• Tartalom

49/1998. (XI. 27.) AB határozat1

1998.11.27.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 275. § (1) bekezdésének első fordulata, amely szerint vétségi eljárásban az ítélet hatályon kívül helyezésének ,,a 261. § (1) bekezdése alapján akkor van helye, ha az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a vádat,'' alkotmányellenes, ezért e szövegrészt megsemmisíti; a 275. § (1) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kezdeményezést elutasítja.
A Be. 275. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: ,,275. § (1) Az ítélet hatályon kívül helyezésének a 262. § (1) bekezdése alapján akkor van helye, ha a megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét kellene megállapítani, akit az első fokú bíróság felmentett, vagy akivel szemben az eljárást megszüntette.''
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. A törvény megsemmisített rendelkezése a közzététel napján veszti hatályát.
INDOKOLÁS
I.
1. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság az 1.Bf. 333/1993. szám alatt folyamatban lévő ügyben fordult az Alkotmánybírósághoz. A biztosíték (Be. 393/A.–393/B. §) letétele mellett folyó eljárásban az első fokú bíróság elmulasztott eleget tenni a Be. 181. § (1) bekezdésében, illetve a 393/A. § (4) bekezdésében meghatározott kötelezettségének; a vádlottat kézbesítési megbízottja útján idézte anélkül, hogy részére a vádindítványt kézbesítette volna. Az első fokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította, és büntetést szabott ki úgy, hogy a vádindítványt a kirendelt védőként eljáró kézbesítési megbízottnak a tárgyaláson sem adta át.
A bírói kezdeményezésben kifejtett álláspont szerint az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot sérti a Be. 275. § (1) bekezdésének első fordulata, amelynek alapján vétségi eljárásban az ítéletet lényegesen befolyásoló eljárási szabálysértés esetében sincs helye az ítélet hatályon kívül helyezésének, kivéve azt az esetet, amikor az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a vádat. A bíróság a Be. 275. § (1) bekezdés első fordulatának megsemmisítését indítványozta.
A bíróság az igazságügy-miniszter nyilatkozatára tett észrevételében indítványát kiterjesztette. Álláspontja szerint a 275. § (1) bekezdése egészében sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdését is. A hatályos törvény szerint a másodfokú bíróság eljárása és határozata ellen rendes perorvoslatnak nincs helye. A vétségi eljárásban az első fokú bíróság által elkövetett eljárási szabálysértés másodfokon szükséges (ha egyáltalán lehetséges) korrekciója, illetve a széles jogkör az első fokú ítéletben megállapított tényállás megalapozatlanságának kiküszöbölésére oda vezethet, hogy a másodfokú bíróság átveszi az első fokú bíróság szerepét. Adott esetben kézbesíti a vádlottnak a vádindítványt, lefolytatja a bizonyítási eljárást, és végül határozatot hoz, amely ellen rendes jogorvoslatnak nincs helye, így az eljárás alá vont állampolgár nem élhet alkotmányos jogorvoslati jogával.
2. Az Alkotmánybíróság döntésének megalapozásához áttekintette a hatályos büntetőeljárási törvény jogorvoslati rendszerének az alkotmányossági vizsgálat szempontjából releváns elemeit.
Az állam büntető igényének érvényesítésére szolgáló eljárási szabályok igazodnak az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény súlyához és bonyolultságához. A Be. a büntető felelősségre vonás differenciáltságát alapvetően azzal kívánja biztosítani, hogy kétféle szabályrendszert tartalmaz: a büntetőeljárást a bűntetti vagy a vétségi eljárás szabályai szerint kell lefolytatni.
Vétségi eljárásban általában a kisebb súlyú, egyszerű ténybeli és jogi megítélésű cselekmények elbírálása történik olyan egyszerűbb eljárási formában, amely a nyomozás megindításától az ügy jogerős befejezéséig, az egész eljárási folyamatban – az eljárás gyorsabb, formalitástól mentesebb lebonyolítása érdekében – bizonyos eltéréseket enged a bűntetti eljárás szabályaitól. A szabályozás technikája ennek megfelelő: a vétségi eljárás szabályai csupán a bűntetti eljárásra vonatkozó előírásoktól való eltéréseket tartalmazzák. A vétségi másodfokú eljárásnak a bűntetti másodfokú eljárástól eltérő szabályai is az eljárás bírósági szakaszában igénybe vehető jogorvoslat (perorvoslat), a fellebbezés elbírálásának egyszerűsítését és gyorsítását szolgálják.
A perorvoslati rendszer mind a bűntetti, mind a vétségi eljárásban egyfokú fellebbvitelt tesz lehetővé. A másodfokú bíróságnak főszabályként széles körű revíziós jogköre van; a fellebbezéssel megtámadott határozatot az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálja, tekintet nélkül arra, hogy ki, milyen okból fellebbezett [Be. 236. § (1) bek.]. A felülbírálat tárgya az első fokú határozat törvényessége és megalapozottsága, a tény és jogkérdések összessége: a tényállás megállapítása, bizonyítása, a büntető és más anyagi jogszabályok, továbbá az eljárási jogszabályok alkalmazása.
A másodfokú bíróság döntési jogköre mind a bűntetti, mind a vétségi eljárásban vegyes jellegű, azaz a történetileg kialakult perorvoslati típusok mindkét elemét, az első fokú bíróság határozatának megváltoztatását (reformatórius jogkör), illetve a határozat hatályon kívül helyezését (kasszatórius jogkör) magában foglalja. Mindkét eljárási formában érvényesül a tényálláshoz kötöttség elve: a másodfokú bíróság határozatát az első fokú bíróság által megállapított tényállásra köteles alapítani. A másodfokú bíróság a tényálláshoz kötöttség elvétől csak akkor térhet el, ha az első fokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlan.
A hatályos törvény perorvoslati rendszerében a reformációs és a kasszációs jogkör terjedelme lényegesen eltérő a bűntetti és a vétségi eljárásban. A bűntetti eljárásban a másodfokú bíróság kasszatórius jogköre erősebb, mind eljárási szabálysértés, mind pedig megalapozatlanság esetén gyakorolható. A vétségi eljárásban viszont a reformatórius jogkör a meghatározó: megalapozatlanság címén nincs, eljárási szabálysértés címén pedig a bűntetti eljárásnál jóval szűkebb körben van helye hatályon kívül helyezésnek. A másodfokú eljárásban felülbírált első fokú döntés hatályon kívül helyezése és az első fokú bíróság új eljárásra utasítása szükségképpen megnöveli az eljárás időtartamát, s a bíróságok munkaterhének növekedéséhez vezet. Így természetes, hogy a másodfokú vétségi eljárásban a bíróság kasszatórius jogkörének erőteljes szűkítése szolgálta azt a egyszerűsítési és gyorsítási célt, amit a törvényalkotó a vétségi eljárás bevezetésével kívánt elérni. Az Alkotmánybírósághoz forduló bíróság kezdeményezésében ezeket a szűkítő eljárási rendelkezéseket kifogásolta.
A Be. a következmények szempontjából a eljárási szabálysértések két csoportját különbözteti meg. Egyikbe azon eljárási hibák tartoznak, amelyek elkövetése esetén az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése kötelező. Ilyen eljárási szabálysértés esetén az ítélet megsemmisítésre okot adó hibája mintegy vélelmezett, s az ítéletet hatályon kívül kell helyezni, függetlenül az elkövetett eljárási szabálysértésnek az ítéletre gyakorolt hatásától (Be. 250. § II. pont; abszolút hatályon kívül helyező okok; abszolút eljárási hibák).
A másik csoportot azok az eljárási szabálysértések alkotják, amelyekhez az előbb említett vélelem nem fűződik, így tehát csak akkor teszik szükségessé az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatásának elrendelését, ha az ítéletre lényeges kihatást gyakoroltak (Be. 261. §; relatív hatályon kívül helyező okok; relatív eljárási hibák).
A ténybeli hibák a tényállás megalapozott feltárására és bizonyítására vonatkozó eljárási alapelvek és részletrendelkezések megsértésének, azaz tulajdonképpen eljárási szabálysértéseknek a következményei. A ténymegállapítás hiányosságait azonban a törvény nem eljárási szabálysértésként vagy annak következményeként, hanem – az eredményt nevesítve – megalapozatlanságként ragadja meg, taxatíve felsorolva azokat a körülményeket, amelyek az ítéletet megalapozatlanná teszik (Be. 239. §). Ezzel szemben a nem a megalapozatlan döntésben megtestesülő eljárási szabálysértések felülvizsgálata a bizonyítás előírt – formai – szabályainak alkalmazására, a bizonyítási indítványok elbírálására és az eljárásban részt vevő személyek bizonyítással kapcsolatos vagy egyéb eljárási jogainak érvényesülésére terjed ki, s ezek vizsgálata nem szükségképpen jelenti a ténykérdés, a bizonyítás érdemének revízióját. Habár előfordulhat, hogy valamely eljárási szabálysértés miatt az ítélet megalapozatlanná válik (például mert a szabálysértés következményeként valamely bizonyíték nem vehető figyelembe), a megalapozatlanság (az ún. ténybeli hibák) és az egyéb eljárási hibák dogmatikailag jól elkülöníthetők. Ez a dogmatikai különbözőség a sérelmezett rendelkezések elkülönített alkotmányossági vizsgálatát indokolja.
II.
Az indítvány részben megalapozott.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. azon rendelkezése, amely vétségi eljárásban az első fokú bírósági döntés hatályon kívül helyezésének lehetőségét a relatív eljárási szabálysértések közül egyetlen esetre korlátozza, sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal rögzített jogállamiságot, annak lényegi elemét képező jogbiztonság követelményét, továbbá az alkotmányos büntetőjog tartalmához tartozó, az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésére visszavezethető eljárási garanciákat, és adott esetben megakadályozhatja az 57. § (1)–(3) és (5) bekezdésében biztosított alapvető jogok érvényesülését. Ugyanakkor nem jelenti az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog korlátozását az, hogy a másodfokú bíróság a vétségi eljárásban széles körű jogkörrel rendelkezik a tényállási hibák orvoslására, és megalapozatlanság esetén csak egyetlen esetben jogosult és köteles élni a hatályon kívül helyezés eszközével.
1.1. Az abszolút eljárási szabálysértések orvoslásának módja mind a bűntetti, mind a vétségi eljárásban a tiszta kasszáció, az első fokú ítélet kötelező, minden mérlegelést kizáró hatályon kívül helyezése és új első fokú eljárás elrendelése. A hatályos törvényben ilyen abszolút hatályon kívül helyezési ok: a bíróság törvényes megalakításának hiánya; a törvény szerint kizárt vagy olyan bíró részvétele az ítélet meghozatalában, aki nem volt mindvégig jelen a tárgyaláson; hatáskörtúllépés vagy a kizárólagos illetékesség szabályainak megsértése; olyan személy távolléte, akinek részvétele a törvény értelmében a tárgyaláson kötelező (Be. 250. § II.), kivételt csupán a terhelt és a védő távollétében hozott felmentő rendelkezés esetén [250. § II. d) pont] enged a törvény.
Az előbbiekhez képest a törvény szerint kisebb súlyú, relatív eljárási szabálysértések esetén a bűntetti eljárásban fakultatív kasszáció érvényesül, amikor is a hatályon kívül helyezés feltétele nem önmagában a szabálysértés ténye, hanem annak érdemi kihatása az ítéletre. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 250. § II. pontjában fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ítéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlását korlátozták, illetőleg ha az első fokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget [Be. 261. § (1) bek.]. Ezen esetekben sem kell hatályon kívül helyezni a felmentő ítéletet, illetőleg az ítélet felmentő rendelkezését, ha a relatív eljárási szabálysértés a vádlott vagy a védő törvényes jogait érintette [Be. 261. § (2) bek.].
Vétségi eljárásban az ítélet hatályon kívül helyezésének a 261. § (1) bekezdésében megjelölt relatív eljárási szabálysértések esetén csak akkor van helye, ha az első fokú bíróság ítélete nem merítette ki a vádat [Be. 275. § (1) bek. első fordulat].
1.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a büntető igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági döntések elvi alapja, hogy demokratikus jogállamban a büntető hatalom alkotmányosan korlátozott közhatalmi jogosítvány és egyben alkotmányos kötelezettség. A büntető hatalom gyakorlásának, a büntető igény érvényesítésének intézmény- és eszközrendszere közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre vonás szabályai alkotmányos jelentőségűek. A büntetőeljárás közhatalmi jellegéből, feladatának természetéből következően szükségképpen érinti az egyének alkotmányos alapjogait [részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993, 300., 304–305.].
A jelen alkotmányossági vizsgálat szempontjából különösen fontosak az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság, a jogbiztonság és az eljárási garanciák összefüggésére vonatkozó tételei, amelyeket első alkalommal általánosságban a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban (ABH 1992, 59., 65.), a büntető hatalomra speciálisan pedig a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ABH 1992, 77., 84–85.) fogalmazott meg. Az Alkotmánybíróság álláspontjának lényege, hogy a jogállamiság és jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák, amelyek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága szempontjából. Az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére, a törvénysértő bírósági ítéletek kizárására. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő – elsősorban eljárási garanciákat nyújtó – intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges – és az esetek többségében alkalmas – eljárásra ad jogot (ABH 1992, 65.).
Az alkotmányos büntetőjog szempontjából az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése az az alaprendelkezés, amely a jogállamiság általános normatív tartalmán túl védi az egyént a büntetőjogi eszközöknek az állam általi önkényes felhasználása ellen. Ezzel az alkotmányos tétellel vannak összhangban a büntetőjogi szabályrendszernek, a büntető anyagi és eljárási, valamint a büntetés-végrehajtási jognak mindazon alapelvei és garanciális rendelkezései, amelyek nem nyertek tételes megfogalmazást az Alkotmány egyéb rendelkezéseiben.
A demokratikus jogállamok alkotmányai jelentősen eltérnek abban, hogy a büntetőjogi szabályrendszernek az egyént az állam túlhatalmával szemben védő tételeiből mit és milyen részletességgel tartalmaznak. A magyar büntetőjogi szabályrendszerben több olyan alapvető, garanciális rendelkezés található, amelyek közös célja az állami önkény kizárása az állam büntető hatalmának érvényesítési folyamatából. Ezeknek a jogalkotó részéről akár törvényben való kizárása, korlátozása, felfüggesztése ,,alapvető jog lényeges tartalmának'' korlátozását jelenti, azaz sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt tilalmat [42/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993, 304.]. A büntetőjogi garanciák alkotmányos jelentőségéről, korlátozhatóságának feltételeiről az Alkotmánybíróság legutóbb a 6/1998. (III. 1.) AB határozatban állapított meg elvi tételeket (ABK 1998. március, 101., 105.).
A büntetőeljárás szabályainak megsértése a hatóságok részéről alkotmányos garanciák sérelmével járhat. A jelen vizsgálat tárgyát képező, az első fokú bíróság részéről elkövethető eljárási szabálysértések nem csak büntető eljárásjogi szempontból, hanem az alkotmányosság sérelme szempontjából is különböző súlyúak. Ezt kifejezi az abszolút és relatív hatályon kívül helyező okok elkülönítése is.
A törvényben abszolút hatályon kívül helyező okként megjelölt eljárási szabálysértések listájának elemeit a jogalkotó állapítja meg. A Be. 250. § II. pontja például nem foglalja magában a büntetőeljárási jog alapelvének tartott nyilvánosság indokolatlan korlátozását vagy a közvetlenség elvének sérelmét (ha az elnapolt tárgyalást 6 hónap elteltével a bíróság nem kezdi elölről). A hasonló jelentőségű eljárási hibák listája tetszés szerint bővíthető. Nem tárgya azonban a vizsgálatnak, hogy a kasszáció alapjául szolgáló abszolút és relatív okok hatályos meghatározása alkotmányos-e.
1.3. A büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság (Alkotmány 2. §) normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból [Alkotmány 57. § (1) bek.] levezethető alkotmányos követelmény az érvényesített büntetőigény megfelelő időn belüli elbírálása. Ezt kívánja meg a vállalt nemzetközi kötelezettségek megtartásának kötelezettsége is [Alkotmány 7. § (1) bek.]. Az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 14. Cikk 3/c) pontja az ügy indokolatlan késedelem nélküli tárgyalását, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 6. Cikkének 1. pontja az ügyek ésszerű időn belüli eldöntéséhez való jogot az egyének által nemzetközi szervezeteknél, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságánál is érvényesíthető politikai, emberi jogként határozza meg.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló ajánlása [No. R (87) 18.; a továbbiakban: Ajánlás] preambulumában felhívja a figyelmet arra, hogy a büntetőügyek elbírálásának késedelme rossz fényt vet a büntetőjogra, és károsan befolyásolja az igazságszolgáltatás működését. A preambulumhoz fűzött magyarázat arra is rámutat, hogy a tisztességes eljárás megköveteli az ésszerű időn belüli tárgyalást, megköveteli, hogy a bűncselekménnyel vádolt személy ne álljon huzamos időn keresztül a bűnösség gyanúja alatt. Az eljárás késedelme nehezíti a bizonyítást, növeli a költségeket, kedvezőtlenül érinti a sértetteket, és arra a nemkívánatos következményre vezet, hogy időben igen távolra kerül egymástól a bűncselekmény elkövetése és a büntetés. A preambulum a figyelmet arra ugyancsak felhívja, hogy a büntető igazságszolgáltatás késedelme nem csupán többlet erőforrásokkal, hanem speciális eljárási formák, megoldások bevezetésével is orvosolható.
Az Ajánlás a bírósági eljárás tekintetében ilyen módszerként jelöli meg, hogy eljárásjogi okokból az eljárások érvénytelenítésére csak szigorúan meghatározott körülmények között kerülhessen sor, akkor, amikor az eljárási követelmények teljesítésének elmulasztása ténylegesen károsan érinthette a védelem vagy a vád érdekeit (Ajánlás III/b/2.).
Az Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában megállapította, hogy a magyar büntető igazságszolgáltatás időszerűségének adatai az eljárást gyorsító intézmények szükségességét bizonyítják (ABH 1995, 346., 349.).
1.4. Az eljárási szabályok megsértésének az új első fokú eljárás elrendelésével párosuló kasszáció útján történő szankcionálása, illetve orvoslása szükségképpen nyújtja az eljárás időtartamát. A Be. 275. § (1) bekezdés első fordulatában foglalt, a hatályon kívül helyezésre vonatkozó tilalom kétségtelenül alkotmányos célra, az eljárás gyorsítására irányul, ám e cél elérése érdekében bizonyos garanciákról lemond.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 261. §-ában, a bűntetti eljárásra megfogalmazott szabályozás alkalmas arra, hogy a bírói gyakorlat – a büntető felelősségre vonásra vonatkoztatható alkotmányos követelményeket is figyelembe véve – megfelelő összhangot teremtsen az eljárási szabályok garanciális jelentősége és az indokolatlan, felesleges hatályon kívül helyezés között. A kasszáció együttes feltétele az eljárási szabálysértés formai megvalósulása és érdemi kihatása az ítéletre. Ez utóbbi feltétel megakadályozza, hogy egyes eljárási cselekmények alakilag hibás teljesítése olyankor is érvénytelenné tegye az első fokú eljárást és ítéletet, amikor azt sem az objektív igazság megállapítása, sem az eljárásban részt vevő személyek jogainak védelme nem indokolja.
A relatív eljárási szabálysértéseken alapuló hatályon kívül helyezés feltételei az egyfokú fellebbezési rendszerben több mint 40 éve azonosan meghatározottak. A bíróságok az eljárási szabálysértés súlyának, hatásainak megítélésében határozottan kialakult értelmezésre és igen nagyszámban közzétett eseti döntésben kifejeződő értékrendre támaszkodhatnak.
Az Alkotmánybíróság egyrészről a büntető felelősségre vonás egyszerűsítéséhez és gyorsításához fűződő alkotmányos érdekeket, másrészről az alkotmányban kifejezetten biztosított, a büntető igény érvényesítése esetén az egyéneket megillető alapvető jogokat, illetőleg az egyéb garanciális eljárási szabályok megtartásához fűződő érdekeket mérlegelte. Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az előbbiek aránytalan és indokolatlan elsőbbséget kaptak az utóbbiakkal szemben, amikor a törvényalkotó a vétségi eljárásban eljárás-ökönómiai megfontolásokból csupán egyetlen esetre korlátozta a relatív eljárási szabálysértés miatti kasszáció lehetőségét.
A vétségi eljárásban az egyetlen kasszációra alapot adó szabályszegés, az, hogy az első fokú bíróság nem merítette ki a vádat, csak egyike azon lehetséges eljárási szabálysértéseknek, amelyek az ítéletet lényegesen befolyásolhatják. A Be. mégis kizárólag ennek tulajdonít olyan jelentőséget, hogy elkövetése esetén a hatályon kívül helyezést a másodfokú bíróság a vétségi eljárásban is megfontolhatja. Minden más, az abszolút hatályon kívül helyező okok közé nem tartozó eljárási szabálysértés a vétségi eljárásban figyelmen kívül hagyandó, legyen bár a következménye akár valamely alapvető jog, eljárási alapelv vagy garanciális szabály sérelme is. Habár a Be. támadott rendelkezése helyesen jelöli meg a vád ki nem merítését, mint relatív eljárási hibát, s teszi lehetővé az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését, ha ezen eljárási szabálysértés azt lényegesen befolyásolta, a relatív eljárási hiba következményeinek alkalmazását csak erre az esetre szűkítő rendelkezés valójában kizárja minden egyéb, természeténél fogva előre nem nevesíthető, de hatásában akár a törvényszövegben abszolútként megjelöltnél jelentősebb eljárási hiba kiküszöbölését is. A reformatórius döntés, amelynek meghozatalát a vétségi eljárás szabályai alig korlátozzák, az eljárási hibák kiküszöbölésére nem alkalmas, ezek orvoslásának a módja egyedül az eljárás szabályszerű megismétlése lehet. Ennek feltétele viszont az eljárás lezárására szánt határozat hatályon kívül helyezése, amelyre a 275. § (1) bekezdés első fordulata szerint csak egyetlen esetben van lehetőség.
A pergazdaságosság és az ésszerűség azt követeli, hogy az ítéletet nem, vagy csak lényegtelen módon befolyásoló eljárási szabálysértés ne vezessen a lényegében helyes határozat megsemmisítésére. Azokban az esetekben, amikor az eljárási szabály olyan alapvető követelményeket biztosít, mint azok, amelyeknek sérelme a Be. 250. § II. pontjában felsorolt abszolút hatályon kívül helyező okok alapjául szolgál, a törvény kizárja a perökonómiai szempontok érvényesülését. Ebben a tekintetben a Be. rendelkezései következetesek: az abszolút hatályon kívül helyező okok, mind a bűntetti, mind a vétségi eljárásban érvényesek.
Más a helyzet a relatív eljárási hibáknál. Ezen eljárási szabálysértések csak az ítéletre gyakorolt lényeges befolyásuk miatt válhatnak a hatályon kívül helyező döntés alapjává, lehetővé téve a pergazdaságossági szempontok érvényesítését is. A Be. 261. §-a a bűntetti eljárásban lehetővé teszi ezen külön nem nevesített eljárási szabálysértések hatásának értékelését és szükség esetén hatályon kívül helyezéssel történő orvoslását. Az, hogy a Be. 275. § (1) bekezdésének első fordulata mindössze egyetlen esetre engedi az ítéletet akár döntően is befolyásoló relatív eljárási hiba hatályon kívül helyezés útján történő orvoslását, az érintettek alapvető jogainak alkotmányosan indokolatlan korlátozását jelenti.
Az érintettek körébe a terhelten kívül számos eljárási alany tartozhat. A Be 261. §-a relatív eljárási hibaként egyebek közt azt az esetet említi, amikor az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták, avagy a bíróság elmulasztotta az indokolási kötelezettséget. Az eljárásban részt vevő személyek a Be. 43. § szerint a terhelt, a védő, továbbá a sértett, a magánvádló, a magánfél, az egyéb érdekeltek és ezek képviselői. A felsoroltaknak a III. Fejezet szerint számos joga van, amelyeknek a Be. rendelkezéseivel ellentétes, tehát eljárási hibaként értékelhető korlátozása elvben előfordulhat. A már korábban említett anyanyelv használatának jogát, a közvetlenség elvét az ilyen eljárási hiba éppen úgy sértheti például a magánvádló vagy a magánfél esetében, mint ahogy a terhelt esetében. Általában: a relatív eljárási hiba folytán született ítélet a felsoroltak bármelyikének érdekét sértheti. Ha például a magánvádlónak a bíróság megtiltja, hogy kérdéseket tegyen fel, a sértettnek nincs módja felszólalni, ennek a körülményektől függően jelentős kihatása is lehet az ítéletre. Így tehát, habár a relatív eljárási hibák következményei leggyakrabban a védelem szempontjából értékelhetők jelentősnek, nem csupán a védelem joga az, amely a relatív eljárási hibáknak a vétségi másodfokú eljárásban történő figyelmen kívül hagyása miatt sérülhet. Az indokolási kötelezettség elmulasztása úgyszintén minden résztvevő szempontjából kifogásolhatóvá teszi az ítéletet.
Így az alkotmányosan biztosított alapjogok és alkotmányos jelentőségű eljárási garanciák tekintetében a korlátozás által okozható sérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan, ami az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányellenes.
Ezért az Alkotmánybíróság a Be. 275. § (1) bekezdés első fordulatát megsemmisítette. A Be. szerkesztésének elve, hogy ha a vétségi eljárásra nincs külön szabály, a bűntetti eljárásra meghatározott rendelkezések érvényesülnek. Így a megsemmisítés következménye, hogy az eljárási szabálysértés vétségi eljárásban is a Be. 261. §-ban meghatározott feltételek mellett és módon lesz orvosolható, azaz a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az első fokú érdemi határozatot, és új eljárásra utasítja az első fokú bíróságot, ha a Be. 250. § II. pontjában fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely a határozatot lényegesen befolyásolta. Ez alól kivétel csak a felmentő ítélet, illetőleg az ítélet felmentő rendelkezése, ha a relatív eljárási szabálysértés a vádlott vagy a védő törvényes jogait érintette.
2.1. A büntetőeljárás perorvoslati rendszerének központi kérdése, hogy hogyan alakul ténykérdésekben a másodfokú bíróság reformatórius, illetve kasszatórius döntési jogkörének aránya, valamint – ezzel összefüggésben – melyek a tényállás-megállapítás eszközei. Az 1949-ben egyfokúvá vált fellebbviteli rendszerben a másodfokú bíróság lehetősége a megalapozatlanság kiküszöbölésére és ennek alapján az első fokú bíróság határozatának megváltoztatására fokozatosan szélesedett a hatályon kívül helyezés rovására. A Be. vonatkozó rendelkezéseinek (239., 240., 258., 262., 271., 274., 275. §) egymásra tekintettel történő értelmezését és az ennek megfelelő iránymutatást a Legfelsőbb Bíróság BK 84. számú kollégiumi állásfoglalása tartalmazza.
A vétségi eljárásban a másodfokú bíróság jogköre a tényállás megállapításban is alapvetően reformatórius jellegű, ám csak akkor, ha az első fokú határozat megalapozatlan. Ez esetben gyakorlatilag a teljes megalapozatlanság kiküszöbölésére jogosult. A másodfokú bíróság a kibővített, így az első fokú bizonyíték-értékelés felülbírálatát is magába foglaló bizonyítási jogkörében, de az iratok tartalma és ténybeli következtetés alapján is eltérhet az első fokú bíróság ténymegállapításától. Ennek egyetlen és egyben garanciális korlátja: ha ennek folytán az első fokú bíróság által el nem ítélt vádlottat kellene elítélnie.
Vétségi eljárásban a megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú bíróságnak nemcsak joga, hanem feladata, azaz köteles megszüntetni az első fokú határozat megalapozatlanságát. Köteles lefolytatni az ehhez szükséges bizonyítást, attól célszerűségi indokok alapján nem tekinthet el. Ez következik a Be.-nek a bírói kezdeményezésben sérelmezett 275. § (1) bekezdése második fordulatából, amely szerint az ítélet hatályon kívül helyezésének csak akkor van helye, ha a megalapozatlanság kiküszöbölése esetén olyan vádlott bűnösségét kellene megállapítani, akit az első fokú bíróság felmentett, vagy akivel szemben az eljárást megszüntette.
A hatályos szabályozás eredményeképp tehát a vétségi eljárásban az első fokú ítélet megalapozatlansága esetén a másodfokú eljárás már csaknem azonos az első fokú eljárással. Másodfokon a korlátlan mértékű bizonyítás lehetővé teszi teljesen új tényállás megállapítását. Az új tényállás alapján azonban a bűnösség megállapítása nem történhet meg a másodfokú eljárásban, mivel a bűnösség első ízben történt megállapítása miatt nem volna mód a védelmi fellebbezési jog gyakorlására. Ilyen esetben a másodfokú bíróság vétségi eljárásban is hatályon kívül helyezi az első fokú határozatot, és új eljárásra utasít.
2.2. Az alkotmányossági vizsgálatot kezdeményező bíróság a Be. 275. § (1) bekezdésének második fordulatában a jogorvoslathoz való jog sérelmét látja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. szabályozása nem sérti az alkotmányosan biztosított jogorvoslati jogot.
Az Alkotmánynak az 1997. évi LIX. törvény 12. §-ával módosított 57. § (5) bekezdése szerint a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság igen sok határozatában, sokféle szempontból foglalkozott a jogorvoslati jog alkotmányos tartalmával. A jelen vizsgálat szempontjából meghatározó elvi tételek szerint a jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 27., 31.]. Az Alkotmány a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet (1437/B/1990. AB hat. – ABH 1992, 453., 454.). A jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat [9/1992. (I. 30.) AB hat. ABH 1992, 59., 68.].
A jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el (513/B/1994. AB hat., ABH 1994, 734.). Minden jogorvoslat lényegi eleme a ,,jogorvoslás'' lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát [23/1998. (VI. 9.) AB hat. ABK 1998. június–július 286., 288.].
A perorvoslat az a jogi eszköz, amelynek segítségével a vád és a védelem az első fokú bíróság határozatát és eljárását kifogásolhatja úgy, hogy a magasabb bírói fórum annak felülvizsgálatára és az arról való döntésre kötelezett. Sem a jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalma, sem a jogorvoslati jogosultságnak a Be. 7. §-ában rögzített garanciális eljárási alapelve nem biztosít alanyi jogot arra, hogy a büntető felelősségre vonás alapjául szolgáló tényállás-megállapítást minden esetben az első fokú bíróság végezze, illetve hogy tényállási hiba esetén a másodfokú bíróság korrigáló döntése ellen újabb jogorvoslati lehetőség nyíljék, avagy ténykérdésekben a másodfokú bíróság csupán korlátozott reformatórius jogkörrel vagy azzal sem rendelkezzék. A jelen vizsgálat szempontjából is érvényes továbbá az Alkotmánybíróságnak a Polgári Perrendtartás tekintetében kifejtett álláspontja, amely szerint a hatályosnál sokkal részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud garanciát adni arra, hogy minden eseti bírósági döntés tökéletesen megfeleljen az anyagi igazság követelményének (1437/B/1996. AB hat. ABK 1998. március 124., 126.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 275. § (1) bekezdés második fordulata, illetve a megalapozatlan tényállás revíziójának lehetőségére és kötelezettségére vonatkozó, ezzel összefüggő rendelkezések (Be. 271., 274. §) nem korlátozzák a jogorvoslathoz való alkotmányos jogot. A vétségi eljárásban a fellebbezési jog az ügyek tárgya vagy a kiszabott büntetés jelentéktelensége alapján semmiféle korlátozás alá nem esik; az első fokú ítélet vagy végzés bármely rendelkezése vagy kizárólag az indokolása ellen is irányulhat, helye van akár anyagi jogi, akár eljárásjogi okból (Be. 235. § ). Bárki, akivel szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz, élhet fellebbezéssel: a törvény a fellebbezés jogát valamennyi érdekelt részére biztosítja (Be. 242. §). Az első fokon eljáró egyesbíró ítéletét három hivatásos bíróból álló tanács bírálja felül. A megalapozott tényálláshoz kötöttség a vétségi eljárásban is érvényesül. A ténybeli hibák orvoslására szélesre tárt reformációs jogkör sem ellenkezik egyetlen alkotmányos rendelkezéssel sem, mivel a Be. 274. § (2) bekezdése és 275. § (1) bekezdésének második fordulata megakadályozza, hogy a bűnösség megállapítása a másodfokú bíróság által megállapított tényállásra alapozva történjék meg első ízben.
2.3. A kisebb súlyú, egyszerűbb megítélésű büntető ügyeknél a ténykérdések tekintetében a teljes vagy széleskörű kasszáció igénye nem következik a nemzetközi kötelezettségekből sem. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes álláspontja szerint az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokat megfogalmazó 6. Cikk nem foglalja magában a jogorvoslati jogot. (Így pl. Eur. Court H. R., Delcourt judgment of 17. January 1970, Series A no. 11.; Eur. Court H.R., Monnel and Morris judgment of 2. March 1987, Series A no. 115.; Eur. Court H.R. Campbell judgment of 25. March 1992., Series A no. 233.)
Az Egyezmény eredetileg nem is szólt a jogorvoslatról, azt a Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke biztosítja. E szerint:
,,1. Annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat az okokat is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell szabályozni.
2. E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott kisebb jelentőségű bűncselekmények esetében, vagy abban az esetben, amikor a szóban forgó személy ügyét első fokon a legfelső bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő ítélet ellen benyújtott jogorvoslat folytán hoztak bűnösség megállapítását tartalmazó ítéletet.''
A Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkének strasbourgi értelmezését az Emberi Jogok Európai Bizottságának döntései világítják meg. E szerint a szerződő államok bizonyos mérlegelési lehetőséget élveznek az e rendelkezés által garantált jogorvoslat módozatainak kialakításában. A Bizottság döntései elismerik az államok jogát a sajátos és egymástól eltérő jogorvoslati rendszer működtetésére (Például: No. 18066/91, Dec. 6.4.94, D.R. 77-a p. 37.; No. 26808/95, Dec. 16.1.96, D.R. 84-A p. 164.).
3. Az előbbiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 275. § (1) bekezdés első fordulatát megsemmisítette, a második fordulat alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést pedig elutasította. A rendelkező részben a 275. § (1) bekezdés szövegét a szükségessé vált nyelvtani változtatásoknak megfelelően – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 40. §-ában foglaltaknak megfelelően – megállapította. A megsemmisített rendelkezésnek a konkrét ügyben való alkalmazhatatlanságáról a jelen esetben nem kellett külön rendelkeznie, mivel a büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell lefolytatni [Be. 15. § (1) bek.].
Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1111/B/1993/9.
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. Egyetértek azzal, hogy a Be. 275. § (1) bekezdése első fordulatát meg kell semmisíteni, mert alkotmányellenes rendelkezést tartalmaz.
Nem teszi ugyanis lehetővé az első fokú határozat hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróságnak új eljárásra való utasítását minden olyan esetben, amikor az eljárási követelmények teljesítésének elmulasztása károsan érintette a védelem érdekeit.
Egyetértek azzal is, hogy a Be. 275. § (1) bekezdése az Alkotmány 57. § (5) bekezdését, a jogorvoslathoz való alapvető jogot nem sérti.
Nem értek egyet viszont azzal, hogy a vizsgált szabály a védelemhez való alapvető jog sérelmén túl a határozatban hivatkozott más, alkotmányosan biztosított alapjogok és alkotmányos jelentőségű eljárási garanciák tekintetében is alkotmányellenes.
2. A Be. azon rendelkezése, amely vétségi eljárásában a hatályon kívül helyezés lehetőségét a relatív eljárási szabálysértések közül egyetlen esetre korlátozza, a védelemhez való alapvető jogon kívül más alkotmányi rendelkezéseket [2. § (1) bek., 8. § (1) és (2) bek., 57. § (1) bek.] nem sért, nem akadályozza meg más alapvető jogok érvényesülését.
Az indítványra okot adó konkrét ügyben az első fokú bíróság ittas vezetés vétsége miatt egy külföldit pénzbüntetéssel sújtott. Védője jelen volt a tárgyaláson, de sem korábban, sem ott nem kézbesítették részére a vádindítványt. A Be. előírja a vádirat kézbesítését a vádlott és a védő részére (181. §). Más kérdés, hogy ténylegesen betartják-e ezeket a szabályokat, és ismét más kérdés, hogy ha nem, akkor ennek milyen – és az Alkotmányból eredően kötelező – eljárásjogi következményei kell legyenek. Ennél a kérdésnél nem lehet eltekinteni attól, hogy az egyes eljárási szabálysértéseknek milyen kapcsolata van az Alkotmány rendelkezéseivel. Pusztán a Be.-ben, és nem magában az Alkotmányban rögzített eljárási alapelv vagy szabály sérelme más – nem feltétlenül alkotmányellenességi – következményt von maga után, mint az olyan alapelv vagy eljárási szabály megsértése, amely a védelemhez való jog sérelmét eredményezi.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint ,,a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el''.
Az Alkotmány a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot azoknak biztosítja, akik ellen az ,,emelt bármely vádat'', vagy ,,valamely perben a jogait és kötelességeit'' a bíróság elbírálja.
A büntetőeljárás során lehetőség van arra, hogy a bíróság ne csak a vádat, hanem polgári jogi igényt is elbíráljon.
A polgári jogi igénnyel kapcsolatban a Be. a vétségi eljárásban is lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság, ha a polgári jogi igény érdemi elbírálása az eljárást késleltetné, az első fokú bíróság ítéletének erre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezze, és a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítsa [265. § (1) bek.]. A Be. azt is kimondja: amennyiben a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatos eljárási kérdésről e törvény nem rendelkezik, a polgári eljárás szabályait kell alkalmazni, feltéve, hogy azok e törvénnyel, illetőleg a büntetőeljárás feladatával és jellegével nem ellentétesek (56. §).
Nem vezethető le az Alkotmány vizsgált rendelkezéseiből annak elvi akadálya, hogy a vád elbírálása során az első fokú eljárás relatív eljárási szabálysértésnek minősülő – de a védelemhez való alapvető jog gyakorlását nem csorbító – más hiányosságait a másodfokú eljárásban kompenzálni lehessen. Annak meghatározásához, hogy egy ügyet tisztességesen tárgyaltak-e, az eljárás egészét kell vizsgálni; az eljárás egyes szakaszainak hibáit a későbbi szakaszban orvosolni lehet. Nem igazolható, hogy ezt a Be. szabályai nem teszik lehetővé.
A büntetőeljárásban a vizsgált szabályozás szempontjából egyetlen olyan személy vesz részt, akinek az Alkotmányban biztosított alapvető jogát, a részvételével összefüggő alkotmányos jelentőségű eljárási garanciát a fellebbezési vagy felülvizsgálati bíróság döntési jogkörének illetve kötelezettségeinek terjedelme érintheti. Ez a terhelt, akinek az Alkotmány alapvető jogként biztosítja azt a garanciát, hogy ,,az eljárás minden szakaszában'' megilleti a védelem joga. Ha ez a jog az eljárás egyes szakaszaiban sérül, és e miatt tényleges hátrány éri a terheltet, akkor ez az eljárás későbbi szakaszában nem orvosolható másképp, csakis hatályon kívül helyezéssel és az eljárás megismétlésével.
Az eljárás egyéb résztvevői, különösen pedig a vádhatóság jogainak sérelme alkotmányosan nem teszi szükségessé a kötelező hatályon kívül helyezés előírását, de az Alkotmány nem is tiltja, hogy a jogalkotó ilyen szabályozást válasszon.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt a konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmány ugyancsak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (ABH 1993, 910.).
Az Alkotmánybírósághoz forduló bíróság határozatában foglalt indítvány kifejezetten és határozottan a védelemhez való alkotmányos alapjog sérelmére hivatkozott [Alkotmány 57. § (3) bek.]. A kiegészített indítványban a jogorvoslathoz való alapjog [Alkotmány 57. § (5) bek.] viszonylatában is alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett.
Az Alkotmánybíróságnak az indítványban megjelölt jogszabályt az indítványban megjelölt okból kell vizsgálnia [Abtv. 20. §, 22. § (2) bek.]. Azt kell tehát eldönteni, hogy az indítványban megjelölt jogszabályi rendelkezés ellentétben áll-e a felhívott alkotmányi rendelkezéssel [Abtv. 1. § b) pont, 37. §, 38. §].
A konkrét esetben az Alkotmánybíróság az indítványon túlterjeszkedve döntött olyan alkotmányossági kérdésekben, amelyek az indítvány érdemi elbírálásához nem tartoznak szükségszerűen hozzá.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére