• Tartalom

22/2010. (III. 16.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2010. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről1

2010.12.14.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § E rendeletet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó 2010. évi kiegészítő nemzeti támogatások igénybevételével kapcsolatos bizottsági határozatra figyelemmel kell alkalmazni.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. anyajuh: a Tanács 2009. január 19-i, a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 73/2009/EK rendelet (a továbbiakban: 73/2009/EK tanácsi rendelet) 100. cikk a) pontjában meghatározott nőivarú juh;

2. anyatehén: a 73/2009/EK tanácsi rendelet 109. cikk d)–e) pontjaiban meghatározott nőivarú, háziasított szarvasmarhaféle, figyelembe véve az ugyanezen rendelet 111. cikk (6) bekezdésében foglaltakat;

3. átruházás: a kérelmen bejelentett állatok (egyedek) összességének a birtokon tartási időszak alatt egy átvevőnek történő eladása és a történelmi bázis jogosultságról szóló 106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet (a továbbiakban: bázisrendelet) 1. § e) pontja szerinti átruházás;

4. átruházó: az a mezőgazdasági termelő, akinek a kérelemben bejelentett állatai átruházásra kerültek egy másik mezőgazdasági termelő részére és a bázisrendelet 1. § g) pontja szerinti átadó;

5. átvevő: az a mezőgazdasági termelő, akire a kérelemben bejelentett összes állatot átruházzák és a bázisrendelet 1. § h) pontja szerinti átvevő;

6. birtokon tartás: a kérelmezett állatnak az egyes jogcímeknél meghatározott ideig a kérelmező tenyészetében történő tartása;

7. egyéni referenciamennyiség (kvóta): a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: kvótarendelet) 1. § 11. pontjában meghatározott mennyiség;

8. egyéni támogatási felsőhatár: a mezőgazdasági termelőt megillető, az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultságról szóló 82/2005. (IX. 15.) FVM rendelet és az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről szóló 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet alapján nyilvántartott támogatási jogosultságok összege;

9. egységes kérelem: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2010. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló FVM rendelet (a továbbiakban: egységes kérelem rendelet) szerinti kérelem;

10. gyümölcsös ültetvény: a gyümölcsfával (alma, körte, birs, őszibarack, kajszibarack, meggy, cseresznye, szilva, dió, gesztenye, mandula, mogyoró) vagy bogyós gyümölccsel (málna, ribiszke, egres, Yosta (rikö), szeder, szamóca, termesztett bodza) összefüggően telepített terület, amelyet gyümölcs vagy gyümölcs szaporítóanyagának előállítása céljából művelnek;

11. mezőgazdasági termelő: a 73/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikk a) pontja szerinti termelő;

12. mezőgazdasági vagyoni értékű jog: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Eljárási tv.) 9. § n) pontjában meghatározott jog;

13. szőlőültetvény: szőlővel összefüggően telepített terület, amelyet szőlő vagy szőlő szaporítóanyagának előállítása céljából művelnek;

14. támogatható terület: a 73/2009/EK tanácsi rendelet 124. cikk (2) bekezdésében meghatározott, a támogatás szempontjából valamennyi feltételnek megfelelő terület;

15. tejtermelő: a kvótarendelet 1. § 4. pontjában meghatározott termelő;

16. tenyészet: a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet szerint nyilvántartásba vett állattartó a hozzátartozó tenyészettel és tartási hellyel együtt;

17. termeléstől elválasztott támogatás: olyan támogatás, amelynek alapja a mezőgazdasági termelő rendelkezésére álló történelmi bázis;

18. termeléshez kötött támogatás: olyan támogatás, amelynek feltétele a támogatható állat tartása, illetve növénykultúra termelése az e rendeletben meghatározottak szerint;

19. történelmi bázis: a referencia időszakra vonatkozóan meghatározott termelési egység (állatlétszám, terület, tonna, kg) mértéke, amely a termeléstől elválasztott támogatások alapját képezi; a mezőgazdasági termelő rendelkezésére álló, az adott jogcímre vonatkozó történelmi bázis jogosultságok összessége;

20. történelmi bázis jogosultság: az ügyfél történelmi bázisa alapján megállapított mezőgazdasági vagyoni értékű jog;

21. kiegészítő történelmi bázis jogosultság: a kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításáról szóló 160/2008. (XII. 28.) FVM rendelet (a továbbiakban: kiegészítő történelmi bázis rendelet) szerinti jogosultság.

II. Fejezet

AZ EGYSÉGES TERÜLETALAPÚ TÁMOGATÁS

1. Közös szabályok

3. § (1) Az egységes területalapú támogatásra vonatkozó kérelem benyújtására, elbírálására az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az egységes kérelem rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Egységes területalapú támogatás iránti kérelmet az a mezőgazdasági termelő nyújthat be, aki a támogatás alapjául szolgáló terület vonatkozásában az egységes kérelem rendelet alapján jogszerű földhasználónak minősül.

(3) E rendelet szerint egységes területalapú támogatás alapjául szolgáló területnek a 73/2009/EK tanácsi rendelet 124. cikk (1)–(5) bekezdésében foglaltaknak megfelelő mezőgazdasági területet kell tekinteni.

(4) A (3) bekezdés szerinti területre az egységes területalapú támogatás igénylése alapjául szolgáló területeket tartalmazó egységes területalapú támogatási kérelemre – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – csak akkor fizethető támogatás, ha az egységes területalapú támogatási kérelem vonatkozásában a támogatható terület eléri vagy meghaladja az 1 hektárt. Ha a támogatható terület több mezőgazdasági parcellából áll, az egyes mezőgazdasági parcellák támogatható területének el kell érnie a 0,25 hektárt.

(5) Az egységes területalapú támogatási kérelem vonatkozásában legalább 0,3 hektár támogatható szőlőültetvény vagy gyümölcsös ültetvény területe után a támogatás kifizethető.

(6) Ha az egységes területalapú támogatási kérelem vonatkozásában a támogatható terület nem éri el együttesen az 1 hektárt, de a mezőgazdasági termelő rendelkezik legalább 0,3 hektár támogatható szőlőültetvény vagy gyümölcsös ültetvény területtel, e terület és az egyéb támogatható területek után együttesen folyósítható a támogatás.

(7) Az egységes területalapú támogatás alapjául szolgáló terület megállapításánál nem vehető figyelembe az a terület,

a) amely után a mezőgazdasági termelő részére a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján az Európai Unió által társfinanszírozott mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló FVM rendelet szerinti támogatási jogosultság került megállapításra,

b) amelyről az ingatlanügyi hatóság által végrehajtott határszemle alapján, távérzékelés vagy helyszíni ellenőrzés útján megállapítható, hogy az adott terület (parcella) 2003. június 30-án nem tett eleget a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 36. § (1) bekezdésben előírt hasznosítási kötelezettségnek,

c) amely az épített műtárgy felületén helyezkedik el.

(8) Ugyanarra a mezőgazdasági parcellára csak egy egységes kérelem nyújtható be.

4. § Az adminisztratív és a fizikai ellenőrzések megállapításaihoz kapcsolódó levonásokat és kizárásokat a túligényelt blokkok vonatkozásában a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a honlapján megjelentetett blokklista közzétételének napjával kezdődően alkalmazza.

5. § Az egységes területalapú támogatás tárgyában hozott határozatnak tartalmaznia kell:

a) az egységes területalapú támogatási kérelem vonatkozásában igényelt terület nagyságát,

b) a támogatás alapjául szolgáló támogatható terület nagyságát,

c) a mezőgazdasági termelőt megillető támogatási összeget, és

d) az alkalmazott jogkövetkezményeket.

6. § A támogatás mértéke a 73/2009/EK tanácsi rendelet 123. cikke alapján kerül meghatározásra.

2. További feltételek kendertermesztés esetén

7. § (1) Kendertermesztés esetén egységes területalapú támogatás a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 73/2009/EK tanácsi rendelet III. címében előírt egységes támogatási rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1120/2009/EK bizottsági rendelet 10. cikke szerinti fajta után, és csak akkor fizethető, ha a termelt kender tetrahidrokannabinol tartalma nem haladja meg az Európai Unió kötelező jogi aktusa szerinti mértéket, azaz a 0,2%-ot, és a vetőmagcímkéket a mezőgazdasági termelő az egységes kérelemmel együtt, de legkésőbb 2010. június 30-áig az MVH-nak megküldi, továbbá az egységes kérelemben az Európai Unió kötelező jogi aktusa szerinti adatokat feltünteti.

(2) A rostcélra termesztett kender esetén – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az Európai Unió kötelező jogi aktusa szerinti szerződést is csatolni kell az egységes kérelemhez.

III. Fejezet

AZ EGYSÉGES TERÜLETALAPÚ TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTŐ NEMZETI TÁMOGATÁS

3. Közös szabályok

8. § (1) Az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatás (a továbbiakban: kiegészítő nemzeti támogatás) vehető igénybe az alábbi jogcímekre:

a) hízottbikatartás támogatása,

b) tejtámogatás,

c) anyatehéntartás támogatása,

ca) termeléshez kötött támogatás,

cb) termeléstől elválasztott támogatás,

d) extenzifikációs szarvasmarha támogatás,

e) anyajuhtartás támogatása,

f) kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh-támogatás,

g) Burley-dohány termesztésének támogatása,

h) Virginia-dohány termesztésének támogatása,

i) héjas gyümölcsűek termesztésének támogatása,

j) rizs termesztésének támogatása,

ja) termeléshez kötött támogatás,

jb) termeléstől elválasztott támogatás.

(2) Az (1) bekezdés a), b), d), f), g) és h) pontjai szerinti jogcímek alapján termeléstől elválasztott támogatás; az (1) bekezdés c) és j) pontjai szerinti jogcímek alapján részben termeléshez kötött támogatás, részben termeléstől elválasztott támogatás; az (1) bekezdés e) és i) pontjai szerinti jogcímek alapján termeléshez kötött támogatás vehető igénybe.

(3) Az (1) bekezdés i) pontja és j) pont ja) alpontja szerinti jogcímekre vonatkozó kérelem benyújtására és elbírálására az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az egységes kérelem rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

9. § (1) Kiegészítő nemzeti támogatás igénybevételére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki

a) a 8. § (1) bekezdés i) pontja és j) pont ja) alpontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatást az egységes kérelem rendelet szerint benyújtott egységes kérelmen igényli,

b) a 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén támogatási kérelmet nyújt be és a Tenyészet Információs Rendszerben (a továbbiakban: TIR) a támogatási kérelemben szereplő állatok tenyészetének állattartójaként – az Eljárási tv. szerinti regisztrációs számának feltüntetésével – szerepel, vagy

c) termeléstől elválasztott támogatási jogcím esetén az MVH nyilvántartása szerint történelmi bázis jogosultsággal rendelkezik.

(2)2 A 8. § (1) bekezdés a), d) és f) pontja, valamint c) pont cb) alpontja szerinti támogatási jogcím esetén történelmi bázis jogosultság és a 8. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatási jogcím esetében kiegészítő történelmi bázis jogosultság alapján a termeléstől elválasztott támogatásra az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki egységes területalapú támogatásra való jogosultságot szerzett és a TIR-ben állattartóként van nyilvántartva.

(3) A 8. § (1) bekezdés g)–h) pontjai, valamint j) pont jb) alpontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatás a történelmi bázis jogosultság alapján az egységes területalapú támogatás tekintetében a mezőgazdasági termelő részére megállapított terület mértékéig vehető igénybe.

10. § Kiegészítő nemzeti támogatás legfeljebb az egységes kérelemben feltüntetett területre, a támogatási kérelemben megjelölt állatlétszámra, az MVH nyilvántartásában szereplő történelmi bázis jogosultságra vagy az egyéni támogatási felsőhatárra vonatkozóan állapítható meg.

4. Hízottbikatartás támogatása

11. § (1) A hízottbikatartás támogatása termeléstől elválasztva, történelmi bázis és kiegészítő történelmi bázis jogosultság alapján kerül megállapításra. A mezőgazdasági termelő a rendelkezésére álló egyéni történelmi bázisa alapján az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2010. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet egyes jogcímeihez kapcsolódó támogatási összegekről szóló FVM rendeletben (a továbbiakban: mérték rendelet) meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén hízottbika-tartási kötelezettség nem terheli.

(3) Ha a mezőgazdasági termelő termelést folytat, az (1) bekezdés szerinti támogatás feltétele, hogy gondoskodjon az állattenyésztésről szóló törvény (a továbbiakban: állattenyésztési törvény) szerinti apaállat-használatról, a tenyészetében lévő szarvasmarha-állománynak a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről és az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló FVM rendelet (a továbbiakban: szarvasmarha ENAR rendelet) szerinti jelöléséről és nyilvántartásáról.

(4) Amennyiben a mezőgazdasági termelő más szarvasmarha-tartási támogatásban is részt vesz, az ellenőrzések során a támogatási feltételeknek való meg nem felelés esetén az áthúzódó szankciók tekintetében a támogatási összeg meghatározására a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. november 30-i 1122/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1122/2009/EK rendelet) 63., 65. és 74. cikke szerinti eljárást kell alkalmazni.

(5) A hízottbikatartás támogatásának (1) bekezdés szerinti megállapítása során a kiegészítő történelmi bázis rendelet 4. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni.

5. Tejtámogatás

12. § (1) A tejtámogatás termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján kerül megállapításra. A mezőgazdasági termelő egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén tejtermelési kötelezettség nem terheli.

6. Az anyatehéntartás termeléstől elválasztott támogatása

13. § (1) A mezőgazdasági termelő az egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén anyatehéntartási kötelezettség nem terheli.

(3) Ha a mezőgazdasági termelő állattenyésztési tevékenységet folytat, az (1) bekezdés szerinti támogatás feltétele, hogy gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról és a tenyészetében lévő szarvasmarha-állománynak a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelöléséről és nyilvántartásáról.

(4) Amennyiben a mezőgazdasági termelő más szarvasmarha-tartási támogatásban is részt vesz, az ellenőrzések során a támogatási feltételeknek való meg nem felelés esetén az áthúzódó szankciók tekintetében a támogatási összeg meghatározására a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 63., 65. és 74. cikke szerinti eljárást kell alkalmazni.

7. Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatása

14. § (1) Az anyatehéntartás esetén a mérték rendeletben meghatározott mértékű termeléshez kötött támogatás vehető igénybe.

(2) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatása állategyedenként, naptári évenként és mezőgazdasági termelőnként – az egyéni támogatási felsőhatár figyelembevételével – egy alkalommal kerül megállapításra.

15. § (1) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatására az a mezőgazdasági termelő jogosult, akinek

a) a kvótarendelet szerinti rendelkezésre álló egyéni referenciamennyisége és a gazdasági társaságba vagy szövetkezetbe vagyoni hozzájárulásként bevitt vagy részükre használatba adott kvótamennyiségének összege nem haladja meg a 120 000 kg-ot, vagy

b) a kvótarendelet szerinti rendelkezésre álló egyéni referenciamennyisége és a gazdasági társaságba vagy szövetkezetbe vagyoni hozzájárulásként bevitt vagy részükre használatba adott kvótamennyiségének összege meghaladja a 120 000 kg-ot, a támogatási kérelemben feltüntetett állatait tejtermelést nem folytató tenyészetben tartja és azok 2009. április 1-jétől nem állnak tejtermelési ellenőrzés alatt, továbbá vállalja, hogy azokat a továbbiakban tejtermelésre nem hasznosítja.

(2) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatása a támogatási kérelem benyújtásának napján a tenyészetben lévő olyan anyatehén után igényelhető, amely nem tartozik a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1121/2009/EK bizottsági rendelet) IV. mellékletében felsorolt fajtákhoz és a szarvasmarha ENAR nyilvántartásban 99-es kódon „egyéb tejhasznú” fajtával bejelentett fajtához.

(3) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatásának feltétele, hogy a mezőgazdasági termelő

a) gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról,

b) gondoskodjon a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelöléséről és nyilvántartásáról,

c) a támogatásra bejelentett állományában központi lajstromszámmal ellátott, a (2) bekezdés alapján támogatható fajtájú tenyészbikát vagy mélyhűtött szaporítóanyagot használ és a termékenyítéseket (fedeztetéseket), a szabad és háremszerű pároztatásokat és az embrió-átültetéseket az erre a célra a Termékenyítési Rendszerben rendszeresített bizonylaton a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: MgSzH) bejelentse és a bejelentett adatokat a központi adatbázisban regisztrálják,

d) a támogatásra bejelentett tenyészetében jellemzően hústermelés céljára tartson borjakat és a kérelmezett állatok legalább 30%-ának legyen ellése a 2010. január 1-jétől 2010. december 31-éig tartó támogatási év során,

e) a kérelmezett állattól a 2010. január 1-jétől a birtokon tartási idő végéig született borjakat közvetlenül a születésüket követően legalább egy hónapon keresztül az anyjukkal azonos tenyészetben tartsa.

(4) A támogatható minimális állatlétszám három egyed.

(5) A támogatás további feltétele az anyatehén fajtájának az ENAR nyilvántartásba való bejelentése a szarvasmarha ENAR rendeletben meghatározott útmutató szerinti fajtakóddal legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásáig.

16. § (1) A tenyészetben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentességét az arra jogosult állatorvos a támogatási kérelmen igazolja. A mentességnek már a támogatási kérelem benyújtásakor fenn kell állnia. Ha a kérelem benyújtásakor a mentesség nem áll fenn, a támogatási kérelem vis maior kérelem benyújtásával sem fogadható el.

(2) A támogatás alapjául figyelembe vehető állatlétszámban az üszők aránya a birtokon tartás teljes ideje alatt legfeljebb 40% lehet.

(3) A 15. § (3) bekezdés d) pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott százalékos arány esetén a számítás során egész számra történő kerekítést kell alkalmazni.

17. § (1) A mezőgazdasági termelőnek a támogatásra bejelentett állatokra vonatkozóan 6 hónapos birtokon tartási kötelezettséget kell vállalnia, amely a támogatási kérelem benyújtásának napjától kezdődően folyamatosan áll fenn.

(2) A tartási kötelezettség teljesítésének kell tekinteni, ha a mezőgazdasági termelő a tartási kötelezettség alatt álló állatnak az állatorvos által igazoltan kényszervágott vagy elhullott, valamint a tenyésztési selejtnek minősülő egyednek az ENAR nyilvántartás alapján igazoltan vágásra történő selejtezését – a kieséstől számított 60 napon belül – a 15. §-ban foglalt feltételeknek a támogatási kérelem benyújtásának napjától megfelelő egyeddel, saját költségére pótolja.

(3) A (2) bekezdés szerinti pótlás csak akkor fogadható el, ha

a) a kieső állatnak a nyilvántartásból történő kijelentése a szarvasmarha ENAR rendeletnek megfelelően megtörténik,

b) a mezőgazdasági termelő a kiesés tényét és a pótlásként beállított állatot az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon legkésőbb a pótlásra előírt határidőt követő 10 munkanapon belül, a kötelező birtokon tartás utolsó 60 napjában kieső és nem pótolt állatokat a kiesést követő 10 munkanapon belül az MVH mezőgazdasági termelő lakóhelye vagy székhelye szerinti megyei kirendeltségének, a kiesés okát igazoló állatorvosi igazolást mellékelve bejelenti, és

c) a pótlásként beállított állatnak a nyilvántartásba történő bejelentése a szarvasmarha ENAR rendeletnek megfelelően megtörténik.

(3) A (3) bekezdés b) pontja szerinti formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges adatokat és a módosítási kérelemmel érintett állatokra vonatkozó adatokat tartalmazza.

(4) A pótlásként beállított állat abban az esetben fogadható el, ha a kieső állat megfelelt a 15. §, valamint az e §-ban foglaltaknak.

18. § (1) A támogatási feltételeknek való megfelelés ellenőrzése során a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 30–31., valamint 41–42. cikkeiben foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Az ellenőrzések során a támogatási feltételeknek való meg nem felelés esetén a támogatási összeg meghatározása során a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 63., 65. és 74. cikkei szerinti eljárást kell alkalmazni.

(3) Az állatokra és a tenyészetre vonatkozó adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok tekinthetőek a támogatás szempontjából elfogadottnak, amelyek az ENAR nyilvántartásba bejelentésre kerültek és a nyilvántartásban szerepelnek.

(4) Az ENAR nyilvántartásba bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért vagy határidőn túli teljesítéséért a mezőgazdasági termelő felel.

19. § (1) Az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatására irányuló támogatási kérelmet 2010. június 1. és 2010. július 31. között az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon lehet benyújtani az MVH-hoz.

(2) Az MVH a támogatásra bejelentett állatokról szóló igazolást legkésőbb 2010. szeptember 15-éig megküldi a mezőgazdasági termelő részére.

(3) A támogatási összeg kifizetéséről az MVH 2011. április 30-áig dönt.

8. Extenzifikációs szarvasmarhatartás támogatása

20. § (1) Az extenzifikációs szarvasmarhatartás támogatása termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján kerül megállapításra. A mezőgazdasági termelő az egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén tartási kötelezettség nem terheli.

(3) Amennyiben a mezőgazdasági termelő más szarvasmarhatartási támogatásban is részt vesz, az ellenőrzések során a támogatási feltételeknek való meg nem felelés esetén az áthúzódó szankciók tekintetében a támogatási összeg meghatározására a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 63., 65. és 74. cikke szerinti eljárást kell alkalmazni.

9. Anyajuhtartás támogatása

21. § (1) Az anyajuh után, állategyedenként, termeléshez kötötten, a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatás vehető igénybe.

(2) A mezőgazdasági termelőt anyajuhtartási kötelezettség terheli.

(3) A támogatás állategyedenként, naptári évenként és mezőgazdasági termelőnként az egyéni támogatási felsőhatár figyelembevételével, egy alkalommal kerül megállapításra.

22. § (1) Az anyajuhtartás termeléshez kötött támogatása igénybevételének feltétele, hogy a mezőgazdasági termelő gondoskodjon az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használjon a nőivarú állomány fedeztetésére, továbbá gondoskodjon a tenyészetében tartott állatállománynak a juh- és kecskefajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet (a továbbiakban: juh ENAR rendelet) szerinti tartós jelöléséről, folyamatos nyilvántartásáról és az adatok bejelentéséről.

(2) A támogatható minimális állatlétszám tíz egyed.

(3) A mezőgazdasági termelő, mint tartó tenyészeteiben az igazolás kiállításakor a kérelmező által tartott állatok létszámát és az (1) bekezdésben meghatározott feltételeket a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége a támogatási kérelmen térítésmentesen igazolja.

23. § (1) A mezőgazdasági termelő a támogatásra bejelentett állatlétszámnak megfelelő anyajuhállományt köteles 100 egymást követő napon át birtokán tartani. A birtokon tartási kötelezettség a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló határidőt követő naptól kezdődően áll fenn.

(2) Ha a mezőgazdasági termelő a birtokon tartási időszak alatt megváltoztatja a kérelmezett állatállomány tartási helyét, köteles azt a változás bekövetkezésétől számított 10 munkanapon belül bejelenteni. A bejelentést és a támogatási kérelemre vonatkozó egyéb módosítást az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani.

(3) A (2) bekezdés szerinti formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges adatokat és a támogatással érintett állatokra és a tartási helyre vonatkozó adatokat tartalmazza.

24. § (1) Az anyajuhtartás termeléshez kötött támogatásában az a mezőgazdasági termelő részesülhet, aki az e rendelet hatálybalépését követő 30 munkanapon belül az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon támogatási kérelmet nyújt be.

(2) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges adatokat és az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat, a juhtej és a juhtej-tejtermékek tárgyévben történő értékesítésére vonatkozó nyilatkozatokat tartalmazza.

(3) A támogatási kérelemben nyilatkozni kell a juhtej és juhtej-tejtermékek tárgyévben történő értékesítéséről.

(4)3 Az MVH a támogatásra bejelentett állatokról szóló döntést legkésőbb 2011. január 15-ig közli a mezőgazdasági termelővel.

(5) A támogatási összeg 2011. április 30-áig kerül kifizetésre.

25. § (1) A támogatási feltételeknek való megfelelés ellenőrzése során a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 30. cikk (2) bekezdés c) pontjában, ugyanezen cikk (3)–(4) bekezdéseiben, 31. és 41. cikkeiben, valamint 42. cikk (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Az ellenőrzések során a támogatási feltételeknek való meg nem felelés esetén a támogatási összeg meghatározása során a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 63. és 66. cikkei szerinti eljárást kell alkalmazni.

(3) A juh ENAR rendelet 13. §-a szerinti nyilvántartási és bejelentési kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése esetén, amennyiben az eltérés a juh ENAR rendeletben meghatározottakhoz képest 20% vagy annál nagyobb, a támogatási összeg az eltérés százalékos arányával megegyező mértékében csökkentésre kerül.

(4) A szállítások bejelentésére vonatkozó feltétel vizsgálata 2009. szeptember 1-jétől a helyszíni ellenőrzés napjáig az állomány-nyilvántartásba bejegyzett ki- és beszállítások, helyszínen fellelhető szállítólevelek és az ENAR nyilvántartásban rögzített szállítólevelek összevetésével történik. Eltérés esetén ezen adatok mindegyike figyelembevételre kerül a szankció megállapításánál.

(5) Megfelelő, bejelentett szállítólevélnek kizárólag az ENAR nyilvántartás alapján hibátlan, illetve figyelmeztető hibás szállítólevelek fogadhatóak el.

(6) Az ENAR nyilvántartásba bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért vagy határidőn túli teljesítéséért a mezőgazdasági termelő felel.

10. Kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuhtartás kiegészítő támogatása

26. § (1) A kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh kiegészítő támogatása termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján kerül megállapításra. A mezőgazdasági termelő az egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén anyajuhtartási kötelezettség nem terheli.

11. Egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó növénytermesztési kiegészítő nemzeti támogatások

27. § (1) Termeléshez kötött növénytermesztési kiegészítő nemzeti támogatás olyan terület után igényelhető, amelyre egységes területalapú támogatást is igényeltek.

(2) Az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó bármely jogcímen megítélt növénytermesztési kiegészítő nemzeti támogatás esetén a mezőgazdasági termelő köteles betartani az egységes területalapú támogatások igényléséhez teljesítendő feltételeket.

12. A dohány termeléstől elválasztott támogatása

28. § (1) A mezőgazdasági termelő, ha részt vesz a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról szóló FVM rendelet által szabályozott dohány szerkezetátalakítási programban, a Burley és a Virginia dohány egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű termeléstől elválasztott támogatásra jogosult.

(2) A termeléstől elválasztott támogatás legfeljebb a Burley, valamint a Virginia dohány szerkezetátalakítási programban való részvételnél figyelembe vett terület mértékéig vehető igénybe.

(3) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén dohánytermesztési kötelezettség nem terheli.

(4) Az (1) bekezdés szerinti támogatás teljes összegére az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki a dohány szerkezetátalakítási program előírásainak maradéktalanul megfelel. Ha a dohány szerkezetátalakítási program előírásainak teljesítésére 70% vagy annnál nagyobb mértékben kerül sor, a mezőgazdasági termelő a teljesítésnek megfelelő százalékos mértékben jogosult dohánytermesztési kiegészítő nemzeti támogatásra. A dohány szerkezetátalakítási program előírásainak 70%-nál kisebb mértékben való teljesítése esetén támogatásra nem jogosult.

13. Héjas gyümölcsűek termesztésének támogatása

29. § (1) Héjas gyümölcsűek termesztésének termeléshez kötött támogatása olyan terület után igényelhető,

a) amelyen a következő héjas gyümölcsűeket termesztik:

aa) a 0802 11 és a 0802 12 KN kód alá tartozó mandula,

ab) a 0802 21 és a 0802 22 KN kód alá tartozó mogyoró, vagy

ac) a 0802 31 és a 0802 32 KN kód alá tartozó dió,

b) amely ültetvények egybefüggő területe eléri vagy meghaladja a 0,3 ha-t, és

c) amelynek minimális állomány-sűrűsége meghaladja dió esetében a hektáronkénti 80 fát, mogyoró esetében a hektáronkénti 400 bokrot, mandula esetében a hektáronkénti 200 fát.

(2) A támogatás mértékét a mérték rendelet határozza meg.

14. Rizs termesztésének támogatása

30. § (1) A mezőgazdasági termelő rizs termesztéséhez kötött támogatást vehet igénybe azon terület után,

a) amelyen rizst termeszt,

b) amelyen az állományt rendes növekedési feltételek mellett legalább a virágzás kezdetéig megőrzi, és

c) eleget tesz az 1121/2009/EK bizottsági rendelet 7. cikk b) pontjában foglaltaknak.

(2) A támogatás mértékét a mérték rendelet határozza meg.

31. § (1) A mezőgazdasági termelő, a termeléstől elválasztott támogatás keretében, a rizs termesztése alapján megállapított egyéni történelmi bázisa alapján a mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult.

(2) A mezőgazdasági termelőt az (1) bekezdés szerinti támogatás igénybevétele esetén rizstermesztési kötelezettség nem terheli.

15. A kiegészítő nemzeti támogatásokra vonatkozó eljárási szabályok

32. § (1) A 8. § (1) bekezdés a)–b), d) és f)–h) pontjai, valamint c) pont cb) alpontja és j) pont jb) alpontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatásra való jogosultságot az MVH az általa vezetett nyilvántartás szerint a mezőgazdasági termelőnek a 2010. támogatási évre rendelkezésére álló történelmi bázis jogosultságok alapján állapítja meg. Ha a mezőgazdasági termelő a termeléstől elválasztott támogatást nem kívánja igénybe venni, arról 2010. november 30-áig nyilatkozatot nyújthat be az MVH-hoz.

(2) A 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatási kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon lehet benyújtani. A formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges és az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat és nyilatkozatokat tartalmazza.

(3) A 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén, ha az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor nem csatolja a kérelmet képező főlap vagy betétlapok bármelyikét, úgy azok hiánypótlás tárgyai nem lehetnek.

(4) A 8. § c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetében a támogatási kérelem az egyes jogcímeknél meghatározott határidőn túl a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 23. cikkében foglaltakra figyelemmel nyújtható be.

(5) A 8. § c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetében a támogatási évre vonatkozóan kizárólag az első benyújtott kérelem fogadható el.

33. § (1) A 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén a támogatási kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon lehet visszavonni. A formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges és az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat és nyilatkozatokat tartalmazza.

(2) A 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímek esetén az elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatti igazolási kérelem az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon nyújtható be. A formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges, a vis maior esetre és a vis maiorral érintett állatokra vonatkozó adatokat tartalmazza.

34. § A támogatásról szóló határozatnak – ideértve a termeléstől elválasztott támogatások esetén hozott döntést is – tartalmaznia kell:

a) az adott támogatási jogcím vonatkozásában igényelt területet vagy állatlétszámot,

b) a támogatás alapjául szolgáló terület, állatlétszám, történelmi bázis vagy egyéni támogatási felsőhatár mértékét, és

c) a támogatás összegét, az annak kiszámítása során alkalmazott visszaosztás mértékét és a támogatási összeget érintő csökkentések okait.

35. § (1) A támogatás kifizetéséről az MVH az esetleges köztartozás levonása mellett intézkedik.

(2) A 8. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja és e) pontja szerinti támogatási jogcímekhez kapcsolódó átruházás esetén az átruházó által igényelt támogatás az átvevőnek kerül kifizetésre, ha az átvevő

a) az átruházást követő 10 munkanapon belül az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon bejelenti az MVH-nak az átruházás tényét és igényli a támogatást,

b) mellékeli az átruházásról szóló szerződés másolatát, és

c) teljesíti a támogatás igénybevételéhez szükséges összes feltételt.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti formanyomtatvány az ügyfél azonosításához szükséges adatokat és nyilatkozatokat, valamint az átruházással érintett jogcím megjelölését tartalmazza.

(4) Ha a (2) bekezdés szerinti átruházás az átvevő egyéb támogatási kérelmével kapcsolatos feltételek teljesítését kedvezőtlenül érinti, az átruházott állatokat a 2010. támogatási év vonatkozásában különálló gazdaságnak kell tekinteni.

36. § (1) A termeléstől elválasztott, történelmi bázis alapú támogatás esetén az adott évi támogatás kifizetése a történelmi bázis jogosultság megállapítására és annak nyilvántartásában az ügyfél részére történő átvezetés alapjául szolgáló, jóváhagyott kérelem alapján történik. A 8. § a)–b), d), f)–h) pontjaiban és c) pont cb), valamint j) pont jb) alpontjában meghatározott támogatás a történelmi bázissal rendelkező mezőgazdasági termelőnek kerül kifizetésre, figyelembe véve a bázisrendeletben foglalt ügyleti határidőket.

(2) A támogatás csak annak a mezőgazdasági termelőnek kerülhet kifizetésre, aki a kifizetéskor nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt, továbbá annak a természetes személy mezőgazdasági termelőnek, aki a kifizetéskor nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt.

(3) Ha e rendelet másként nem rendelkezik, a támogatásra jogosultnak járó támogatási összeg kifizetésére 2011. június 30-áig kerül sor.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

37. § E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

38. § Ez a rendelet

a) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendeletnek,

b) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. november 30-i 1122/2009/EK bizottsági rendeletnek,

c) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendeletnek,

d) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 73/2009/EK tanácsi rendelet III. címében előírt egységes támogatási rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1120/2009/EK bizottsági rendeletnek

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

39. §4

40. § Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2009. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 37/2009. (IV. 3.) FVM rendelet e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályait az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell.

41. §5

1

A rendeletet a 25/2011. (IV. 7.) VM rendelet 39. §-a hatályon kívül helyezte 2011. április 8. napjával.

2

A 9. § (2) bekezdése a 22/2010. (X. 15.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

3

A 24. § (4) bekezdése a 37/2010. (XII. 14.) VM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

4

A 39. §-t a 41. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 41. §-t a (2) bekezdés hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére