• Tartalom

3/1998. (II. 11.) AB határozat1

1998.02.11.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet 16. § (1) bekezdés a)–b) pontja, 17. § (1) bekezdés b) pontja, valamint 17. § (2)–(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja és 5. § (2) bekezdése, illetőleg 5. § (3) bekezdése konkrét ügyben való alkalmazásával kapcsolatos alkotmányjogi panaszokat elutasítja, illetőleg visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet (a továbbiakban: BMr.) szabályozásával kapcsolatban több indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.
Az Alkotmánybíróság eljárása során figyelemmel volt arra a lényeges körülményre, hogy a kifogásolt miniszteri rendeletet – 1998. január 1-jei hatállyal – új szabályozás váltotta fel. A közúti igazgatás rendőrhatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet (a továbbiakban: hatályos BMr.) a korábbihoz képest tartalmilag részben eltérő rendelkezéseket tartalmaz, s ezáltal az indítványozók több kifogását meghaladottá, tárgytalanná teszi. A hatályos BMr. ugyanis megteremti azokat a jogi garanciákat, amelyek korábbi hiányos volta az indítványok előterjesztését eredményezte.
A jogszabályi változásokra figyelemmel az Alkotmánybíróság eljárása során a hatályos BMr. azon rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálta, amelyek a korábban hatályban volt BMr. szabályaival tartalmilag megegyeznek. (Ez az eljárási mód megfelel az Alkotmánybíróság hosszabb ideje követett gyakorlatának: lásd pl. 324/B/1991. AB hat., ABH 1992. 464.) Az Alkotmánybíróság megvizsgálta továbbá azokat – a szabályozás egészére irányuló, általános jellegű – alkotmányossági kifogásokat is, amelyek az új miniszteri rendelet konkrét rendelkezéseitől függetlenül jelentőséggel bírnak (pl. a közlekedéshez való jog alapjog jellegének megítélése, annak szabályozási konzekvenciái).
I.
1. Az indítványokban foglalt kérdések megítéléséhez nélkülözhetetlen a korábban (1997. december 31-ig) hatályban volt, továbbá a jelenleg hatályos új rendelkezések bemutatása. Az indítványokkal érintett jogszabályhelyek tartalma a következő:
20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról:
,,5. § (1) A rendőrhatóság a vezetői engedélyt visszavonja, ha
c) a járművezető ellen a közúti közlekedés körében segítségnyújtás elmulasztása (Btk. 172. §), közúti veszélyeztetés (Btk. 186. §), közúti baleset okozása (Btk. 187. §), ittas járművezetés (Btk. 188. §), járművezetés tiltott átengedése (Btk. 189. §) vagy cserbenhagyás (Btk. 190. §) bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig,
d) a járművezető ellen ittas vezetés miatt szabálysértési eljárás indult, a szabálysértési eljárás jogerős befejezéséig,''
,,5. § (2) Az (1) bekezdés c) pontja alapján a közúti baleset okozása (Btk. 187. §) miatt a vezetői engedélyt akkor kell visszavonni, ha a bűncselekmény tömegszerencsétlenséget, halált vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozott.''
,,5. § (3) A vezetői engedélyt a szabálysértési eljárásban alkalmazott járművezetéstől eltiltás (...) esetén egy hónaptól egy évig terjedő időre lehet visszavonni.''
,,6. § (2) A rendőr a vezetői engedélyt elveheti, ha a járművezető a közúti közlekedés szabályainak megszegésével halálos balesetet, illetőleg tömegszerencsétlenséget okozott.''
48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról:
,,16. § (1) A rendőr a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha
a) a járművezető azzal gyanúsítható, hogy a közúti közlekedés körében cselekményével megvalósította a segítségnyújtás elmulasztása (Btk.172. §), a közúti veszélyeztetés (Btk. 186. §), a járművezetés tiltott átengedése (Btk. 189. §), a cserbenhagyás (Btk. 190. §), közúti baleset során tömegszerencsétlenséget, halált, több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó [Btk. 187. § (2) bekezdés] bűncselekményt,
b) a jármű vezetője ittas vezetés szabálysértés vagy ittas járművezetés bűncselekmény (Btk. 188. §) elkövetésével alaposan gyanúsítható,''
,,17. § (1) A rendőrhatóság a vezetői engedélyt visszavonja:
b) a 16. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott bűncselekmények esetén a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb 1 évre, a 16. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szabálysértés elkövetése esetén a szabálysértési eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb 6 hónapra,''
,,17. § (2) A szabálysértési hatóság – amennyiben a szabálysértési tényállást megállapító jogszabály az e rendeletben meghatározott közlekedési igazgatási intézkedés alkalmazását is lehetővé teszi – 1 hónaptól 1 évig terjedő időtartamra elrendelheti a vezetői engedély, illetve egy vagy több kategóriára, járműfajtára vonatkozó jogosultság visszavonását.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja esetén az ügyben eljáró ügyészség vagy a bíróság, illetőleg a szabálysértési hatóság kezdeményezésére a rendőrhatóság a vezetői engedélyt a határidő letelte előtt is visszaadja, illetve annak visszavonásától eltekint.''
1.1. Több indítványozó szerint a vezetői engedély visszavonására vonatkozó rendelkezések alkotmányellenesek, mert miniszteri rendeleti szinten kerültek szabályozásra. Álláspontjukat arra alapozzák, hogy a közlekedéshez való jog az alapvető jogok körébe tartozik, és ezért korlátozását – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel – csak törvényi szinten lehetne rendezni. Előadják, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 3. § (1) bekezdése szerint ,,A közúti közlekedésben mindenkinek joga van részt venni ...'', s a közlekedéshez való jog alapjog jellegének megalapozásául az Alkotmány 58. § (1) bekezdésére is hivatkoznak (,,Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén ... megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga.''). Az indítványozók a BMr. szabályozásában alapvető jog rendeleti szintű korlátozását látják.
1.2. Az indítványozók részéről az egyik legvitatottabb kérdés az, hogy a BMr. 5. § (1) bekezdés c) pontjába [hatályos BMr. 17. § (1) bek. b) pont] foglalt vezetői engedély visszavonása közigazgatási hatósági aktusnak vagy büntetőeljárási kényszerintézkedésnek tekintendő-e. Többek véleménye szerint a vezetői engedély visszavonása tartalmában, alkalmazásának és joghatásának jellemzőiben teljes egészében megegyezik a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényben (a továbbiakban: Be.) szabályozott kényszerintézkedésekkel. Az indítványozók szerint a vezetői engedély visszavonása kizárólag a büntetőeljárás céljának megvalósulását szolgálja, ezért az intézkedésnek a Be.-ben lenne a helye, s annak alkalmazására csak a bíróság lehetne jogosult. Az indítványozók szerint a jelenlegi helyzet az Alkotmány 45. § (1) bekezdését sérti, ugyanis: ,,A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást ... a bíróságok gyakorolják.''
1.3. Több indítványozó a vezetői engedélynek a büntető- vagy a szabálysértési eljárás megindításával egyidejűleg történő kötelező visszavonását [BMr. 5. § (1) bek. c)–d) pont, illetőleg hatályos BMr. 17. § (1) bek. b) pont] azért tartja alkotmányellenesnek, mert az mintegy prejudikálja az érintett vétkességét, s így az ártatlanság vélelmének elvébe ütközik. Az Alkotmány 57. § (2) bekezdése értelmében ugyanis ,,... senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata meg nem állapította''.
2. Az egyik indítványozó álláspontja szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. § (4) bekezdése alkotmányellenes, mert nem teszi lehetővé, hogy szabálysértési ügyekben az elkövető a számára sérelmes – a vezetői engedély visszavonásának alapjául szolgáló – határozat bírósági felülvizsgálatát kérje. Indítványa megalapozásául az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére hivatkozik, amely szerint ,,... a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti''.
3. A korábban hatályban volt BMr. rendelkezéseinek konkrét ügyben való alkalmazásával kapcsolatban három alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz.
3.1. Az egyik panaszos a BMr. 5. § (1) bek. c) pontja [és az azzal összefüggő 5. § (2) bekezdés] alkotmányellenességére hivatkozik. Esetében a rendőrhatóság azért vonta vissza a vezetői engedélyt, mert alapos gyanú utalt arra, hogy elkövette a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségét (Btk. 187. §), utóbb azonban a bíróság felmentette az ellene emelt vád alól. A panasz előterjesztője sérelmezi, hogy a vezetői engedély visszavonásáról ,,éppen a büntetőügyekben eljáró hatóságok nem határozhatnak''. A panaszos szerint ,,a jelenlegi szabályozás azáltal sérti különösen az ártatlanság vélelmét, hogy nem rendelkezik a kártalanításról arra az esetre, ha az eljárás a járművezetéstől eltiltás nélkül fejeződik be''.
3.2. A BMr. 5. § (3) bekezdésének alkotmányellenességére hivatkozva ketten terjesztettek elő alkotmányjogi panaszt. Mindkét panaszos a szabálysértési eljárásban alkalmazott ,,járművezetéstől eltiltás'' intézkedés jogszabályi alapjának hiányára hivatkozik. Álláspontjuk szerint a szabálysértési hatóságokat erre a döntésre anyagi jogi jogszabály nem jogosítja fel, amit az is bizonyít, hogy az általuk vitatott ügyekben a hatóságok döntési jogosultságukat a BMr. hivatkozott eljárási jogi normájára alapozták. A panaszosok alkotmányellenesnek tartják a rendőrhatóságok olyan gyakorlatát, amely szerint ,,a vezetői engedély bármilyen szabálysértés miatt visszavonható'' (pl. a sebességkorlátozás jelentős túllépése miatt is.). Véleményük szerint a szabálysértési hatóságot ilyen tartalmú döntésre – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel – csak törvényi szintű felhatalmazás jogosíthatja fel.
II.
Az Alkotmánybíróság a határozat rendelkező részében foglalt döntéseit a következőkre alapítja:
1.1. Az indítványozók a közlekedéshez való jog alapjog jellegét elsődlegesen a Kötv. 3. § (1) bekezdésére alapozzák. E szerint: ,,A közúti közlekedésben mindenkinek joga van részt venni, a közutat és a közforgalom elől el nem zárt magánutat közlekedés céljából gyalogosként vagy – meghatározott feltételek teljesítése esetén – járművezetőként bárki igénybe veheti. Jogszabály gyalogosok és járművezetők közlekedését egyes közutakon korlátozhatja vagy kizárhatja.'' A hivatkozott rendelkezések összevetésén alapuló helyes jogértelmezés szerint azonban a Kötv. e §-ában nem a közlekedéshez való jog általános érvényű deklarálásáról van szó, hanem a közlekedés területével, annak használatával kapcsolatos kérdésekről. A jogalkotó azt kívánja kiemelni, hogy senkinek nincs joga közutat és magánutat önkényesen kivonni a közhasználat alól; tilos bárki szabad mozgását indokolatlanul gátolni, lehetetlenné tenni. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát az indítványozók téves jogértelmezésén alapul az a vélemény, amely a közlekedésben való részvétel jogát a Kötv. 3 § (1) bekezdésének tartalmából próbálja levezetni.
Az Alkotmány 58. §-a rögzíti a szabad mozgás, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát. Az Alkotmánybíróság a 60/1993. (XI. 29.) AB határozatban értelmezte a szabad mozgáshoz való jog alkotmányos tartalmát, a következők szerint: ,,A szabad mozgáshoz való jog a helyváltoztatáshoz való jog szabadságát jelenti. A magyar alkotmány a közlekedés szabadságát külön nem nevesíti, de a szabad mozgáshoz való jog magában foglalja a járművön vagy járművel való helyváltoztatás, a közlekedés szabadságát is.'' (ABH 1993. 509–510.) Mivel a szabad mozgás joga alapvető jog, az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az e jogra vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg. Az Alkotmánybíróság több döntésében – így a 64/1991. (XII. 17.) és a 27/1993. (IV. 29.) AB határozatokban is – kifejtette, hogy ,,Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak meghatározása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is.''
A szabad mozgáshoz való jog, a közlekedés szabadsága nem fogható fel abszolút jellegű, korlátozhatatlan jogosultságként. A jogalkotó a kellő indokok alapján – alapvetően a közúti közlekedés valamennyi résztvevője életének, biztonságának védelme érdekében – határozza meg azokat a szabályokat, amelyek a közúti közlekedésben részt vevő személyekre vonatkoznak. Így a gépjárművet vezető személytől megkívánja, hogy vezetésre alkalmas állapotban legyen, az előírt vezetői engedéllyel rendelkezzen, a közúti közlekedés rendjére vonatkozó jogszabályi előírásokat betartsa [Kötv. 5. § (2) bek., 6–7. §-ok]. A jogalkotó a közlekedés rendjét szabályozó előírások betartását különböző – igazgatási, szabálysértési, büntető – szankciók kilátásba helyezésével is elősegíteni kívánja. E jogkövetkezmények ugyancsak törvényi szintű szabályozáson alapulnak, így a Rendőrségi törvény (Rtv.), a Szabálysértési törvény (Sztv.), a Büntető Törvénykönyv (Btk.) rendelkezésein. A részletes felsorolást mellőzve elegendő utalni pl. az Rtv. 44. § (1) bek. d) pontjára (vezetői engedély helyszínen történő elvétele), az Sztv. 116/A §-ára (ittas vezetés), vagy a Btk. 190. §-ára (cserbenhagyás). A gépjárművezetők utánképzésének intézménye a Közlekedési törvény (Kötv.) 18. § (4) bekezdésének rendelkezésein alapul.
A közlekedés szabadságát közvetlenül és elsődlegesen korlátozó normák tehát törvényi szintűek, az alacsonyabb szintű jogforrások e törvények alapján, azok előírásait részletezve tartalmaznak további rendelkezéseket. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) a rendőr által foganatosítható kényszerintézkedések között lehetővé teszi a vezetői engedély helyszínen történő elvételét. Az elvett engedélyt a rendőrség visszavonja, a vezetési jogosultságot korlátozza stb. [Rtv. 44. § (1) bek. d) pont, 44. § (2) bek.]. Az Rtv. a belügyminisztert hatalmazza fel, hogy rendelettel állapítsa meg a rendőri szervek feladat- és hatáskörét, ,,a közúti járművek vezetésére jogosító engedély kiadásának ... szabályait, helyszíni elvételük és visszavonásuk feltételeit ...'' [Rtv. 101. § (1) bek. a) és m) pontok].
E törvényi felhatalmazás tartalmával összhangban áll a belügyminiszternek a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló rendelete. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint nem alkotmányellenes az a körülmény, hogy a vezetői engedély visszavonásával összefüggő egyes kérdéseket a belügyminiszter rendelete szabályozza, mivel a BMr. vitatott rendelkezései törvényi szabályozáson alapulnak, nem tekinthetők alapjogot korlátozó elsődleges (primer) jogforrásnak.
1.2. Az Alkotmánybíróság nem adott helyt azoknak az indítványoknak sem, amelyek a vezetői engedély visszavonását büntető-eljárásjogi kényszerintézkedésnek tekintik, s intézményesítését csak a Be.-ben foglalt kényszerintézkedések közé való felvételével látják alkotmányosan biztosítottnak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a korábban hatályban volt és a jelenleg hatályos BMr.-ben szabályozott esetekben [BMr. 5. § (1)–(2) bek., illetőleg hatályos BMr. 17–18. §] a vezetői engedély visszavonása rendőrhatósági igazgatási rendelkezésnek minősül, mégpedig hatósági engedély visszavonásának.
A közúti járművezetés engedélyhez kötött tevékenység. Az engedélyezési eljárás során a rendőrhatóság különböző feltételeket figyelembe véve dönt a vezetői engedély megadásáról, és egyben pozitív kötelezettségeket is előír az engedélyt elnyerő járművezető számára. Mindez a közösségi és az egyéni érdekek védelmét szolgálja. Amennyiben az engedélyező rendőrhatóság – közvetlenül vagy közvetve – olyan információk birtokába jut, amelyek arra utalnak, hogy az engedélyezett tevékenység gyakorlásának feltételei már nem állnak fenn – vagy annak hiányára alapos gyanú utal –, az engedélyt visszavonja (végleg vagy időlegesen).
A közlekedés biztonságának megsértéséről a rendőrség több forrásból is értesülhet. Tudomást szerezhet a rendszeresen, feladatkörébe tartozóan végzett közlekedésrendészeti ellenőrzéseiből (ezek hatósági ellenőrzések), a rendőri és az ügyészi nyomozó hatóságok megkereséseiből, a szabálysértési hatóságok határozataiból, de a bíróságok ítéleteiből is. Amennyiben a hatóság tudomásra jutott körülmények a közlekedés biztonsága szempontjából jelentőséggel bírnak, a rendőrség megteszi a szükséges intézkedést (pl. a vezetői engedélyt visszavonja).
Az indítványozók által legvitatottabb esetek azok, amikor a rendőrhatóság meghatározott közlekedési bűncselekmény alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárás kapcsán a vezetői engedélyt visszavonja. Ezt sokan önálló szankciónak, ,,többlet-jogfosztásnak'' tekintik. A vezetői engedély visszavonása azonban nem válik büntetőjogi szankcióvá azáltal, hogy a büntetőeljárás megindításához köti a jogszabály. Az engedély visszavonása nem előrehozott büntetés: ezt az intézkedést a közlekedési bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja alapozza meg, s éppen erre figyelemmel a közúti közlekedés biztonságának megóvása érdekében történik.
1.3. Több indítványozó szerint a vezetői engedélynek a büntető- vagy a szabálysértési eljárás megindításával egyidejűleg történő kötelező visszavonása az ártatlanság vélelmének elvébe ütközik. Az Alkotmány 57. § (2) bekezdése valóban kimondja, hogy ,,... senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg'' (ezt az elvet a Be. 3. §-a is megismétli). Ez a tétel azonban nem értelmezhető akként, hogy a hatóságok ne alkalmazhatnának bizonyos – alapjogokat is korlátozó – intézkedéseket a gyanúsítottakkal szemben.
Ez a felfogás és gyakorlat a jog nemzetközi normáival is összhangban áll. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 2. bekezdése rögzíti az ártatlanság vélelmének elvét, de az 5. cikk szerint a gyanúsított – indokolt esetben – akár személyes szabadságától is megfosztható. E felfogással összhangban a hazai jogban az Alkotmány sérelme nélkül szerepel az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a lakhely elhagyási tilalom. Valamennyi ilyen intézkedés alkotmányos alapjogot korlátoz, természetesen megfelelő jogi, bírói biztosítékok mellett.
A vizsgált esetben a gépjármű vezetői engedély visszavonásához ugyancsak több jogi garanciát rendel a jogalkotó. A hatályos BMr. a vezetői engedély ún. kötelező (az eljáró hatóság mérlegelésétől független) visszavonását – meghatározott bűncselekmények esetén – a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb 1 évre, meghatározott szabálysértés elkövetése esetén pedig a szabálysértési eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb 6 hónapra teszi lehetővé [BMr. 17. § (1) bek. b) pont]. További garanciát jelent, hogy a hatályos BMr. szerint: ,,... az ügyben eljáró ügyészség vagy bíróság, illetőleg a szabálysértési hatóság kezdeményezésére a rendőrhatóság a vezetői engedélyt a határidő letelte előtt is visszaadja, illetve annak visszavonásától eltekint.'' [BMr. 17. § (3) bek.]
A hatályos szabályozás alkalmasnak mutatkozik az olyan – korábban előfordult, s az indítványozók által is kifogásolt – esetek megelőzésére, amikor az elkövető a rendőrhatóság vezetői engedélyt visszavonó határozata folytán a bíróság ítéletében meghatározott időtartamnál hosszabb ideig állt joghátrány hatálya alatt (pl. a bíróság által kiszabott járművezetéstől eltiltás büntetés időtartama rövidebb volt, mint az engedély visszavonásától a bírósági eljárás jogerős befejezéséig eltelt idő).
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1., 37., 40. §-ára és a 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a nem hatályos jogszabály tekintetében nincs helye utólagos és elvont normakontrollnak, ha annak egyedüli eljárási következménye – az alkotmányellenesség megállapítása esetén is – a jogszabály hatályvesztésének kimondása lehetne [1449/B/1992. AB hat. (ABH 1994. 564/859.), 71/B/1994. AB végz. (ABH 1995. 1026.)]. Mivel az Alkotmánybíróság ettől eltérő körülmény fennállását nem látta, a 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárást megszüntette.
2. Az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amelynek előterjesztője az Áe. 72. §-ának (4) bekezdését azért tartja alkotmányellenesnek, mert – véleménye szerint – az kizárja a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálatát. Az indítvány téves jogszabályértelmezésen alapul – helytelenül jelöli meg az Áe.-t, mint e tárgyban releváns törvényt, tartalmilag pedig időközben – más indítványok kapcsán – érdemi elbírálást nyert.
Az Áe. hatálya nem terjed ki a szabálysértési eljárásra [Áe. 3. § (7) bek.]. A szabálysértési anyagi, eljárási és végrehajtási jog egységes kódexe az 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.). Az Sztv. azonban ez idő szerint nem teszi lehetővé a szabálysértési határozatok bíróság előtti megtámadását, ami a jogállamiság követelményeit sértő, alkotmányellenes helyzet. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a 63/1997. (XII. 12.) AB határozatában a következők szerint foglalt állást: ,,Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Országgyűlés elmulasztotta a szabálysértési jognak az Alkotmány 50. § (2) bekezdése, illetőleg az Alkotmány 57. § (1) bekezdése követelményeinek megfelelő újraszabályozására vonatkozó jogalkotói feladatát. Ezért az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy a szükséges törvényalkotást legkésőbb 1998. december 31-ig végezze el.'' (MK. 1997. évi 111. szám, 8328.) Az Alkotmánybíróság döntésének végrehajtását követően tehát megnyílik a bírói út az indítványozó által hivatkozott szabálysértés tekintetében is.
3. A korábban hatályban volt BMr. alkalmazásával kapcsolatos alkotmányjogi panaszoknak az Alkotmánybíróság nem adott helyt.
3.1. Az egyik panaszos szerint az őt ért jogsérelem a BMr. 5. § (1) bekezdés c) pontjában és 5. § (2) bekezdésében foglalt alkotmányellenes rendelkezések alkalmazása folytán következett be. A konkrét ügyben a BRFK Igazgatásrendészet Rendészeti Osztálya – a panaszos ellen folyamatban lévő büntetőeljárás befejezéséig – a vezetői engedélyt jogerősen visszavonta (13-179/1991. számú határozat), amely döntést utóbb a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság is helybenhagyott (58. Kf. 33.371/1992./2.). A rendőrhatóság intézkedésének alapjául szolgáló büntető ügyben eljárt bíróság végül a panaszost – bűncselekmény hiányában – felmentette az ellene emelt vád alól.
A BMr. 5. § (1) bekezdésének c) pontja –, amely lehetővé tette a panaszos járművezetői engedélyének a büntetőeljárás jogerős befejezéséig való visszavonását – ma már nem hatályos.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem hatályos jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és a jogszabály konkrét esetben való alkalmazhatósága meghatározására irányuló alkotmányjogi panasz esetén – az egyéb törvényi feltételek vizsgálata mellett – vizsgálni kell, hogy a nem hatályos jogszabály alkotmányellenessége megállapításának lehet-e az alkotmánysértés kimondásán túlmenő eljárásjogi következménye.
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésében, valamint a 43. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Alkotmányjogi panasz esetében a nem hatályos jogszabály alkotmányossági vizsgálatának az alkotmánysértés megállapításán túlmenő eljárásjogi következménye a konkrét esetben való alkalmazhatóság kizárása lehetne. Ennek azonban törvényi feltétele, hogy azt ,,az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke'' indokolja. (1352/D/1992. AB hat., ABH 1995. 649.) A vizsgált esetben az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdésben foglalt kivételes jogosultságának gyakorlására nem látott okot, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.
3.2. A BMr. 5. § (3) bekezdésének alkotmányosságát vitatva két alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az egyik panaszost a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya a 3/11/1993. számú jogerős határozatában – sebességkorlátozás jelentős túllépése miatt – pénzbírsággal sújtotta, és vezetői engedélyét meghatározott időre visszavonta. Hasonló tartalmú döntést vitatott egy másik panaszos, aki a Siófoki Városi Rendőrkapitányság 2315-4/1992. számú jogerős határozata ellen a bírósághoz is fordult, a Somogy Megyei Bíróság azonban a 3. Pf.20.570/1995/3. számú ítéletében – bírósági hatáskör hiányára hivatkozva – a keresetet jogerősen elutasította.
Mindkét szabálysértési ügyben az eljárt rendőrhatóságok az Sztv. 116. §-ában, illetőleg az egyes szabálysértések végrehajtásáról szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Sztvhr.) 62. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján intézkedtek, amely szerint: ,,A szabálysértési hatóság a közúti közlekedés szabálysértés elbírálása alkalmával a külön jogszabályban meghatározott közlekedési igazgatási intézkedést is megteheti.'' A vezetői engedély határozott időre történt visszavonását a rendőrhatóságok a korábban hatályban volt BMr. 5. § (3) bekezdésére alapították. A panaszosok – a szabálysértési eljárás során, a bírósági keresetben, továbbá alkotmányjogi panaszukban is – a járművezetői engedély visszavonása jogszabályi alapjának hiányára hivatkoznak, álláspontjuk szerint önmagában a BMr. rendelkezése ilyen tartalmú döntésre nem jogosítja fel a rendőrhatóságot.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Sztv. és Sztvhr., illetőleg a BMr. hivatkozott rendelkezéseinek értelmezése és konkrét esetekben történő alkalmazása nem alkotmányossági kérdés, hanem jogalkalmazói feladat. A 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban a testület elvi éllel mutatott rá, hogy ,,... az Alkotmánybíróságnak sem jogalkotási, sem önálló jogértelmezési hatásköre nincs, kivéve az Alkotmány értelmezésére vonatkozó hatáskörét.'' Ugyancsak e határozat szerint: ,,... a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni.'' (ABH 1991. 176.) Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Sztv., az Sztvhr. és a BMr. rendelkezéseinek jogalkalmazói értelmezésével a konkrét jogviták eldönthetők, ezért az alkotmányjogi panaszokat visszautasította.
Alkotmánybírósági ügyszám: 66/B/1993/38.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére