• Tartalom

1/1994. (I. 7.) AB határozat1

1994.01.07.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a polgári eljárásban az ügyész általános perindítási, fellépési, fellebbezési és a jogerős ítélet felülvizsgálatára irányuló általános indítványozási joga alkotmányellenes. Ezért az Alkotmánybíróság az e jogok gyakorlására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megsemmisíti.
E szerint a határozat közzétételének napjától hatályukat vesztik a Polgári perrendtartásról szóló, többször módosított 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.):
2/A. § (1) bekezdésének ,,fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg'', továbbá ,,valamint a per bármely szakaszában felléphet a törvényesség érdekében'' szövegrészei;
(2) bekezdésének ,,A perben az az ügyész léphet fel, illetőleg'' szövegrésze;
(3) bekezdésének ,,fellépése során és'' szövegrésze;
3. § (4) bekezdésének ,,illetőleg a fellépés'' szövegrésze;
49. § (4) bekezdésének ,,az ügyész, illetőleg a'' szövegrésze;
233. § (1) bekezdésének ,,továbbá — akkor is, ha az eljárásban még nem vett részt — az ügyész'', valamint ,,Ha a felek a fellebbezésről lemondtak (228. §), az elsőfokú eljárásban részt nem vevő ügyész nem élhet fellebbezéssel.'' szövegrészei, valamint a
270. § (1) bekezdésének ,,az ügyész'' szövegrésze.
Ugyancsak a határozat közzétételének napjától vesztik hatályukat a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló — többször módosított — 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: Ütv.):
10. § (2) bekezdés b) pontjának ,,fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg'', továbbá ,,valamint a törvényesség érdekében az eljárás bármely szakaszában felléphet'', végül ,,feltéve, hogy annak gyakorlása a közérdeket vagy mások törvényes érdekeit nem sérti'' szövegrészei, illetőleg a (2) bekezdés c) pontjának ,,vagy polgári'' szövegrésze.
Végül úgyszintén a határozat közzétételének napjától vesztik hatályukat a Polgári perrendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1957. évi VIII. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező 1958. évi 5. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.):
(2) bekezdésének első mondata.
A Pp. rendelkezései a következő szöveggel maradnak hatályban:
2/A. § (1) Az ügyész keresetet indíthat, ha a jogosult a jogainak védelmére bármely okból nem képes. Nem indíthat az ügyész keresetet olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban meghatározott személy vagy szerv érvényesíthet.
(2) A pert az az ügyész indíthatja meg, aki a perre illetékes bíróság területén működik. A legfőbb ügyész rendelkezése alapján ezek a jogok bármelyik ügyészt megilletik.
(3) Az ügyészt az általa indított perben megilletik mindazok a jogok, amelyek a felet megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el. Abban a perben, amelynek megindítására külön jogszabály jogosítja fel az ügyészt, vagy amelyet a törvény vagy külön jogszabály értelmében ellene lehet indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja.
3. § (4) A bíróság értesíti az ügyészt a keresetindítás szükségességéről, ha ennek a 2/A. §-ában megjelölt feltételei a per adatai szerint fennállanak.
49. § (4) A gazdálkodó szervezet, illetőleg a polgár a perben félként vesz részt, ha az őt illető igény érvényesítése céljából az ügyész, illetőleg a külön jogszabállyal erre feljogosított szervezet pert indított. Ha a résztvevők perbeli cselekményei (nyilatkozatai, kérelmei stb.) eltérnek, azokat a bíróság a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. Ugyanezt a rendelkezést kell alkalmazni abban az esetben, ha külön jogszabállyal erre feljogosított szervezet a perben fellép.
233. § (1) Az elsőfokú bíróság határozata ellen — amennyiben a törvény ki nem zárja — fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen.
270. § (1) Ha törvény másként nem rendelkezik, a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól — jogszabálysértésre hivatkozva — a fél, a beavatkozó, valamint — a rendelkezés reá vonatkozó része ellen — az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz. Minden jogosult ugyanabban az ügyben csak egy alkalommal élhet felülvizsgálati kérelemmel.
Az Ütv. rendelkezései a következő szöveggel maradnak hatályban:
10. § (2) bek. b), ha a jogosult bármely okból nem képes jogainak védelmére, polgári peres vagy nemperes eljárást indíthat; a jogszabály szerint kizárólag meghatározott személy által érvényesíthető jog iránt azonban eljárást nem indíthat; az eljárásban való részvétele során tiszteletben kell tartania a felek rendelkezési jogát;
c) bármely büntetőügy iratait magához kérheti annak megvizsgálása végett, hogy az adott ügyben az eljárás és a határozat, illetve annak végrehajtása megfelel-e a törvényeknek.
A Tvr. rendelkezései pedig a következő szöveggel maradnak hatályban:
17. § (2) Abban az eljárásban, amelynek megindítására külön jogszabály jogosítja fel az ügyészt, vagy amelyet külön jogszabály értelmében ellene lehet indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja.
Az Alkotmánybíróság a Pp. 2/A. §-ának egyéb rendelkezései, a Pp. 272. és 273. §-ai, továbbá az Ütv. 10. § (2) bekezdés d) pontja, 13. és 14. §-ai, végül a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat amiatt, hogy a törvényhozó a felülvizsgálati kérelmek elbírálására az ún. táblabíróságokat nem hozta létre, elutasítja, a támadott jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítása iránti indítványt pedig visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozók álláspontja szerint a Polgári perrendtartásról szóló — többször módosított — 1952. évi III. törvény (Pp.) 2/A. §-a, amely az ügyész polgári perbeli jogaira vonatkozó általános szabályokat tartalmazza, alkotmányellenes. Az egyik indítvány szerint a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló — többször módosított — 1972. évi V. törvény (Ütv.) 10. § (2) bekezdés b) és d) pontjai, a 13. és 14. §-ai, valamint a Pp. 270. § (1) bekezdése, 272. § (1) bekezdése és 273. § (1) bekezdése az ügyészt ugyancsak alkotmányellenes jogosultságokkal ruházza fel. Egy további indítvány szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség is fennáll, tekintettel arra, hogy a törvényhozó a felülvizsgálati eljárás lehetőségét az 1992. évi LXVIII. törvény 15. §-ával, valamint az 1992. évi LXIX. törvény 8. §-ával megnyitotta ugyan, de annak szervezeti feltételei megteremtéséről már nem gondoskodott, mert a felsőbíróságok vagy legalább egy felsőbíróság felállításáról nem intézkedett.
2. Az indítványokban kifejtett álláspont szerint a kifogásolt rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal, az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére is figyelemmel sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglaltakat, nem felelnek meg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében a bíróságokkal szemben támasztott függetlenség és pártatlanság alkotmányos követelményeinek, végül az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt jogegyenlőség alkotmányos elvébe, illetőleg a diszkrimináció tilalmába ütköznek.
II.
1. A Pp. 2/A. § értelmében (általános ügyészi keresetindítási és perbeli fellépési jog) az ügyész keresetet indíthat fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg akkor, ha a jogosult a jogainak védelmére nem képes, valamint a per bármely szakaszában felléphet a törvényesség érdekében. Nem indíthat az ügyész pert olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban meghatározott személy vagy szerv érvényesíthet. Az ügyészt perbeli fellépése során a fél jogai illetik meg, de egyezséget nem köthet, jogról nem mondhat le, jogokat nem ismerhet el. Az Ütv. 10. § (2) bekezdés b) pontja tartalmilag a Pp. 2/A. §-ával összhangban szabályozza az ügyész általános perindítási és perbeli fellépési jogát, a c) pontban írt rendelkezés pedig feljogosítja arra, hogy — a büntető ügyiratok mellett — bármely polgári ügy iratait is magához kérje annak megvizsgálása végett, hogy az adott ügyben az eljárás és a határozat, illetve annak végrehajtása megfelel-e a törvényeknek.
E bekezdés támadott d) pontja szerint az ügyész a törvényben meghatározott per- és jogorvoslatokkal élhet, az Ütv.-nek az egyik indítvány által ugyancsak kifogásolt 13—14. §-ai pedig az ügyészi óvás jogintézményét szabályozzák.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján, ha a törvény másként nem rendelkezik, a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól — jogszabálysértésre hivatkozva — bármely polgári perben az ügyész is indítványozhatja.
A Pp. 272. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál kell a határozat közlésétől számított hatvan napon belül előterjeszteni, igazolási kérelem benyújtására e határidő elmulasztása esetén harminc nap áll rendelkezésre, mely határidő jogvesztő.
A Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során három hivatásos bíróból álló tanácsban ítélkezik. Ha a felülvizsgálati kérelem a Legfelsőbb Bíróság jogerős határozata ellen irányul, a Legfelsőbb Bíróság öt hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.
2. Az indítványozók a Pp. 3. § (4) bekezdésének, 49. § (4) bekezdésének, 233. § (1) bekezdésének, továbbá a Tvr. 17. § (1) és (2) bekezdésének szabályait nem kifogásolták ugyan, az Alkotmánybíróság azonban — a szoros tartalmi összefüggésre figyelemmel — az alkotmányossági vizsgálatot e rendelkezésekre is kiterjesztette. A Pp. 3. § (4) bekezdése és 49. § (4) bekezdése az általános perbeli fellépési joggal kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket, a 233. § (1) bekezdése az ügyészt az elsőfokú ítélet ellen általánosságban fellebbezési jogosultsággal ruházza fel, akkor is, ha az eljárásban még nem vett részt. A Tvr. 17. § (1) és (2) bekezdése pedig a polgári nemperes eljárásra nézve tartalmaz a Pp. 2/A. §-ában foglaltakhoz hasonló rendelkezést mind az eljárás megindítását, mind pedig az eljárásban való fellépést illetően.
Az indítványokban foglaltakra az Alkotmánybíróság megkeresésére a legfőbb ügyész észrevételeket tett.
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat részben, az alábbiak szerint megalapozottnak találta.
1. Az ügyészség — a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően — a Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét. A (3) bekezdés értelmében az ügyészség e fő funkció mellett más feladatokat is ellát. E rendelkezés a törvényesség megtartása és védelme érdekében általánosságban ügyészi közreműködést ír elő. A törvényesség érvényesítése alkotmányos követelmény [Alkotmány 77. § (2) bekezdése]. Az alkotmányos rend, az állampolgárok (és szervezeteik) jogainak és törvényes érdekeinek védelme és biztosítása tehát az ügyészségnek is feladata. E feladatait az ügyészség — az Alkotmány 51. § (3) bekezdése szerint — törvény keretei között, törvényben meghatározott esetekben és módon — teljesíti, illetőleg látja el. Eszerint önmagában az, hogy a polgári jogviták elbírálásánál az ügyészi közreműködést törvényi rendelkezések lehetővé teszik, összhangban van az alkotmányi rendelkezésekkel, ezért nem alkotmányellenes.
Az ügyész polgári eljárásban való közreműködése a közérdek érvényesítésére más európai országok jogrendszerében is ismert és az történetileg nem idegen a magyar jogrendszertől sem. A királyi ügyész perbeli közreműködését — bizonyos szűk körben — a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. (H.T.) honosította meg, a Polgári perrendtartásról szóló 1911. I. tc. (Plósz-féle Pp.) pedig közérdekű perbeli közreműködését a házassági, ,,a gyermek törvényességének megtámadási'', a kiskorúsággal és az atyai hatalommal kapcsolatos, továbbá a gondnokság alá helyezési perekben kiszélesítette. Ez utóbbi esetekben az ún. árvaszéki ügyész keresetindítási joggal rendelkezett.
Az ügyész polgári perbeli szerepét és általános polgári eljárásbeli jogállását illetően — alapvetően a szovjet jog mintájára — a szocialista polgári eljárás szabályozása döntő fordulatot hozott. A szocialista rendelkezési elvvel nem volt összeegyeztethető az eljárásban közvetlenül érdekelt, ún. materiális fél keresetindítási monopóliuma és a törvényhozás az ügyészt mind a keresetindítást, mind a perbeli fellépést tekintve egészen széles körű jogosítványokkal ruházta fel.
Az 1952. évi Pp. — a centralizált szocialista államberendezkedésnek megfelelően — az ügyésznek általánosságban is ún. ,,szocialista törvényesség őri'' funkciót tulajdonított és ez számára a polgári peres és nemperes eljárások tekintetében törvényességi felügyeleti jogkört biztosított a bíróság munkáját illetően is.
A Pp. vonatkozó rendelkezései 1972-ben újraszabályozásra kerültek, a módosítás azonban változatlanul hagyta az ügyész részvételének általános jellegét, noha beiktatta azt a megszorító rendelkezést, amelynek értelmében az ügyész közreműködésre csak fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg akkor kerülhet sor, ha a jogosult jogainak védelmére bármely okból nem képes.
Nem érintette a változtatás a külön jogszabályokban az ügyésznek biztosított keresetindítási jogot, amelynek alkotmányos alapja a közérdek vagy az, hogy ezekben az eljárásokban az ügyész többnyire más szerv vagy személy által nem védett, illetőleg olyan, más által jogvédelmet nem kezdeményezhető magánjogi érdekeket érvényesít, amely igényérvényesítés éppen az egyéb érdekvédelem akadálya vagy nehézsége folytán válik közérdekűvé. Ezek az eljárások többnyire a családjog területére esnek, illetőleg gondnokság alá helyezéssel és megszüntetéssel kapcsolatosak, vagyis azok a jogterületek, amelyeken az ügyésznek hagyományosan is volt eljáráskezdeményezési joga. Kivételesen e külön jogszabályok lehetővé teszik az ügyész elleni perindítást is.
Az ügyészi részvételnek a polgári eljárásban egy további fontos területe egyes, a bíróság hatáskörébe tartozó egyoldalú eljárásokban való közreműködés, amelyekben egyedül az ügyészség az a kívülálló szerv, amely a törvénysértések megelőzésében, illetőleg orvoslásában szerepet játszhat és bírósági eljárást kezdeményezhet (pl. egyesületek, alapítványok stb. nyilvántartásba vételével, működésével kapcsolatban).
Az Alkotmánybíróság — bár ezeknek a speciális törvényi rendelkezéseknek az alkotmányosságát erre irányuló indítvány hiányában egyenként nem vizsgálta — rámutat arra, hogy az ügyész bizonyos polgári peres és nemperes eljárásokban való közreműködését, perindítási és egyéb kezdeményezési jogát, perelhetőségét stb. az Alkotmány 51. § (3) bekezdése elvileg megalapozza és alkotmányossá teszi. Kizárólag esetenként, az egyes törvényi felhatalmazások alkotmányossági vizsgálatával dönthető el azok alkotmányellenessége, illetőleg alkotmányos összhangja.
2. A külön jogszabályi rendelkezéseken alapuló ügyészi jogköröktől független az ügyészségnek a Pp. 2/A. § (1) bekezdésében szabályozott általános keresetindításra és perbeli fellépésre adott felhatalmazása. Az ügyészi részvétel itt intézményesített két fő formája tehát a keresetindítás és a fellépés.
2.1. Az ügyész keresetindítási jogosultsága a fél rendelkezési jogával van összefüggésben. A feleket megillető rendelkezési jog azt jelenti, hogy a fél anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezik, így mindenkinek szabadságában áll anyagi jogainak eljárási érvényesítése, a bíróság igénybevétele, peres vagy nemperes eljárás kezdeményezése is.
Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A fél rendelkezési jogának elvonása, illetőleg ,,helyettesítése'' sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését. A jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog — hasonlóan a többi szabadságjoghoz — magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt maga érvényesítse. Alkotmányosan indokolt kivételektől eltekintve, senkinek sincs tehát joga ahhoz, hogy más jogát — a jogosult akaratától függetlenül — bíróság elé vigye. Az olyan szabályozás, amely a közvetlenül érdekelt, ún. materiális fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére is általában teszi lehetővé más számára a bíróság ,,igénybevételét'', a jogok és kötelezettségek bíróság elé vitelét, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjogot sérti, mert az alkotmányos indokok hiányában eleve nem lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.
A jog alkotmányos korlátozásának a fontos állami és társadalmi érdek sem alkalmas eszköze. Az általános ügyészi keresetindítást legitimáló ez a ,,jellemző megszorítás'' az ügyésznek a perindításra szabad belátáson alapuló jogkört biztosít, amely a bíróság igénybevételére vonatkozó alkotmányos jog közvetlen sérelme, s így az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe ütközik.
2.2. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az emberi méltósághoz való jogot minden ember veleszületett jogaként deklarálja, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Az Alkotmánybíróság 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában az emberi méltósághoz való jogot az ún. ,,általános személyiségi jog'' egyik megfogalmazásának tekintette. Rámutatott arra, hogy a modern alkotmányok, illetőleg alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként.
Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot, amelynek korlátozása kizárólag az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet meg. Eszerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.
Az önrendelkezési jog fontos tartalmi eleme — egyebek között — az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi jogait a különböző állami szervek, így a bíróság előtt is érvényesítse. Az önrendelkezési jog azonban, mint az általános cselekvési szabadsághoz való jog, a jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is magában foglalja. Mivel ez a jog az egyén autonómiájának védelmére szolgál, általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési utat igénybe veszi-e vagy attól tartózkodik.
Az általános ügyészi keresetindítási jog, amelynek alapján az ügyész fontos állami vagy társadalmi érdekből a fél helyett keresetet indíthat, sérti az egyén önrendelkezési jogát és cselekvési autonómiáját, tehát az Alkotmány 54. § (1) bekezdését és ezért is alkotmányellenes. Az általános felhatalmazás alapján ugyanis egyáltalában nem zárható ki, hogy az ügyész bármely ügyben az egyén kifejezett akarata ellenére is éljen keresetindítási jogával. Az Alkotmánybíróság az idézett 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában a szakszervezetnek a külön felhatalmazás nélkül is biztosított dolgozói képviseleti jogát minősítette alkotmányellenesnek, mert az a dolgozó rendelkezési jogát sérti, amely rendelkezési jog szerves része az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jognak.
A fontos állami vagy társadalmi érdek eldöntése tekintetében az ügyésznek biztosított diszkrecionális jog lehetővé teszi az alanyi jogoknak az egyén akaratától független vagy akár azzal ellentétes érvényesítését, a jogviszonyoknak a személyi autonómiáját sértő megváltoztatását. Az önrendelkezési jog az egyén autonómiáját az állami beavatkozásokkal szemben is védi. Az ügyész általános keresetindítási joga éppen ezért — még ha az fontos állami vagy társadalmi érdekből történik is — e jog lényeges tartalmára vonatkozik, azaz az emberi méltósághoz való jog szerves részét adó önrendelkezési jog olyan korlátozása, amely alkotmányosan megengedhetetlen.
Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a polgári per rendelkezési jogra vonatkozó alapelvének sérelme egyben az önrendelkezés alkotmányos jogának sérelmét jelenti, amely a jogállamiság alkotmányos elvével is összeegyeztethetetlen [Alkotmány 2. § (1) bekezdés]. A jogállami alkotmány — egyebek között — eljárási garanciákat nyújt az alanyi jogok érvényesítésére, a jogérvényesítés azonban nem állhat ellentétben a felek önrendelkezési jogával. A határozat rámutat arra, hogy a fél alkotmányos joga annak eldöntése, hogy jogvitáját bíróság elé vigye, avagy e jogával ne éljen. Az olyan törvényi rendelkezés, amely a fél akaratától függetlenül általában teszi lehetővé a bíróság igénybevételét, nem tekinthető az önrendelkezés alkotmányos joga szükséges, elkerülhetetlen és arányos korlátozásának.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat ebben a körben megalapozottnak ítélte, és az alkotmányellenes törvényi rendelkezéseket megsemmisítette.
2.3. A Pp. 2/A. §-ának (1) bekezdése keresetindítási jogot biztosít az ügyésznek akkor is, ha a jogosult jogainak védelmére nem képes. Az alkotmányos önrendelkezési jognak ez a korlátozása elkerülhetetlen korlátozás és megfelel az Alkotmány 51. § (3) bekezdésében írt, annak az alkotmányi rendelkezésnek, amely szerint az ügyészségnek is feladata az alkotmányos rend, az állampolgárok (és szervezeteik) jogainak és törvényes érdekeinek védelme és biztosítása. A jogérvényesítésre, illetőleg a jogok védelmének biztosítására képtelen fél alanyi jogainak oltalmazása az állam alkotmányos kötelezettsége. Az államnak tehát gondoskodnia kell arról, hogy ilyen esetben valamely szerve az egyén jogainak védelme érdekében fellépjen. Az ügyésznek erre a jogérvényesítésre adott felhatalmazása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság egyik megnyilvánulása, éppen ezért az összhangban van az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének rendelkezésével is, így nem alkotmányellenes.
2.4. A támadott törvényi rendelkezés szerint az ügyész bármely polgári perben, annak bármely szakaszában felléphet a törvényesség érdekében. Az ügyészi fellépési jogosultság terjedelmét a Pp. tehát sem tárgyilag, sem időbelileg nem korlátozza. Az ügyésznek — fellépése során — tiszteletben kell tartania a felek rendelkezési jogát, feltéve, hogy annak gyakorlása a közérdeket vagy mások törvényes érdekét nem sérti. E sajátos ,,megengedő-korlátozó'' technikai szabály az ügyésznek a fél rendelkezési joga korlátozását illetően is diszkrecionális jogkört biztosít.
Az ügyész korlátozás nélküli perbeli részvételi joga sérti a felek magánautonómiáját és a diszkrecionális indítványtételi jogosultság az önrendelkezés alkotmányos jogába való megengedhetetlen állami beavatkozást jelent. Az ügyészi részvétel megbontja a polgári perbeli felek pozíciójának egyensúlyát, sérti a felek mellérendeltségét és az eljárás menetét illetően a bíróság tevékenységére is befolyásolólag hathat. Az ügyésznek ez a jogosultsága — a jogosítvány diszkrecionális jellege folytán — a törvényesség és az igazságosság megvalósulásának nem alkalmas eszköze. A fél rendelkezési joga, mint az önrendelkezés alkotmányos jogának eljárásjogi aspektusa, magában foglalja azt a jogosultságot is, hogy a fél a perbe vitt anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezzen. A félnek szabadságában áll a peranyag ,,szolgáltatásában'' való döntés jogosultsága is. Az általános fellépési jogon alapuló ügyészi részvétel a feleket e jogaik gyakorlásában súlyosan korlátozhatja, az ügyészi fellépés folytán a felek elveszíthetik ,,perbeli uralmi pozícióikat'', ezáltal alkotmányos önrendelkezési joguk sérül, amely az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján megengedhetetlen.
Az ügyész általános polgári perbeli fellépési joga tehát sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságot, és a minden ember veleszületett jogaként alkotmányosan védett emberi méltósághoz való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés], továbbá — közvetve — az Alkotmány 57. § (1) bekezdését is, ezért az alkotmányellenes.
3. Az ügyész általános keresetindítási és perbeli fellépési jogával kapcsolatosak a Pp. 3. § (4) bekezdésének, 49. § (4) bekezdésének, továbbá az Ütv. 10. § (2) bekezdés b) és c) pontjának egyes szövegrészei, továbbá a nemperes eljárásban való általános ügyészi eljáráskezdeményezési, illetőleg fellépési jogosultságra vonatkoznak a Tvr. 17. § (1) és (2) bekezdései, ezért az Alkotmánybíróság ezeket az alkotmányellenes rendelkezéseket, illetőleg szövegrészeket is megsemmisítette.
A Pp. 233. § (1) bekezdése — az ügyész általános perbeli fellépési jogának keretében — az ügyésznek általános fellebbezési jogot biztosít valamennyi elsőfokú határozat ellen, akkor is, ha az ügyész az elsőfokú eljárásban nem vett részt, a Pp. 270. § (1) bekezdése pedig a jogerős ítélet felülvizsgálatának indítványozására is feljogosítja az ügyészt, ha megítélése szerint bármely ítélet jogszabályt sért. Ezek a rendelkezések rendes és rendkívüli jogorvoslati jogosultságot biztosítanak az ügyésznek, vagyis az ügyész általános fellépési jogának jogorvoslati konkretizálásai, amelyekkel kapcsolatban az általános fellépési jog alkotmányossági szempontjai érvényesek, ezért az Alkotmánybíróság ezeket a jogosítványokat biztosító rendelkezéseket is alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette.
Az ügyész általános perbeli fellépési jogával összefüggő rendelkezése az Ütv.-nek az a szabálya amely szerint az ügyész bármely polgári peres iratba betekinthet. Mivel ez a rendelkezés az alkotmányellenesnek minősített általános jogosultság bizonyos részjogosítványa, a fentebb kifejtett alkotmányossági szempontok erre a szabályra is megfelelően irányadóak, így az Alkotmánybíróság e rendelkezést is alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette.
IV.
1. A Pp. 270. § (1) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint minden jogosult ugyanabban az ügyben csak egy alkalommal élhet felülvizsgálati kérelemmel, a fél eljárásjogi rendelkezési és ennek folytán alkotmányos önrendelkezési jogát nem érinti, ezért az ezzel kapcsolatos indítvány megalapozatlan. A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő rendelkezés, a törvényhozónak — az egyéb alkotmányi rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció-tilalma) — teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait megállapítani. Csupán utal arra az Alkotmánybíróság, hogy az indítványban elfoglalt állásponttól eltérően az ismételt felülvizsgálati kérelem kizártsága csak az elutasított kezdeményezésre vonatkozik, a kezdeményezés sikere esetén az új eljárásban hozott újabb jogerős határozat — jogszabálysértésre hivatkozva — felülvizsgálati kérelemmel újból megtámadható.
Az Alkotmánybíróság az alaptalan indítványt e körben is elutasította.
2. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 49. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor állapíthat meg, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő.
A felülvizsgálati kérelmek elbírálására hatáskörrel rendelkező ún. ítélőtáblák, mint felsőbíróságok felállítására a jogalkotónak jogszabályi kötelezettsége nincs, így alkotmányellenes mulasztás megállapítására az Alkotmánybíróság nem látott alapot. A Pp. 273. § (1) bekezdésének a felülvizsgálattal kapcsolatos hatásköri rendelkezése az Alkotmány egyik rendelkezésével sem hozható összefüggésbe, a felülvizsgálatnak a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe utalásával a törvényhozó sem alkotmánysértést, sem alkotmányellenes mulasztást nem követett el, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.
3. Az Ütv. 10. § d) pontjában foglalt rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítvány is megalapozatlan, mert ez a rendelkezés az ügyészt nem általános per- és jogorvoslati jogosultsággal ruházza fel, hanem az ügyésznek ezt a jogot a törvények keretei között biztosítja. Ahogy ezt az Alkotmánybíróság a fentiek során kifejtette, az Alkotmány 51. § (3) bekezdése alapján az ügyész eseti és konkrét polgári ügyekben való részvételének törvényi biztosítása nem eleve alkotmányellenes, az alkotmányossági összefüggések csak az egyes, konkrét felhatalmazást adó törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálata során bírálhatók el. Ezek vizsgálatára azonban az előterjesztett indítványok kérelmet nem tartalmaznak, ezért az Alkotmánybíróság ezek alkotmányossági vizsgálatát mellőzte.
Ugyancsak elutasította az Alkotmánybíróság az Ütv. 13. és 14. §-aival kapcsolatos indítványt, mert e törvényi rendelkezések az ügyész általános törvényességi felügyeletével kapcsolatos óvási jogára vonatkoznak és nem az indítványban kifogásolt és sérelmezett ún. törvényességi óvásra, amelynek alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság a már idézett 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította és a jogintézmény törvényi rendelkezéseit megsemmisítette.
V.
1. Az ABtv. 21. § (3) bekezdése szerint az 1. § c) pontja szerinti eljárás indítványozására kizárólag az ott felsorolt személyek, illetőleg szervek jogosultak. Jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát az Alkotmánybíróság tehát magánszemély indítványára nem folytathatja le, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezéseknek az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglaltakba ütközését nem vizsgálta, az indítványt — mint nem jogosulttól származót — visszautasította.
2. Az ABtv. 42. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg és azt megsemmisíti, a megsemmisített rendelkezések a határozat közzétételének napján vesztik hatályukat. Az ABtv. 43. § (2) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy a megsemmisítés nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat, s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket. Mindazokban az eljárásokban tehát, amelyekben az ügyész az Alkotmánybíróság határozatának közzététele előtt általános keresetindítási, fellépési stb. joga alapján már eljárt, az eljárások jogerős befejezéséig továbbra is jogosult résztvenni és eljárni.
3. A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételre vonatkozó rendelkezése az ABtv. 41. §-án alapszik.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 714/B/1992/6.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére