• Tartalom

3/1997. (I. 22.) AB határozat1

1997.01.22.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára előterjesztett indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tft.) 11. § (3) bekezdése és 27. § (2) bekezdésének a) pontja alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket – ezen határozat közzététele napjával – megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a Tft. 11. § (1) bekezdésének a) pontja, (2) bekezdésének b) pontja, 27. § (1) bekezdésének d) pontja, valamint (2) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Tft. 11. § (2) bekezdése b) pontja alkalmazását illetően megállapítja, hogy a megyei területrendezési terv egyeztetésében érintett valamennyi települési önkormányzat – és a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjéről szóló 184/1996. (XII. 11.) Korm. rendelettel az egyeztetésben való részvételre feljogosított egyéb szerv vagy szervezet – véleményének kikérése és figyelembevétele, azaz a döntéshozatalnál való mérlegelése az Alkotmány 44/A. §-ából eredő olyan alkotmányos követelmény, melynek elmulasztása alapul szolgál a területrendezési tervet megállapító rendelet megsemmisítésére.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 6. § d) pontja azt tartalmazza, hogy az Országgyűlés ,,elfogadja az országos, valamint a kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési terveket, törvényben meghatározza azok önkormányzatokra is kötelező elemeit''. A törvény 11. § (1) bekezdése szerint a megyei önkormányzat egyik feladata az, hogy ,,a) a megye területére vagy térségére a 6. § d) pontjában meghatározott tervvel összhangban, a 27. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott tartalmi követelmények alapján területrendezési tervet készít;''. A 11. § (2) bekezdésének b) pontja akként rendelkezik, hogy a megyei önkormányzat közgyűlése fogadja el a törvény ,,6. § d) pontjában foglaltakkal összhangban – az érintett települési önkormányzatok véleményeinek figyelembevételével – a megyei területrendezési terveket''. A (3) bekezdés szerint pedig: ,,A megyei önkormányzat közgyűlése a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott területrendezési tervet megállapító rendeletben a más jogszabályokban előírtaknál nagyobb mértékben korlátozó területfelhasználási szabályokat határozhat meg.''
A Tft. 27. § (1) bekezdésében a Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg – többek között – ,,a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjét''. A (2) bekezdés a)–b) pontja pedig a minisztert hatalmazza fel arra, hogy ,,rendeletben állapítsa meg a) a területfelhasználás és tájhasznosítás, a terület- és tájrendezés országos, illetve térségi szabályait; b) a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményeit és a tervek nyilvántartásának szabályait''.
2. Az indítványozók az idézett törvényi rendelkezéseket alkotmányellenesnek és ellentmondásosnak tartják. Álláspontjuk szerint:
– Míg az Alkotmány 43. § (1) bekezdése kinyilvánítja, hogy az önkormányzatok alapjogai egyenlőek, a 44/A. § (1) bekezdés a) pontja pedig azt rögzíti, hogy a helyi képviselő-testület önállóan szabályoz, addig a Tft. 11. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdésének b) pontja, valamint (3) bekezdése lényegében ,,a települések és a megye között függőségi viszonyt alakít ki''.
– A törvény 11. § (3) bekezdése, az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével is ellentétes, mert a települési önkormányzatok alapjogai érvényesülésével szemben, sőt még jogszabályi kötöttségek alól is feloldva, ,,abszolút korlátok nélküli lehetőséget biztosít a megyei közgyűlés számára'' a területfelhasználási szabályok meghatározásában.
– Az Alkotmány 43. § (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. A Tft. 27. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdésének a)–b) pontjai e követelménnyel szemben ,,a végrehajtó hatalom szereplői részére adnak lényeges, tartalmi szabályozási jogkört az önkormányzat feladatkörébe tartozó és tulajdonviszonyait is érintő tárgykörbe''. E felhatalmazások révén a jogalkotók ,,a központi államigazgatási irányítás eszközeit ,,visszacsempészik'' az önkormányzati rendszerbe'' s ez ,,a demokratikus önkormányzás lehetőségének megszüntetését jelenti''.
– A törvény ,,nem rendezi a települési és a területrendezési tervek egymáshoz való viszonyának tartalmi elemeit'', így ,,súlyos ellentmondásokat hordozó helyzet alakult ki a megyei és a települési önkormányzatok települési és területrendezési jogosítványai tekintetében''.
– Egyik indítványozó tudomása szerint a Tft. ,,egyszerű többséggel lett elfogadva'', noha az Alkotmány 44/C. §-a szerint az önkormányzatok alapjogait csak ,,kétharmados szavazati többséggel'' lehet korlátozni.
3. Az indítványok kapcsán kialakított álláspontjáról tájékoztatást adott a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Nyilatkozatában arra mutatott rá, hogy ,,a területrendezés tervezési rendje egy sajátos, deduktív és hierarchikus rendszert képez''. Fogalmilag sem lehet ,,úgy felépíteni a területi tervezési rendszert, hogy az a közel 3200 települési önkormányzat (helyi köz- és csoportérdektől meghatározott) különböző települési tervei'' szintetizálását eredményezze. A Tft. nem is ,,a települési önkormányzatok vonatkozásában szabályozza a területfejlesztést, hanem országos, regionális, megyei, kiemelt térségi és kistérségi szinten''. A törvény 5. §-ában adott alapfogalmak valamennyi eleme ,,az egyes települések szerveződési szintje feletti egységre utal, ezért a települési önkormányzatokra vonatkozóan'' nem is lehet a feladat- és hatásköröket nevesíteni. A térségi területfejlesztés, illetve területrendezés feladatkörei következésképpen ,,csak a megyei önkormányzat vonatkozásában értelmezhetőek''.
4. Az indítványok részben megalapozottak.
4.1. A tulajdonhoz való jog alapvető jog. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint ,,A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot''. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése pedig azt írja elő, hogy ,,az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja''.
A terület- és településrendezési tervek – rendeltetésükből eredően – sokféle módon és mértékben korlátozzák az ingatlan tulajdonjogot, amikor pl. építési tilalmat vagy korlátozást, illetőleg működési korlátozást rendelnek el bizonyos ingatlanokra nézve. Ezeknek a korlátozásoknak a jogalapját, mértékét, időtartamát, illetőleg az érintett tulajdonosokra vonatkozó garanciális szabályokat azonban nem a Tft., hanem az építésügyről, a természetvédelemről, a műemlékvédelemről stb. szóló törvény állapítja meg.
A terület- és településrendezési tervnek épp az az egyik célja, hogy rendszerbe foglalja a különböző törvények alapján egymástól függetlenül elrendelt korlátozásokat, és a szükséghez képest megteremtse közöttük az összhangot.
Hasonlóképpen: sajátos rendszert alkot egyfelől a Tft., másfelől a Tft. anyagi jogi ,,hátterét'' képező számos olyan törvény, amely meghatározott közérdekből – pl. városképi, természetvédelmi, műemlékvédelmi érdekből – lehetővé teszi az ingatlan tulajdonjog bizonyos mértékű korlátozását.
Az utóbbi rendszerbe a Tft. 11. §-ának (3) bekezdése nem csupán amiatt nem illeszkedik be, mert a területfelhasználás tárgykörében nincs a Tft.-nek anyagi jogi ,,háttér-törvénye'' (ezt a fogyatékosságot ugyanis a törvényalkotó elháríthatta volna, ha maga a Tft. foglalta volna magába mindama korlátozó rendelkezéseket és garanciákat, amelyeket más tárgykörökben külön törvények állapítanak meg), hanem azért sem, mert a hivatkozott rendelkezés az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe ütköző módon parttalan felhatalmazást adott a megyei önkormányzat közgyűlése számára egy alapvető jog – a tulajdonjog – korlátozására nézve. Az a felhatalmazás ugyanis, hogy a megyei területrendezési tervet megállapító önkormányzati rendelet ,,a más jogszabályokban előírtaknál nagyobb mértékben korlátozó területfelhasználási szabályokat határozhat meg'', mind a korlátozások jellegét, mind azok mértékét illetően teljesen szabad kezet ad a megyei önkormányzat közgyűlése számára, s tartalmát tekintve nem egyéb, mint az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésében az Országgyűlés számára fenntartott szabályozási jogkör átruházása a megyei önkormányzatra.
4.2. Amit a törvény elmulasztott, azt miniszteri rendelet nem pótolhatja. Alapvető jogot sem kormány-, sem miniszteri rendelet nem korlátozhat. Az Tft. 27. § (2) bekezdés a) pontjában a tulajdonviszonyokat is érintő területfelhasználási és tájhasznosítási, terület- és tájrendezési szabályozás jogkörében a miniszternek adott felhatalmazás tehát ugyanúgy sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének és 13. § (1) bekezdésének előírásait, mint a megyei önkormányzatoknak biztosított behatárolatlan szabályozási jogosítvány.
4.3. A 4.1.–4.2. alpontokban kifejtett érvei alapján az Alkotmánybíróság a Tft. 11. § (3) bekezdését és 27. § (2) bekezdés a) pontját megsemmisítette. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (1) bekezdése szerint a megsemmisített törvényi rendelkezéseket e határozatnak a hivatalos lapban való közzététele napjától kezdődően nem lehet alkalmazni, illetőleg a miniszteri felhatalmazással nem lehet élni.
5. Az indítványok részben megalapozatlanok.
5.1. A Tft. 11. §-a utal a megyei önkormányzat azon jogi kötelezettségére, hogy az (1) bekezdés a) pontja alapján a törvény 6. § d) pontjában foglaltakkal összhangban készíthet, illetőleg a (2) bekezdésének b) pontja alapján fogadhat el területrendezési tervet. Mivel pedig a 6. § d) pont szerint a tervek önkormányzatokra kötelező elemeit törvényben kell meghatározni, s a törvényi rendelkezések a megyei önkormányzatokat is kötik, elvileg törvényellenes megyei területrendezési terv nem is készülhet. Ha mégis készül, s azt a közgyűlés rendeletileg elfogadja, azt alkotmányellenességi indokkal – a települési önkormányzat, sőt bárki – az Alkotmánybíróság előtt megtámadhatja.
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak azt az indítványozói érvelést, hogy a Tft. 11. §-ának (3) bekezdése amiatt alkotmányellenes, mert ellentétben áll az Alkotmány 43. § (1) bekezdésének első mondatával, amely kimondja, hogy ,,a helyi önkormányzatok alapjogai (44/A. §) egyenlőek''. Az Alkotmány idézett rendelkezése ugyanis nem akadálya annak, hogy bizonyos tárgykörben a törvény a területi önkormányzathoz telepítse a feladatot és a hozzá kapcsolódó szabályozási jogkört, illetőleg azt – meghatározott munkamegosztás szerint – részben a területi, részben pedig a települési önkormányzathoz telepítse. Mindkét fajta hatáskörtelepítésnek az a szükségképpeni következménye, hogy a települési önkormányzat rendelete nem állhat ellentétben a területi önkormányzat rendeletével.
A megyei területrendezési terv – rendeltetésénél fogva – nem pusztán a települési önkormányzatok által elfogadott rendezési tervek mechanikus összegzése, s nem is válhat azzá. Ennek az oka, hogy
– a természetföldrajzi adottságok (pl. a folyók, tavak, hegyek) nem igazodnak a közigazgatási határokhoz,
– hasonló a helyzet a nyomvonalas létesítményekkel (utakkal, vasutakkal stb.), valamint a természetvédelmi területekkel és más, közérdekből jogi védelem alá helyezett térségekkel, s végül de nem utolsó sorban
– a megye területén belül el kell helyezni olyan létesítményeket (pl. szennyvíztisztító telepeket, hulladéklerakó helyeket, esetleg veszélyeshulladék-ártalmatlanító műveket), amelyek nélkülözhetetlenek ugyan a települések számára, de egyetlen települési önkormányzat sem mutat készséget e létesítmények fogadására.
A kifejtettek miatt a terület- és településrendezési tervek olyan összehangolt rendszert alkotnak, amelyen belül az országos és a kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési tervek elsőbbséget élveznek a megyei területrendezési tervekhez képest, míg a településrendezési terveknek mindhárom korábban említett tervfajtához igazodniuk kell. Ennek folytán nem alkotmányellenes a Tft. ama rendelkezése, amely a megyei területfejlesztési terv elfogadására a megyei önkormányzat közgyűlését jogosította fel. Kétségtelen, hogy az ismertetett okokból a települési önkormányzatnak a településrendezési terv elfogadásánál szűkebb a szabályozási autonómiája, mint abban az esetben lenne, ha nem kellene igazodnia a három – nagyobb területi egységre vonatkozó – területrendezési terv kötelező előírásaihoz. Ezzel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság rámutat: egyetlen önkormányzatnak, így a települési önkormányzatnak sincs általános érvényű jogalkotási felhatalmazása. Az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis ,,a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat''. Azt azonban, hogy milyen szintű önkormányzatnak mi tartozik a feladatkörébe, törvény állapítja meg, s ugyancsak törvény – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ának (1) bekezdése – határozza meg az önkormányzati rendelettel történő szabályozás általános feltételeit.
Az ismertetett okokból nem helytálló az az érvelés sem, hogy a Tft. 11. §-ának (3) bekezdésébe foglalt felhatalmazás valamiféle alá-fölérendeltségi viszonyt hoz létre a megyei önkormányzat és a települési önkormányzat között.
A törvényalkotó azáltal is védeni kívánta az egyes településeken élő lakosság érdekeit, hogy kötelezte a megyei közgyűlést: döntésének meghozatala előtt kérje ki az érintett települési önkormányzatok véleményét és azt döntésénél vegye figyelembe. Noha ez a korábban kifejtettek miatt nem jelent vétójogot – így pl. a megyei közgyűlés valamely létesítmény nyomvonalának kijelölésénél nincs kötve az érintett települési önkormányzat egyetértéséhez – az Alkotmánybíróság az említett törvényi előírás maradéktalan megtartását garanciális jelentőségűnek tekinti, s ezt határozatának rendelkező részében megfelelő módon kifejezésre is juttatta.
5.2. A Tft. 6. § d) pontja,2 valamint (2) bekezdésének b) pontja – az indítványozók felfogásával ellentétben – nem hatalmazza fel sem a Kormányt, sem a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert arra, hogy a helyi önkormányzatok számára jogokat vagy kötelezettségeket állapítson meg. A települési önkormányzat jogait és kötelezettségeit a Tft., illetőleg a Tft. 6. § b) pontja alapján kiadandó törvények határozzák majd meg. A Kormány a kifogásolt pontban csak eljárási kérdések rendezésére – koncepciók, programok, tervek egyeztetési és elfogadási rendjének határozására – kapott felhatalmazást. A miniszternek adott felhatalmazás sem értelmezhető a törvényi rendelkezéseket meghaladó jogosítványként. A miniszter is csupán a Tft. és a Tft. alapján megalkotandó törvényi előírások keretein belül adhat ki szabályokat, és határozhat meg szakmai koncepciókra, programokra, tervekre vonatkozó tartalmi követelményeket.
Az indítványok elbírálásának időszakában a Kormány kihirdette a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjéről szóló 184/1996. (XII. 11.) Korm. rendeletét (a továbbiakban: Korm. r.). Ez a jogszabály – a tervek munkafázisaihoz igazodóan – a törvényi szabályozással nem ellentétes egyeztetési kötelezettségeket ír elő, véleményezési határidőket szab, s azt is kimondja, hogy a döntéshozói előterjesztésekben az ellenvéleményeket is fel kell tüntetni. E követelmények eljárási jellegű szabályok, nem támasztják alá az indítványozók alkotmányossági aggályait.
Az indítványok elbírálásáig a miniszter még nem adta ki a tervkövetelményeket, képesítéseket, illetőleg működést megállapító rendeleteit. Önmagában véve az említett jogalkotási felhatalmazás nem alkotmányellenes, nem létező jogszabályok esetleges alkotmányellenességét pedig megítélni nem lehet.
5.3. Az Alkotmánybíróság ezért – az 5.1.–5.2. alpontokban részletezett indokai alapján – a Tft. 11. § (1) bekezdés a) pontja, illetőleg 27. § (1) bekezdés d) pontja, valamint (2) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
6. Az indítványozóknak a törvény ,,ellentmondásokat hordozó'' szabályozásával és a törvény elfogadásával kapcsolatos kifogásaival összefüggésben a következőkre mutat rá:
6.1. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenességi hivatkozás nélkül nem foglalkozik a Tft. – vélt vagy valódi – szabályozási fogyatékosságaival és lehetséges ellentmondásaival. Az Alkotmánybíróságnak ugyanis kizárólag az Alkotmány egyes rendelkezéseit illetően van mindenkire kötelező érvényű értelmezési jogköre, az Alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabályok – így egyebek között a törvények – rendelkezéseivel kapcsolatosan ugyanaz a jog nem illeti meg a testületet. Ha az Alkotmánybíróság törvényértelmezést végez, akkor ezt a jogszabály alkotmányellenességének vizsgálata során, a döntési folyamat részeként teszi. Az Alkotmánybíróság számos határozatában utalt rá, a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában pedig elvi éllel és kimerítően rámutatott arra, hogy ,,meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például, ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának''. (ABH 1991. 176.)
6.2. A Tft. bizonyos mértékig korlátozza a települési önkormányzatok rendeletalkotási ,,mozgásterét'', hiszen a megyei önkormányzatok területrendezési és területfelhasználási rendeletével ellentétes rendeleteket nem adhatnak ki. Az országosan összehangolt területfejlesztési- és rendezési céloknak alárendelt korlátozás azonban alkotmányosan nem kifogásolható, mert a korlátozást az országgyűlési képviselők az Alkotmányban előírt minősített többséggel szavazták meg. Az Országgyűlés – az indítványozó állításával szemben – tavaszi ülésszakának 16. ülésnapján, 1996. március 19-én 229 igen szavazattal, 30 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el a törvényjavaslatot. (Országgyűlés hiteles jegyzőkönyve, 18 024. hasáb.)
Ennek kapcsán mutat rá az Alkotmánybíróság a következőkre:
A testülethez érkező indítványokban az indítványozók nemegyszer vitatják, hogy valamely törvényi rendelkezés elfogadásához megvolt-e a szükséges számú ,,igen'' szavazat. Az ilyen ügyekben az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy:
– a támadott rendelkezés elfogadásához az alaptörvény értelmében egyszerű vagy minősített szavazattöbbségre volt-e szükség, továbbá
– a szavazásnál ténylegesen megvolt-e a szükséges szavazattöbbség.
Nem része az alkotmánybírósági felülvizsgálatnak, hogy az Országgyűlés ülésén elnöklő személy helyesen minősítette-e a vitatott rendelkezést, s pl. minősített többséget igénylő rendelkezés esetén erre előzetesen felhívta-e a képviselők figyelmét, illetőleg helyesen hirdette-e ki az Országgyűlés döntését. Az Alkotmánybíróság ugyanis nincs kötve az ülésen elhangzó – vagy el nem hangzó – minősítéshez, esetről-esetre maga állapítja meg a vitatott rendelkezés jellegét, s ehhez igazodóan azt is, hogy a ténylegesen leadott ,,igen'' szavazatok száma elegendő volt-e a törvényjavaslat szóban forgó rendelkezésének elfogadásához. Ugyanakkor mind az Országgyűlés munkája szempontjából, mind a jogbiztonság szempontjából fontos, hogy a képviselők tudatában legyenek: melyek a minősített többséget igénylő döntések, s ehhez igazodjék a hozott döntés kihirdetése is. Ennek hiányában ugyanis fokozott mértékben fennáll annak a veszélye: egészében véve egyszerű szótöbbséget igénylő törvényben van egy-két, minősített többséggel elfogadható rendelkezés, miután azonban ezek nem kaptak megfelelő figyelmet, csak az alkotmánybírósági felülvizsgálat során derül ki, hogy az Országgyűlés valójában nem fogadta el e rendelkezéseket, mivel a leadott ,,igen'' szavazatok száma csupán az egyszerű többséghez volt elegendő. Ennek szükségképpeni következménye az említett rendelkezések megsemmisítése.
7. Az Alkotmánybíróság alkotményértelmezési gyakorlata szerint az Alkotmány 44/A. §-ában meghatározott önkormányzati alapjogok minőségileg különböznek az embereket, az állampolgárokat, illetőleg azok csoportjait megillető alapvető jogoktól. Az ,,önkormányzatok alapjogai'' valójában az önkormányzatoknak az alaptörvény által védett hatásköri jogosítványai [lásd: 22/1993. (IV. 2.) AB határozat, ABH 1993. 184.], amelyekre az Alkotmány 8. § (2) bekezdése nem irányadó. Korlátozásuknak csak annyi az alkotmányos gátja, hogy az ilyen irányú törvények elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, [lásd: 53/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995., 239., ill. 885/B/1995. AB határozat, ABK 1996. aug.–szept. 279.], továbbá a törvény az említett önkormányzati jogokat nem vonhatja el és nem állapíthat meg olyan mértékű korlátozásokat, amelyek valamely önkormányzati jog tartalmának kiüresedéséhnez vezetnek [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993., 29; illetőleg 138/E/1993. AB határozat].
A hatásköri jogosítványok korlátozhatóságára tekintettel azonban kiemelt jelentősége van annak, hogy a települési önkormányzatok a Tft.-ben meghatározott hatásköri jogosítványai a területi tervek megyei rendeletekbe foglalása alkalmával garanciális jelleggel érvényesüljenek. Ezért az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként rögzítette a megyei területrendezési tervekben érintett települési önkormányzatok, valamint jogszabályban meghatározott egyéb szervek és szervezetek véleménye kikérésének és a vélemények figyelembevételének, (mérlegelésének) kötelezettségét. A Tft. 11. § (2) bekezdés b) pontjában és a Korm. r. 21. §.-ában megjelölt előírások elmulasztása vagy megszegése ugyanis maga után vonhatja a területrendezési tervet megállapító rendeletek megsemmisítését.
Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 886/B/1996.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

2

A Magyar Közlöny 1997. évi 19. számában közzétett helyesbítésnemk megfelelő szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére