• Tartalom
Oldalmenü

3/2009. (II. 18.) OKM rendelet

a muzeális intézmények szakfelügyeletéről

2013.03.24.

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 100. § (3) bekezdésének l) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. §1 A kultúráért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az általa kiadott működési engedéllyel rendelkező muzeális intézményekre vonatkozó ágazati szakmai irányítási jogkörét, valamint ezen intézmények szakmai munkájának fejlesztését muzeológiai szakfelügyelet (a továbbiakban: szakfelügyelet) közreműködésével látja el.

2. § (1)2 A szakfelügyelet rendszeresen – országos múzeumok esetében legalább háromévente, egyéb muzeális intézmények esetében legalább ötévente egyszer – vizsgálja:

a) a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Tv.) meghatározott valamennyi szakmai tevékenység szakágankénti folyamatosságát, színvonalát, hatékonyságát és eredményességét,

b) a szakágak egymáshoz viszonyított megfelelő arányát és képviseletét, a nemzetiségi feladatellátás biztosításának körülményeit,

c) a kulturális javak védelmének, biztonságának kérdéseit,

d) a muzeális intézmények tárgyi, személyi feltételeit,

e) a szakmai tevékenységgel összefüggő jogszabályok rendelkezéseinek érvényesülését,

f) a muzeális intézmények működési engedélyében és a tevékenységüket szabályozó egyéb dokumentumokban (így különösen a múzeumi küldetésnyilatkozatban, a szakmai munkatervekben és a teljesítményértékelésekben) foglaltak megvalósulását és betartását,

g) az információs és statisztikai rendszer működését,

h) a muzeális intézmények közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenységét, és

i) a muzeális intézmények nyilvántartási tevékenységét, kiemelten a számítógépes nyilvántartási, valamint digitalizálási tevékenységét.

(2) A szakfelügyelet szakmai tanácsokkal, javaslatokkal segíti a muzeális intézményeket tevékenységük színvonalának emelésében, különös tekintettel az (1) bekezdésben felsorolt szempontokra.

(3) A szakfelügyelet

a) feltárja az (1) bekezdésben meghatározott területeken tapasztalható eredményeket és hiányosságokat, értékeli a szakágakban, illetve az egyes intézményekben folyó munkát,

b)3 javaslatot tesz az eredmények elismerésének, illetve a hiányosságok kijavításának módjára.

(4) A szakfelügyelet felkérésre közreműködik

a) a szakági továbbképzések, konferenciák, találkozók megszervezésében,

b) a szakmai pályázatok elbírálásában, támogatások odaítélésének véleményezésében,

c) a szakmai célokat szolgáló támogatások rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésében,

d) tudományos, gyűjtési, közművelődési és más szakmai koncepciók összeállításában és értékelésében, kiállítási rendezőkönyvek lektorálásában, (rövid, közép- és hosszú távú) munkatervek és munkajelentések véleményezésében,

e) a múzeumi terület egészét érintő szakmai irányelvek és jogszabályok előkészítésében, a szakmapolitikai elképzelések alakításában,

f) vitatott egyedi tudományos-módszertani, valamint szakmai kérdések eldöntésében, a megfelelő megoldás kidolgozásában,

g)4 a muzeális intézmények és fenntartóik együttműködésének értékelésében, fejlesztésében,

h) a szakágra vonatkozó nemzetközi tapasztalatok összegyűjtésében, az előkészítés alatt álló nemzetközi megállapodások szakmai véleményezésében.

3. § (1) A szakfelügyeleti tevékenységet a miniszter – különösen a fenntartó, valamint az országgyűlési biztosok kezdeményezését mérlegelve – szervezi és irányítja.

(2)5 A szakfelügyelőket a miniszter a múzeumi terület szakirányú egyetemi végzettségű, legalább hétéves szakmai gyakorlattal és legalább 60 órás, muzeológiai témájú, akkreditált tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvánnyal rendelkező elismert szakemberei közül, hároméves időtartamra bízza meg. A megbízatás megszűnik az időtartam lejártával, a szakfelügyelő lemondásával, visszahívással vagy a szakfelügyelő halálával.

(3) A visszahívásra a miniszter jogosult, ha a szakfelügyelő felhívás ellenére, az abban megjelölt határidőre sem végzi el a megbízás szerinti feladatát.

4. § (1)6 A szakfelügyeleti tevékenységet szakági szakfelügyelők végzik.

(2) Szakági csoportok:

a) régészeti muzeológia,

b) képző- és iparművészeti muzeológia (beleértve a magyar és az egyetemes képző- és iparművészetet),

c) történeti muzeológia (beleértve a hadtörténeti, orvos- és gyógyszerésztörténeti, kereskedelem- és vendéglátás-történeti, pedagógiatörténeti, sporttörténeti muzeológiát is),

d) néprajzi, szabadtéri néprajzi és agrártörténeti muzeológia,

e) természettudományi muzeológia,

f) műszaki, technikatörténeti muzeológia (beleértve a közlekedési és bányászattörténeti muzeológiát is),

g) irodalomtörténeti muzeológia (beleértve a színház- és zenetörténeti muzeológiát is),

h) múzeumi műtárgyvédelem,

i) múzeumi közművelődés, múzeumpedagógia,

j) múzeumi informatika.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt szakági csoportokat egy-egy szakági vezető szakfelügyelő irányítja.

(4)7

(5) A (2) bekezdésben fel nem sorolt szakágaknál, illetve területeken, továbbá az ott felsorolt szakágaknál felmerülő különleges kérdések megoldására a miniszter eseti szakfelügyeleti megbízást adhat ki. Az eseti szakfelügyeleti megbízásra a 2–3. §, az 5. § és a 7–9. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

5. § A szakfelügyelők nem folytathatnak vizsgálatot olyan intézményben, amellyel közszolgálati, közalkalmazotti vagy munkavégzésre irányuló bármilyen egyéb jogviszonyban állnak.

6. § (1)8 A szakfelügyelők munkájukat a miniszter által jóváhagyott éves munkaterv és a miniszter által meghatározott munkaterven kívüli feladatok szerint végzik.

(2) A munkaterv tartalmazza:

a) a vizsgálandó muzeális intézményeket,

b) a vizsgálatok – (3) bekezdésben meghatározott – típusát, fajtáját,

c) a vizsgálatok céljait, témáit,

d) a vizsgálatok időbeni ütemezését.

(3) A tervezhető vizsgálatok fajtái:

a) szak- vagy célvizsgálat, amely egy szakág adott intézményen belüli szakmai követelményeinek teljesítésére vagy meghatározott egyedi témákra, feladatokra, ügyekre terjed ki;

b) átfogó intézményi, illetve területi vizsgálat, amely az intézmény által, illetve a területen művelt több, vagy valamennyi szakágában – meghatározott időszakon belül – végzett tevékenységre, a feladatok és folyamatok összességére, összefüggéseire terjed ki;

c) országos témavizsgálat vagy felmérés, amikor a témát egy időben országszerte indokolt megvizsgálni, illetve felmérni, hogy az eredményből általánosítható következtetéseket lehessen levonni, és ennek megfelelő intézkedéseket előkészíteni, illetve tenni.

(4)9

7. § (1)10 A szakfelügyelők a szakfelügyeleti vizsgálatot a muzeális intézményektől bekért adatok, dokumentumok alapján, illetve a helyszínen végzik.

(2) A szakfelügyelők kötelesek

a)11 a helyszíni vizsgálat tervezett időpontjáról – a muzeális intézmény működését, a kulturális javak állomány- vagy biztonságvédelmét súlyosan veszélyeztető vagy károsító helyzet kivételével – a vizsgálat megkezdése előtt legalább nyolc nappal előzetesen írásban értesíteni a muzeális intézmény vezetőjét és fenntartóját, valamint a vizsgálat megkezdéséről tájékoztatni a muzeális intézmény vezetőjét,

b) a vizsgálatot úgy végezni, hogy az intézmény rendeltetésszerű tevékenységét ne akadályozzák,

c) a tudomásukra jutott állami, szolgálati, üzleti és magántitkot a jogszabályoknak megfelelően megőrizni, illetve kezelni.

(3) A szakfelügyelők jogosultak

a) a vizsgálat során bármely raktár-, munka- és kiállítási helyiségbe belépni,

b) a gyűjtemények anyagába, nyilvántartásába betekinteni,

c) a restaurátor-, fotó- és más műhelyek, laboratóriumok felszerelését, teljesítményét vizsgálni,

d) a 2. § (1) bekezdésében meghatározott és vizsgált témakörrel kapcsolatban felvilágosításokat, adatokat és dokumentumokat kérni.

(4)12 A vizsgált muzeális intézmény, továbbá fenntartója köteles

a) a szakfelügyelő munkáját elősegíteni és támogatni,

b) a szóban vagy írásban, jogszerűen kért felvilágosításokat és adatokat megadni, a dokumentumokba betekintést engedni, indokolt esetben azok másolatát rendelkezésre bocsátani.

(5)13 A vizsgált muzeális intézmény, továbbá fenntartója jogosult

a) a szakfelügyelő megbízólevelének bemutatását kérni, ennek hiányában a vizsgálat engedélyezését, illetve az abban való közreműködést megtagadni,

b) a szakfelügyelői jelentést megismerni, arra írásban vagy szóban észrevételt tenni, ahhoz kiegészítést fűzni.

8. § (1)14 A szakfelügyelők a vizsgálat tapasztalatait jelentésben foglalják össze, amely a szükséges részletességgel tartalmazza a 2. §-ban meghatározottakra vonatkozó megállapításokat és az ezeknek megfelelő intézkedésekre tett javaslatokat. A szakági szakfelügyelő a vizsgálat befejezését követő harminc napon belül – a szakági vezető szakfelügyelőn keresztül – megküldi a jelentést a miniszter által vezetett minisztériumba (a továbbiakban: minisztérium).

(2)15 A szakági vezető szakfelügyelők az előző évben végzett munkáról, az abból levonható következtetésekről és az ezek alapján tett javaslatokról összefoglaló jelentést készítenek, amelyet – a tárgyévi munkaterv-javaslattal együtt – minden év január 31-éig nyújtanak be a minisztériumba. Az összefoglaló jelentés ismerteti a végzett munkát, képet ad a szakág, illetve a terület helyzetéről, elemzi a leszűrt tapasztalatokat, észrevételeket, és javaslatokat tesz a szakmai munka színvonalának emelésére.

(3)16 Ha a szakfelügyelők éves munkájuk során a kulturális javakat súlyosan veszélyeztető vagy károsító jelenséget, helyzetet tapasztalnak, azt soron kívül jelzik a miniszternek is.

9. §17 A szakfelügyelők a munkájukkal összefüggésben felmerült, igazolt utazási és szállásköltségeik megtérítésére jogosultak, továbbá – az elvégzett vizsgálatok számától függően – tiszteletdíjban részesülnek.

10. §18 A szakfelügyelet tevékenységét a Tv. szerinti megyei hatókörű városi múzeumnál alacsonyabb szakmai besorolású muzeális intézményeknél a megyei hatókörű városi múzeumok, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum szakmai tanácsadó, segítő, koordináló munkája egészíti ki. E tevékenységüket a Tv. 45. §-ában meghatározottak alapján, saját hatáskörükben kialakított formák és keretek között, a szakfelügyelettel összehangolva végzik.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg a muzeális intézményekre vonatkozó szakfelügyelet rendjéről szóló 20/1999. (XII. 26.) NKÖM rendelet hatályát veszti.

12. § (1) E rendeletet a hatályba lépését követő szakfelügyelői megbízásokra kell alkalmazni azzal, hogy a 2009-ben megbízott szakfelügyelők a 3. § (2) bekezdésében meghatározott tanúsítványt 2009. szeptember 1-jéig kötelesek megszerezni.

(2) 2009. szeptember 2-án megszűnik a szakfelügyeleti megbízása annak a szakfelügyelőnek, aki az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének határidőben nem tesz eleget.

1

Az 1. § a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdés b) pontja a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (2) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (1) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (4) bekezdését a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 6. § (1) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 6. § (4) bekezdését a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A 7. § (1) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 7. § (2) bekezdés a) pontja a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 7. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 7. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § (1) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 8. § (2) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (3) bekezdése a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 10. § a 21/2013. (III. 19.) EMMI rendelet 5. § (9) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.