ismeri el harmadik személyek jogát sem a büntetőeljárás kikényszerítésére.
III.
1. Visszaélés lenne az állam büntető hatalmával, ha a büntetőeljárás szükségképpen jogkorlátozó eszközrendszerét a büntetőjogi felelősségre vonás célja nélkül alkalmaznák. Amennyiben a büntetőeljárás ténylegesen létező büntető igény hiányában is folytatható lenne, úgy a formailag még oly törvényesnek látszó eljárás (szabályszerű szervezetben működő hatóságok, szabályosan végzett eljárási cselekmények, az eljárás alá vont személyek alkotmányos jogainak, az ártatlanság vélelmének, a védelemhez való jognak, a jogorvoslati jognak, a független és pártatlan bíróság előtti méltányos eljáráshoz való jognak, a törvény előtti egyenlőségnek biztosítása) is alkotmányellenessé válik, mert az Alkotmányban rögzített más, fontos alapjogok korlátozásának sem alkotmányos, sem büntető anyagi jogi célja és értelme nincs.
A Be. 13. §-a, amelyet a vizsgált törvény bizonyos körben és időben felfüggesztendőnek tart, nem csupán egy a büntetőeljárás rendelkezései közül, hanem — a Be. 12. § (1) bekezdésével együttesen (büntetőeljárást csak a törvényben meghatározott feltételek alapján, bűncselekmény alapos gyanúja esetén, és csak az ellen lehet indítani, akit bűncselekmény alapos gyanúja terhel) — alapvető, garanciális eljárási szabály.
Az alkotmányos büntetőjog szempontjából az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése az az alaprendelkezés, amely a jogállamiság általános normatív tartalmán túl védi az egyént a büntetőjogi eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel az alkotmányos tétellel vannak összhangban a büntetőjogi szabályrendszernek, a büntető anyagi és eljárási, valamint a büntetés-végrehajtási jognak mindazon alapelvei és garanciális rendelkezései, amelyek nem nyertek tételes megfogalmazást az Alkotmány egyéb rendelkezéseiben.
A demokratikus jogállamok alkotmányai igen eltérőek a tekintetben, hogy a büntetőjogi szabályrendszernek az egyént az állam túlhatalmával szemben védő tételeiből mit és milyen részletességgel tartalmaznak. A magyar büntetőjog is több olyan alapvető, garanciális rendelkezést tartalmaz, amelyek közös célja az állami önkény kizárása az állam büntető hatalmának érvényesítési folyamatából. Az Alkotmánybíróság már az elévülési határozatban is világosan kifejtette álláspontját arról, hogy a ,,büntető jogszabályok alkotmányosságát nem csupán az Alkotmányban kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákkal kell mérni. A büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó.'' (V. p. bevezető.) Ezeknek a jogalkotó részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása, felfüggesztése ,,alapvető jog lényeges tartalmának'' korlátozását jelenti, azaz sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt tilalmat.
A büntetőeljárás alapvető rendelkezései között ilyen a Be. 13. §-a. A büntetőeljárás részletszabályainak kimerítő elemzése nélkül is belátható, hogy az eljárás megindítása és folytatása az egyén alapvető alkotmányos jogainak:
szabadságának (Alkotmány 55. §),
szabad mozgásának és tartózkodási helye szabad megválasztásának, a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jognak [58. § (1) bekezdés — az 1989. évi XXVIII. tv. szerint nem utazhat külföldre a büntetőeljárás befejezéséig, akivel szemben olyan szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás, amelyre a törvény háromévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel, az 1989. évi XXIX. tv. pedig ugyanezen esetben a kivándorlást tiltja meg],
a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adat védelméhez való jognak [59. § (1) bekezdés — a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. tv. lehetővé teszi az egyénre vonatkozó különleges adatok kezelését is a bűnüldözés érdekében] korlátozására ad alapot.
A korlátozás nem csupán a büntetőeljárás alá vont személyt, a terheltet érinti, hanem érintheti az eljárásban tanúként részt venni köteles, vagy a bizonyítékok megszerzése érdekében alkalmazott eljárási cselekményeket (szemle, lefoglalás, házkutatás, motozás stb.) eltűrni köteles ,,kívülálló'' személyek alkotmányos alapjogait is. A mindezekre alapot adó büntetőeljárás megindítása és lefolytatása olyan esetekben, amikor az állam büntető hatalmát megalapozó büntető igény már nem létezik, alkotmányellenes.
2. A büntetőeljárás maga természetesen nem büntető anyagi jogi jogkövetkezmény, hiszen célja és feladata éppen annak feltárása, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak, a büntetések és/vagy intézkedések alkalmazásának feltételei fennállnak-e, és ha igen, akkor azok elrendelése. Azonban az olyan szabályozás, amely nyilvánvalóan nem létező állami büntető igény esetén, az elévült bűncselekmény történeti tényállásának és elkövetőjének megállapítása érdekében, az elsőfokú bírósági tárgyaláson alapuló határozatig kötelezővé teszi az eljárás lefolytatását, gyakorlatilag a büntetőeljárást, az abban alkalmazott eljárási cselekmények valóságos korlátozó tartalmát (ez lehet előzetes letartóztatás is), az alkotmányos alapjogként garanciát hordozó nyilvános tárgyalást, a büntetőeljárás hatálya alatt álló személyre nehezedő pszichikai terheket, a mindennapi életvitelben jelentkező gyakorlati nehézségeket, többletköltségeket, esetleges gazdasági veszteségeket, továbbá a bűnösség tényének bírósági deklarálását magát változtatja az elévült bűncselekmény büntetőjogi jogkövetkezményévé.
3. Olyan bűntettek (tehát szándékosan elkövetett bűncselekmények) esetén, amelyekre az elkövetéskor irányadó büntető törvény öt évet meghaladó szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés (életfogytig tartó szabadságvesztés, halálbüntetés) kiszabását rendeli, a törvény kihirdetése napjától 1995. december 31. napjáig megindult ügyekben nem, illetve csak sajátosan érvényesülhet a Be. 13. § c) pontjában benne rejlő rendelkezés, mely szerint: büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult eljárást pedig meg kell szüntetni, ha az elkövető büntethetősége elévült.
Ugyanezen bűncselekmények miatt, ugyenezen időben megindult ügyekben nem érvényesül továbbá a Be. 276. § (4) bekezdésnek [és nem a törvény 2. §-ában hivatkozott (3) bekezdésnek, mert az az Alkotmánybíróság határozatát, mint perújítási okot tartalmazza] az a rendelkezése, hogy a perújításnak a terhelt terhére csak az elévülési időn belül van helye. A minden kétséget kizáróan bekövetkezett elévülés tehát nem akadálya, hogy a bíróság jogerős ítéletével elbírált cselekmény (alapügy) esetén perújításra kerüljön sor, ha az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terhelt bűnösségét meg kell állapítani vagy lényegesen súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
A törvény sajátos rendelkezéseinek érvényesítésére értelemszerűen akkor lenne szükség, ha az elévülés bekövetkeztére utaló körülmények — az elévülés tartamára, kezdetére, félbeszakadásának és nyugvásának eseteire vonatkozó büntető törvényi szabályok figyelembe vételével — a konkrét ügyben kétségkívül észlelhetők. Ha ugyanis az elévülés megállapításához további tények feltárása szükséges, tehát az elévülés bekövetkezése kétséges (pl. kérdéses a cselekmény minősítése, a cselekmény befejezésének időpontja, eredmény vagy állapot bűncselekmény jellege, az elkövető ellen a hatóság részéről a bűncselekmény miatt tett intézkedések köre, időpontja, megszakító hatása), akkor a hatályos szabályok is megfelelő eljárási eszközöket biztosítanak azok tisztázására.
4. A törvény a terhelt terhére az ügyész részéről perújítási indítvány benyújtását, a bíróság részéről pedig a perújítás elrendelését és tárgyalás kitűzését teszi kötelezővé a már elbírált bűncselekmény miatti büntethetőség elévülési idejének eltelte után is.
A büntetőeljárásnak alkotmányos jelentőségű, az állam büntető hatalmának további korlátait kijelölő rendelkezése szerint büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult eljárást meg kell szüntetni, ha a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a perújítás és a felülvizsgálat esetét [Be. 13. § d) pont]. E szabályban a büntetőjogi felelősségre vonásra irányadó, egymással szorosan összefüggő, két garanciális elvből, a ,,res iudicata'', az egyszer elbírált cselekmény ,,ítélt'' jellegéből, valamint a ,,ne bis in idem'', az ugyanazon cselekmény miatti kétszeri eljárás alkotmányos jelentőségű tilalmából következő relatív eljárási akadály fogalmazódik meg.
A perújítás a büntetőjog ezen alapvető elveit kivételesen, az anyagi igazság érvényesülése érdekében feloldó rendkivüli jogorvoslat. A törvény ennek a kivételes eszköznek felhasználási lehetőségét terjeszti ki az elévülési időn túlra. Ezzel további alkotmányellenességet valósít meg, mivel megsérti a jogállamiság lényegi elemét alkotó alkotmányos jogintézmény, a jogerő tiszteletének követelményét.
Az Alkotmánybíróság a törvényességi óvást megsemmisítő 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kinyilvánította azon álláspontját, hogy az anyagi igazság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye a jogbiztonság elsődlegessége alapján hozza összhangba. ,,A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik'' (V/4. pont).
A jogerő áttörésére csak kivételesen alkalmazható perújításnak olyan szabályozása, amely lehetőséget teremt a büntetőeljárás eszközeinek ismételt alkalmazására a bíróság jogerős határozatával már elbírált cselekmény miatt, a terhelt terhére, mégpedig már elenyészett állami büntetőigény esetén, az alkotmányossági követelmények tükrében elfogadhatatlan.
5. A köztársasági elnök indítványában a törvénynek meghatározott nemzetközi szerződésekbe (egyezményekbe) ütközésének vizsgálatát is kérte.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 1. § c) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatásköre jogszabály (és az állami irányítás egyéb jogi eszköze) nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatára terjed ki. A ki nem hirdetett törvény nem tekinthető jogszabálynak; előzetes normakontroll végzésére pedig csak az Abtv. 1. § a) pontja alapján a ki nem hirdetett törvény Alkotmányba ütközése tekintetében van lehetőség.
Az Alkotmánybíróság ezért hatáskörének hiánya miatt az indítványnak ezt a részét visszautasította.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 268/A/1993/5.
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye
A köztársasági elnök az egyes büntetőeljárási szabályok kiegészítéséről elfogadott törvényt előzetes normakontrollra küldte meg, és kérte annak vizsgálatát, hogy megfelel-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, 8. § (1) és (2) bekezdésében, 57. § (2) és (4) bekezdésében, valamint az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában foglaltaknak, azaz a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvének, a jogban való bizalom elvének, a jogbiztonság elvének és ezeken keresztül a jogállamiság követelményrendszerének.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése a jogállamiság elvét rögzíti. Ebből következik a hatalmi ágak megosztása, s a visszamenőleges érvényű jogalkotás tilalma. A hatalmi ágak megosztása értelmében egyedül a bíróság állapíthat meg bűnösséget, szabhat ki büntetést, és véglegesen, joghatályosan csak a bíróság állapíthatja meg mindenkire kötelező érvénnyel a büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okot is. Ezzel a kizárólagos bírói hatáskörrel a vizsgált törvény nem ellenkezik.
Nem alkotmányellenes a büntetőeljárás olyatén szabályozása, hogy elévülés alapos feltételezése esetén rendőri vagy ügyészi szakban is abba lehessen hagyni a nyomozást. Az ilyen — elévülésre tekintettel — történt megszüntetésnek azonban nincs jogereje, az eljárást bármikor újra lehet kezdeni. A rendszerváltozást követő időszakban, amikor a bűncselekmények üldözhetőségével kapcsolatos vélemények a társadalomban erősen megoszolnak, a jogállamiságból következő jogbiztonság követelménye indokolttá teheti az elévülés megállapításának kizárólagosan a bíróság hatáskörébe utalását. A múlt függő kérdéseinek végleges lezárásához komoly társadalmi érdek fűződik. ,,Nyilvánvalóan'' elévült bűncselekmény viszont ugyanúgy nem létezik, mint ahogy nyilvánvalóan elkövetett bűncselekmény sem létezhet jogilag.
2. Az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése alapvető jogok korlátozására és bizonyos alapvető jogok korlátozhatatlanságára vonatkozik. Ilyen — korlátozhatatlan emberi jog — a törvény előtti egyenlőség, ilyen az — egyébként külön is nevesített — ártatlanság vélelme. A bűnelkövetőnek e jogai jogállamban nem vonhatók el. Erre vonatkozik nevesítetten az Alkotmány 57. § (1)—(3) bekezdése. Nincs azonban olyan emberi alapvető jog, amely tiltja a bűnelkövető ellen eljárás lefolytatását vagy felelősségre vonásának kezdeményezését: nincs alanyi joga senkinek sem bűncselekménye büntetlenségére. Az állam a törvényszabta határok közt köteles, viszont csak a törvényszabta határok közt jogosult büntetőhatalmát érvényesíteni. E hatalom korlátainak minden büntetőeljárásnál egyformán kell érvényesülniök.
A támadott törvény az eljárás rendjét bizonyos súlyosabb bűncselekményekre megváltoztatja, de ezzel sem a törvény előtti egyenlőség, sem az ártatlanság vélelme elvét nem sérti. Magának a bűnüldözésnek a gyakorlati szabályait az állam módosítani az Alkotmány szerint jogosult, mert az eljárás módosítása nem visszaható hatályú, és az eljárási szabályok törvénnyel megállapíthatók.
3. Az Alkotmány 57. § (1) pont szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. A támadott törvény ezt az elvet nem sérti. Mind az elkövető személyét, mind a bűncselekményi jelleget, mind az elévülést a bíróság köteles tárgyaláson megállapítani: ezzel a támadott törvény szigorúan az alkotmányosság határai között marad. Maga az elévülés csak meghatározott tettes meghatározott cselekményének büntethetőségét szüntetheti meg: amíg nincs határozott tettes és határozott cselekmény, addig értelmetlen lenne elévülésről beszélni. Az elévülés megállapítása a büntethetőség akadályának megállapítása, ez pedig eleve nem történhet meg olyan cselekménnyel szemben, amelyet nem követtek el és olyan elkövető javára, aki nem követett el bűncselekményt. A cselekmények nem általában évülnek el, hanem adott tettes adott bűncselekménye évül el: ám maga az, hogy volt a tettesnek büntethető cselekménye, csak bíróság által nyilvános igazságos tárgyaláson állapítható meg vádemelés esetén az Alkotmány tételes előírása szerint.
Az állam eltekinthet a bűnüldözéstől a legkülönbözőbb szempontok szerint, kegyelmet oszthat törvényhozása révén korlátlanul, de a bíróság nem teheti meg, hogy az elévülés kérdésében határozott állást foglaljon tárgyaláson kívül, minthogy ezzel közvetve a bűnösség kérdésében is állást kell foglalnia, és ezt csak tárgyaláson teheti. Tény, hogy ezzel az elévült bűncselekmény tettese bizonyos — az eljárásból adódó — hátrányt szenved. Másrészt azonban az elkövető biztonságát is szolgálja annak megállapítása, hogy van-e vele szemben bűnüldözésnek helye, s a társadalom megbékélését, a jogbiztonság alkotmányos szempontját is szolgálja az eljárásnak a törvényjavaslat szerinti módosítása.
Mindezekre figyelemmel úgy ítélem, hogy a támadott törvény, noha több vonatkozásban kimunkálatlan és felvet kétségeket az eljárás egyes részletkérdéseiben, nem sérti az alkotmányos büntetőjogot.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére