• Tartalom

2001. évi CV. törvény

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról1

2007.07.01.

1–8. §2

9–14. §3

15. §4

16. §5 (1) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § ,,(1) Senki sem vonható el törvényes bírájától.
(2) A törvény által rendelt bíró az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend szerint kijelölt bíró.
(3) Az ügyelosztási rendet – a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében – a bíróság elnöke határozza meg, legkésőbb a tárgyévet megelőző év december 10. napjáig.
(4) Az ügyelosztási rend tartalmazza, hogy az adott bíróságon milyen összetételű és számú tanácsok működnek, a bírák, illetve a tanácsok melyik ügycsoportba tartozó ügyeket intézik, akadályoztatásuk esetén ki jár el helyettük, az ügyek elosztására melyik bírósági vezető jogosult, továbbá, hogy az ügyek elosztása milyen módon történik. Az ügyelosztási rendnek a tárgyalási tevékenységet folytató bírósági vezetők által tárgyalt ügyek körét és az ezekre vonatkozó elosztási módot is tartalmaznia kell.
(5) Az ügyelosztási rend kialakítása során figyelembe kell venni az ügyek jelentőségét, munkaigényességét, az ügyérkezés statisztikai adatait, emellett törekedni kell az arányos munkateher megvalósítására is.
(6) Az ügyelosztási rendet az érintettekkel haladéktalanul ismertetni kell és a bíróságon, a felek által is hozzáférhető helyen ki kell függeszteni.
(7) Az ügyelosztási rendtől az eljárási törvényekben szabályozott esetekben, illetőleg igazgatási úton a bíróság működését érintő fontos okból lehet eltérni.''

(2) A Bsz. 23. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) Az ítélőtáblán tanácsok, valamint büntető, polgári és közigazgatási kollégiumok működnek. A kollégiumok összevontan is működhetnek.''

(3) A Bsz. melléklete I. Részének 3/2. és 3/3. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

,,
3/2. Bajai Városi Bíróság
Baja
Bácsalmás
Bácsbokod
Bácsborsod
Bácsszentgyörgy
Bácsszőlős
Bátmonostor
Borota
Csátalja
Csávoly
Csikéria
Dávod
Dunafalva
Érsekcsanád
Érsekhalma
Felsőszentiván
Gara
Hercegszántó
Katymár
Kunbaja
Madaras
Mátételke
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Rém
Sükösd
Szeremle
Tataháza
Vaskút

3/3. Kalocsai Városi Bíróság
Bátya
Drágszél
Dunapataj
Dunaszentbenedek
Dunatetétlen
Dusnok
Fajsz
Foktő
Géderlak
Hajós
Harta
Homokmégy
Kalocsa
Miske
Ordas
Öregcsertő
Solt
Szakmár
Újsolt
Újtelek
Uszód''

17–19. §6

Átmeneti rendelkezések

20. § (1) E törvény – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2002. január 1. napján lép hatályba.

(2) E törvény 16. §-ának (3) bekezdése a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba azzal, hogy az új illetékességi szabályt a törvény hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.

(3)7

(4) E törvénynek a felülvizsgálati eljárás szabályait megállapító rendelkezéseit a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben akkor lehet alkalmazni, ha az ügyben a bíróság a jogerős határozatot még nem hozta meg.

(5) A Pp. 270. §-ában foglaltak megfelelő alkalmazásával felülvizsgálatnak van helye az ítélőtábla működésének megkezdéséig a keresetlevelet (fizetési meghagyást) idézés kibocsátása nélkül elutasító (Pp. 130. §), és a pert megszüntető (Pp. 157. §) jogerős végzés ellen is.

(6)8

(7) E törvény 18. és 19. §-a alapján biztosított fellebbezési jogával a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyben a fellebbezésre jogosult akkor élhet, ha a Fővárosi Bíróság a törvény hatálybalépésekor a határozatát még nem hozta meg.

(8)9

(9)10

(10)11

21. §12

1

A törvényt az Országgyűlés a 2001. december 18-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2001. december 24. A törvényt a 2012: LXXVI. törvény 3. § (2) bekezdés 26. pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 27. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 1. §-át.

2

Az 1–8. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 9–14. §-t a 2005: CXXX. törvény 21. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 15. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 16. §-t megelőző címet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 17–19. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 20. § (3) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 20. § (6) bekezdését a 2005: CXXX. törvény 21. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 20. § (8) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 20. § (9) bekezdését a 2005: CXXX. törvény 21. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 20. § (10) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 528. pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 21. §-t a 2006: V. törvény 133. § n) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére