• Tartalom

46/2008. (XII. 3.) EüM rendelet

a gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet módosításáról

2008.12.06.

A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. § (2) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – az alábbiakat rendelem:

1. § A gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. § (1) bekezdése a következő d)–e) ponttal egészül ki:

[A szoftvernek alkalmasnak kell lennie a külön jogszabály szerinti formailag és tartalmilag szabályos vény kinyomtatására. Alkalmasnak kell továbbá lennie:]

d) a külön jogszabály alapján – a minőségi és hatékony gyógyszerrendelés mutatójaként – az egészségügyi miniszter által naptári negyedévente meghatározott célérték megjelenítésére, továbbá annak megjelenítésére, hogy az adott gyógyszer rendelése a külön jogszabály szerint értékelés alá eső ATC csoportba tartozik-e és amennyiben igen, úgy az egy napi terápiára számolt támogatása a célérték alá, vagy fölé esik,
e) olyan figyelmeztető szöveg megjelenítésére, amely jelzi – minden hónap 1. napjától – hogy új gyógyszertörzs van érvényben és figyelmeztet a frissítés szükségességére.”

2. § (1) Az R. 4. § (5) bekezdés ag) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A szoftver által használt gyógyszertörzsnek az OEP által közzétett törzsállományból gyógyszerenként minimálisan tartalmaznia kell:

a gyógyszer]

ag) közfinanszírozás alapjául elfogadott árához nyújtott társadalombiztosítási támogatásának mértékét, összegét, térítési díját támogatási jogcímenként,”

(2) Az R. 4. § (5) bekezdése a következő e)–g) ponttal egészül ki:

[A szoftver által használt gyógyszertörzsnek az OEP által közzétett törzsállományból gyógyszerenként minimálisan tartalmaznia kell:]

e) hogy az adott gyógyszer egy napi terápiára számolt támogatása a külön jogszabály szerinti célérték alá, vagy fölé esik,
f) emelt és kiemelt támogatási kategóriába tartozó gyógyszer esetén az adott gyógyszerhez tartozó, a külön jogszabályban meghatározott indikációs pont (pontok) szövegét és az indikációs pontban (pontokban) szereplő BNO kódot (kódokat),
g) emelt és kiemelt támogatási kategóriába tartozó gyógyszer esetén
ga) a külön jogszabályban meghatározott indikációs pontban szereplő szakvizsga megnevezését,
gb) a külön jogszabályban meghatározott indikációs pontban megjelenő kijelölt intézmény megnevezését,
gc) amennyiben az szakorvosi javaslatra rendelhető, úgy ennek tényét, valamint a javaslat időtartamának megjelölését.”

3. § (1) Az R. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A szoftver minősítése iránti eljárás kérelemre indul. A szoftver minősítése iránti kérelmet a szoftver szerzői vagy felhasználási jogaival rendelkező szervezet nyújtja be a Felügyelethez. A Felügyelet a minősítésről határozatban dönt. A Felügyelet a szoftver minősítésére, illetve működés közbeni ellenőrzésére irányuló eljárást a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény alapján folytatja le.”

(2) Az R. 5. § (4) bekezdés db) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kérelemhez csatolni kell:

nyilatkozatot]

db) arról, hogy a rendszer – beleértve minden olyan futtatható kódú szoftvert is, amely az elszámolást érintő bármely adatállományt vagy annak egy részét írja vagy olvassa – a jogszabályban meghatározott esetek kivételével nem tartalmaz olyan automatikus vagy manuálisan indítható funkciót, amely a szoftver kezelőfelületén keresztül elősegítené a valós adatoktól eltérő adatok rögzítését,”

4. § Az R. 6. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben a Felügyelet eljárása során megállapítja, hogy a minősített szoftver működése nem felel meg az e rendeletben foglalt követelményeknek, felhívja az ügyfél figyelmét a jogszabálysértésre, és határidő megállapításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel felszólítja annak megszüntetésére. A Felügyelet a határidő eredménytelen elteltét követően a szoftver minősítéséről hozott határozatot visszavonhatja.”

5. § (1) Az R. melléklete helyébe – az R. 1. számú mellékleteként – e rendelet 1. számú melléklete lép.

6. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, azzal, hogy az e rendelet 1. számú mellékletével megállapított követelményeket legkésőbb 2009. július 1-jéig kell teljesíteni.

(2) Az R. e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései alapján már minősített szoftver 2009. január 1-jét követően akkor alkalmazható, ha a szoftver szerzői vagy felhasználási jogaival rendelkező szervezet az e rendelet szerinti módosítások kapcsán szükséges szoftvermódosítás teljesítéséről – az 1. számú melléklettel megállapított követelmények kivételével – 2008. december 31-éig nyilatkozatot nyújt be a Felügyelethez. Az 1. számú melléklettel megállapított követelmények teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtásának határideje 2009. július 1-je.

(3) Az R. 4. § (2) bekezdésében a „melléklete” szövegrész helyébe az „1. számú melléklete” szöveg, 4. § (3) bekezdésében a „melléklete” szövegrész helyébe a „2. számú melléklete” szöveg, 4. § (4) bekezdés b) pontjában a „térítési díja” szövegrész helyébe a „napi térítési díja” szöveg, a „térítési díjú” szövegrész helyébe a „napi térítési díjú” szöveg, 4. § (5) bekezdés ai)–aj) pontjaiban a „melléklete” szövegrész helyébe a „2. számú melléklete” szöveg lép.

(4) Az R. 5. § (4) bekezdés df) alpontja hatályát veszti.

(5) Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet 6. számú mellékletében az „1372 Budapest 5, Pf. 45” szövegrész helyébe az „1372 Budapest 5, Pf. 450.” szöveg, a „Fax:” szövegrész helyébe a „Fax: (1) 886-9460” szöveg lép.

1. számú melléklet a 46/2008. (XII. 3.) EüM rendelethez

Az extra vonalkód adattartalma és műszaki leírása
1. Az „extra vonalkód” adattartalma:
a) a vény felírás dátuma,
b) a TAJ szám,
c) a BNO kód,
d) a vény felírás jogcíme,
e) a helyettesíthetőség,
f) a felírt gyógyszer TTT kódja,
g) a felírt gyógyszer mennyisége,
h) a külön jogszabály szerint szakorvosi javaslatra rendelhető készítmények esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos pecsétszáma,
i) a külön jogszabály szerint szakorvosi javaslatra rendelhető készítmények esetén a szakorvosi javaslat keletkezésének ideje a vény felírás időpontjához viszonyítva,
j) a szoftver minősítésének azonosító kódja,
k) a program által a vénynyomtatás során használt gyógyszertörzs érvényességi idejének kezdő dátuma.
2. Az „extra vonalkód” adattartalmának kódolása:
a) A vény felírás dátuma: 1-től 366-ig terjedő, három számjegyből álló szám, amely azt jelzi, hogy a vényfelírás az év hányadik napján történt.
b) A TAJ szám 9 számjegye.
c) A BNO-kód: a nyomtatott vényen szereplő BNO-kód numerikus formában, mely úgy áll elő, hogy a BNO-kód első karaktere helyett minden esetben az adott karakter ASCII kódja szerepel, 2 számjegy hosszúságban. Ha az eredeti BNO-kód negyedik karaktere „H”, akkor helyette a vonalkódban „0” érték szerepel, továbbá az ma) pont szerinti bináris szám értéke „1”. Ha az eredeti BNO-kód negyedik karaktere nem „H”, akkor az ma) pont szerinti bináris szám értéke „0”.
d) A vény felírás jogcíme:

Általános jogcím

1

HM jogcímen

2

Közgyógyellátási jogcím

3

Üzemi baleset

4

Eü. rend. jogcím

5

Eü. tér. köt. jogcím

6

Teljes ár

7

Eü. rend. és közgyógyellátási jogcím együtt

8

Eü. tér. köt. és közgyógyellátási jogcím együtt

9

e) A helyettesíthetőség: értéke a „0” (nulla) vagy az „1” (egy) lehet. Az „1” jelentése, hogy a gyógyszer helyettesíthető, a „0” jelentése, hogy a gyógyszer nem helyettesíthető. A helyettesíthetőség értékét az mb) pont szerinti bináris számban kell feltüntetni.
f) A felírt gyógyszer TTT kódja, 9 számjegy hosszúságban.
g) A felírt gyógyszer mennyisége: jobbra igazított, vezető nullákkal feltöltött, 3 karakter hosszúságú numerikus adat.
h) A külön jogszabály szerint szakorvosi javaslatra rendelhető készítmények esetén a szakorvosi javaslatot adó orvos pecsétszáma, 5-nél kevesebb számjegyből álló pecsétszám esetén vezető nullával feltöltve. Ha az orvosi pecsétszám 6 számjegyből áll és az első számjegye „1”, azaz a pecsétszám értéke 100 000–199 999 közötti, akkor az mc) pont szerinti bináris szám értéke „1”, különben „0”. Amennyiben a gyógyszer rendelése szakorvosi javaslathoz nem kötött, akkor 5 karakter hosszúságban nullával feltöltve.
i) A külön jogszabály szerint szakorvosi javaslatra rendelhető készítmények esetén a szakorvosi javaslat időpontja és a vényfelírás időpontja között eltelt idő hónapban kifejezve, egész hónapra lefelé kerekítve, 2 számjegy hosszúságban. Amennyiben olyan gyógyszerről van szó, amely esetében a szakorvosi javaslat alapján határozatlan ideig lehet gyógyszert felírni és a javaslat 96 hónapnál régebbi, minden esetben a „99” számjegyeket kell használni. Amennyiben a gyógyszer rendelése szakorvosi javaslathoz nem kötött, akkor 2 karakter hosszúságban nullával feltöltve.
j) A Felügyelet által a szoftver minősítésekor adott 3 számjegyből álló szám.
k) A program által a vénynyomtatás során használt gyógyszertörzs érvényességi ideje kezdő dátumának hónapja és a vényfelírás dátumának hónapja között eltelt hónapok száma, egész hónapban számítva, lefelé kerekítve, 1 számjegy hosszúságban. Ha a két dátumban a hónapok megegyeznek, akkor a karakter értéke „0”; ha a gyógyszertörzs érvényességi ideje kezdő dátumából a hónap egy hónappal korábbi, mint a vényfelírás dátuma, akkor a karakter értéke „1” és így tovább.
l) Az ma), mb) és mc) alpontok értéke alapján képzett bináris szám decimális megfelelője, 1 számjegy hosszúságban. A képzett decimális szám bináris összetevői sorrendben az alábbiak:
ma) Ha a vényen szereplő BNO-kód negyedik karaktere „H”, akkor értéke „1”, különben „0”.
mb) Ha a gyógyszer az e) pont szerint helyettesíthető, értéke „1”, különben „0”.
mc) Amennyiben a h) pont szerinti orvos pecsétszáma hat számjegyű és első számjegye „1”, akkor értéke „1”, különben „0”.
3. Példa „extra vonalkód” adattartalmára és annak kódolására:

Pozíció

Karakter tartalma

Hossz

Példa

Kódolt érték

1–3

a vény felírás dátuma

3

2007. 02. 02

033

4–12

a TAJ szám

9

238338038

238338038

13–18

a BNO kód

6

I10H0

731000

 

+,,H”

→ binA = 1

19–19

a vény felírás jogcíme

1

Általános

1

a helyettesíthetőség

Helyettesíthető

→ binB = 1

20–28

a felírt gyógyszer TTT kódja

9

210002737

210002737

29–31

a felírt gyógyszer mennyisége

3

99

099

32–36

orvos pecsétszáma

5

112345

12345

 

+ „1”

→ binC = 1

37–38

szakorvosi javaslat dátuma (relatív módon)

2

2006.01.30

12

39–41

a Felügyelet által minősítéskor adott szám

3

020

020

42–42

törzs érvényességének kezdő hónapja (relatív módon)

1

2006.12.01

2

binA: BNO-kód 4. karaktere „H”

1xx

 

binB: helyettesíthető

x1x

 

binC: pecsétszám 6 számjegyű, első karaktere „1”

xx1

 

43–43

→ binA, binB, binC decimális megfelelője

1

111

7

4. Az „extra vonalkód” műszaki leírása: Code–128 jelkép MSZ EN 799:2001 számú szabvány 4.6 pontja alapján a jelkép méreteit és tűréseit az adott alkalmazási környezet határozza meg. A megfelelő leolvashatóság érdekében – figyelembe véve az olvashatóságot és a dekódolhatóságot – az X=0,33–0,495 mm közötti modulméret javasolt. Ugyancsak az alkalmazási környezet alapján a javasolt minimális vonalmagasság 12 mm (MSZ EN 799:2001 számú szabvány 4.6 pontja alapján). A jelkép előtt és mögött megjelenő világos nyugalmi mező X=0,33 mm esetén minimum 3,4 mm (MSZ EN 799:2001 számú szabvány 4.6.3.1 pontja alapján). A vonalkódba bekódolt adatok szemmel olvasható módon történő feltüntetése az adott alkalmazási környezetben tiltott.

2. számú melléklet a 46/2008. (XII. 3.) EüM rendelethez

A gyógyszertörzs adatállományának leírása
1.1 VERZIOK Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

KIHIRD

Életbelépés dátuma

 

VERZIO

Hányadik módosítás

TIPUS

1: gyógyszer, alapanyag,
2: gyse, gyógyfürdő

STATUS

1: javítás alatt,
2: lezárva

JAVAUTH

Utoljára javította

JAVDAT

Javítás dátuma

ID

egyedi azonosító

1.2 GYOGYSZ Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

ID

Elsődleges azonosító.

 

KOZHID

OGYI által kezelt, időben változatlan, egyedi termékazonosító.

 

OEP_DAT

Az érvényesség kezdetének (a hatálybalépésének) dátuma ééééhhnn formában.

 

SWITCH

A változás kódja:
U: új termék,
M: módosított,
K: kikerül a támogatásból,
T: törlendő, forgalomból kivonva.

4. § (4) c);
4. § (4) d)

TIPUS

A készítmény típusának kategóriája:
G: gyógyszer,
T: tápszer,
R: radiofarmakon,
H: homeopátiás szer,
A: alapanyag,,
F: FoNo készítmény,
C: csomagolóanyag,
K: készítési díj,
S: gyógyászati segédeszköz,
F: gyógyfürdő.

 

OEP_TTT

A készítmény azonosítására az OEP által használt kód (TTT).

2. § c);
4. § (5) aa)

OEP_EAN

A termék EAN kódja.

 

OEP_TK

A készítmény OGYI által kiadott nyilvántartási száma.

2. § i);
4. § (5) ab)

TKTORLES

A nyilvántartásból törölt készítmények megjelölésére használt oszlop: TT vagy null.

 

TKTORLESDAT

A készítmény nyilvántartásból való törlésének dátuma.

 

OEP_NEV

A készítmény neve.

4. § (5) ac)

OEP_KSZ

A készítmény kiszerelése.

4. § (5) ad)

OEP_ATC

OEP által meghatározott ATC kód.

4. § (5) ae)

HATOANYAG

A készítmény fő hatóanyagának neve.

4. § (5) ae)

ADAGMOD

A készítmény adagolásmódjának azonosítója.

 

ID_GYFORMA

A gyógyszerforma azonosítója.

 

GYFORMA

A teljes gyógyszerforma szöveges leírása.

 

RENDELHET

A készítmény rendelhetőségének azonosítója:
V: vényköteles gyógyszerek
VN: vény nélküli gyógyszerek
I: rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszerek
J: a szakorvosi/kórházi diagnózist követő járóbeteg-ellátásban alkalmazható gyógyszerek
SZ: szakorvos által rendelhető gyógyszerek

4. § (5) ah)

EGYENID

Az OGYI által megállapított egyenértékűség esetén az OEP által adott csoport azonosító száma, ha nincs ilyen, akkor –1.

4. § (5) ai)

OHATO_MENNY

Összes hatóanyag tartalom.

 

HATO_MENNY

Egy kiszerelési egységben levő hatóanyag tartalom.

 

HATO_EGYS

OHATO_MENNY, HATO_MENNY mezők mennyiségi egysége (pl. mg).

 

KISZ_MENNY

A termékben levő kiszerelési egységek száma.

 

KISZ_EGYS

A termékben levő kiszerelési egység egységneve (pl. db).

 

DDD_MENNY

DDD értéke.

2. § f)

DDD_EGYS

DDD_MENNY mennyiségi egysége (pl. mg).

 

DDD_FAKTOR

HATO_EGYS és DDD_EGYS közti átváltó szám (pl. g, mg esetén 1000).

 

DOT

Terápiás napok száma

2. § g)

OEP_TAR

Termelői ár

 

OEP_NKAR

Nagykereskedelmi ár

 

OEP_FAN

Fogyasztói ár nettó

 

OEP_FAB

Fogyasztói ár bruttó

4. § (5) af)

OEP_AFA

Áfa kulcsa

 

NTK

Napi terápiás költség

2. § d);
4. § (5) af)

OEP_ITM

A termék régi támogatásjelzése

 

OEP_JC1

Az oszlop „I” karaktert tartalmaz, ha a készítmény honvédelmi jogosultsággal írható.

 

OEP_JC2

Az oszlop „I” karaktert tartalmaz, ha a készítmény közgyógyellátott betegeknek írható.

 

OEP_JC3

Az oszlop „I” karaktert tartalmaz, ha a készítmény üzemi baleset esetén felírható.

 

OEP_JC4

Az oszlop „I” karaktert tartalmaz, ha a készítmény EÜ kiemelt jogosultsággal írható.

 

OEP_JC5

Az oszlop „I” karaktert tartalmaz, ha a készítmény EÜ emelt jogosultsággal írható.

 

KGYKERET

Az oszlop 1-et tartalmaz, ha a készítmény közgyógy keretre elszámolható, 2-t ha nem.

4. § (5) ca);
4. § (5) cb)

EGYSEGAR

HATO_EGYS-nyi hatóanyag ára.

 

NORM_TIP

Értékei: NT, nem támogatott és NOMIN, HFIX, TFX a normatív támogatás technikája.

 

NORM_SZAZ

Támogatás mértéke%-ban (pl. 0, 25, 55, 85)

4. § (5) ag)

NORM_FIXID

Normatív fixcsoport azonosítója

4. § (5) d)

NORM_REFNTK

Normatív fixcsoport referencia NTK-ja

 

OEP_INN

Normatív támogatás nettó

 

OEP_INB

Normatív támogatás bruttó

4. § (5) ag)

NORM_TERDIJ

A beteg által térítendő összeg (normatív)

2. § e)

NTK_TD

A beteg által térítendő összeg szerint kiszámított napi terápiás költség (normatív)

2. § f)

NORM_MIHAID

Minőségi és Hatékony Gyógyszerrendelési Ösztönzés csoportazonosítója:
0: nem értelmezett;
1: Gyomorbántalmak, GERD;
2: Magas vérnyomás;
3: Vérzsíreltérések (magas koleszterin, triglicerid);
4: Cukorbetegség

 

NORM_MIHACEL

Minőségi és Hatékony Gyógyszerrendelési Ösztönzés a gyógyszer csoportjához tartozó célérték.

 

NORM_MIHASTAT

Minőségi és Hatékony Gyógyszerrendelési Ösztönzés status
–1: célérték alatti vagy azonos;
0: nem értelmezett;
1: célérték fölött van

4. § (5) e)

EUEM_TIP

Értékei: (null), NOMIN, HFIX, TFX, az EÜ emelt támogatás technikája

 

EUEM_SZAZ

Támogatás mértéke%-ban (pl. 50, 70, 90)

4. § (5) ag)

EUEM_FIXID

EÜ emelt fixcsoport azonosítója

4. § (5) d)

EUEM_REFNTK

EÜ emelt fixcsoport referencia NTK-ja

 

OEP_EUN

EÜ emelt támogatás nettó

 

OEP_EUB

EÜ emelt támogatás bruttó

4. § (5) ag)

EUEM_TERDIJ

A beteg által térítendő összeg (EÜ emelt)

2. § e)

NTK_EETD

A beteg által térítendő összeg szerint kiszámított napi terápiás költség (EÜ emelt)

2. § f)

EUEM_PONTOK

EÜ pontok, amire a termék EÜ emelt támogatással írható

 

EUKIEM_TIP

Értékei: (null), NOMIN, HFIX, TFX, az EÜ kiemelt támogatás technikája

 

EUKIEM_SZAZ

Támogatás mértéke%-ban (pl. 100)

4. § (5) ag)

EUKIEM_FIXID

EÜ kiemelt fixcsoport azonosítója

4. § (5) d)

EUKIEM_REFNTK

EÜ kiemelt fixcsoport referencia NTK-ja

 

OEP_EU100N

EÜ kiemelt támogatás nettó

 

OEP_EU100B

EÜ kiemelt támogatás bruttó

4. § (5) ag)

EUKIEM_TERDIJ

A beteg által térítendő összeg (EÜ kiemelt)

2. § e)

NTK_EKTD

A beteg által térítendő összeg szerint kiszámított napi terápiás költség (EÜ kiemelt)

2. § f)

EUKIEM_PONTOK

EÜ pontok, amire a termék EÜ kiemelt támogatással írható.

 

FORGALOMBAN

Ha forgalmazott termék, akkor 1, egyébként (null).

 

BESOROLAS

A költséghatékonysági kategória kódja jogcímenként
(lásd megjegyzések).

4. § (5) aj)

PATIKA

GYSE Patikában kapható-e (I)

 

KIHI

Kihordási idő

 

FELME

Felírható mennyiség

 

EGYEDI

Egyedi méretvétel alapján (I)

 

OEP_ISO

ISO kód

 

FORGENGT

Forgalomba hozatali engedély jogosultja

 

FORGENGT_ID

Forgalomba hozatali engedély jogosultjának azonosítója

 

FORGALMAZ

Forgalmazó

 

FORGALMAZ_ID

Forgalmazó azonosítója

 

BRANDNEV

A gyógyszercsalád (brand) neve

 

BRAND_ID

A gyógyszercsalád (brand) azonosítója

 

KERESZTJELZES

OGYI hatáserősség (méregosztály) jelzése pl. +, ++, ... stb.

 

VEGE

Az érvényesség vége, ha még nincs lezárva az érvényessége, akkor 2099.12.31 (Access, DBF fájlokban nem jelenik meg, mert felesleges).

 

REGI_NEV

Az átnevezett készítmény korábbi neve.

 

1.2.1 GYOGYSZ táblához tartozó megjegyzések
A gyógyszer-hatékonysági színezés alapjául szolgáló
BESOROLAS mező kitöltésének kódjai:
1: referencia termék,
2: NTK <= REFNTK
3: NTK < 1,1 * REFNTK
4: NTK >= 1,1 * REFNTK
5: nem képezhető
6: TT
A normatív jogcímhez képzett kód: njk.
Az EÜ emelt jogcímhez képzett kód: eejk.
Az EÜ kiemelt jogcímhez képzett kód: ekjk.
BESOROLAS = 10000 * njk + 100 * eejk + ekjk
1.3 SZAKVKODOK Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

ID
KOD
LEIRAS

Elsődleges azonosító
A szakvizsga kódja
A szakvizsga leírása

4. § (5) ga)

1.4 SZAKVHOZZAR Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

EUPONT_ID
SZAKV_ID

Az EÜ pont azonosítója
Szakvizsgák, amikkel írható a ponton levő gyógyszer.

 

1.5 EUPONTOK Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

ID
EUTIP
KODSZAM
PERJEL
LEIRAS
JAVASLATRA
JIDOKORLAT

Elsődleges azonosító
Értékei: EÜ50, EÜ70, EÜ90, EÜ100.
Az indikáció kódja, ha pl.: 3/c, 9/a, akkor ebből a szám.
Az indikáció perjel utáni része pl. c, b2.
Az indikáció leírása
0: ha javaslatra nem írható, 1: ha igen.
A javaslattól kezdve hány hónapig írható.

 

 

 

 

4. § (5) f)

 

 

1.6 EUHOZZAR Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

EUPONT_ID
GYOGYSZ_ID

Hivatkozás
Hivatkozás

 

1.7 BNOKODOK Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

ID
KOD
LEIRAS

Elsődleges azonosító
A BNO kódja, 5 vagy kevesebb hosszúságú, pl. C90, C90000.
BNO leírása

4. § (5) f)

1.8 BNOHOZZAR Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

EUPONT_ID
BNO_ID

Hivatkozás
Hivatkozás

 

1.9 KIINTOR Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

ID
JAROFEKVO
MEGYE
INTKOD
INTEZET
GYFKOD
EGYSEG
ORVOSNEV
PECSETKOD

Elsődleges azonosító
J: járó-, F: fekvőbeteg intézmény
Megye
Az intézet kódja
Intézet neve
GYF kód
Intézeten belüli egység (osztály, szakambulancia,...) neve
A jogosult orvos neve
A jogosult orvos pecsétkódja





4. § (5) gb)

1.10 KIINTHOZZAR Tábla

Név

Leírás

Hivatkozás

EUPONT_ID
KIINT_ID

Az EÜ pont azonosítója
A kijelölt intézetre (és orvosra) mutat.

 

2. Táblahivatkozások
2.1 Szülő-gyerek kulcsok

Szülő

Oszlop

Gyerek

Hivatkozó oszlop

EUPONTOK
EUPONTOK
BNOKODOK
GYOGYSZ
EUPONTOK
SZAKVKODOK
EUPONTOK
KIINTOR

ID
ID
ID
ID
ID
ID
ID
ID

EUHOZZAR
BNOHOZZAR
BNOHOZZAR
EUHOZZAR
SZAKVHOZZAR
SZAKVHOZZAR
KIINTHOZZAR
KIINTHOZZAR

EUPONT_ID
EUPONT_ID
BNO_ID
GYOGYSZ_ID
EUPONT_ID
SZAKV_ID
EUPONT_ID
KIINT_ID

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére