• Tartalom

23/2009. (VI. 3.) KHEM rendelet

a Magyar Köztársaság területén lévő repülőtereket használó légijárművek földi ellenőrzései végrehajtásának részletes szabályairól1

2012.04.29.

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §2 (1) A rendelet hatálya – az állami repülések céljára szolgáló repülőtér kivételével – a Magyarország területén lévő repülőtereken leszálló, harmadik ország polgári légijárműveinek biztonsági ellenőrzésére és értékelésére terjed ki.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvényben (a továbbiakban: Lt.) meghatározott állami légijárművekre, valamint a kevesebb, mint 5700 kg maximális felszállótömegű, nem gazdasági célú légiközlekedési tevékenységet folytató légijárművekre.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyarország területén lévő repülőtereken leszálló valamennyi külföldi polgári légijármű földi ellenőrzése során is.

Értelmező rendelkezések

2. §3 E rendelet alkalmazásában

1. földi ellenőrzés: a légiközlekedési hatóság által a SAFA eljárás keretében végzett, harmadik ország polgári légijárműveinek földi biztonsági ellenőrzése és értékelése,

2. harmadik ország polgári légijárműve: olyan külföldi polgári légijármű, amelynek üzemben tartását nem valamely tagállam légiközlekedési hatósága felügyeli,

3. ICAO szabványok: a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről szóló 2007. évi XLVI. törvény mellékleteként kihirdetett, a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeiben szereplő követelmények,

4. külföldi polgári légijármű: olyan polgári légijármű, amelynek üzemben tartását valamely külföldi állam légközlekedési hatósága felügyeli,

5. repülés megtiltása: a repülőtér elhagyásának hivatalos megtiltása valamely légijármű számára és szükség esetén intézkedések megtétele a repülőtér elhagyásának megakadályozása érdekében,

6. SAFA (Safety Assessment of Foreign Aircraft): harmadik ország polgári légijárműveinek földi biztonsági ellenőrzése és értékelése,

7. szabványok: az ICAO szabványok és az ICAO Európai Regionális Kiegészítő Eljárások (ICAO European Regional Supplementary Procedures),

8. tagállam: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam,

9. Ügynökség: az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA).

Információk gyűjtése, cseréje és védelme4

2/A. §5 (1) A légiközlekedési hatóság e rendelet végrehajtása érdekében az alábbi információkat gyűjti:

a) az alábbiakon keresztül elérhető fontos biztonsági információk:

aa) a pilóták jelentései,

ab) a karbantartó szervezetek jelentései,

ac) eseményekről szóló jelentések,

ad) a légiközlekedési hatóságtól független egyéb szervezetek bejelentései,

ae) panaszok,

b) a földi ellenőrzést követően meghozott intézkedésekre vonatkozó információk, például:

ba) légijárműnek repülés folytatásától való eltiltása,

bb) a Magyarországról kitiltott légijármű vagy üzemben tartó,

bc) az előírt javító intézkedések,

bd) kapcsolatok az üzemben tartó illetékes hatóságával,

c) az üzemben tartóra vonatkozó nyomon követési információ, például:

ca) végrehajtott korrekciós intézkedés,

cb) a hiányosság ismételt felmerülése.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt információkat a 3. mellékletben meghatározott SAFA Szabvány Jelentés című bejelentő űrlapon kell írásba foglalni.

(3) A légiközlekedési hatóság kapcsolatot tart és kölcsönösen információt cserél más tagállamok illetékes hatóságaival. Valamelyik illetékes hatóság kérésére ez az információ tartalmazza azoknak a Magyarország területén található repülőtereknek a jegyzékét, amelyek nyitva állnak a nemzetközi légiforgalom előtt, naptári évenként jelezve a végrehajtott földi ellenőrzések számát, valamint a harmadik országok légijárműveinek a jegyzéken szereplő valamennyi repülőtéren végzett mozgásainak a számát.

(4) A jelentéseknek az Lt. 3/B. § (3)–(4) bekezdés szerinti rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályokat a SAFA Szabvány Jelentés vonatkozásában is alkalmazni kell.

(5) A SAFA Szabvány Jelentésben és a SAFA Földi ellenőrzési jelentésben szereplő információk Lt. 3/B. § (3)–(4) bekezdés szerinti rendelkezésre bocsátása történhet a központi SAFA adatbázisba való felvétellel is.

(6) A más tagállam illetékes hatóságától kapott SAFA Szabvány Jelentésben vagy SAFA Földi ellenőrzési jelentésben szereplő információk kezelésére a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény védett adatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A más tagállam illetékes hatóságától kapott információkat a légiközlekedési hatóság kizárólag e rendelet végrehajtásának céljából használhatja fel.

Az ellenőrzés lefolytatása

3. §6 (1) A légiközlekedési hatóság elrendeli annak a harmadik országbeli polgári légijárműnek a földi ellenőrzését, amely valamely Magyarország területén található, a nemzetközi légiközlekedés számára nyitva álló repülőtéren száll le, és felmerül annak a gyanúja, hogy nem felel meg a szabványoknak. Az ilyen eljárások végrehajtása során a légiközlekedési hatóság különös figyelmet fordít az olyan légijármű átvizsgálására, amelyre vonatkozóan:

a) a nem megfelelő karbantartási állapotra, nyilvánvaló károsodásra vagy hibákra utaló információt kapott,

b) jelentést kapott, hogy a légijármű a magyar légtérbe történt belépés óta olyan szokatlan manővereket hajt végre, amelyek súlyos biztonsági aggályokat vetnek fel,

c) a korábbi földi ellenőrzés olyan hiányosságokat tárt fel, amelyek alapján súlyos aggályok merülnek fel a légijármű szabványoknak való megfelelését illetően, és a légiközlekedési hatóság e hiányosságok megszüntetésének az elmulasztását vélelmezi,

d) bizonyítékok utalnak arra, hogy a lajstromozó ország illetékes hatósága nem megfelelően végzi el a szükséges biztonsági ellenőrzéseket, vagy

e) a 2/A. § (1) bekezdése szerinti valamelyik információ aggályokat vet fel az üzemben tartóval kapcsolatban, vagy az ugyanazon üzemben tartó által használt légijármű korábbi földi ellenőrzése hiányosságokat tárt fel.

(2) A légiközlekedési hatóság a 351/2008/EK bizottság rendelet 2. cikkében előírt rangsorolási kritériumok alapján soron kívül ellenőrzi a légijárműveket.

(3) A légiközlekedési hatóság a földi ellenőrzést előre elkészített földi ellenőrzési terv alapján végzi.

(4) A légiközlekedési hatóság konkrét gyanú hiányában szúrópróbaszerű földi ellenőrzést is elrendelhet. A szúrópróbaszerűen kiválasztott légijármű kiválasztását és földi ellenőrzését megkülönböztetéstől mentesen kell végrehajtani.

4. §7 A földi ellenőrzés során a légiközlekedési hatóság a szabványoknak, továbbá a légijármű gyártójának előírásainak történő megfelelést vizsgálja.

5. §8 A légiközlekedési hatóság az ellenőrzést az 1. mellékletben szereplő SAFA Földi ellenőrzési jelentés szerinti lista (a továbbiakban: ellenőrzési lista) alapján hajtja végre.

6. § (1) Az ellenőrzés során a fő ellenőrzési területek a következők:

a)9 a légijármű külső szemrevételezéssel történő ellenőrzése,

b) a pilótafülke ellenőrzése,

c) az utaskabin és a rakodóterek ellenőrzése.

(2) Ha az ellenőrzést két vagy több ellenőr végzi, a fő ellenőrzési területek feloszthatóak az ellenőrök között.

(3)10 A földi ellenőrzést olyan ellenőröknek kell végezni, akik azon a szakterületen, amelyre az ellenőrzés kiterjed, a szükséges ismeretek birtokában vannak, azaz az ellenőrzési jelentés szerinti lista valamennyi tételének megvizsgálása esetében rendelkezniük kell műszaki, légialkalmassági és üzemben tartási ismeretekkel.

7. § (1)11 Az ellenőrzés során az üzemben tartó képviseletére a légijármű parancsnoka, annak távollétében a légijármű személyzetének tagja vagy az üzemben tartó képviselője (a továbbiakban együtt: képviselő) jogosult.

(2)12 A földi ellenőrzés fedélzeten való megkezdését megelőzően az ellenőrök kötelesek igazolni magukat a légijármű parancsnoka vagy annak távollétében a repülőszemélyzet egy tagja vagy az üzemben tartó rangidős képviselője előtt. Ha az ellenőröknek nem áll módjukban értesíteni az üzemben tartó képviselőjét vagy ilyen képviselő nincs jelen a légijármű fedélzetén vagy közelében, akkor a földi ellenőrzést el kell halasztani, és egy későbbi időpontban kell végrehajtani. Indokolt esetben az ellenőrök dönthetnek a földi ellenőrzés elvégzése mellett, de ez csak a légijármű külső szemrevételezésére korlátozódhat.

8. § Az ellenőrzésnek a rendelkezésre álló időn belül az ellenőrzési listában szereplő tételeket kell tartalmaznia. Ha az ellenőrzési lista szerinti teljes ellenőrzés lefolytatására nincs lehetőség, az ellenőrzés korlátozódhat az ellenőrzési lista egyes tételeire. A megvizsgálandó tételeket ekkor – a földi ellenőrzéshez rendelkezésre álló időhöz és forrásokhoz mérten – a SAFA célkitűzéseivel összhangban kell kiválasztani.

9. §13 A földi ellenőrzés nem késleltetheti a légijármű indulását, kivéve, ha aggály merül fel a repülés előkészítésének megfelelőségével, a légijármű légialkalmasságával vagy bármely, a légijármű és utasai biztonságát közvetlenül érintő körülménnyel kapcsolatban.

A megállapítások kategorizálása

10. §14 (1) A földi ellenőrzés során a légiközlekedési hatóság az ellenőrizendő tételekkel kapcsolatosan

a) 1. kategóriájú megállapítást tesz, ha az ellenőrzött légijármű tulajdonságainak a szabványokban rögzített megfelelőségi követelményektől való eltérésének a szintje biztonsági szempontból kis jelentőségűnek tekinthető,

b) 2. kategóriájú megállapítást tesz, ha az ellenőrzött légijármű tulajdonságainak a szabványokban rögzített megfelelőségi követelményektől való eltérésének a szintje biztonsági szempontból jelentősnek tekinthető,

c) 3. kategóriájú megállapítást tesz, ha az ellenőrzött légijármű tulajdonságainak a szabványokban rögzített megfelelőségi követelményektől való eltérésének a szintje biztonsági szempontból nagy jelentőségűnek tekinthető.

(2) A légiközlekedési hatóság a földi ellenőrzési eljárás során a megállapítások kategorizálásával kapcsolatosan az Ügynökség által kidolgozott és közzétett útmutatásokat alkalmazza.

Követő intézkedések15

11. § (1)16 Valamennyi földi ellenőrzést követően – függetlenül annak eredményétől – a légiközlekedési hatóság szóban tájékoztatja a légijármű parancsnokát vagy annak távollétében a repülőszemélyzet tagját vagy az üzemben tartó rangidős képviselőjét az ellenőrzés eredményéről, és átadja részére a 2. melléklet szerinti ellenőrzési tanúsítványt. Ha az ügyfél vagy képviselője az ellenőrzési tanúsítvány átvételét megtagadja, az ellenőr ezt a tényt rögzíti az ellenőrzési tanúsítványon (1. típusú intézkedés).

(2)17 Ha az ellenőrzés során a légiközlekedési hatóság 2. vagy 3. kategóriájú megállapítást tesz, a légiközlekedési hatóság

a)18 az ügyfelet a javító intézkedések elvégzésére, és annak a légiközlekedési hatóság részére való igazolására kötelezi, és

b)19 a felügyeletet ellátó – az üzemben tartó székhelye vagy a légijármű lajstromozása szerinti – állam légiközlekedési hatóságát írásban értesíti a légijármű ellenőrzésének eredményéről, amelyben szükség esetén az a) pont szerinti javító intézkedések megfelelőségének megerősítését is kérheti [az a) és b) pontban foglaltak együtt: 2. típusú intézkedés].

(3)20 Ha az ellenőrzés során a légiközlekedési hatóság 3. kategóriájú megállapítást tesz, a légiközlekedési hatóság

a)21 a légijármű felszállását csak a repülési üzemének az ellenőrzés során megállapított hiányosságoknak megfelelő korlátozása mellett engedélyezi, ha azt állapítja meg, hogy a repülési üzem korlátozása mellett a légijármű biztonságosan üzemeltethető (3a. típusú intézkedés),

b) javító intézkedések felszállást megelőző elvégzését rendeli el, ha anélkül a biztonságos üzemeltetés nem biztosítható (3b. típusú intézkedés),

c)22 a veszély elhárításáig repülési tilalmat rendel el, és erről haladéktalanul tájékoztatja a légijármű lajstromozó állama szerinti légiközlekedési hatóságot, a légiforgalmi szolgálatokat és az érintett repülőteret, ha a javító intézkedések megtételének elmulasztása közvetlen biztonsági kockázatot jelentene a légijárműre és utasaira nézve, és a légiközlekedési hatóság megalapozottan feltételezi, hogy a légijármű üzemben tartója a javítást a felszállás előtt nem végezné el (3c. típusú intézkedés), vagy

d) azonnali üzemeltetési tilalmat rendel el, ha az üzemeltetés közvetlen és nyilvánvaló biztonsági kockázatot jelent (3d. típusú intézkedés).

(4)23 A (3) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben a légiközlekedési hatóság engedélyezhet egy helyváltoztatásra szolgáló, nem kereskedelmi célú repülőutat a karbantartó bázisra.

(5)24 A (3) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben a légiközlekedési hatóság kezdeményezése alapján hivatalosan értesíteni kell az Európai Bizottságot a megtett intézkedésekről.

(6)25 Légijárműre vonatkozó felszállási tilalom elrendelése esetén a légiközlekedési hatóság az érintett légijármű üzemben tartásáért felelős állammal vagy a légijármű lajstromozása szerinti állammal összehangolva előírhatja azokat a szükséges feltételeket, amelyek szerint a légijármű számára engedélyezhető a nem gazdasági célú átrepülés olyan repülőtérre, ahol a hiányosságokat kijavíthatják. Ha a hiányosság érinti a légijármű légialkalmassági bizonyítványának érvényességét, a felszállási tilalom csak akkor szüntethető meg, ha az üzemben tartó megszerzi azon állam vagy államok engedélyét, amely vagy amelyek fölött az adott repülés során a légijármű átrepül.

12. § (1) Az ellenőrzést követően az ellenőr az ellenőrzés eredményét, az esetleges megállapításokat feltünteti a SAFA Földi ellenőrzési jelentésben.

(2)26 A SAFA Földi ellenőrzési jelentést – tartalmától függetlenül – legkésőbb 15 munkanappal az ellenőrzés időpontját követően a légiközlekedési hatóság rögzíti a központi SAFA-adatbázisban.

13. §27 A légiközlekedési hatóság havonta jelentést küld az Ügynökség részére az ellenőrzéseket követő intézkedések állásáról.

Az ellenőrökkel kapcsolatos rendelkezések

14. § (1) Ellenőrzést az végezhet, aki eredményesen részt vett

a) a SAFA képző szervezet által tartott elméleti képzésen,

b)28 a SAFA képző szervezet által tartott vagy a légiközlekedési hatóság által kinevezett vezető ellenőr által tartott gyakorlati képzésen, és

c)29 a légiközlekedési hatóság által kinevezett vezető ellenőr által végzett ellenőrzéssorozatból álló munkahelyi képzésen.

(2) Az ellenőrnek az ellenőrzési lista valamennyi tétele megvizsgálása esetén rendelkeznie kell műszaki, légialkalmassági és légijármű üzemben tartási ismeretekkel.

15. §30 Az ellenőrzés végzésére jogosító felkészítő képzésekre az a személy jelentkezhet, aki légijármű-vezető, vagy légijármű-szerelő részére előírt légiközlekedési képzettséggel, vagy a következő ellenőrzési területtel kapcsolatos gyakorlati ismeretekkel rendelkezik:

a) légijármű üzemben tartása,

b) személyzet szakszolgálati engedélyei,

c) légijármű légi alkalmassága, vagy

d) veszélyes áruk.

16. § Ellenőrzést nem végezhet, az aki

a) rendszeres továbbképzésen nem vesz részt a SAFA képző szervezet által végzett elméleti képzés keretében, és

b)31 legalább az Ügynökség által kidolgozott és közzétett útmutatóban minimálisan meghatározott számú ellenőrzést nem hajt végre az utoljára teljesített SAFA képzést követő 12 hónapos időszakon belül, kivéve ha az ellenőr a SAFA keretében földi ellenőrzésre jogosult valamely állam (a továbbiakban: tagállam) légiközlekedési hatóságának képesített légi-üzembentartási vagy légialkalmassági ellenőre, és rendszeresen végzi a tagállam által kiadott engedéllyel rendelkező üzemben tartók légijárműveinek ellenőrzését.

SAFA képző szervezet

17. §32 SAFA képzést a légiközlekedési hatóság szervezetén belül létrehozott SAFA képző szervezet, vagy külső szervezetként

a) más tagállam légiközlekedési hatóságának SAFA képző szervezete, valamint

b) független SAFA képző szervezet

végezhet.

18. § (1)33 A légiközlekedési hatóság biztosítja, hogy a szervezetén belül létrehozott SAFA képző szervezet képzése összhangban legyen az Ügynökség által kidolgozott és közzétett vonatkozó követelményrendszerrel.

(2)34 A légiközlekedési hatóság szükség szerint módosítja a szervezetén belül létrehozott SAFA képző szervezet képzési programját az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szabványosítási vizsgálatok elvégzésével kapcsolatos munkamódszereiről szóló, 2006. május 16-i 736/2006/EK bizottsági rendeletben meghatározottak szerint végzett szabványosítási vizsgálatok során az Ügynökség által tett javaslatoknak megfelelően.

18/A. §35 (1) Külső SAFA képző szervezet akkor alkalmazható, ha a légiközlekedési hatóság az általa kidolgozott értékelési rendszer alapján megállapítja, hogy a külső SAFA képző szervezet által tartott képzés összhangban van az Ügynökség által kidolgozott és közzétett tanmenettel.

(2) A légiközlekedési hatóság által a külső SAFA képző szervezet értékelésére kidolgozott rendszernek egyszerűnek, átláthatónak és arányosnak kell lennie, valamint figyelembe kell vennie az Ügynökség által az értékelésre kidolgozott és közzétett útmutató dokumentumot. Az értékelés emellett figyelembe veheti a más tagállamok által végzett értékeléseket is.

(3) A légiközlekedés hatóság kérheti az Ügynökséget az oktatási szervezet értékelésére, valamint olyan tanácsadásra, amely alapján a légiközlekedési hatóság önálló értékelést végezhet.

(4) A légiközlekedési hatóság szükség szerint módosítja az (1) bekezdésben meghatározott értékelési rendszerét az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szabványosítási vizsgálatok elvégzésével kapcsolatos munkamódszereiről szóló, 2006. május 16-i 736/2006/EK bizottsági rendeletben meghatározottak szerint végzett szabványosítási vizsgálatok során az Ügynökség által tett javaslatoknak megfelelően.

Vezető ellenőrök

19. § (1)36 A légiközlekedési hatóság olyan vezető ellenőrt nevezhet ki, aki a légiközlekedési hatóság vagy más tagállam légiközlekedési hatóságának felkérésére – a légiközlekedési hatóság jóváhagyásával – oktatóként részt vehet a hazai vagy más tagállam SAFA ellenőreinek gyakorlati vagy munkahelyi képzésében.

(2) Vezető ellenőrnek az nevezhető ki, aki

a) a kinevezését megelőző három éves időszakban képesített ellenőrként tevékenykedett, és

b) a kinevezését megelőző három éves időszakban legalább 36 alkalommal végzett ellenőrzést.

(3)37 A vezető ellenőr által végzett gyakorlati vagy munkahelyi képzést az Ügynökség által kidolgozott és közzétett útmutató dokumentumnak megfelelően kell lefolytatni.

(4)38 A légiközlekedési hatóság más állam légiközlekedési hatósága által kinevezett vezető ellenőrt is alkalmazhat, amennyiben az megfelel e rendelet követelményeinek.

Záró rendelkezések

20. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)39 Azokat az ellenőröket, akik 2008. október 20-án rendelkeztek a 15. § szerinti képzettségi vagy gyakorlati ismeretekkel és megfeleltek a 16. § b) pontja szerinti feltételnek, valamint 2010. július 1-jéig részt vettek egy SAFA képző szervezet által szervezett továbbképzésen, majd ezt követően a 16. § a) pontja szerint tartott rendszeres továbbképzésen, e rendelet szerint képesített ellenőrnek kell tekinteni.

21. § (1)40 Ez a rendelet

a) a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légi járműveinek biztonságáról szóló, 2004. április 21-i 2004/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek és

b) a 2004/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletének a közösségi repülőtereket használó légijárművek földi ellenőrzésének végrehajtási feltételei tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. április 16-i 2008/49/EK bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a 2004/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a közösségi repülőtereket használó légi járművek földi ellenőrzésének rangsorolása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2008. április 16-i 351/2008/EK bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. melléklet a 23/2009. (VI. 3.) KHEM rendelethez41

SAFA Földi ellenőrzési jelentés

Nemzeti Közlekedési Hatóság

Légügyi Hivatal

Magyarország

SAFA

Földi ellenőrzési jelentés

Szám: _ _ _ _--_ _ _ _--_ _ _

Forrás:    RI

Dátum:    ___-__-___    Hely:    __________

Helyi idő:    __-__

Üzemeltető:    __    AOC-szám:    __________

Állam:    __    Üzemeltetés típusa:        __________

Útvonal:-ból:    __________    Járatszám:    __________

Útvonal: -ba/be    __________    Járatszám:    __________

Bérlő üzemeltető*:    _____    A bérbevevő állama*:    __________

* (értelemszerűen)

A légijármű típusa:    __________    Lajstromjel:        __________

A légijármű konfigurációja:    __________    Gyári száma:        __________

Repülőszemélyzet:    Szakszolgálati engedélyt kibocsátó állam:    ____________________________

Szakszolgálati engedélyt kibocsátó második állam*:    ____________________________

* (értelemszerűen)

Megállapítások:

Kód /

Std /

Hiv. /

Kat. /

Megállapítás

Részletes leírás

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

A végrehajtott intézkedés típusa:    Részletes leírás:

3d) Az üzemeltetés azonnali tilalma

3c) Az ellenőrző hatóság megtiltja a felszállást    …………………………………………..

3b) Felszállás előtti korrekciós intézkedések    …………………………………………..

3a) A légi járművek repülési üzemének korlátozása    …………………………………………..

2) A hatóság és az üzemeltető tájékoztatása

1) A parancsnok tájékoztatása

További információk (ha vannak)

 

 

 

Az ellenőrzést végző neve vagy azonosítója: _____________________

– Ez a jelentés azt jelzi, hogy ez alkalommal az ellenőrzés során mit állapítottak meg, és nem tekinthető annak megállapításának, hogy a légijármű alkalmas a tervezett repülésre.

– A jelentésben benyújtott adatokon változtathatnak annak érdekében, hogy helyes szövegezéssel kerüljenek a SAFA-adatbázisba.

Nemzeti Közlekedési Hatóság
Magyarország

 

Tétel

Ellenőrizve

Megjegyzés

 

A. Pilótafülke

 

 

 

Általános

 

 

 

 

 

 

1.

Általános állapot

1.

 

 

1.

 

 

2.

Vészkijárat

2.

 

 

2.

 

 

3.

Felszerelés

3.

 

 

3.

 

 

 

Dokumentáció

 

 

 

 

 

 

4.

Kézikönyvek

4.

 

 

4.

 

 

5.

Ellenőrző listák

5.

 

 

5.

 

 

6.

Rádiónavigációs térképek

6.

 

 

6.

 

 

7.

Minimálisan szükséges berendezések listája

7.

 

 

7.

 

 

8.

Lajstromozási bizonyítvány

8.

 

 

8.

 

 

9.

Zajbizonyítvány (adott esetben)

9.

 

 

9.

 

 

10.

AOC vagy ezzel egyenértékű dokumentum

10.

 

 

10.

 

 

11.

Rádióengedély

11.

 

 

11.

 

 

12.

Légialkalmassági bizonyítvány

12.

 

 

12.

 

 

 

Repülési adatok

 

 

 

 

 

 

13.

Repülés előkészítése

13.

 

 

13.

 

 

14.

Terhelési és súlypontszámítási adatlap

14.

 

 

14.

 

 

 

Biztonsági berendezések

 

 

 

 

 

 

15.

Kézi tűzoltó készülékek

15.

 

 

15.

 

 

16.

Mentőmellények/mentőövek

16.

 

 

16.

 

 

17.

Biztonsági heveder

17.

 

 

17.

 

 

18.

Oxigénberendezés

18.

 

 

18.

 

 

19.

Kézilámpa

19.

 

 

19.

 

 

 

Repülőszemélyzet

 

 

 

 

 

 

20.

Repülőszemélyzet szakszolgálati engedélyei

20.

 

 

20.

 

 

 

Repülési utasítás/Műszaki napló vagy ezzel egyenértékű dokumentum

 

 

 

 

 

 

21.

Repülési utasítás vagy ezzel egyenértékű dokumentum

21.

 

 

21.

 

 

22.

Karbantartások jegyzéke

22.

 

 

22.

 

 

23.

A hibákat és kijavításukat rögzítő napló (beleértve a műszaki naplót)

23.

 

 

23.

 

 

24.

Repülés előtti ellenőrzés

24.

 

 

24.

 

 

 

B. Biztonság/utaskabin

 

 

 

 

 

 

1.

Általános belső állapot

1.

 

 

1.

 

 

2.

Utaskísérő állomáshelye és a személyzet pihenőhelye

2.

 

 

2.

 

 

3.

Elsősegélykészlet/Sürgősségi orvosi készlet

3.

 

 

3.

 

 

4.

Kézi tűzoltó készülékek

4.

 

 

4.

 

 

5.

Mentőmellények/Mentőeszközök

5.

 

 

5.

 

 

6.

A biztonsági övek és az ülések állapota

6.

 

 

6.

 

 

7.

A vészkijárat, a vészkijárat világítása és jelölése, zseblámpák

7.

 

 

7.

 

 

8.

Csúszdák/mentőtutajok (ha szükséges), vészrádió

8.

 

 

8.

 

 

9.

Oxigénellátás (a személyzeté és az utasoké)

9.

 

 

9.

 

 

10.

Biztonsági utasítások

10.

 

 

10.

 

 

11.

Utaskísérők

11.

 

 

11.

 

 

12.

Hozzáférés a vészkijáratokhoz

12.

 

 

12.

 

 

13.

Utasok kézipoggyászának biztonsága

13.

 

 

13.

 

 

14.

Elegendő ülőhely

14.

 

 

14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

C. Légijármű állapota

 

 

 

 

 

 

1.

Általános külső állapot

1.

 

 

1.

 

 

2.

Ajtók és nyílások

2.

 

 

2.

 

 

3.

Kormányfelületek

3.

 

 

3.

 

 

4.

Kerekek, gumiabroncsok és fékek

4.

 

 

4.

 

 

5.

Futómű csúszó-, vagy úszótalpa

5.

 

 

5.

 

 

6.

Futógondola

6.

 

 

6.

 

 

7.

Hajtómű és felfüggesztése

7.

 

 

7.

 

 

8.

Ventillátorlapátok

8.

 

 

8.

 

 

9.

Légcsavarok, (fő- és farok-) rotorok

9.

 

 

9.

 

 

10.

Nyilvánvaló Javítások

10.

 

 

10.

 

 

11.

Nyilvánvaló, meg nem javított károsodások

11.

 

 

11.

 

 

12.

Szivárgás

12.

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

D. Teheráru

 

 

 

 

 

 

1.

A poggyásztér általános állapota

1.

 

 

1.

 

 

2.

Veszélyes áruk

2.

 

 

2.

 

 

3.

A fedélzeten lévő teheráru biztonsága

3.

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E. Általános

 

 

 

 

 

 

1.

Általános

1.

 

 

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SAFA Ramp Inspection Report

National Aviation Authority (name)

(State)

SAFA

Ramp Inspection Report

NR: _ _ _ _--_ _ _ _--_ _ _

Source:    RI

Data:    ___-__-___    Place:    __________

Local time:    __-__

Operator:    __    AOC Number:        __________

State:    __    Type of Operation:        __________

Route from:    __________    Flight Number:        __________

Route to    __________    Flight Number:        __________

Chartered by Operator*:    _____    Charterer’s State*:        __________

* (where applicable)

Aircraft Type:    __________    Registration Marks:    __________

Aircraft Configuration:    __________    Construction Number:    __________

Flight crew: State of Licensing: ____________________________

2nd State of Licensing *: ____________________________

* (where applicable)

Findings:

Code /

Std /

Ref. /

Cat. /

Finding

Detailed Description

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

_._._

_

_._._

_

…………………………………………..

…………………………………………..

Class of actions taken:    Detailed Description:

3d) Immediate operating ban

3c) Aircraft grounded by inspecting NAA    …………………………………………..

3b) Corrective actions before flight    …………………………………………..

3a) Restriction on aircraft flight operation    …………………………………………..

2) Infornmation to the Authority and Operator

1) Infornmation to Captain

Additional information (if any)

 

 

 

Inspector’s names or numbers: _____________________

– This report represents an indication of what was found on this occasion and must not be construed as a determination that the aircraft is fit for the intended flight.

– Data submitted in this report can be subject to changes for correct wording upon entering into the SAFA database.

National Aviation Authority (Name)
(State)

 

Item Code

Checked

Remark

 

A. Flight Deck

 

 

 

General

 

 

 

 

 

 

1

General Condition

1

 

 

1. 1

 

 

2

Emergency Exit

2

 

 

2.

 

 

3

Equipment

 

3

 

 

3.

 

 

 

Documentation

 

 

 

 

 

 

4

Manuals

 

 

4

 

 

4.

 

 

5

Checklists

 

5

 

 

5.

 

 

6

Radio Navigation Charts

6

 

 

6.

 

 

7

Minimum Equipment List

7

 

 

7.

 

 

8

Certificate of registration

8

 

 

8.

 

 

9

Noise certificate (where applicable)

9

 

 

9.

 

 

10

AOC or equivalent

 

10

 

 

10.

 

 

11

Radio licence

11

 

 

11.

 

 

12

Certificate of Airworthiness (C of A)

 

12

 

 

12.

 

 

 

Flight data

 

 

 

 

 

 

13

Flight preparation

13

 

 

13.

 

 

14

Weight and balance sheet

14

 

 

14.

 

 

 

Safety Equipment

 

 

 

 

 

 

15

Hand fire extinguishers

15

 

 

15.

 

 

16

Life jackets / flotation device

 

16

 

 

16.

 

 

17

Harness

 

17

 

 

17.

 

 

18

Oxygen equipment

18

 

 

18.

 

 

19

Flash Light

 

19

 

 

19.

 

 

 

Flight Crew

 

 

 

 

 

 

20

Flight crew licence

20

 

 

20.

 

 

 

Journey Log Book / Technical Log or equivalent

 

 

 

 

 

 

21

Journey Log Book, or equivalent

 

21

 

 

21.

 

 

22

Maintenance release

22

 

 

22.

 

 

23

Defect notification and rectification (incl. Tech Log)

23

 

 

23.

 

 

24

Pre-flight inspection

24

 

 

24.

 

 

 

B. Safety / Cabin

 

 

 

 

 

 

1.

General Internal Condition

1

 

 

1

 

 

2.

Cabin attendant’s station and crew rest area

2

 

 

2

 

 

3.

First Aid Kit/ Emergency medical kit

 

3

 

 

3

 

 

4.

Hand fire extinguishers

4

 

 

4

 

 

5.

Life jackets / Flotation devices

 

5

 

 

5

 

 

6.

Seat belt and seat condition

 

6

 

 

6

 

 

7.

Emergency exit, lighting and marking, Torches

7

 

 

7

 

 

8.

Slides /Life-Rafts (as required), ELT

 

 

8

 

 

8

 

 

9.

Oxygen Supply (Cabin Crew and Passengers)

9

 

 

9

 

 

10.

Safety Instructions

10

 

 

10

 

 

11.

Cabin crew members

11

 

 

11

 

 

12.

Access to emergency exits

12

 

 

12

 

 

13.

Safety of passenger baggage’s

13

 

 

13

 

 

14.

Seat capacity

14

 

 

14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

C. Aircraft Condition

 

 

 

 

 

 

1.

General external condition

1

 

 

1

 

 

2.

Doors and hatches

2

 

 

2

 

 

3.

Flight controls

3

 

 

3

 

 

4.

Wheels, tyres and brakes

4

 

 

4

 

 

5.

Undercarriage skids/floats

5

 

 

5

 

 

6.

Wheel well

 

6

 

 

6

 

 

7.

Powerplant and pylon

7

 

 

7

 

 

8.

Fan blades

 

8

 

 

8

 

 

9.

Propellers, Rotors (main & tail)

 

9

 

 

9

 

 

10.

Obvious repairs

10

 

 

10

 

 

11.

Obvious unrepaired damage

11

 

 

11

 

 

12.

Leakage

 

12

 

 

12

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

D. Cargo

 

 

 

 

 

 

1.

General condition of cargo compartment

1

 

 

1

 

 

2.

Dangerous Goods

2

 

 

2

 

 

3.

Safety of cargo on board

3

 

 

3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E. General

 

 

 

 

 

 

1.

General

1.

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet a 23/2009. (VI. 3.) KHEM rendelethez

Ellenőrzési tanúsítvány

Dátum:

Idő:

Hely:


Az ellenőrző hatóság adatai tetszőleges formátumban (logo,
kapcsolat, tel./fax/email)

Üzemeltető:

Állam:

AOC-szám:

Útvonal: -ból

Járatszám:

Útvonal: -ba/-be

Járatszám:

Repülés típusa:

Bérlő üzemben tartó:

A légi jármű típusa:

A légi jármű konfigurációja:

A bérbevevő állama:

Lajstromjel:

Gyári száma:

Szakszolgálati engedélyt kibocsátó állam(ok):

Az átvétel igazolása(*)

Név: …………………………………….

Beosztás: ………………………………

Aláírás: ……………………………….

Ell.

Megj.

Ell.

Megj.

Ell.

Megj.

A

Pilótafülke

Repülőszemélyzet

C

A légi jármű állapota

1

Általános állapot

20

Repülőszemélyzet szakszolgálati engedélyei

1

Általános külső állapot

2

Vészkijárat

Repülési utasítás/Műszaki napló vagy ezzel egyenértékű dokumentum

2

Ajtók és nyílások

3

Felszerelés

21

Repülési utasítás vagy ezzel egyenértékű dokumentum

3

Kormányfelületek

Dokumentáció

22

Karbantartások jegyzéke

4

Kerekek, gumiabroncsok és fékek

4

Kézikönyvek

23

A hibákat és kijavításukat rögzítő napló (beleértve a műszaki naplót)

5

Futómű csúszó- vagy úszótalpa

5

Ellenőrző listák

24

Repülés előtti ellenőrzés

6

Futóműgondola

6

Rádiónavigációs térképek

7

Hajtómű és felfüggesztése

7

Minimálisan szükséges berendezések listája

B

Biztonság/utaskabin

8

Ventillátorlapátok

8

Lajstromozási bizonyítvány

1

Általános belső állapot

9

Légcsavarok, (fő- és farok-) rotorok

9

Zajbizonyítvány (adott esetben)

2

Utaskísérő állomáshelye és a személyzet pihenőhelye

10

Nyilvánvaló javítások

10

AOC vagy ezzel egyenértékű dokumentum

3

Elsősegélykészlet/Sürgősségi orvosi készlet

11

Nyilvánvaló, meg nem javított károsodások

11

Rádióengedély

4

Kézi tűzoltó készülékek

12

Szivárgás

12

Légialkalmassági bizonyítvány

5

Mentőmellények /Mentőeszközök

Repülési adatok

6

A biztonsági övek és az ülések állapota

D

Teheráru

13

Repülés előkészítése

7

A vészkijárat, a vészkijárat világítása és jelölése, zseblámpák

1

A poggyásztér általános állapota

14

Terhelési és súlypontszámítási adatlap

8

Csúszdák/mentőtutajok (ha szükséges), vészrádió

2

Veszélyes áruk

Biztonsági berendezések

9

Oxigénellátás (a személyzeté és az utasoké)

3

A fedélzeten lévő teheráru biztonsága

15

Kézi tűzoltó készülékek

10

Biztonsági utasítások

16

Mentőmellények / mentőgyűrűk

11

Utaskísérők

E

Általános

17

Biztonsági heveder

12

Hozzáférés a vészkijáratokhoz

1

Általános

18

Oxigénberendezés

13

Utasok kézipoggyászának biztonsága

19

Kézilámpa

14

Elegendő ülőhely

 

A végrehajtott intézkedés típusa

 

Tétel

Megjegyzése(ek)

 

 

 

(3c) Az ellenőrző hatóság megtiltja a felszállást

 

 

 

 

 

 

(3b) Felszállás előtti korrekciós intézkedések

 

 

 

 

(3a) A légi járművek repülési üzemének korlátozása

 

 

 

 

 

 

(2) A hatóság és az üzemeltető tájékoztatása

 

 

 

 

(1) A parancsnok tájékoztatása

 

 

 

 

 

 

(0) Nincs megjegyzés

 

 

 

Az ellenőrzést végző(k) neve(i) és azonosító(i)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(*) Bármely személyzeti tagnak vagy az ellenőrzött üzemeltető más képvielőjének aláírasa ezen a dokumentumon semmi esetre sem jelenti azt, hogy az illető elfogadja a felsorolt megállapításokat, csupán annak megerősítését, hogy a dokumentumon jelzett helyen és időpontban a légi járművet ellenőrizték. Ez a jelentés azt jelzi,hogy ez alkalommal az ellenőrzés során mit állapítottak meg, és nem tekinthető annak megállapításának, hogy a légi jármű alkalmas a tervezett repülésre. A jelentésben megadott adatokon változtathatnak annak érdekében, hogy helyes szövegezéssel kerüljenek a SAFA-adatbázisba.

 

Proof of Inspection

Date:

Time:

Place:


Free format information of inspecting NAA (logo, contact details tel/fax/email)

Operator:

State:

AOC no:

Route from:

Flight no:

Route to:

Flight no:

Flight typre

Chartered by Operator:

Aircraft type:

Aircraft configuration:

Charterer’s state:

Registration mark:

Construction no:

Flight crews state(s)of licensing:

Acknowledgement of Receipt(*)

Name: …………………………………….

Function: ………………………………….

Signature: ……………………………….

Check

Remark

Check

Remark

Check

Remark

A

Flight deck

Flight crew

C

Aircraft Condition

1

General condition

20

Flight crew licence

1

General external condition

2

Emergency exit

Journey log book / Technical Log or equivalent

2

Doors and hatches

3

Equipment

21

Journey log book or equivalent

3

Flight controls

Documentation

22

Maintenance release

4

Wheels, tyres and brakes

4

Manuals

23

Defect notification and rectification (incl. Tech Log)

5

Undercarriage skids/floats

5

Checklists

24

Pre-flight inspection

6

Wheel well

6

Radio navigation charts

7

Powerplant and pylon

7

Minimum equipment list

B

Safety / Cabin

8

Fan blades

8

Certificate of registration

1

General internal condition

9

Propellers, Rotors (main & tail)

9

Noise certificate (where applicable)

2

Cabin attandant’s station and crew rest area

10

Obvious repairs

10

AOC or equivalent

3

First aid kit / Emergency medical kit

11

Obvious unrepaired damage

11

Radio licence

4

Hand fire extinguisher

12

Leakage

12

Certificate of Airworthiness
(C or A)

5

Life jackets / Flotation devices

Flight data

6

Seat belt and seat condition

D

Cargo

13

Flight preparation

7

Emergency exit, lighting and marking, Torches

1

General condition of cargo compartment

14

Weight and balance sheet

8

Slides /Life-Rafts (as required), ELT

2

Dangerous Goods

Safety equipment

9

Oxygen Supply (Cabin Crew and Passengers)

3

Safety of cargo on board

15

Hand fire extinguishers

10

Safety Instructions

16

Life jackets / flotation devices

11

Cabin crew members

E

General

17

Harness

12

Access to emergency exits

1

General

18

Oxygen equipment

13

Safety of passenger baggage

19

Flash light

14

Seat capacity

 

Action taken

 

Item

Remark(s)

 

 

 

(3c) Aircraft grounded by inspecting NAA

 

 

 

 

 

 

(3b) Corrective actions before flight

 

 

 

 

(3a) Restriction on aircraft flight operation

 

 

 

 

 

 

(2) Infornmation to the Authority and Operator

 

 

 

 

(1) Infornmation to Captain

 

 

 

 

 

 

(0) No remarks

 

 

 

Inspector(s) sign or number

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(*) Signature by any member of the crew or other representative of the inspected operator does in no way imply acceptance of the listed findings but simply a confirmation that the aircraft has been inspected on the date an at the place indicated on this document.

This report represents an indication of what was found on this occasion and must not be construed as a determination that the aircraft is fit for the intended flight.

Data submitted in this report can be subject to changes for correct wording upon entering into the SAFA database.

 

3. melléklet a 23/2009. (VI. 3.) KHEM rendelethez42

SAFA
Szabvány jelentés

 

1Szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

-

 

 

 

 

2 Forrás:

 

SR

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 Dátum:

 

 

 

.

 

 

.

 

 

 

 

 

 

4 Hely:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 (Törölve)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 Üzemben tartó:

 

 

 

7 AOC szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 Állam:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9 Útvonal:

 

 

 

 

 

-ból

 

10 Járatszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11 Útvonal:

 

 

 

 

 

-ba/-be

 

12 Járatszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13 Bérlő üzemben tartó*:

 

 

 

14 A bérbevevő állama*:

 

 

* (értelemszerűen)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15 Légijármű típus:

 

 

 

16 Lajstromjel:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17 Gyári szám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18 Hajózó személyzet: Engedélyt kibocsájtó állam:

 

19 Megjegyzések:

20 Megtett intézkedések:

21 (Törölve)

22 Nemzeti koordinátor neve:

23 Aláírás:

SAFA
Standard Report

 

1No:

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

-

 

 

 

 

2 Source:

 

SR

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 Date:

 

 

 

.

 

 

.

 

 

 

 

 

 

4 Place:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 (Unused)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 Operator:

 

 

 

7 AOC number:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 State:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9 Route from:

 

 

 

 

 

 

 

10 Flight number:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11 Route to:

 

 

 

 

 

 

 

12 Flight number:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13 Chartered by
Operator*:

 

 

 

14 Charterer’s
State*:

 

 

* (where applicable)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15 Aircraft Type:

 

 

 

16 Registration
mark:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17 Construction
number:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18 Flight crew: State of licensing:

 

19 Remarks:

20 Action taken:

21 (Unused)

22 National Coordinator’s name:

23 Signature:

1

A rendeletet a 11/2015. (III. 12.) NFM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte 2015. március 13. napjával.

2

Az 1. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2/A. §-t megelőző alcímet a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be.

5

A 2/A. §-t a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be.

6

A 3. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

8

Az 5. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) és (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (3) bekezdését a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 5. §-a iktatta be.

11

A 7. § (1) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (2) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

13

A 9. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

14

A 10. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

15

A 11. §-t megelőző alcímet a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 9. §-a iktatta be.

16

A 11. § (1) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 11. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

A 11. § (2) bekezdés a) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

A 11. § (2) bekezdés b) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 11. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 11. § (3) bekezdés a) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 11. § (3) bekezdés c) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) és (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

23

A 11. § (4) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (5) bekezdését a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 10. § (3) bekezdése iktatta be.

25

A 11. § (6) bekezdését a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 10. § (3) bekezdése iktatta be.

26

A 12. § (2) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

A 13. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

A 14. § (1) bekezdés b) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

29

A 14. § (1) bekezdés c) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 15. § nyitó szövegrésze a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A 16. § b) pontja a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

32

A 17. § a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

33

A 18. § (1) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 17. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

A 18. § (2) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

35

A 18/A. §-t a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 13. §-a iktatta be.

36

A 19. § (1) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 19. § (3) bekezdését a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be.

38

A 19. § (4) bekezdését a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be.

39

A 20. § (2) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

40

A 21. § (1) bekezdése a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

42

A 3. mellékletet a 18/2012. (IV. 21.) NFM rendelet 18. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére