• Tartalom

151/2012. (XII. 29.) VM rendelet

a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról1

2013.01.01.

A 15., 19., 25. 33., 57. § vonatkozásában az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdése a) pontjának 1., 9., 10., 11. és 13. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 37. § vonatkozásában a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 90. § (2) bekezdés a) és d) pontjában, (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 64. § vonatkozásában a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 89. §-ának (3) bekezdésében, valamint 110. §-a (8) bekezdésének m) pontjában, 110. § (14) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és k) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 48., 57. § vonatkozásában a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 100. § (1) bekezdés c) pont 4., 15. és 26. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) és i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 4., 44. § vonatkozásában a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény 29. § (2) bekezdés a) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 39. § vonatkozásában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 3. § vonatkozásában az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 65. § vonatkozásában a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 66. és 67. §-aiban, valamint a Kvt. 10. számú mellékletének 18–21. pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

az 57. § vonatkozásában a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. §-a (2) bekezdésének j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 63. § vonatkozásában a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 35. § vonatkozásában a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. §-ának (3) bekezdés a) és b) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 22., 24., 34., 36., 49., 55. § vonatkozásában a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. §-a (3) bekezdésének a), e), g) és p) pontjaiban és (4) bekezdésében, (5) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

az 57. § vonatkozásában a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

az 1., 2., 5–14., 16–18., 20–21., 23., 26–32., 35., 38., 40–42., 45–47., 50–52., 56–58., 60–62., 66. § vonatkozásában az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdésének 2., 3., 5., 10., 13., 14., 15., 16., 18., 19., 20., 22–24., 26., 28., 29., 30., 33., 35., 38., 39., 41. pontjában, (4) bekezdésének b) pontjában, (5) bekezdésének b), c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

a 43., 57., 59. § vonatkozásában az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. §-a (2) bekezdésének 5., 6. és 25. pontjaiban, a (3) bekezdésének 2. pontjában, valamint 112. §-a (3) bekezdésének 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c), e), i) és l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

az 54. § vonatkozásában a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 24. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva;

az 53. § vonatkozásában Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklet 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § m) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. § Az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet

a) 1. számú melléklet 11. § (4) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes városi (kerületi) intézetének (a továbbiakban: ÁNTSZ intézete)” szövegrész helyébe az „a járási (fővárosi kerületi) hivatal járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 1. számú melléklet 61. § (1) bekezdésében a „települési (a fővárosban a kerületi) önkormányzat jegyzője” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala”szöveg,

c) 1. számú melléklet 634. § b) pontjában, 636. § d) pontjában, 640. § b) és c) pontjában, 652. § (2) és (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ területi” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi” szöveg,

d) 1. számú melléklet 61. § (2) bekezdésében, 90. § (3) bekezdésében, 108. § (1) bekezdés a) pontjában, (4) és (5) bekezdésében, 109. §-át megelőző alcímben, 109. § (1) és (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 110. § (2) bekezdés a), c) és g) pontjában, 112. § (1) bekezdésében, 115. § (2) bekezdés b) pontjában, 119. § (1) bekezdésében, 120. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 120. § (3) bekezdésében, 123. § (3) bekezdésében, 137. § (1) bekezdésében, 138. § (1)–(3) bekezdésében, 140. § (1) bekezdésében, 142. § (1) bekezdésében, 144. § (2) bekezdésében, 145. § (1), (2) és (5) bekezdésében, 146. § (1) bekezdésében, 150. § (1) bekezdésében, 151. § (1) bekezdésében, 152. § (1) bekezdésében, 153. § (2) és (3) bekezdésében, 157. § (1), (2) bekezdésében, 157. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében, 160. § (1) bekezdésében, 285. §-át megelőző alcímben, 285. § nyitó szövegrészében, 286. § (1) bekezdés b) pontjában, 301. § (1) bekezdés a) pontjában, 302. §-át megelőző alcímben, 302. § nyitó szövegrészében, 303. § (1) bekezdés b) és e) pontjában, 315. § (2) bekezdésében, 316. §-át megelőző alcímben, 316. §-ában, 320. § (1) bekezdésében, 321. §-ában, 324. § (2) bekezdésében, 327. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 404. §-át megelőző alcímben, 404. § nyitó szövegrészében, 405. § a) pontjában, 407. § (1) bekezdésében, 432. § (3) bekezdésében, 441. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 441. § (3) bekezdésében, 446. § (3) bekezdésében, 452. § (3) és (4) bekezdésében, 453. § (2) bekezdés b) pontjában, 462. § (1) bekezdésében, 468. § a) pontjában, 469. §-át megelőző alcímben, 469. § nyitó szövegrészében, 535. § (2) bekezdésében, 558. §-ában, 559. §-át megelőző alcímben, 559. §-ában, 563. § (2) bekezdésében, 566. § (2) bekezdésében, 611. § b) pontjában, 612. § (2) bekezdésében, 615. § (2) bekezdés a) pontjában, 632. § (3) bekezdésében, 635. §-át megelőző alcímben, 635. §-ában, 636. § e) pontjában, 10. számú függelék 4. pontjában, 12. számú függelék I. pont 1. alpontjában, 19. számú függelékében, 20. számú függelékében, 21. számú függelékében, 22. számú függelékében, 23. számú függelék 5. pontjában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

2. § Az élelmiszerek megsemmisítésének feltételeiről és módjáról szóló 56/1997. (VIII. 14.) FM–IKIM–NM együttes rendelet 4. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi” szöveg lép.

3. § A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet

a) 13/A. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kerületi hivatala (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal járási hivatala járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal) szöveg,

b) 7. számú melléklet 3.2. alpontjában, 3.3.2. alpontjában, 3.6. és 3.7. alpontjában, 4.2–4.3. alpontjában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi” szöveg

lép.

4. § A földminősítés részletes szabályairól szóló 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet

a) 8. § (2) bekezdésében az „a körzeti földhivatal, illetve a fővárosban a Fővárosi Kerületek Földhivatala (a továbbiakban együtt: körzeti földhivatal)” szövegrész helyébe az „a járási földhivatal, a fővárosban a Budapesti 1. és 2. számú Földhivatal (a továbbiakban: járási földhivatal)” szöveg,

b) 16. § (1) bekezdésében, 18. § (1) bekezdésében, 19. § (2) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében a „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

5. § A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet 6. §-ában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes szervének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg lép.

6. § Az állati eredetű élelmiszerekben előforduló, egészségre ártalmas maradékanyagok monitoring vizsgálati rendjéről szóló 10/2002. (I. 23.) FVM rendelet

a) 13. § (2) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg

b) 14. § (2) bekezdésében, 18. §-ában, 19. § (5) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

7. § A szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise elleni mentesítés szabályairól szóló 19/2002. (III. 8.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvosnál” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjénél (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 6. § (2) bekezdésében és 1. számú mellékletében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) 1. számú mellékletében az „Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal” szöveg

lép.

8. § A szarvasmarhák enzootikus leukózisától való mentesítés szabályairól szóló 21/2002. (III. 20.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvosnál” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjénél (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 5. § (2) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) Mellékletében az „Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „……… Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala” szöveg

lép.

9. § Az afrikai lópestis megelőzéséről és leküzdéséről szóló 31/2002. (IV. 19.) FVM rendelet

a) 1. § 2. pontjában az „a kerületi főállatorvosnak, az Országos Állategészségügyi Intézet (a továbbiakban: Intézet)” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 2. §-ában, 3. § nyitó szövegrészében, 4. § nyitó szövegrészében, 8. §-ában, 17. § (1) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) 3. § e) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg

lép.

10. § A szalmonellózis és a baromfitífusz elleni védekezésről és a mentesség megtartásáról szóló 49/2002. (V. 24.) FVM rendelet

a) 17. § (3) bekezdésében az „a kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 18. § (1), (2), (5) és (6) bekezdésében, 18. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 5. számú mellékletében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

11. § Az egyes állatok szaporításának, a szaporítóanyag felhasználásának, valamint behozatalának és kivitelének állat-egészségügyi feltételeiről szóló 61/2002. (VIII. 1.) FVM rendelet

a) 6. § (3) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

c) 1. számú melléklet 1. pontjának a) alpontjában a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszerellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg,

d) 1. számú melléklet 1. pontjának b) alpontjában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

12. § A gümőkór elleni védekezésről szóló 65/2002. (VIII. 9.) FVM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében az „a kerületi főállatorvosokkal” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőivel (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

c) 14. § (3) bekezdésében az „a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes városi (fővárosi/kerületi) intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

d) 16. § (3) bekezdésében, 17. § (2) bekezdésében, 1. számú mellékletének 6. pontjában az „az ÁNTSZ illetékes” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi” szöveg

lép.

13. § A klasszikus sertéspestis elleni védekezésről szóló 75/2002. (VIII. 16.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvost” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjét (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében, 4. § (2) és (3) bekezdés nyitó szövegrészében, 4. § (2) bekezdés c) pontjában, 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 6. § (1) és (2) bekezdésében, 7. § (1) és (2) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében, 10. § nyitó szövegrészében, 11. §-ában, 12. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 13. § (1) bekezdés a)–d) és f) pontjában, 13. § (2) bekezdésében, 16. § (1) bekezdésében, 16. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 17. § (2) bekezdés b) pontjának nyitó szövegrészében és bc) alpontjában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) 9–13. és 15–19. számú mellékletében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg,

d) 9–13. számú mellékletében, 15–19. számú mellékletében a „Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás. Kerületi Főállatorvosi Hivatal” szövegrész helyébe a „……….. Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala” szöveg, valamint a „Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáshoz” szövegrész helyébe a „Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalhoz” szöveg

lép.

14. § A zoonózisok elleni védekezés állat-egészségügyi feladatairól szóló 81/2002. (IX. 4.) FVM rendelet 6. § (1) és (4) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

15. § A szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet 10. § (4) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője” szöveg lép.

16. § A ló fertőző arteritise elleni védekezésről szóló 7/2003. (II. 4.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 2. § (2) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg

lép.

17. § A sertések hólyagos betegsége elleni védekezés szabályairól szóló 14/2003. (II. 14.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdés a) pontjában az „a kerületi főállatorvosnak” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

lép.

18. § A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

c) 10. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg,

d) 18. § (4) bekezdésében a „kerületi főállatorvosnak” szövegrész helyébe a „járási főállatorvosnak” szöveg

lép.

19. § A tojótyúktartó telepek nyilvántartásba vételének szabályairól szóló 74/2003. (VII. 1.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „illetékes megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás) illetékes kerületi főállatorvosának” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 3. § (3), (4), (6), és (7) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében, 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 5. § (2) és (3) bekezdésében „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

20. § Az afrikai sertéspestis elleni védekezésről szóló 98/2003. (VIII. 22.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „kerületi főállatorvosnak” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg

c) 7–11. és 13–17. mellékletében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg,

d) 7–11. és 13–16. mellékletekben a „……. Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Kerületi Főállatorvosa” szövegrész helyébe a „…………….. Járási Hivatal Járási Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala”szöveg

lép.

21. § Az állati eredetű termékek Európai Unión belüli kereskedelmének állat-egészségügyi ellenőrzéséről szóló 52/2004. (IV. 24.) FVM rendelet

a) 5. § (4) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 5. § (6) bekezdés a) és d) pontjában és 3. számú mellékletében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

22. § A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet 39. § (5) bekezdésének a) pontjában, 42. § (5) bekezdésében és 43. § (5) bekezdésében a „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

23. § A ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésről szóló 23/2005. (III. 23.) FVM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében az „a kerületi főállatorvost” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási szakigazgatási hivatal) vezetőjét (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 5. § (5) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes városi intézetét” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

lép.

24. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdés b) pontjában a „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

25. § A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontjában a „kerületi főállatorvosok” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetői” szöveg lép.

26. § Az egyes Brucella fajok elleni védekezés részletes szabályairól szóló 12/2008. (II. 14.) FVM rendelet

a) 13. § (4) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét” szöveg,

b) 18. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi” szöveg

lép.

27. § A hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről szóló 15/2008. (II. 15.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdésének c) pontjában az „az MgSzH kerületi hivatala” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg lép.

28. § Az állatbetegségek bejelentésének rendjéről szóló 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „a kerületi főállatorvosnak” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

29. § A tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet

a) 16. § (4) bekezdésében az „a kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

c) 31. § (2) bekezdésében a „kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg ,

d) 42. § (1) bekezdésében a „kerületi állatorvos” szövegrész helyébe a „járási főállatorvos” szöveg

lép.

30. § A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet

a) 2. § e) pontjában a „kerületi főállatorvosa” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóságának megyei igazgató főállatorvosa, illetve a megyei kormányhivatal járási hivatala járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatala vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

c) 9. § (2) bekezdésében a „kerületi hivatalhoz” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz” szöveg,

d) 16. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes területi” szövegrész, a 22. § (1) és (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes” szövegrész helyébe az „a járási (fővárosi kerületi) hivatal járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi” szöveg

lép.

31. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet 2. §-ának 6. pontjában a „megyei Kormányhivatal kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal járási hivatala járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg lép.

32. § A sertésállományok Aujeszky-betegségtől való mentesítésének szabályairól és a mentesség fenntartásáról szóló 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „a kerületi főállatorvosnál” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjénél (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

b) 16. §-át megelőző alcímben, 16. § nyitó szövegrészében, 17. § a) pontjában, 20. § (1)–(3) bekezdésében, 22. §-ában, 24. § (3) bekezdésében, 25. §-ában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

33. § Az egyes mezőgazdasági állatfajok spermatároló központjainak létesítéséről és üzemeltetésüknek rendjéről 49/2007. (VI. 26.) FVM rendelet 10. § (10) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal járási hivatala járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző” szöveg lép.

34. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 31. § (9) bekezdés e) pontjában és 76. § (6) bekezdésében a „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

35. § Az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet

a) 11. § (6) bekezdésében a „kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg,

c) 84. §-ában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

d) 114/E. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSz) területileg illetékes kistérségi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban járási népegészségügyi intézet)” szöveg

lép.

36. § A gabona és rizs intervenciójáról szóló 140/2009. (X. 29.) FVM rendelet 5. melléklet I. cím e) pontja ec) alpontjának a „Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság területileg illetékes Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalához” szövegrésze helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz” szöveg lép.

37. § A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdésében a „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

38. § A Newcastle-betegség elleni védekezés szabályairól szóló 163/2009. (XI. 27.) FVM rendelet

a) 2. § 12. pontjában az „a kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetőjének (a továbbiakban: járási főállatorvos)” szöveg,

lép.

39. § A telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 166/2009. (XII. 9) FVM rendelet 3. § (1) bekezdésében az „körzeti” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

40. § A fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzéséről, az ellenük való védekezésről, illetve leküzdésükről szóló 179/2009. (XII. 29.) FVM rendelet

a) 4. § (6) bekezdésében az „A kerületi főállatorvos” szövegrész helyébe az „A járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal vezetője (a továbbiakban: járási főállatorvos” szöveg,

lép.

41. § A szalmonellózis elleni védekezés egyes szabályairól szóló 180/2009. (XII. 29.) FVM rendelet

a) 1. § (4) bekezdésében a „kerületi hivatalnál” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnál (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg”,

c) 4. mellékletének a „Megyei MgSzH Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága .............................. Kerületi Hivatal” szövegrésze helyébe a „……….. Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala” szöveg

lép.

42. § Az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomonkövethetőségről szóló 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet

a) 4. § (2) bekezdés a) pontjában az „MgSzH illetékes kerületi hivatalánál” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdés a) pontjában, 4. § (3) bekezdés a) pontjának nyitó szövegrészében, 4. § (3) bekezdés b) pontjában, 4. § (4)–(6) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi” szöveg

lép.

43. § Az erdőterv rendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II. 4.) FVM rendelet 3. § (4) bekezdésének j) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét” szöveg lép.

44. § Az állami alapadatok felhasználásával végzett sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 46/2010. (IV. 27.) FVM rendelet 44. § (3) bekezdésében a „Körzeti” szövegrész helyébe a „Járási” szöveg lép.

45. § A kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet

a) 5. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) kerületi hivatalának (a továbbiakban: illetékes kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg,

b) 5. § (2), (3), (4) és (7) bekezdésében, 7. § (4) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző” szöveg

lép.

46. § Az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet

a) 9. § (1) bekezdésében az „MgSzH illetékes kerületi hivatalának” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalának” szöveg,

lép.

47. § A növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint ezek hatósági ellenőrzéséről szóló 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdésében a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi” szöveg lép.

48. § Az elejtett vad kezelésének és értékesítésének élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 43/2011. (V. 26.) VM rendelet

a) 4. § (1) és (2) bekezdésében az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság kerületi hivatalának” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnak” szöveg,

b) 12. § (1) bekezdésében az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság kerületi hivatalához” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz” szöveg

lép.

49. § A LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet 3. § (1) bekezdésében és 13. § (1) bekezdés felvezető szövegében a „megyei bírósághoz” szövegrész helyébe a „közigazgatási és munkaügyi” szöveg lép.

50. § A vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet 4. § (2) bekezdésének a) pontjában az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának kerületi hivatalát” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalt” szöveg lép.

51. § Az étkezési célra forgalomba kerülő vadon termett gombák gyűjtéséről, feldolgozásáról, forgalomba hozataláról szóló 107/2011. (XI. 10.) VM rendelet 5. § (5) bekezdésében a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának kerületi hivatalához” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz” szöveg lép.

52. § A bizonyos nem állati eredetű élelmiszerek és takarmányok behozataláról és fokozott hatósági ellenőrzéséről szóló 141/2011. (XII. 23.) VM rendelet 4. § b) pontjában az „a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szövegrész helyébe a „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg lép.

53. § A 2012. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás-támogatás igénylésének és elbírálásának részletes feltételeiről, valamint az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezéséről szóló 26/2012. (III. 24.) VM rendelet

a) 11. § (1) bekezdésében a „kistérségi népegészségügyi, illetve fővárosi kerületi intézete” szövegrész helyébe „járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 11. § (6) bekezdésében a „kistérségi népegészségügyi, illetve fővárosi kerületi intézetének” szövegrész helyébe „járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg

lép.

54. § A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet 4. § (5) bekezdésében a „megyei kormányhivatal kerületi állat-egészségügyi és élelmiszerellenőrző hivatalának falugazdásza” szövegrész helyébe a „falugazdász” szöveg lép.

55. § Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 29/2012. (III. 24.) VM rendelet 1. § 19. pontjában a „kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal falugazdász munkatársa” szövegrész helyébe a „falugazdász” szöveg lép.

56. § A nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012. (V. 8.) VM rendelet

a) 5. § (6) bekezdésében a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer ellenőrző hivatal (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg,

lép.

57. § A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 1. § (2) bekezdésének 4. pontjában a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer ellenőrző hivatal” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg lép.

58. § A takarmányok előállításának, forgalomba hozatalának és felhasználásának egyes szabályairól szóló 65/2012. (VII. 4.) VM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási hivatal)” szöveg,

lép.

59. § A 2012. évi körzeti erdőtervezésre vonatkozó tervezési alapelvekről, valamint az érintett körzeti erdőtervek alapján folytatott erdőgazdálkodásról szóló 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet [a továbbiakban: 85/2012. (VIII. 6) VM rendelet] 7. 8. és 13. melléklete az 1. mellékelt szerint módosul.

60. § Az élő állatok belföldi szállításának állat-egészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet

a) 4. § (2) bekezdésében a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: kerületi hivatal)” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében, 5. § (1) bekezdésében, 10. § b) pontjában a „kerületi” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi” szöveg

lép.

61. § Az inaktivált telepspecifikus vakcinák előállítására és felhasználására vonatkozó állat-egészségügyi szabályok megállapításáról szóló 94/2012. (VIII. 30.) VM rendelet 9. § (1) bekezdésében a „kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatala” szövegrész helyébe a „járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal” szöveg lép.

62. § Az élelmiszerek vegyi szennyezettségének megengedhető mértékéről szóló 17/1999. (VI. 16.) EüM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes városi intézetének” szövegrész helyébe az „fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg,

b) 5. § (4) bekezdésében az „Az ÁNTSZ területileg illetékes városi tisztiorvosa” szövegrész helyébe az „járási (fővárosi kerületi) tisztiorvos” szöveg

lép.

63. § A vásári, piaci és vásárcsarnoki árusítás közegészségügyi szabályairól szóló 59/1999. (XI. 26.) EüM rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontjában az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának kerületi hivatalát, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét” szövegrész helyébe az „a járási hivatal járási állat-egészségügyi és élelmiszer ellenőrző hivatalát, valamint járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét” szöveg lép.

64. § Az ivóvízkivételre használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz, valamint a halak életfeltételeinek biztosítására kijelölt felszíni vizek szennyezettségi határértékeiről és azok ellenőrzéséről szóló 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet 4. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi/Kistérségi, az 5000 főnél több lakost ellátó ivóvízművek esetében Regionális Intézetei” szövegrész helyébe az „a járási (fővárosi kerületi) hivatal járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének, az 5000 főnél több lakost ellátó ivóvízművek esetében a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének” szöveg lép.

65. § A vízkészletjárulék kiszámításáról szóló 43/1999. (XII. 26.) KHVM rendelet 2. számú mellékletének ab) pontjában az „a területileg illetékes ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

66. § Hatályát veszti

a) a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területéről szóló 61/2006. (VIII. 22.) FVM rendelet,

b) a zoonózisok elleni védekezés állat-egészségügyi feladatairól szóló 81/2002. (IX. 4.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése,

c) a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet 6., 7. és 8. melléklete.

67. § Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba.

1. mellékelt a 151/2012. (XII. 29.) VM rendelethez

1. A 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet 7. mellékletének a 7.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.4. Az egyes véghasználati módok 10 évre vonatkozó keretszámai

Véghasználat módja

hektár

tarvágással érintett

3300

fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás tervezett redukált területe

Összesen

3300

    ”
2. A 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet 8. mellékletének 7.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.4. Az egyes véghasználati módok 10 évre vonatkozó keretszámai

Véghasználat módja

hektár

tarvágással érintett

8200

fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás tervezett redukált területe

Összesen

8200

    ”
3. A 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet 13. mellékletének 7.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.4. Az egyes véghasználati módok 10 évre vonatkozó keretszámai

Véghasználat módja

hektár

tarvágással érintett

3500

fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás tervezett redukált területe

Összesen

3500

    ”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére