• Tartalom

33/2002. (VII. 4.) AB határozat1

2002.07.04.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben való alkalmazhatósága tilalmának megállapítására irányuló bírói kezdeményezés, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Bagi István, dr. Erdei Árpád és dr. Kukorelli István alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bihari Mihály, dr. Németh János és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény 81. §-a részben alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság a részbeni, de a vizsgált rendelkezés egészére kiható alkotmányellenesség miatt a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény 81. §-át 2002. december 31. napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény 81. §-a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság előtt 2.P. 20.898/2000.; 2.P. 21.075/2000.; 2.P. 21.147/2000.; 2.P. 21.840/2000., a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt 12.P. 20.916/2000., valamint a Baranya Megyei Bíróság előtt III.P. 20.754/2001. szám alatt folyamatban lévő közigazgatási perekben nem alkalmazható.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény 81. §-a a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság által jogerősen befejezett K.20.227/2001. számú ügyben nem alkalmazható.
4. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyebekben elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1.1. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság előtt 2.P. 20.898/2000.; 2.P. 21.075/2000.; 2.P. 21.147/2000.; 2.P. 21.840/2000., valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt 12.P. 20.916/2000. számon indult, közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló perekben az eljáró bírók az alkalmazandó jogszabály, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 81. § (1) bekezdés e) pontja ,,felhasználására, tárolására és szállítására'' szövegrészének, illetve a (4) bekezdés második mondatának alkotmányellenességét észlelték, ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdésének megfelelően – az eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezték a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése, illetve e rendelkezések konkrét ügyekben történő alkalmazási tilalmának kimondása végett.
A bírói kezdeményezések alapjául szolgáló ügyekben az eljáró hatóságok jövedéki termék szállítására használt személygépkocsik kötelező lefoglalását és elkobzását rendelték el, amelyek forgalmi értékéhez képest elenyészőnek minősíthető a jövedéki bírság alapjául meghatározott összeg. A személygépkocsik nem jövedéki termék szállítására rendszeresítettek, és azokon olyan átalakítást sem végeztek, amely a jövedéki törvénysértés véghezvitelét célozza. A jövedéki ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata során – a jelenleg hatályos rendelkezések értelmében – a bíró méltányosságot nem gyakorolhat; a jövedéki jogsértés csekély foka esetén sem alkalmazhatja az elkobzás, illetve az elkobzás alá eső érték megfizetésének teljes vagy részleges mellőzését.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság álláspontja szerint a Jöt.-nek a lefoglalásra és az elkobzásra vonatkozó szabályai azért alkotmányellenesek, mert – ellentétben a büntetőjogi és a szabálysértési rendelkezésekkel – jövedéki ügyben nem biztosítanak az eljáró hatóságnak mérlegelési jogot annak eldöntésére, hogy az elkobzás alkalmazása a cselekmény súlyával arányban álló hátrányt jelent-e a jövedéki törvénysértést elkövető számára; az elkobzás minden esetben kötelező, amennyiben jövedéki bírság megállapításának van helye. Az indítványozó véleményét a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. § (3) bekezdésére alapozza, miszerint az azonos vagy hasonló életviszonyokat azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. Ha ez nem így történik, akkor az eljárást kezdeményező bíró szerint nem teljesül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság követelménye.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szerint a kifogásolt rendelkezések a jogállamiság követelményének megsértése mellett az Alkotmány további két rendelkezésével is ellentétesek. Egyrészt sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jogot (az eljárással érintett személyt korlátozzák birtoklási és használati jogában, illetve megfosztják tulajdonától), másrészt nem felelnek meg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményének, mert a lefoglalást és az elkobzást a jogsértés súlyától, társadalomra veszélyességétől függetlenül kötelezően rendelik alkalmazni.
Az indítványok benyújtását követően az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 122. § (1) bekezdése 2000. november 14. napjával a Jöt. 81. § (4) bekezdése számozását – a normatartalom érintetlenül hagyása mellett – (6) bekezdésre változtatta.
1.2. A Baranya Megyei Bíróság előtt III.P. 20.754/2001. számon indult, közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló perben az eljáró bíró az alkalmazandó jogszabály, a Jöt. 81. § (1) bekezdés e) pontja, illetve a (6) bekezdés alkotmányellenességét észlelte, ezért az Abtv. 38. § (1) bekezdésének megfelelően – az eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése, illetve e rendelkezések konkrét ügyben történő alkalmazási tilalmának kimondása végett.
Az indítvány alapjául szolgáló ügyben hasonló a tényállás, mint az 1.1. pont alatt ismertetett esetekben. A bíróság álláspontja szerint a tulajdonhoz való jog ugyan nem korlátlan, de a tulajdonkorlátozás aránytalannak tekinthető, ha annak időtartama nem kiszámítható. Kezdeményezésében a bíró kifejtette, hogy a támadott rendelkezések azért is sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt alkotmányos alapjogot, mert a tulajdonjog korlátozásának esetére a tulajdonos védelmében semmilyen garanciális szabályt nem határoz meg. Az indítványozó utalt arra is, hogy a gazdasági élet területén a tulajdonostól nem várható el, hogy a tulajdonával való rendelkezés körében teljeskörűen ellenőrizze a birtokában nem lévő dolog felhasználását, és azt, hogy ez a használat a jogszabályi követelményeknek folyamatosan megfelel-e.
1.3. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése alapján – a törvényes határidőn belül – előterjesztett alkotmányjogi panasz a Jöt. szabályozásának ugyanazon rendelkezéseit érinti mint a bírói kezdeményezések.
Az alkotmányjogi panasz előterjesztője szerint a Jöt. 81. § (6) bekezdése azért sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot, mert nem ad lehetőséget az arányosság alkalmazására, a legenyhébb jogsértés esetén is kötelezővé teszi az elkobzás alkalmazását. A panasz alapjául szolgáló ügyben a vámhatóság 9624 Ft jövedéki adóhiány miatt és 20 000 Ft jövedéki bírság kiszabása mellett két nagy értékű, egyenként is milliós értéket képviselő tehergépjármű elkobzását rendelte el, amely döntést – a rendes jogorvoslati lehetőséget kimerítve – az illetékes bíróság jogerősen megerősített.
A Jöt. 81. § (1) bekezdése e) pontjának ,,felhasználására'' szövegrészét a panaszos azért tartja alkotmányellenesnek, mert az nem egyértelmű, nem pontos, különböző jogértelmezéseket tesz lehetővé, így sérti a jogbiztonságot, és ezáltal ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság követelményével. Véleményét arra alapozza, hogy szerinte a jogalkalmazásban bizonytalanságot okoz a tehergépjármű adózás alól elvont jövedéki termék felhasználására használt eszközzé minősítése.
Az Alkotmánybíróság a támadott jogszabályi rendelkezések azonosságára tekintettel az indítványokat egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte a pénzügyminiszter véleményét.
2. Az ügy elbírálásánál figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
Az Alkotmánynak az indítványokkal érintett rendelkezései:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.''
,,13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.''
,,57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.''
A Jat. hivatkozott rendelkezése:
,,18. § (3) Az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű.''
A Jöt.-nek a lefoglalásra és elkobzásra vonatkozó rendelkezései:
,,81. § (1) A vámhatóság a jövedéki ügyben folytatott eljárása során lefoglalja a büntetőeljárásban le nem foglalt
a) adózás alól elvont jövedéki terméket,
b) hamis, hamisított vagy jogtalanul megszerzett zárjegyet, adójegyet,
c) jogosulatlanul előállított cukorcefrét és abból előállított terméket,
d) a külön jogszabályban meghatározott eljárástól eltérően előállított vagy kezelt bort,
e) jogosulatlanul előállított vagy birtokolt desztilláló berendezést, dohánygyártmány előállítására alkalmas gépet és egyéb eszközt, továbbá az a)–d) pontban említett termék előállítására, felhasználására, tárolására és szállítására használt eszközt.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl lefoglalásnak van helye, ha hatóság vagy bíróság a büntetőeljárásban lefoglalt adózás alól elvont terméknek a visszaadását rendeli el, de az e § rendelkezései szerint – egyéb okból – elkobzás alá esik.
(3) Amennyiben a lefoglalt termék, egyéb tárgy és eszköz vámáru, elkobzásukra is e törvény rendelkezései az irányadóak.
(4) A lefoglalt termék azonosítását (fajtáját, minőségét) vita esetén szakértői vizsgálattal kell megállapítani.
(5) A vámhatóságnak az Art. 57/A. § (3), (5)–(9) bekezdésének rendelkezéseit is értelemszerűen alkalmaznia kell a lefoglalás során.
(6) A lefoglalt terméket, egyéb tárgyat és eszközt el kell kobozni, ha a jövedéki ügyben jövedéki bírság megállapításának van helye. A szállításra használt eszköz abban az esetben kobozható el, ha a szállítóeszköz tulajdonosa az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti terméket előállító, forgalmazó vagy azt birtokoló személy, illetve ha a szállítóeszköz tulajdonosának az ügy összes körülményére tekintettel tudnia kellett arról, hogy szállítóeszközével az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti terméket szállítanak. Az elkobzásról a jövedéki bírságot megállapító, illetve ismeretlen tettes esetén az eljárást megszüntető határozatban kell rendelkezni.
(7) A lefoglalást meg kell szüntetni, ha a jövedéki ügyben hozott határozatban jövedéki bírságot nem állapítanak meg. A lefoglalás megszüntetéséről a jövedéki ügyben hozott határozatban kell rendelkezni.
(8) A lefoglalt termék, egyéb tárgy és eszköz elszállításával, tárolásával, őrzésével, valamint a (3) bekezdés szerinti szakértői díjjal kapcsolatos költségek az ügyfelet terhelik, ha jogerősen végrehajtható jövedéki bírság megfizetésére kötelezték. Ellenkező esetben a felmerült költségeket az állam viseli.
(9) A lefoglalt terméknek, egyéb tárgynak és eszköznek a vámhatóság által üzemeltetett raktárban történő tárolása esetén a fizetendő költségtérítés tekintetében a vámtörvény 144. §-a (6) bekezdésének rendelkezését kell megfelelően alkalmazni. Egyéb raktárban történő tárolás esetén a raktárüzemeltető által szokásosan felszámított díjtétel az irányadó.
(10) Az elkobzott termékek közül
a) az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény hatálya alá tartozó terméket, a cukorcefrét és az abból előállított terméket, továbbá a külön jogszabályban meghatározott eljárástól eltérően előállított vagy kezelt bort meg kell semmisíteni;
b) az a) pontba nem tartozó egyéb elkobzott termék esetén a vámhatóság intézkedik azoknak az állam javára történő értékesítéséről, illetve eredménytelenség esetén azt is meg kell semmisíteni;
c) azokat a termékeket, amelyek értékesítése valamely szellemi tulajdonjogot sértene, meg kell semmisíteni.''
II.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglaltaknak megfelelően eljárása során elsőként azt a kérdést vizsgálta, hogy a lefoglalás és az elkobzás jogintézményeit a jogrendszeren belül egységesen kell-e szabályozni; más megközelítésben: a vizsgált jogintézményekkel érintett egyes jogterületek szabályozási tárgya és célja tekintetében megmutatkozó különbségek mennyiben teszik alkotmányosan megengedhetővé a szabályozásbeli eltéréseket.
1.1. Az összevethetőség érdekében az Alkotmánybíróság áttekintette a releváns jogágak idevonatkozó rendelkezéseit.
A büntetőjogon belül anyagi jogi jogintézményként a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) szabályozza az elkobzást. A szabályozás – többek között – kiterjed arra, hogy mit kell elkobozni, ezt meddig lehet megtenni (elévülés), mely esetekben kell az elkobzás helyett az érték megfizetésére kötelezni, illetve mikor lehet az elkobzást kivételesen mellőzni.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) számos rendelkezése érinti az elkobzás jogintézményét, így például a különleges eljárások között szabályozza az elkobzásra irányuló eljárást és az elkobzás utólagos kimondását.
A Be. 101. § (1) bekezdése szerint a hatóság lefoglalja azt a dolgot, amely tárgyi bizonyítási eszköz, illetve a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.
A szabálysértési jog területén a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény tartalmazza mind az elkobzásra, mind a lefoglalásra vonatkozó rendelkezéseket. A szabályozás felöleli – többek között – az elkobzás kötelező és lehetséges eseteit, az elkobzás elévülésének és kivételes mellőzésének feltételeit. A lefoglalás szabályai jórészt arra vonatkoznak, hogy ezen intézkedés megtételére mikor van lehetősége az eljáró szabálysértési hatóságnak, illetve arra, hogy a lefoglalás elrendelése esetén milyen további intézkedéseket kell foganatosítania.
A közigazgatási jog körében az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény arra ad lehetőséget, hogy az állategészségügyi hatóság járványügyi intézkedésként elrendelje eszköz, tárgy, anyag elkobzását. A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény pedig arra jogosítja fel a növényvédelmi hatóságot, hogy térítés nélkül elkobozhatja azokat a növényeket, növényi termékeket, növényvédő szereket, termésnövelő anyagokat, termesztőközegeket, növénykondicionáló szereket, segédanyagokat, amelyek nem felelnek meg a forgalomba hozatali és felhasználási rendelkezéseknek. Az adójog területén a lefoglalás és az elkobzás tekintetében a Jöt. fentiekben idézett szabályozása tartalmaz rendelkezéseket.
1.2. Az egyes jogterületeknek a lefoglalásra és az elkobzásra vonatkozó szabályozását tényszerűen összevetve megállapítható, hogy míg a büntetőjog és a szabálysértési jog valóban lehetővé teszi az elkobzás kivételes mellőzését, addig a Jöt. vizsgált rendelkezései ezt a lehetőséget nem teremtik meg.
Az alkotmányjogilag releváns összevethetőséget és az ebből fakadó esetleges alkotmányellenesség megállapítását azonban további el nem hanyagolható tényezők befolyásolják. A lefoglalás és az elkobzás kétségkívül a tulajdont érintő intézkedés, függetlenül attól, hogy melyik jogág szabályozása teszi annak alkalmazását lehetővé. A büntetőjogban (szabálysértési jogban) azonban ilyen intézkedés alkalmazása csak akkor lehetséges, ha az intézkedéssel érintett dologgal (a tulajdon tárgyával) összefüggésben bűncselekményt (szabálysértést) követtek el.
Az Alkotmánybíróság már több alkalommal foglalkozott a büntetőjog ezen jogintézményeivel, és a következő megállapításokat tette:
,,Az elkobzás olyan büntetőjogi jogkövetkezmény, védelmi jellegű biztonsági intézkedés, amelynek alapja és elengedhetetlen előfeltétele valamely, a törvényben büntetendővé nyilvánított magatartás, büntetőjog-ellenes cselekmény megvalósulása, amellyel az elkobzandó tárgy a törvény által meghatározott viszonyban áll, azonban nem szükségképpeni előfeltétele, hogy az elkobzással érintett személy az adott cselekményért büntetőjogilag is felelőssé tehető legyen.'' (1624/B/1991. AB határozat, ABH 1992., 509., 511.)
,,A lefoglalás az állami büntető igény érvényesítésére hivatott büntetőeljárás dologra irányuló kényszerintézkedései közé tartozik; a dolog birtokának hatósági elvonása a birtokos rendelkezése alól a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás biztosítására.'' (715/D/1994. AB határozat, ABH 1997., 584., 587.)
Az igazgatási (jövedéki) eljárásban ezen büntetőjogi feltételek értelemszerűen hiányoznak. A Jöt. szerint a vámhatóság a lefoglalást foganatosítja, ha az adott dolgot a büntetőeljárásban nem foglalták le, vagy annak a tulajdonos részére történő visszaadását rendelték el. A jövedéki eljárásban elrendelt elkobzásnak pedig az a feltétele, hogy a jövedéki ügyben jövedéki bírság megállapításának legyen helye.
Az elkobzás tehát a büntetőjogban is az állam javára történő tulajdonelvonást eredményez, de meghatározóan mégis egyfajta speciális jogi szankció, nevezetesen büntetőjogi jogkövetkezmény. A tulajdonelvonásra az állam büntetőjogi igényének érvényesítése keretében kerül sor, vagyis a tulajdonjogtól büntető ítélettel történő – tehát közjogi alapú – megfosztásról van szó. Ennek megfelelően a bűncselekmény elkövetőjével szembeni elkobzás alkotmányos tulajdonvédelmi megítélésénél ezen körülményeket is figyelembe kell venni.
A lefoglalás megítélésénél hasonló a helyzet, mert ez a kényszerintézkedés vagy a büntetőeljárás sikeres lefolytatását célozza (bizonyítási eszköz), vagy/és a büntetőjogi szabály által előírt elkobzást biztosítja.
A fentiekben kifejtettek szerinti alapvető, azaz alkotmányi relevanciával bíró különbözőség nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az összevetett jogterületeknek a lefoglalásra és az elkobzásra vonatkozó előírásaiban megmutatkozó eltérések önmagukban megalapozzák a Jöt. támadott rendelkezéseinek alkotmányellenességét; éppen ellenkezőleg, azok nem ellentétesek a Jat. 18. § (3) bekezdésében foglalt azonos vagy hasonló módú szabályozás követelményével, és ebben az összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe sem ütköznek.
A tulajdont érintő intézkedések alkotmányosságát tehát az adott jogterület sajátosságának, az alkotmányos alapjogokhoz való közvetlen viszonyának alapulvételével kell megítélni.
2. A Jöt. indítvánnyal támadott rendelkezései államigazgatási jogkörben lehetővé teszik a tulajdonjog korlátozását, illetve elvonását, ezért az Alkotmánybíróság a továbbiakban a lefoglalásnak és az elkobzásnak az alkotmányos tulajdonvédelemmel, vagyis az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével kapcsolatos összefüggéseit vizsgálta.
2.1. A tulajdonjog alapjogi minősítését – annak ellenére, hogy az Alkotmány nem az alapjogi fejezetben deklarálja – az Alkotmánybíróság kezdetektől fogva elismerte. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991., 22., 25.]
Az Alkotmánybíróság a tulajdonvédelem alkotmányi összefüggéseit részletesen taglalta a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.). Mindenekelőtt leszögezte: ,,Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben.'' (ABH 1993., 373., 380.)
Az Abh.-ban arra is rámutatott, hogy: ,,Az Alkotmánybíróság tulajdonvédelmi felfogása összhangban van az Emberi Jogok Európai Egyezményével és az Emberi Jogi Bíróság ítélkezésével. Az Egyezmény eredetileg nem vette fel a jogok és szabadságok közé a tulajdont. (Nem vették át az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 17. cikkében szereplő tulajdonhoz való jogot az immár jogilag is kötelező Egyezségokmányok sem.) Az Európai Emberi Jogi Egyezményhez csak később, az első jegyzőkönyv fűzte hozzá a 'javak békés élvezetéhez' való jogot. Ez a megfogalmazás szélesebb védelmet nyújt a technikai értelemben vett, polgári jog szerinti tulajdonénál. Másrészt viszont az Európai Egyezmény széles lehetőséget hagyott az aláíró államoknak mind a 'javak' közérdekből való elvonására, mind a tulajdon használata felett szükségesnek mutatkozó állami ellenőrzésre.'' (ABH 1993., 373., 380–381.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban vizsgálta a közérdek fogalmát, és a következőket állapította meg: ,,Demokratikus társadalomban természetes, hogy a tulajdont érintő gazdasági és szociális kérdésekben a 'közérdeket' igen eltérően ítélik meg. A törvénnyel érvényesített 'közérdek' alkotmánybírósági vizsgálata ezért nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem – még ha formálisan nem is a 'közérdek' fennállására irányul, hanem a 'szükségesség-arányosság' ismérveit alkalmazza – arra kell szorítkoznia, indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a 'közérdekű' megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát).'' (ABH 1993., 373., 381–382.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban azt is kinyilvánította, hogy: ,,A tulajdon közjogi megterhelése az alapjogvédelem területén vagy a közhatalmi beavatkozás alkotmányellenességének kimondásához és így az alapul fekvő jogszabály megsemmisítéséhez vezet, vagy a teherviselés alkotmányosságának elismeréséhez, és legfeljebb az állaggarancia értékgaranciával való helyettesítéséhez.'' (ABH 1993., 373., 379.)
2.2. A Jöt. lefoglalásra vonatkozó szabályai közül az indítványozók többsége a jövedéki termék felhasználására, tárolására és szállítására használt eszközök körében kérte az alkotmányellenesség megállapítását. Egy bírói kezdeményezés a Jöt. 81. § (1) bekezdés e) pontja teljes egészének vizsgálatára irányul.
A Jöt. 81. §-hoz fűzött részletes indokolásból közvetlenül nem derül ki, hogy a jogalkotót mi vezérelte a vizsgált intézkedések szabályozási tartalma kialakításakor. Az általános indokolásból viszont következtetni lehet a szankciók szigorú megállapításának okára és céljára: ,,A törvény olyan új adórendszer bevezetését jelenti, amely hatékony módon biztosítja az állam adóbevételét, mozgósítja tartalékait, visszaszorítja az adóelkerülés lehetőségeit, garanciális szabályai révén megteremti az adóbefolyás biztonságosabb feltételeit. Célja, hogy a gazdasági élet tisztességes szereplőit ne érje hátrány, szoruljon vissza a jövedéki termékek illegális (fekete-) piaca.''
A jövedéki jogsértések megelőzése, visszaszorítása kétségkívül alkotmányos cél, amelyhez közérdek fűződik. A Jöt. 1998. január 1-jén lépett hatályba, majd ezt követően a jövedéki termékekkel kapcsolatos jogsértések fokozott szankcionálása érdekében a jogalkotó 2000. január 1-jétől – a törvényt módosítva – lehetővé tette a szállítóeszközök lefoglalását, elkobzását is.
Az Alkotmánybíróság a 715/D/1994. AB határozatban tüzetesen foglalkozott a büntetőjogi lefoglalással, és az alábbi főbb megállapításokat tette: ,,A lefoglalás nem jelent tulajdontól megfosztást, csupán a dolog birtoklását korlátozza ideiglenesen. (…) Az állami büntető igény érvényesítése érdekében a dolog birtokosának ideiglenes megfosztása a birtoklás lehetőségétől, általánosságban nem tekinthető a tulajdonhoz való jog szükségtelen korlátozásának. (…) A tulajdonjog közérdekű korlátozása a lefoglalás révén alkotmányos kötelességként értelmezendő. (…) A lefoglalás nem aránytalan jogkorlátozás, mert az elérni kívánt cél nem a tulajdon elvonása, hanem a tárgyi bizonyítékot képező dolog birtoklásának ideiglenes elvonása az alkotmányos kötelezettség teljesítése, a bizonyítás érdekében. A lefoglalt tárgyi bizonyíték nem csak az eljárásban érintett személy bűnösségét, hanem adott esetben ártatlanságát is bizonyíthatja. A lefoglalás tehát céljához képest és eszközként mértéktartó ideiglenes kényszerintézkedés. Célszerű és alkalmas eszközként a lefoglalás a jogkorlátozás mértéktartó, alkotmányos jogkorlátozási eszköze.'' (ABH 1997., 584., 587–588.)
A büntetőjogi lefoglalás alapvető célja tehát a büntetőjogi felelősség tisztázását szolgáló dolog bizonyítékként való felhasználhatósága és nem csupán az esetleges elkobzás révén megvalósuló jövőbeni tulajdonelvonás biztosítása. Ezzel szemben a Jöt. szövegszerűen nem határozza meg a lefoglalás célját, de a jogszabályi szövegkörnyezet értelmezése arra mutat, hogy a jövedéki eljárásban a lefoglalás főként az elkobzás foganatosíthatóságát célozza. Mindez annyit jelent, hogy a jövedéki lefoglalás már önmagában is szankciószerűen hat, mert az állam nevében eljáró hatóság a dolog tulajdonosától egyrészt a birtoklás és a használat jogát az eljárás befejeződéséig feltétlenül elvonja, másrészt a tárolás során bekövetkező fokozott amortizációból (tipikusan ilyen a helyzet a gépjármű esetén) fakadóan a tulajdonost értékcsökkenéssel is sújtja. Az sem elhanyagolható következménye a jövedéki lefoglalásnak, hogy a lefoglalással érintett dolgok egy részének (pl. gépjármű) ilyetén történő elvonása a dolog tulajdonosának életvitelét, gazdasági tevékenységét jelentősen megnehezíti, vagyis az egyéni cselekvési autonómiát negatívan befolyásolja.
Az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991. AB határozatban megállapította: ,,A birtoklás és a használat joga a tulajdonjog tartalmát adó, a tulajdonjoghoz tartozó részjogosítványok, amelyek a dolog feletti hatalmat és a dolog élvezetét jelentik; azt a hatalmat, amelyet valamely dologgal tenni lehet.
(…) a tulajdonjog valamely tartalmi elemének a korlátozása csak akkor jár magának a tulajdonjognak, mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, vagyis, ha kényszerítő ok nélkül történik, továbbá ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan.'' (2299/B/1991. AB határozat, ABH 1992., 570., 571.)
A jövedéki jogsértés fogalmát a Jöt. külön nem határozza meg, de a jövedéki bírságról szóló rendelkezésből kikövetkeztethető a jogsértés alanyi és tárgyi oldala. A 76. § (1) bekezdés szerint: ,,A természetes személy – a jövedéki termékkel gazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivételével –, amennyiben a) jövedéki terméket adóraktáron kívül előállít, illetve b) olyan jövedéki terméket birtokol, szállít, értékesít, használ fel, amelyet nem adóraktárban állítottak elő, vagy amelyet – import jövedéki termék esetén – nem vámkezeltek, a jövedéki termék mennyisége után jövedéki bírságot fizet.''
A Jöt. 81. § (1) bekezdése a lefoglalás tárgyai körében taxatív és csoportosított felsorolást ad. A bekezdés a)–d) pontjai, továbbá az e) pontnak az indítványozók többsége által nem támadott rendelkezései mind olyan dolgok lefoglalását teszik kötelezővé, amelyek vagy jövedéki termékek vagy ilyen termék előállítását szolgálják, vagyis a jogsértés szükségképpeni tárgyi oldalát képezik. Ehhez képest a felhasználás, tárolás és szállítás mind olyan cselekmények, amelyek során a direkt jogsértést (előállítást, megszerzést) követően ugyan megvalósul a jövedéki termék jogellenes birtoklása, de az ennek során használt eszközök (a lefoglalás tárgyai) nem feltétlenül és nem kizárólag a jogsértés elkövetésére kialakítottak, nem minden esetben csak arra használatosak. A hatályos jövedéki szabályozás ugyanakkor nem differenciál a tárgyi oldalhoz rendelten a lefoglalás alkalmazásában: az intézkedési kötelezettséget egységesen – kivétel és megszorítás nélkül – előírja a Jöt. 81. § (1) bekezdése. Az Alkotmánybíróság a szoros összefüggésre tekintettel vizsgálatát az (1) bekezdés egészére kiterjesztette.
A Jöt. 81. § (2) bekezdése a lefoglalás egy másik esetköréről rendelkezik, amelybe a jogalkotó csak az adózás alól elvont termékeket vonta be, és egyáltalán nem említi a jogsértés megvalósításához használt eszközöket, értelemszerűen a felhasználáshoz, tároláshoz és szállításhoz használt eszközöket sem. Mindez annyit jelent, hogy ebben a tárgyi esetkörben fel sem merül a Jöt. 81. § (1) bekezdésével kapcsolatban jelzett differenciálás hiánya.
A lefoglalásra vonatkozó egyéb – technikai és utaló – szabályokat, így a (3)–(5), valamint a (7)–(9) bekezdéseket az Alkotmánybíróság kizárólag a támadott rendelkezésekkel való összefüggésükben vizsgálta.
A jövedéki lefoglalás indokoltsága – az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából – nyilvánvalóan eltérő attól függően, hogy a lefoglalással érintett dolognak, mint bizonyítéknak van-e szerepe az eljárásban. Ha van, akkor ez önmagában – függetlenül az elkobzás biztosításától és a dolog termék vagy eszköz jellegétől – jogcímként szolgálhat a tulajdon ideiglenes és szükséges mértékű korlátozására. Amennyiben az ügyben nem folytatnak le bizonyítást, vagy a bizonyítási eljárás lefolytatásának eredményessége nem kívánja meg a jövedéki jogsértéssel kapcsolatos dolog lefoglalását, akkor a lefoglalást csak az elkobzás foganatosíthatósága indokolhatja. Ez utóbbi esetben viszont már kizárólagos alkotmányi relevanciával bír a jogsértés súlya, a jogsértéssel kapcsolatos dolog jellege (az adott típusú jogsértő cselekménnyel szükségképpeni vagy esetleges az összefüggése), illetőleg a dolog értéke. A differenciálás ezen követelményeinek a Jöt. 81. § (1) bekezdésében foglalt szabályozás nem felel meg.
2.3. A jövedéki elkobzás tekintetében megoszlanak az indítványok. Az eljárást kezdeményező bírák többsége a szállítóeszköz elkobozhatóságát vitatja, míg egy bíró, valamint az alkotmányjogi panasz előterjesztője az elkobzás általános kötelező jellegét sérelmezi.
A Jöt. 81. § (6) bekezdésének első mondata a lefoglalt dolog kötelező elkobzását rendeli el minden olyan esetben, amikor az ügyben jövedéki bírság megállapításának van helye. Az elkobzás alkalmazásának automatikus elrendelése alól egyedül a Jöt. 81. § (6) bekezdés második mondata állapít meg kivételt, amikor kimondja, hogy szállításra használt eszközre vonatkozóan a jövedéki jogsértést el nem követő tulajdonos esetén csak akkor lehet az elkobzást kimondani, ha az ügy összes körülményére tekintettel a tulajdonosnak tudnia kellett a jövedéki jogsértés elkövetéséről. A kivételt megteremtő rendelkezés azonban mégis kötelező jellegű, ha ugyanis ez a feltétel teljesül, az elkobzást – a jövedéki jogsértés súlyától függetlenül – nem lehet mellőzni.
Az elkobzással megvalósuló jogkorlátozás nem ideiglenes, nem a tulajdonjog bizonyos tartalmi elemeit érinti, hanem magának a tulajdonnak az elvonását eredményezi, tehát az alkotmányos tulajdonvédelem során – a lefoglaláshoz képest – súlyosabb megítélés alá esik. Ennek megfelelően mindaz, amit a lefoglalásra vonatkozóan az Alkotmánybíróság az előzőekben már kifejtett, az elkobzásra fokozottan irányadó. Vagyis: az a tény, hogy a jövedéki elkobzás hatályos szabályozása nem differenciál az elkobzás alapjául szolgáló jogsértés súlya, az elkobzással érintett dolog jellege és értéke tekintetében, kétségessé teszi a tulajdonjog Alkotmányban biztosított védelmének érvényesülését.
3. Az Alkotmánybíróság az Abh. idézett megállapításának, valamint a fentiekben foglaltaknak megfelelően a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a tulajdonkorlátozást, illetve -elvonást eredményező ,,közérdekű'' megoldás, vagyis a jövedéki lefoglalás és elkobzás hatályos szabályozása nem sért-e más alkotmányos jogot.
Az egyik indítványozó kifejezetten hivatkozik az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményére, míg mások a mérlegelési jogkör, illetve az érdemi bírósági felülvizsgálat, továbbá az eljárási garanciák hiányát kifogásolják.
Az Alkotmánybíróság a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatban vizsgálta azt, hogy mi tekinthető érdemi és hatékony jogorvoslatnak. A határozat rendelkező részében a következő megállapítást tette: ,,2. A közigazgatási határozatok törvényessége bírósági ellenőrzésének szabályozásánál alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelezettségeket az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelően érdemben elbírálhassa. A közigazgatási döntési jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét kell tartalmaznia, amely alapján a döntés jogszerűségét a bíróság felülvizsgálhatja.'' (ABH 1997., 263.)
A határozat indokolása ehhez még a következőket fűzte: ,,(…) az Alkotmánybíróság nyomatékkal mutat rá, hogy az eljárási garanciák teljesedéséhez önmagában a bírói út megléte nem elegendő; az Alkotmány által megkövetelt hatékony jogvédelem megléte attól függ, hogy a bíróság mit vizsgálhat felül. (…) Az Alkotmány 50. §-a szerint a bíróság 'a közigazgatási határozatok törvényességét ellenőrzi'. Ezt a rendelkezést az 57. §-ra tekintettel úgy kell értelmezni, hogy az eljárásnak ahhoz kell vezetnie, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket az ott írt módon valóban 'elbírálja': az összes, az Alkotmányban részletezett követelmény – a bíróság törvény által felállított volta, függetlensége és pártatlansága, az, hogy a tárgyalás igazságosan (a nemzetközi egyezmények szóhasználatával: fair, équitablement, in billiger Weise) és nyilvánosan folyjék – ezt a célt szolgálja, csak e követelmények teljesítésével lehet alkotmányosan véglegesnek számító, érdemi, a jogot megállapító döntést hozni. A közigazgatási határozatok törvényességének bírói ellenőrzése tehát alkotmányosan nem korlátozódhat a formális jogszerűség vizsgálatára. A közigazgatási perben a bíróság nincs a közigazgatási határozatban megállapított tényálláshoz kötve, és a jogszerűség szempontjából felülbírálhatja a közigazgatási szerv mérlegelését is. Az így felfogott érdemi elbírálással nem áll ellentétben, hogy a bíróság a határozatot hozó hatóságot új eljárásra utasítja. Azok a jogszabályok, amelyek kizárják vagy korlátozzák azt, hogy a bíróság a közigazgatási határozatot felülvizsgálva a fentiek szerint érdemben elbírálja a jogvitát, ellentétesek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Ebből az okból nem csupán az a jogszabály lehet alkotmányellenes, amely kifejezetten kizárja a jogkérdésen túlmenő bírói felülvizsgálatot, vagy annak a közigazgatási mérlegeléssel szemben olyan kevés teret hagy, hogy az ügy megfelelő alkotmányos garanciák közötti érdemi 'elbírálásáról' nem beszélhetünk, hanem az olyan jogszabály is, amely az igazgatásnak korlátlan mérlegelési jogot adván semmilyen jogszerűségi mércét nem tartalmaz a bírói döntés számára sem.'' (ABH 1997., 263., 272.)
A vizsgált ügyben a jogorvoslati lehetőségeket áttekintve az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a lefoglalásról szóló határozat nem minősül az ügy érdemében hozott határozatnak, ezért a Jöt. 32. § (2) bekezdésének b) pontja, valamint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. § (1) bekezdése értelmében a döntés bírósági felülvizsgálata kizárt. Az érintett a lefoglalás ellen panasszal élhet a Jöt. 32. § (2) bekezdés a) pontja, valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 57/A. § (9) bekezdése alapján, de a felettes szerv (másodfokú hatóság) a Jöt. 81. § (1) bekezdése szerinti, kivételt nem tartalmazó szabály értelmében a jogorvoslati kérelemnek nem adhat helyt. Mindez annyit jelent, hogy az eljárás államigazgatási jogkörben lezárul úgy, hogy a panasz – mint az egyetlen lehetséges jogorvoslat – formálisnak tekinthető.
Az elkobzás elrendelésére vonatkozó döntést jövedéki bírság és jövedéki adó kivetéséről szóló határozatba foglaltan hozza meg az eljáró közigazgatási szerv (vámhivatal). Az Áe. 72. § (1) bekezdése alapján ez a döntés – mint az ügy érdemében hozott határozat – bíróság előtt megtámadható. A bírósági felülvizsgálat a kötelezettre nézve csak jogszabálysértés esetén vezet eredményre. A Jöt. 81. § (6) bekezdése viszont csak egyetlen törvényi feltételét határozza meg az elkobzásnak, nevezetesen: az ügyben jövedéki bírság megállapításának legyen helye. A szabályozás ilyetén módja a jogalkalmazó (közigazgatási szerv, bíróság) számára annyit jelent, hogy az elkobzás jogszerűsége közvetlenül nem vizsgálható; a vizsgált intézkedés megváltoztatásának egyetlen alapja az lehet, ha a szankció (a jövedéki bírság) kiszabásának jogszerűtlensége bebizonyosodik. Ez sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelménye biztosításának elvét, egyúttal kiüresíti az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslati jogot.
4. Az Alkotmánybíróság az indokolás 2. és 3. pontjában foglaltaknak megfelelően az alábbiakat állapította meg:
A Jöt. 81. § (1) bekezdés szabályozási tartalmában – a vizsgálati szempontok tükrében – nem alkotmányellenes a tulajdonjognak a lefoglalás által történő feltétel nélküli ideiglenes korlátozása mindazon dolgokra nézve, amelyek a jövedéki jogsértéssel közvetlen és szükségképpeni kapcsolatban állnak. Ilyen dolgok például az adózás alól elvont jövedéki termék, hamisított zárjegy, jogosulatlanul birtokolt desztilláló berendezés stb.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a felhasználásra, tárolásra és szállításra használt eszközök vonatkozásában a feltétel nélküli korlátozás már önmagában aránytalanságot eredményez. A jogkorlátozás súlyát, vagyis az aránytalanságot fokozza az a körülmény, hogy a lefoglalást eredményező jövedéki eljárásban a hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége az adott intézkedés tekintetében; azt kötelezően alkalmaznia kell. Az Alkotmánybíróság rámutat továbbá arra, hogy a jogorvoslati eljárás sem vezethet az aránytalan jogkorlátozás megszüntetéséhez, illetve csökkentéséhez, mert a felettes szerv eljárása nem terjedhet ki az intézkedés jog- és célszerűségének vizsgálatára. A szabályozásnak ez a módja sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, továbbá az 57. § (1) és (5) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság, ha a norma egy részének alkotmányellenességét állapítja meg, akkor többnyire csak e szövegrészt semmisíti meg, egyúttal megállapítja, hogy a megsemmisítést követően a rendelkezés milyen szöveggel marad hatályban. A jelen ügyben ennek a megoldásnak ugyan nem volna technikai akadálya, de azért nem alkalmazható, mert a vizsgált szabályozás módja alkotmányellenes. Ha az Alkotmánybíróság a ,,felhasználására, tárolására és szállítására'' szövegrészt semmisítette volna meg, ezzel óhatatlanul azt jelezte volna, hogy a jövedéki eljárásban ilyen eszközök lefoglalásának előírását a jogalkotó alkotmányosan egyáltalán nem szabályozhatná a jövőben.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Jöt. 81. § (1) bekezdés szabályozási módjának alkotmányellenességét megállapította, egyebekben az indítványt elutasította.
A Jöt. 81. § (6) bekezdésének első mondata olyan egységesen kötelező tulajdonelvonást ír elő a jövedéki jogsértéssel kapcsolatba hozható tárgyak körében, amellyel szemben nem biztosít érdemi jogorvoslatot. A rendelkezés második mondata ugyan feltételhez köti a szállításra használt eszköz elkobzásának elrendelését, de a feltétel teljesülése esetén az intézkedés mellőzésére nincs lehetőség, avagy érdemi jogorvoslat. Az Alkotmánybíróság ennek alapján megállapította, hogy a Jöt. 81. § (6) bekezdés első és második mondata az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe, valamint az 57. § (1) és (5) bekezdésébe ütközik. A vizsgált rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt egyebekben elutasította.
Az Alkotmánybíróság döntése a Jöt. 81. §-a szabályozási tartalmának olyan elemeit érinti, amelyek óhatatlanul kihatnak a rendelkezés egészére; nevezetesen: a lefoglalás egyik esetkörének [(1) bekezdés], valamint az elkobzás elrendelését megállapító szabálynak [(6) bekezdés első és második mondata] az alkotmányellenessége nem izolálható.
A 3/1994. (I. 21.) AB határozatban az Alkotmánybíróság leszögezte: ,,Az Abtv. 40. §-a értelmében, ha az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, azt teljesen vagy részben megsemmisíti. Az elbírált esetben az Ütv. (a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény) támadott 24. § (3) bekezdése részleges megsemmisítése a szövegösszefüggésekre, a jogszabálynak a gyakorlatban való alkalmazhatósága szempontjaira is figyelemmel nem volt lehetséges. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányellenesség következményeit – az Abtv. 40. §-a alapján – az Ütv. 24. § (3) bekezdése teljes egészében való megsemmisítésével vonta le (…)'' (ABH 1994., 59., 62.)
A normaszövegnek tehát minden esetben meg kell felelnie a jogbiztonság követelményének. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat idevágóan a következőket tartalmazza: ,,Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.'' (ABH 1992., 135., 142.)
Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményének érvényesítésétől saját működése körében sem tekinthet el. Amennyiben a jelen ügyben csak az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezéseket semmisítette volna meg, úgy jogbizonytalanságot teremtett volna a Jöt. 81. §-a egyéb rendelkezései tekintetében. Ezek a rendelkezések ugyanis önmagukban nem állnának meg, a jogalkalmazásban értelmezhetetlenek lennének. Ezért – a jogbiztonság követelményére tekintettel – az Alkotmánybíróság nem mellőzhette a Jöt. 81. §-a egészének megsemmisítését.
A Jöt. 81. §-át az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján jövőbeni hatállyal – 2002. december 31. napjával – semmisítette meg. Ennek megfelelően a jogalkotónak meg van a lehetősége arra, hogy a megsemmisített rendelkezés helyébe a jövedéki lefoglalás és elkobzás szabályozásának differenciált, vagyis alkotmányos – anyagi és eljárásjogi – eszközrendszerét kidolgozza.
5. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője a vizsgált és alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés egy elemét további szempontból is kifogásolja.
Az indítványozói megközelítés alapja az, hogy a Jöt. 81. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt ,,felhasználás'' bizonytalan jogfogalom, amely nem felel meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményének. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét – a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995., 203., 205; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996., 37., 44; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997., 361., 364; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000., 420., 423; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000., 425., 429; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000., 193., 200.]
Mivel az Alkotmánybíróság a vizsgált szövegrészt az Alkotmány több rendelkezésébe ütközőnek minősítette, ezért a ,,felhasználás'' kifejezésnek az Alkotmány jogállamra vonatkozó rendelkezésével, a jogbiztonság követelményével való ellentétét nem vizsgálta.
6. A 4. pontban kifejtettek szerint az Alkotmánybíróság megállapította a jövedéki lefoglalás és elkobzás szabályozásának részbeni, de a vizsgált rendelkezés egészére kiható alkotmányellenességét, és ezért a Jöt. 81. §-át megsemmisítette.
Az indítványok azonban nemcsak utólagos normakontrollra vonatkoznak, hanem egyedi ügyeket is érintenek. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak az alkalmazhatóság tekintetében is döntést kellett hoznia.
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésben, valamint a 43. § (1)–(2) bekezdésben meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Eszerint az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezése időpontjának tekintetében történt eltérés nem vonja szükségképpen maga után azt, hogy az egyedi ügyben történő alkalmazhatóságra vonatkozóan is ugyanúgy el kelljen térni. Az eltérés egyezősége lehetőség, de nem az Abtv. hivatkozott rendelkezéséből fakadó követelmény.
Az Alkotmánybíróság eddigi működése során több ízben határozott bírói kezdeményezés alapján úgy, hogy az alkotmányellenes norma pro futuro megsemmisítésével egyidejűleg kimondta az alkotmányellenes jogszabály, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze konkrét esetben történő alkalmazásának – a határozat közzétételének napjával megállapított – tilalmát. [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998., 91.; 1075/B/1999. AB határozat, ABH 2000., 549.; 21/2001. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2001., 231.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABK 2002., március, 113–114.]
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – élve az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazással – a bírói kezdeményezéseknek az alkalmazási tilalom tekintetében is helyt adott, és megállapította, hogy az alkotmányellenes jogszabályi rendelkezés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság előtt 2.P. 20.898/2000.; 2.P. 21.075/2000.; 2.P. 21.147/2000.; 2.P. 21.840/2000., a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt 12.P. 20.916/2000., valamint a Baranya Megyei Bíróság előtt III.P. 20.754/2001. szám alatt folyamatban lévő közigazgatási perekben e határozat közzétételének napjától nem alkalmazható.
Az Abtv. 48. § (3) bekezdése szerint alkotmányjogi panasz esetén az Alkotmánybíróság eljárására az Abtv. 40–43. §-ában foglaltak az irányadók.
A 23/1998. (VI. 9.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott: ,,Az alkotmányjogi panasz – mint az utólagos normakontrolltól különböző jogintézmény – létjogosultságát ugyanis a fentiek szerint éppen az adja, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdésében biztosított jogkörével élve az indítványozót ért jogsérelemre akkor is biztosítson jogorvoslást, ha egyébként a sérelmezett rendelkezést az alkotmánybírósági határozat közzétételének napjával, vagy a jövőre nézve semmisíti meg.'' (ABH 1998., 182., 187.)
Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel, és annak alapján, hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtó fontos érdeke azt indokolja, az alkotmányellenes szabálynak a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság által jogerősen befejezett K.20.227/2001. számú ügyben való alkalmazását ugyancsak megtiltotta.
A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-ában foglaltakon alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 550/B/2000.
Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Álláspontom szerint az indokolás II/6. pontjában foglaltakat az alábbiakkal kellett volna kiegészíteni:
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésben, valamint a 43. § (1)–(2) bekezdésben meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.
A Jöt. 81. §-át az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra tekintettel pro futuro helyezte hatályon kívül. Az alkalmazási tilalom időpontjának meghatározásakor viszont – a jogbiztonság követelményén túlmenően – az eljárást kezdeményező személy (a jelen esetben: bíró) különösen fontos érdekét sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az eljárást kezdeményező bíró különösen fontos érdekének mibenléte nem az alapul fekvő ügyben való személyes érintettségében, hanem – minden más érintettől eltérően – alkotmányos helyzetében ragadható meg. Az Alkotmánybíróság a 13/2002. (III. 20.) AB határozatban megállapította: ,,Az Alkotmány 50. § (3) bekezdéséből önmagában is az következik, hogy a bíró ítélkezési tevékenysége során a legszigorúbb értelemben az alkotmányos rendnek megfelelő eljárásban és tartalommal született törvényekhez kötötten köteles eljárni. A törvényi alárendeltséget a függetlenségre hivatkozással egyetlen ügyben sem lehet megkerülni. A törvények kötelező és azonnali alkalmazásától a bíró a konkrét ügyben csak akkor térhet el, ha az alkalmazandó jogszabály és az Alkotmány összhangjának hiányát észleli. Ebben az esetben sem jogosult azonban a norma mellőzésére, hanem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. §-a alapján utólagos normakontroll keretében az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezheti. Az Alkotmánybíróság döntése viszont a későbbiekben a bíró számára akkor is kötelező, ha az alkotmányellenesség megállapítására nem került sor, tehát az általa vitatott norma eredeti tartalommal érvényben marad.
A bírói függetlenség egyetlen alkotmányos korlátja, azaz a bírák törvényi alávetettsége a jogalkotóra azt a kötelezettséget hárítja, hogy az a törvényeket […] az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően, alkotmányos keretek között alkossa meg. Amennyiben ez a követelmény nem sérül, a bírák e törvények szerint kötelesek eljárni, törvényi alárendeltségük érvényesül.'' (ABK 2002. március, 99., 105–106.)
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 21. §-a szerint a bíró hivatását esküjéhez hűen köteles gyakorolni, ami – többek között – megkívánja az Alkotmány, az alkalmazandó jogszabály és saját lelkiismerete összhangjának megteremtését. E nélkül a függetlenség – mint a bírói jogállás egyik meghatározó alkotmányos eleme – sérül.
A bírói függetlenség érvényesítésének egyik eszköze az Abtv. 38. §-ában foglalt felhatalmazás. Ha a bíró jogalkalmazó tevékenysége során alkotmányellenességet észlel, kezdeményezheti az Alkotmánybíróság eljárását. A 13/2002. (III. 20.) AB határozat (ABK 2002. március, 99.) idézett megállapításából következik, hogy a bíró törvényi alávetettsége csak addig áll fenn, amíg az Alkotmánybíróság nem állapítja meg az alkalmazandó törvény (jogszabályi rendelkezés) alkotmányellenességét. Ha ez megtörténik, attól kezdve a bíró törvényi alávetettsége – a konkrét esetben a kérdéses rendelkezés vonatkozásában – megszűnik. Az indítványt előterjesztő bíró ugyanis még akkor sem hozható abba a helyzetbe, hogy az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben azt a rendelkezést alkalmaznia kelljen, melynek alkotmányellenességét éppen az ő kezdeményezése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, ha az érintett rendelkezés hatályon kívül helyezését az Alkotmánybíróság egy későbbi időpontra mondja ki. Az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt alapelv (miszerint a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve) érvényesülése megkövetelheti az alkalmazási tilalom ex nunc meghatározását.
Az Alkotmánybíróságnak tehát rá kellett volna mutatnia: amikor bírói kezdeményezés alapján úgy hoz határozatot, hogy az alkotmányellenes norma pro futuro megsemmisítésével egyidejűleg kimondja az alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben történő alkalmazásának tilalmát, akkor figyelembe veszi a bíró sajátos alkotmányos helyzetét, és erre tekintettel mérlegeli a tilalom időpontjának meghatározását.
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
A többségi határozat rendelkező részének első pontjába foglaltakkal az alábbi indokok alapján nem értek egyet:
Nem értek egyet a határozat rendelkező részének első pontjával, azért, mert bár az megállapítja, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 81. §-a csak részben alkotmányellenes, ennek ellenére – a vizsgált rendelkezés egészére kiható alkotmányellenesség miatt – a 81. §-t – 2002. december 31. napjával – teljes egészében megsemmisíti.
Megítélésem szerint a Jöt. 81. §-ának két része ad csak az alkotmányellenesség megállapítására és így megsemmisítésre okot. Az egyik a 81. § (1) bekezdés e) pontjának utolsó mondatrészében szereplő ,,és szállítására'' szövegrész, a másik alkotmányellenes rész a 81. § (6) bekezdésének második mondata: ,,A szállításra használt eszköz abban az esetben kobozható el, ha a szállítóeszköz tulajdonosa az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti terméket előállító, forgalmazó vagy azt birtokló személy, illetve ha a szállítóeszköz tulajdonosának az ügy összes körülményére tekintettel tudnia kellett arról, hogy szállítóeszközével az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti terméket szállítanak.''
1. A Jöt. megjelölt részei a szabályozás módja miatt alkotmányellenesek, mivel a kógens szabályozás nem ad lehetőséget a jogalkalmazás során az egyediesítésre, minthogy a szállítóeszköz lefoglalását és elkobzását kötelezővé teszi. Így fordulhat elő, hogy az Alkotmányban védett tulajdonjog a lefoglalással ideiglenesen, az elkobzással pedig véglegesen, szükségtelenül és aránytalanul korlátozásra kerül.
Az Alkotmánybíróság – többek között – a 2299/B/1991. határozatában is kifejtette: ,,az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot ugyan nem a XII., ún. alapjogi fejezetben szabályozza, hanem azt a szabadságjogoktól különválasztottan mondja ki, de nyilvánvalóan alapvető jogként részesíti alkotmányos védelemben akkor is, ha bizonyos körben a tulajdoni részjogosítványokat egyes törvények korlátozzák. (…) A tulajdonjog valamely tartalmi elemének a korlátozása csak akkor jár magának a tulajdonjognak, mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, vagyis, ha kényszerítő ok nélkül történik, továbbá ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan.'' (ABH 1992., 570., 571.)
A 81. § (1) bekezdés a)–d) pontjában, valamint az e) pontban felsorolt további (nem a szállításra használt) tárgyak lefoglalására vonatkozó kógens szabályozás megítélésem szerint nem alkotmányellenes, mivel e tárgyak szorosan kötődnek a jogsértés elkövetéséhez, emellett a későbbi elkobzás lehetőségét biztosítják, és erre tekintettel a tulajdoni korlátozás szükséges, indokolt és arányos.
A jogsértés elkövetéséhez való szoros kötődés miatt ugyancsak nem alkotmányellenes a 81. § (6) bekezdésének első mondata, amely szerint: ,,A lefoglalt terméket, egyéb tárgyat és eszközt el kell kobozni, ha a jövedéki ügyben jövedéki bírság megállapításának van helye.''
Alkotmányellenes viszont a 81. § (6) bekezdés második mondatának szabályozási módja. Az elkobzás feltételhez kötött kógens szabályozási módja ugyanis nem teszi lehetővé a szállításra használt eszközök vonatkozásában az egyéniesített jogalkalmazói döntés meghozatalát, és így lehetőséget ad a tulajdonjog aránytalan és szükségtelen mértékű korlátozására. A szállításra használt eszköz elkobzását a jogalkotó mindössze ahhoz a feltételhez köti, hogy a szállítóeszköz tulajdonosa azonos legyen a jogsértés elkövetőjével, illetve, hogy a szállítóeszköz tulajdonosának – az ügy összes körülményére tekintettel – tudnia kellett arról, hogy szállítóeszközével az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti terméket szállítanak. Megítélésem szerint alkotmányellenes az, hogy a feltétel megvalósulása esetén – a kógens rendelkezés kivételt nem ismerő és egyediesítésre alkalmat nem adó szabályozási módja miatt – az elkobzást ki kell mondani.
Mivel az Alkotmánybíróság többségi határozatába foglalt megsemmisítés a 81. § – általam is alkotmányellenesnek tekintett – megjelölt részein túl, a 81. § többi – megítélésem szerint nem alkotmányellenes – részére is kiterjed, ezért véleményem szerint az Alkotmánybíróság azzal, hogy nem alkotmányellenes jogszabályi részeket is megsemmisített, a határozat meghozatala során túllépte hatáskörét.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 40. §-a azt mondja ki, hogy ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti. A teljesen vagy részben való megsemmisítés az Alkotmánybíróság számára lehetővé teszi azt, hogy a vizsgált jogszabály alkotmányellenes és nem alkotmányellenes részei között határozott különbséget tegyen, mivel az Alkotmánybíróság csak az alkotmányellenesnek minősített jogszabályi részt semmisítheti meg. A részleges megsemmisítéskor természetesen az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesnek minősített résszel szorosan összefüggő, és attól el nem választható normarészeket is megsemmisítheti és eddigi gyakorlata során meg is semmisítette.
A vizsgált törvényhely alkotmányellenes részein azonban a többségi határozat messze túlterjed, és azokat a jogszabályi rendelkezéseket is megsemmisíti, amelyek nem alkotmányellenesek, és a megsemmisített résszel sincsenek olyan szoros összefüggésben, amelyre tekintettel kiiktatásuk a törvényből alkotmányosan indokolt lenne.
2. A részleges megsemmisítés után a törvényalkotó a megsemmisített jogszabályi részek helyébe az alkotmányos követelményeknek megfelelő törvényi szöveget köteles alkotni. Ezt a törvényalkotási (törvénykorrekciós) kötelezettséget támasztja alá a pro futuro megsemmisítés is. A jelen esetben tehát az alkotmányellenesség megállapításával és az alkotmányellenes részek megsemmisítésével nyilvánvalóan nem fejeződik be a törvény alkotmányos korrekciója, azt egy a korrekciós törvényalkotás kell hogy kövesse.
A korrekciós törvényalkotás során a törvényalkotó többféle megoldás között választhat. Így – többek között – a kógens szabályozást diszpozitív szabályozással helyettesítve biztosíthatná az általános törvényi előírás egyedi esetekre való konkretizálásának és alkalmazásának, és ezáltal a tulajdonkorlátozás során a szükséges és arányos mértékű tulajdonelvonásnak a lehetőségét, valamint az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében deklarált igazságos és nyilvános tárgyaláshoz való jogot.
Az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében deklarált igazságos és nyilvános tárgyaláshoz való jog cél- és eszközjellegű alkotmányos érték. Egyrészt eszközérték, amely arra szolgál, hogy az ügy igazságos és nyilvános tárgyaláson történő elbírálása garantálja azt, hogy igazságos döntés szülessen. Másrészt az igazságos döntéshez való jog célérték, mindenkinek Alkotmányban elismert joga van ahhoz, hogy ügyében igazságos döntés szülessen.
A Jöt. 81. §-ának (1) és (6) bekezdésében a szállítási eszköz kötelező lefoglalására, illetve kötelező elkobzására vonatkozó rendelkezések azonban nem biztosítják az igazságos, egyediesített, arányos döntéshez való jogot a szabályozás kógens, illetve feltételhez kötötten kógens szabályozási módja miatt. Mindezekre tekintettel a szabályozásnak a törvénybe foglalt, a szállítási eszközzel kapcsolatos szabályozási módja sérti az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében kimondott – az igazságos eljáráshoz és döntéshez való – cél és eszközértéket egyaránt.
3. Megítélésem szerint a Jöt. 81. §-a egészének a megsemmisítése jogbizonytalanságot teremt mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazók számára.
A jogalkotó számára azért jelent jogbizonytalanságot a 81. § egészének megsemmisítése, mert nemcsak a jogosan kifogásolt és alkotmányellenes részek, hanem az alkotmányellenesnek nem minősíthető részek megsemmisítésére is sor került a határozatban. Mivel a határozat nem ad kellő pontossággal eligazítást abban a kérdésben, hogy mely részek és milyen okból ellentétesek az Alkotmánnyal, és melyek nem, a törvényalkotó – a viszonylag nagy terjedelmű normaszöveg megsemmisítése után – nehezen vagy egyáltalán nem tudja eldönteni azt, hogy mely részek azok, amelyek nem alkotmányellenesek, és akár változatlan formában is fenntarthatók a korrekciós törvényalkotás során.
A Jöt. 81. §-a egészének a megsemmisítése jogbizonytalanságot teremt továbbá azért is, mert az eljáró jogalkalmazó szerveket elbizonytalanítja abban a tekintetben, hogy a pro futuro megsemmisítés után eljárhatnak-e a folyamatban lévő, illetve a pro futuro megsemmisítés határnapjáig felmerülő ügyekben, vagy sem. A többségi határozat rendelkező részének második és harmadik pontja ugyanis – az indítványokhoz kötötten – csupán az indítványozó bíróság által megjelölt ügyekben mondja ki – egyébként helyesen – az alkalmazhatósági tilalmat. A pro futuro megsemmisítés határnapjáig azonban az alkotmányellenesnek minősített jogszabályi helyek – így a szállítási eszközre vonatkozó rendelkezések is – továbbra is alkalmazandóak. Mindennek következtében az a helyzet áll elő, hogy a határozat 2. és 3. pontjában megjelölt ügyekben a 81. § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni, viszont a határozat rendelkező részében meg nem jelölt – akár több száz vagy több ezer ügyben – a pro futuro megsemmisítés határnapjáig a 81. § alkotmányellenes rendelkezései is alkalmazandóak. Az alkotmányellenes jogszabályi rész alkalmazásának kötelezettsége a jogalkalmazás tekintetében olyan jogbizonytalanságot okoz, amely az Alkotmány 2. §-a (1) bekezdésébe, az abban kifejezett jogállamiság követelményébe ütközik.
Mivel az Alkotmánybíróságnak nincsen joga általánosan kötelező jelleggel felfüggeszteni a korrekciós törvény meghozataláig – a pro futuro megsemmisítés határnapjáig – az érintett ügyeket, ezért az a helyzet áll elő, hogy a határozat 2. és 3. pontjában megjelölt ügyekben a bíróságok nem alkalmazhatják a törvény megjelölt részeit, a többi ügyben viszont 2002. december 31-ig kötelesek azokat alkalmazni, vagy az eljárást felfüggeszthetik. Mivel az eljáró jogalkalmazó szervek döntéseiket önállóan hozzák meg, az ugyanolyan típusú ügyekben teljesen eltérő jogalkalmazói gyakorlat alakulhat ki, amely a jogalkalmazói döntések kiszámíthatatlanságához, jogbizonytalansághoz vezethet.
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye
1. Nem értek egyet a Jöt. 81. §-ának, teljes pro futuro megsemmisítésével.
Álláspontom szerint nem állapítható meg az, hogy a tulajdonhoz való alapvető jog szempontjából a Jöt. 81. §-ában a lefoglalás és az elkobzás mikénti szabályozásának minden esetben a jogsértés súlyát és a jogsértéssel kapcsolatos dolog jellegét, értékét kell figyelembe vennie.
Nem értek egyet azzal sem, hogy a Jöt. 81. §-ának a lefoglalásra és az elkobzásra vonatkozó, kivételt nem tartalmazó rendelkezései a jogorvoslathoz való alapvető jogot és a bírói úthoz való jogot önmagukban sértik.
Az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jog alkotmányjogi értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában változást mutat. A 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az addigi gyakorlatát áttekintve a tulajdonhoz való jogot a javak tiszteletben tartásához való jogként értelmezte és megengedte a közérdekből való korlátozást is. (Más alapvető jog korlátozásánál nem lehet közérdekre hivatkozni.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata a tulajdonhoz való jog értelmezésénél tekintetbe veszi az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított, a javak tiszteletben tartásához való jog tartalmát. Az Egyezmény a javak elvonására ,,közérdek''-ből ad lehetőséget. A ,,közérdek'' fogalmát szélesen értelmezik.
Az Egyezmény ezenkívül lehetőséget ad az államnak, hogy olyan szabályokat vezessen be, amelyeket szükségesnek ítél a javaknak a köz érdekében történő használata szabályozása céljából. (Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az elvonás és javak használatának szabályozása közötti különbségtétel ebben a formában eddig nem jelent meg.)
Vámjogi szabály megsértése következtében alkalmazott elkobzásnál nem állapították meg az Egyezmény említett cikke sérelmét az ún. Agosi-ügyben; a bíróság döntése szerint a bűncselekmény eszközéül használt dolgoknak ártatlan tulajdonostól való elkobzását a közérdek igazolta, a (csempészett) dolog elvonása nem tulajdontól való megfosztásnak minősül, hanem a dolog használata szabályozásának.
A jelen határozat indokolásában az Alkotmánybíróság a jogsértés súlyát és a jogsértéssel kapcsolatos dolog jellegét, értékét – e kettő arányosságát – mint a tulajdonhoz való alapvető jog alkotmányos korlátozásának megítélésére vonatkozó szempontokat emelte meghatározó elvvé, s az adójogi lefoglalás, elkobzás jogalkotási korlátaira vonatkozó általános megállapítássá formálta. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a későbbiekben általános hivatkozási alapot képezhet.
A jövedéki jogsértés súlyának törvényhozói megítélését az Alkotmánybíróság csak szélsőséges esetekben vizsgálhatja. Annak meghatározása, hogy a jogsértés súlya kellően indokolja-e az adott jogkövetkezmény előírását, nem csupán a konkrét jogsértés súlyának és az adott esetben a szankcióval érintett dolog értékének egymáshoz való viszonyától függ, hanem a szabályozás tárgyától, elérni kívánt céljától is.
A jelen ügyben el kellett volna kerülni egyetlen szempont abszolutizálását, másrészt a többi szempontot is értékelni kellett volna. A megalapozott döntéshez különösen szükséges lett volna a jogalkotási cél és a választott eszköz arányosságának mérlegelése.
A Jöt.-ben szabályozott elkobzásnak minden esetben feltétele, hogy jövedéki bírságot szabjanak ki. Ennek feltétele a Jöt.-ben meghatározott jogellenes tevékenység, azaz a jövedéki termék adózás alól való elvonása (illetve ennek egyes mozzanatai: előállítás, tárolás, szállítás, felhasználás).
A Jöt. a jövedéki termékek előállítása és importálása szabályait tartalmazza. A jövedéki termékek előállítására, tárolására, szállítására szigorú szabályok vonatkoznak. Szabad forgalomba (eltekintve a Jöt.-ben meghatározott kivételektől) elvileg csakis olyan jövedéki termék kerülhet, ami után az adót megfizették.
A jövedéki termékek magas adótartalmat hordoznak. A jövedéki termékek körében a törvényeket, előírásokat tudatosan megszegő elkövetési magatartás a jellemző. A Jöt. vizsgált szankciói a Jöt. szigorú előírásainak eredményesebb betartatását és a visszaélések jobb hatásfokú visszaszorítását és megelőzését, végső soron az adófizetés biztosítását szolgálják.
2. A lefoglalás és az elkobzás szabályai külön vizsgálandók, mert más a hatásuk a tulajdonhoz való jogra. A lefoglalás egyfajta ideiglenes intézkedés; átmeneti és szükségképpen feloldandó korlátozást jelent. Belátható időn belül kell a hatóságnak döntenie a lefoglalás megszüntetéséről vagy az elkobzásról. A Jöt. lefoglalási szabályai ezért nem sértik a tulajdonhoz való alapvető jogot.
Az Alkotmánybíróságnak a tulajdonhoz való alapvető jog sérelme szempontjából a jelen esetben külön kellett volna vizsgálnia az elkövetőtől, mint tulajdonostól való elkobzás és a nem tulajdonostól való elkobzás alkotmányosságát. A jelen ügyben a tulajdonhoz való alapvető jog sérelme szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a bíróságot feljogosítja-e a törvény az elkobzás bizonyos esetekben való mellőzésére, hanem annak, hogy harmadik személy ártatlanul ne szenvedhesse el a tulajdonjogának sérelmét.
Általánosságban nem lehet olyan következtetésre jutni a tulajdonhoz való alapvető jogból, hogy tilos a kötelező elkobzás törvényi előírása és feltétlenül szükséges mérlegelési lehetőség biztosítása a bíróság számára ebben a kérdésben. Nem zárja ki a tulajdonhoz való alapvető jog azt, hogy a törvényhozó indokolt esetben eltérést nem engedően írja elő az elkobzás kötelező eseteit.
3. Eltérést nem engedő, kötelező szabály feltétlen alkalmazásának előírása önmagában nem teszi formálissá sem a jogorvoslatot, sem a bírói utat. Mindkét alapvető jog megvalósulása szempontjából elég az, ha a jogorvoslati fórum vagy a bíróság valamely döntés törvényességét, jogszabályoknak való megfelelését vizsgálhatja, és hozhat az ügyre kiható újabb döntés.
Mivel a tulajdonhoz való alapvető jog közérdekből korlátozható, nemzetközi egyezmény pedig lehetőséget ad arra is, hogy a javak köz érdekében való használatát szabályozzák, az Alkotmány 13. §-a alapján az a kívánalom támasztható az elvonást elrendelő szabállyal szemben, hogy az elvonást harmadik személyként, kívülállóként elszenvedő személy esélyt kapjon arra, hogy dolgát visszakapja.
4. A Jöt. szabályai értelmében a jogsértéssel nem csupán közvetett, hanem közvetlen és szükségképpeni kapcsolatban áll nemcsak a többségi határozatban példálózó felsorolásban külön említett, az adózás alól elvont jövedéki termék, a hamis zárjegy, a jogosulatlanul birtokolt desztilláló berendezés, hanem a felhasználásra, a tárolásra, a szállításra szolgáló eszköz is: a Jöt. megkerülése nélkül adózatlan jövedéki termék nem használható fel, nem tárolható és nem szállítható.
A felhasználásra, tárolásra és szállításra használt eszközök vonatkozásában a Jöt. 81. §-a a lefoglalást és az elkobzást különböző feltételekhez köti.
A szállításra szolgáló eszköz elkobzását a Jöt. korlátozza, további feltételhez köti. A Jöt. szerint csak akkor van helye elkobzásnak, ha annak az eszköznek, amit szállításra használtak, az a személy a tulajdonosa, aki a terméket előállította, forgalmazta, birtokolta, illetve ha a tulajdonosnak tudnia kellett arról, hogy szállítóeszközével adózatlan jövedéki terméket szállítanak. Az első esetben az elkövető és a tulajdonos egybeesik, a másodikban a körülményekből egy bizonyos ,,szubjektív viszonyulásra'' lehet következtetni.
Ezzel szemben a felhasználásra és tárolásra használt eszköznél ilyen korlátozás a Jöt.-ben nincs. A Jöt. az elkövető tulajdonost és a nem elkövető tulajdonost azonosan kezeli. Más kérdés, hogy különösen a tárolásra használt eszköznél mondható el, hogy bizonyos jövedéki termékeknél (pl. alkoholtermékek, bor, ásványolaj) általában nem lehet indokolatlannak tekinteni a sokszor másra, mint jövedéki termék tárolására nem is használható tároló eszköz elkobzásának kötelező előírását sem.
A felhasználásra, tárolásra használt eszközöknél a harmadik személynek, az ártatlan, jóhiszemű, nem elkövető tulajdonosnak az Alkotmány 13. §-a alapján törvényben kellene biztosítani a lehetőséget arra, hogy lefoglalt eszközét az államtól visszakapja, ha az elkövetővel szemben kártérítési igényét nem tudja hatékonyan érvényesíteni; más esetben a nem elkövető tulajdonos terhén maradhat, ha az elkövetőtől az átengedett dolgát vagy ennek ellenértékét nem tudja megkapni. A tulajdonhoz való jogot egy ilyen szabályozás hiánya sértheti.
Egyetértek azzal, hogy a többségi határozat értelmében a Jöt. elkobzási szabályainál az adózás alól elvont termék előállítására használt eszköznek az elkobzása, bárkinek is a tulajdona, nem sérti a tulajdonhoz való jogot.
Véleményem szerint, ha az elkövető a tulajdonosa az adózás alól elvont termék felhasználására, tárolására és szállítására használt eszköznek, akkor ennek elkobzása sem sérti a tulajdonhoz való jogot. Az elkövetőnek számolnia kell a tilalom ellenére tudottan így használt eszköze elvesztésével – egy ilyen tilalom nem korlátozza szabadságát alkotmányellenesen, hanem adózási célokat szolgál, ez pedig az adott esetben elég közérdek.
Mindezek alapján véleményem szerint megállapítható lett volna, hogy a Jöt. 81. § (1) bekezdése – az e) pontnak az adózás alól elvont termék felhasználására és tárolására vonatkozó eszközt érintő része kivételével – továbbá a 81. § (2)–(10) bekezdése nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, sem az 57. § (1) és (5) bekezdését. Ezért a kiterjesztett indítványokat ezekben a részükben el kellett volna utasítani, és nem lett volna helye a 81. § teljes egészben való megsemmisítésének.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére