• Tartalom
Oldalmenü

22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelet

az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról1

2013.01.24.

A sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (3) bekezdés a) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 24–34. § tekintetében a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § k) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet rendelkezéseit a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 1. melléklet XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 23–24. alcímbe és 30. alcím 26. jogcím-csoportba sorolt előirányzatok (a továbbiakban együtt: előirányzatok) kezelésére és felhasználására kell alkalmazni.

2. Az előirányzatok kezelésével kapcsolatos szabályok

2. § Az előirányzatokból nyújtott költségvetési támogatások tekintetében – a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 41. § c) pontjában meghatározottakra is figyelemmel – az előirányzatok kezelő szerve a sportpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter).

3. § A kedvezményezett részére – ha e rendelet, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) vagy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) eltérően nem rendelkezik – vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtható támogatási kérelem vagy pályázat alapján, az e rendeletben meghatározott szervezetek javaslatára.

4. § (1) Az előirányzatokon rendelkezésre álló eredeti előirányzat legfeljebb három százaléka kommunikációs feladatok ellátására is fordítható, kivéve a „Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások” előirányzatot.

(2) Az előirányzatokon összesen rendelkezésre álló összeg öt százaléka – az 58. §-ban meghatározott előirányzaton rendelkezésre álló összeg nyolc százaléka – az előirányzatok pályázat útján történő felhasználására, a pályáztatás lebonyolítására, valamint a költségvetési támogatások szerződésszerű felhasználásának ellenőrzésére is fordítható.

3. A pályázat útján nyújtott költségvetési támogatások eljárási rendje

5. § (1) A pályázati úton nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatosan a pályázati kiírás honlapon történő közzétételével, a pályázati kiírás és a támogatási döntés előkészítésével, a támogatási szerződés megkötésével, módosításával, nyilvántartásával, a támogatási szerződés teljesítésének ellenőrzésével, valamint a tájékoztatással kapcsolatos feladatokat pályázatkezelő szervezet is elláthatja.

(2) Ha a pályázati kiírás előírja, a pályázó a pályázat benyújtásakor pályázati díjat köteles fizetni. A pályázati díj mértékét a pályázati kiírás határozza meg, amelynek összege legfeljebb húszezer forint lehet.

6. § (1) A pályázatot a pályázati kiírásban megjelölt címre és formában kell benyújtani.

(2) Érvénytelen a pályázat, ha

a) azt a pályázati kiírás alapján pályázni nem jogosult pályázó nyújtotta be,

b) a pályázat határidőn túl érkezett, vagy

c) a pályázati kiírás nem biztosít lehetőséget hiánypótlásra és a pályázat hiányosan került benyújtásra.

(3) Ha a pályázat érvénytelen, erről az érvénytelenség okának megjelölésével a pályázat, a hiánypótlás beérkezéstől számított nyolc napon belül a pályázót értesíteni kell.

(4) A pályázat értékelésének és elbírálásának szempontjait a pályázati kiírás tartalmazza.

7. § A támogatási szerződéseket a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételét követő hatvan napon belül kell megkötni.

4. Az egyedi döntéssel nyújtott költségvetési támogatások eljárási rendje

8. § (1) A nem pályázati úton biztosított költségvetési támogatás iránt támogatási kérelmet lehet írásban benyújtani a miniszternek.

(2) A támogatási kérelem tartalmazza a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit.

(3) Ha a támogatási kérelem nem tartalmazza a (2) bekezdésben foglaltakat, a miniszter a támogatási kérelem kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a költségvetési támogatás igénylőjét legalább öt, de legfeljebb tíz napos határidő kitűzésével írásban hiánypótlásra hívja fel. Ha a költségvetési támogatás igénylője a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a miniszter a támogatási kérelmet elutasítja, és erről a költségvetési támogatás igénylőjét – az elutasítás indokának megjelölésével – írásban értesíti.

9. § (1) Ha a támogatási kérelem az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 53. § (2) bekezdése szerinti működési támogatás biztosítására irányul, a támogatási kérelmet a miniszter a költségvetési támogatás igénylőjének egyidejű tájékoztatásával továbbítja a Nemzeti Együttműködési Alap felett rendelkezési jogot gyakorló miniszter részére.

(2) Ha a költségvetési támogatás igénylője a támogatási kérelemben kifejezetten ellenkezően nem nyilatkozik, az Ávr. 72. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatot a támogatási kérelem benyújtásával a költségvetési támogatás igénylője által megtettnek, a miniszter részéről pedig elfogadottnak kell tekinteni.

(3) A költségvetési támogatás igénylője a (2) bekezdés szerint megtett nyilatkozatát – az Ávr. 76. § (1) bekezdés f) pontja, 78. § (10) bekezdése és 82. § c) pontja szerinti következmények érvényesítése mellett – írásban visszavonhatja.

10. § (1) A miniszter a támogatási kérelemről annak kézhezvételétől számított negyvenöt napon belül dönt. Az elbírálás határidejét – annak lejárta előtt – a miniszter indokolt esetben legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja, és erről a költségvetési támogatás igénylőjét írásban értesíti.

(2) A támogatási döntés meghozatalában a miniszternek mérlegelési joga van, amely során vizsgálja a költségvetési támogatás forrásául szolgáló előirányzat által finanszírozott közfeladat – a költségvetési támogatás igénylője által történő – ellátásának szervezeti célszerűségét, valamint a kérelemnek a közfeladat ellátását szolgáló megfelelését.

5. A támogatási szerződés előkészítése, megkötése és módosítása

11. § (1) A kedvezményezett a támogató részére a támogatási szerződés előkészítése érdekében a következő adatokat, valamint dokumentumokat nyújtja be:

a) gazdasági társaság esetén teljes – cégnyilvántartás szerinti – cégnév, székhely, cégjegyzékszámot, képviselő nevét, adószámát, bankszámlaszámát, harminc napnál nem régebbi cégkivonatot, hiteles cégaláírási nyilatkozatot,

b) gazdasági társaságnak nem minősülő gazdálkodó szervezet esetén hatályos létesítő okiratának egyszerű másolatát; képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát vagy – cég esetén – ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját,

c) egyéni vállalkozó esetén nevét, székhelyét, nyilvántartási számát vagy vállalkozói igazolvány számát, adószámát, bankszámlaszámát,

d) az a)–c) pontban meghatározottaktól eltérő egyéb jogi személy esetén harminc napnál nem régebbi igazolást az egyéb jogi személyt nyilvántartó szervezettől az egyéb jogi személy nyilvántartásban szereplő adatairól, közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott eredeti aláírási címpéldányt vagy annak hiteles másolatát, adószámát, bankszámlaszámát,

e) az a)–d) pont szerinti szervezet működési engedélyét, ha a szervezet tevékenysége működési engedély-köteles,

f) természetes személy esetén nevét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, bankszámlaszámát,

g) a 62. § alapján nyújtott működési célú költségvetési támogatás esetén a kedvezményezett költségvetését,

h) a 62. § alapján nyújtott működési célú költségvetési támogatás kivételével a tervezett program szakmai és költségtervét, a felhasználás részletes leírását,

i) a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket,

j) felhalmozási célú költségvetési támogatás esetén elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolatot, építési engedély-köteles beruházás támogatására benyújtott pályázat, kérelem esetén a jogerős elvi építési engedélyt az ingatlan tulajdoni lapon bejegyzett tulajdonosától származó hozzájáruló nyilatkozattal vagy a jogerős építési engedélyt,

k) beruházási célú költségvetési támogatás esetén – támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően – a kedvezményezett nyilatkozatát arról, hogy tizenöt évig biztosítja a létesítmény támogatási szerződésben foglalt célú fenntartását, üzemeltetését,

l) a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet alapján a doppingellenes tevékenységet végző kedvezményezett nyilatkozatát, igazolását arról, hogy doppingellenes feladatainak eleget tesz,

m) a kedvezményezett sportszövetség nyilatkozatát, igazolását arról, hogy a sportágában a kötelező képesítési követelmények előírására vonatkozó szabályzatalkotási kötelezettségének eleget tett,

n) a kedvezményezett nyilatkozatát arról, hogy a nemzeti sportinformációs rendszer részére történő adatszolgáltatási kötelezettségének a jogszabályban foglaltaknak megfelelően eleget tesz.

(2) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott személyes adatok kedvezményezett részéről történő szolgáltatása önkéntes, de azok támogató részére való rendelkezésre bocsátása és a kezelésükhöz való hozzájárulás a költségvetési támogatás feltételét képezi.

(3) A támogató a kedvezményezettet hiánypótlásra szólítja fel, ha a kedvezményezett nem nyújtja be a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumokat. Hiánypótlásra csak egy alkalommal, a felszólítás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül van lehetőség, ennek elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye. A hiánypótlás ideje a támogatási szerződés megkötésére meghatározott határidőbe nem számít bele.

12. § (1) A 11. § (1) bekezdés a), b), d) és e) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell benyújtani, ha a kedvezményezett

a) a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv,

b) az államháztartás központi alrendszerébe sorolt és nem a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv,

c) olyan gazdasági társaság, amelynek vonatkozásában a miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött szerződés alapján tulajdonosi jogokat gyakorol és a miniszter a támogató,

d) olyan közalapítvány, alapítvány, amely tekintetében a miniszter alapítói jogokat gyakorol és a miniszter a támogató,

e) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, jogi személyiségű társulás, térségi fejlesztési tanács vagy többcélú kistérségi társulás.

(2) Ha az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó kedvezményezettről a kincstár törvényben meghatározott közhiteles és nyilvános nyilvántartást vezet, a kedvezményezettnek a 11. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumot nem kell benyújtania. Ez esetben a kedvezményezett létezését a támogató ellenőrzi a nyilvántartásban.

(3) Ha a kedvezményezett a közoktatás információs rendszerébe bejelentkezett, OM azonosítóval nyilvántartott intézmény vagy a felsőoktatás információs rendszerének intézménytörzsében nyilvántartott szervezet, a 11. § (1) bekezdés a), b), d) és e) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell benyújtania. A kedvezményezett létezését és egyéb nyilvántartott adatait a támogató ellenőrzi a nyilvántartásokban.

(4) Ha a kedvezményezett az Stv.-ben meghatározott olyan köztestület, amelynek létezését a sportigazgatási szerv tartja nyilván, a 11. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell benyújtani.

(5) Ha a kedvezményezett a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, az Ávr. 72. § (2) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot nem kell benyújtania.

(6)2 A Kormány hatáskörében végrehajtott, nem a központi költségvetés fejezetei közötti megállapodás alapján lebonyolított tárgyévi, a sportcélú előirányzatok javára történt előirányzat-átcsoportosítás esetében az átcsoportosítással biztosított előirányzat terhére történő támogatásnyújtáskor a miniszter a támogatási szerződést a 11. § (1) bekezdés k)–n) pontja szerinti dokumentumok hiányában is megkötheti. A támogatás folyósításának – a 15. §-ban meghatározottak mellett – feltétele, hogy a kedvezményezett a 11. § (1) bekezdés k)–n) pontja szerinti dokumentumokat a szerződéskötést követő tizenöt napon belül benyújtsa. Ennek hiányában a támogatás folyósítására nem kerül sor.

13. § Az Ávr. 77. § (1) és (5) bekezdésének figyelembevételével a kedvezményezett az Ávr.-ben meghatározott biztosítékként köteles – a támogatási szerződés megkötésének időpontja előtt nyolc nappal – benyújtani a támogatóhoz valamennyi, jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető fizetési számlájára vonatkozóan, a támogató javára szóló, csak a támogató írásbeli hozzájárulásával visszavonható beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozatát pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legalább harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Több bankszámla esetén a kedvezményezettnek meg kell adnia a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjét is. A biztosítékadási kötelezettség elmulasztása esetén a költségvetési támogatás folyósítása annak pótlásáig felfüggesztésre kerül.

14. § (1) A támogatási szerződés módosítását bármelyik fél – a költségvetési támogatás célja, összege, az azt alátámasztó költségterv, továbbá a költségvetési támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje tekintetében – a költségvetési támogatás felhasználására az eredeti vagy a korábban módosított támogatási szerződésben meghatározott véghatáridő leteltéig írásban kezdeményezheti. A költségvetési támogatás összegének módosítása többlet költségvetési támogatás biztosítására is kiterjedhet. A költségvetési támogatás felhasználásáról történő beszámolás határidejének módosítása írásban kezdeményezhető az eredeti vagy a korábban módosított támogatási szerződésben meghatározott beszámolási határidő leteltéig. A támogatási szerződés módosítására irányuló kezdeményezésnek tartalmaznia kell a módosítás indokát is.

(2) Ha a támogatási szerződés megkötését követően eltérő finanszírozást megalapozó indok merül fel, a támogatási szerződést módosítani kell.

(3) A támogatási szerződésben meghatározott módon – a kedvezményezett írásbeli indokolási kötelezettsége mellett – a költségtervben rögzített összegek – a bérköltség és egyéb személyi jellegű kifizetések, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, a beruházás és a felújítás rovatok (a továbbiakban együtt: a költségterv rovatai) szintjén – a költségvetési támogatás és – ha az előírásra került – a saját forrás főösszegén belül eltérhetnek.

(4) A költségvetési támogatás terhére történő felhasználás esetében a (3) bekezdés szerinti, a támogatási szerződésben meghatározott mértéket, de a költségterv rovatai szintjén pozitív irányban külön-külön legalább tíz százalékot meghaladó eltérés elfogadására csak támogatási szerződés módosítása keretében kerülhet sor az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

15. § (1) A költségvetési támogatás folyósítására a támogató részéről akkor kerülhet sor, ha

a) a kedvezményezettnek a támogató által azonos fejezeti kezelésű előirányzatból biztosított költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos – jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben foglalt – lejárt esedékességű kötelezettségeinek teljesítéséről vagy részbeni teljesítéséről szóló elszámolását a támogató elfogadta;

b) a kedvezményezettnek az olimpiai központok működtetését és fejlesztését végző szervezettel, vagy a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-vel (a továbbiakban: BMSK Zrt.) szemben kilencven napnál régebbi, esedékessé vált és meg nem fizetett tartozása nem áll fenn; és

c) a kedvezményezett a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény alapján igénybe vehető látvány-csapatsport támogatásból nincs kizárva.

(2) A költségvetési támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében abban az esetben történhet egy összegben, ha

a) a támogatási szerződés megkötésének napja és a költségvetési támogatás felhasználására rendelkezésre álló véghatáridő közötti időtartam nem haladja meg a három hónapot, és a költségvetési támogatás mértéke nem haladja meg a hárommillió forintot,

b) a támogatott tevékenység jellege vagy megvalósításának sürgőssége ezt kifejezetten szükségessé teszi, vagy

c) a pályázati terv, ennek hiányában a miniszter egyedi engedélye azt kifejezetten lehetővé teszi.

(3) Ha a költségvetési támogatás nem folyósítható a (2) bekezdésben foglaltak szerint egy összegben, a költségvetési támogatás ütemezetten, a kiadásoknak a költségterv alapján megállapítható felmerülésével arányosan, valamint az Ávr. 78. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok mérlegelése alapján időarányosan, vagy utófinanszírozás keretében egy összegben folyósítható.

6. A költségvetési támogatás felhasználása, elszámolása és a felhasználás ellenőrzése

16. § (1) A költségvetési támogatás – a támogató és a kedvezményezett közötti támogatási szerződésben foglalt célra és feltételekkel – e rendelet és a támogatási szerződés előírásainak megfelelő harmadik személy által is felhasználható.

(2) A költségvetési támogatás felhasználásáról történő elszámolást számviteli bizonylattal – ideértve a kifizetést igazoló bizonylatot, szerződést is – alátámasztott módon az 1. melléklet szerinti nyomtatványon (a továbbiakban: összesített elszámolási táblázat) kell benyújtani. A költségvetési támogatás felhasználását igazoló beszámolóhoz az összesített elszámolási táblázatot is mellékelni kell.

17. § (1) Ha a költségvetési támogatás végső felhasználója nem a kedvezményezett, a kedvezményezett köteles a költségvetési támogatásról a költségvetési támogatás végső felhasználóját az összesített elszámolási táblázat szerint elszámoltatni, és az összesített elszámolási táblázat kedvezményezett által hitelesített másolatát a támogatónak megküldeni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az elszámoltatás költségei a kedvezményezettet terhelik.

18. § (1) A támogatott tevékenység három hónapon belüli megvalósítása, továbbá az egymillió forintot meg nem haladó összegű költségvetési támogatás esetén a beszámoló benyújtására előírt határidőt a költségvetési támogatás felhasználásának véghatáridejét követő harminc, más esetben hatvan napon belüli időpontra kell a támogatási szerződésben meghatározni.

(2) A pénzügyi elszámolást a támogatási szerződés mellékletét képező költségtervvel összehasonlítható módon kell elkészíteni. A pénzügyi elszámolás számlaösszesítőből és a költségvetési támogatás, valamint – ha előírásra került – a saját forrás felhasználását igazoló számviteli bizonylatoknak, kifizetést igazoló bizonylatoknak, a költségvetési támogatás jogszerű és a céljának megfelelő felhasználását igazoló egyéb dokumentumoknak a kedvezményezett képviselője által hitelesített másolatából áll. A költségek felmerülését igazoló, eredeti számviteli bizonylatokat a kedvezményezett záradékkal látja el, amelyben jelzi, hogy a számviteli bizonylaton szereplő összegből mennyit számolt el a szerződésszámmal hivatkozott támogatási szerződés terhére.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a százmillió forintot meghaladó összegű költségvetési támogatásban részesülő kedvezményezett esetében a támogató a támogatási szerződésben meghatározott módon eltekinthet a százezer forint értékhatárt meg nem haladó számviteli bizonylatok, kifizetést igazoló bizonylatok és dokumentumok benyújtásától, ha a számlaösszesítőn feltüntetett adatok valódiságát, az eredeti bizonylatokkal való egyezőségét és az eredeti bizonylatok (2) bekezdés szerinti záradékolásának megtörténtét könyvvizsgáló igazolja.

(4) A beszámolót a támogató az annak kézhezvételétől számított hatvan napon belül megvizsgálja, és dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról. A támogató döntéséről, továbbá az esetleges visszafizetési kötelezettségről a döntést követő öt napon belül írásban értesíti a kedvezményezettet. A támogató a beszámoló elbírálására vonatkozó határidőt annak lejárta előtt, indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb húsz nappal meghosszabbíthatja hiánypótlás, kiegészítés kérés esetén.

19. § (1) Ha a Magyar Olimpiai Bizottságnak (a továbbiakban: MOB) nyújtott költségvetési támogatás végső felhasználója nem a MOB, a MOB elnöke a költségvetési támogatás végső felhasználójának a költségvetési támogatás felhasználását igazoló beszámolóját annak kézhezvételétől számított hatvan napon belül megvizsgálja és tájékoztatja a költségvetési támogatás végső felhasználóját a beszámoló elfogadásáról vagy annak hiányosságáról. Hiánypótlásra két alkalommal, megfelelő, de alkalmanként legfeljebb tizenöt napos határidő tűzésével kerülhet sor, és a felhívásban meg kell jelölni a beszámoló hiányosságát.

(2) Ha a költségvetési támogatás végső felhasználója az (1) bekezdés szerinti hiánypótlási határidőt elmulasztja, vagy a hiánypótlást második alkalommal is hibásan vagy hiányosan teljesíti, a beszámoló vagy annak érintett része nem fogadható el. A hiánypótlás eredménytelenségét követően a MOB elnöke érvényesítheti a beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazást.

20. § (1) A költségvetési támogatás felhasználását és elszámolását a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium), valamint a jogszabályban, a pályázati felhívásban, és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.

(2) A költségvetési támogatások összegének legalább három százalékát érintően, de minden százmillió forint feletti kötelezettségvállalás esetében a támogató – a felhasználási időszakban vagy a beszámoló benyújtását követően, de legkésőbb a beszámoló elfogadását követő hat hónapon belül – a felhasználás helyszínén ellenőrzi a költségvetési támogatás felhasználását.

(3) A támogató a beszámoltatás során ellenőrzi, hogy a költségvetési támogatás felhasználása során a kedvezményezett a közbeszerzésekről szóló törvény előírásait betartotta-e. Az ennek megállapításához szükséges dokumentumokat a kedvezményezett a közbeszerzési eljárás befejezését követően nyújtja be a támogató részére. A kedvezményezett e kötelezettségéhez kapcsolódóan benyújtandó dokumentumok körét és a benyújtás határidejét a támogatási szerződésben kell meghatározni.

7. A költségvetési támogatás felfüggesztése, visszavonása

21. § (1) A támogató

a) felfüggeszti vagy visszavonja annak a versenyzőnek és sportszakembernek a Gerevich Aladár-sportösztöndíját, akivel szemben a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet alapján doppingeljárás megindítására kerül sor vagy a lefolytatott doppingeljárás eredményeként jogerős eltiltás büntetés kerül kiszabásra,

b) felfüggeszti vagy – a meghatározott időszakra vonatkozó költségvetési támogatás esetén – visszavonja annak a sportszervezetnek vagy sportegyesület jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységének a költségvetési támogatását,

ba) amellyel az a) pontban meghatározott versenyző vagy sportszakember tagsági, illetve szerződéses jogviszonyban áll, és

bb) amellyel szemben az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség vagy a fogyatékosok országos sportszövetsége (a továbbiakban együtt: sportszövetség) a doppingszabályzatának az a) pontban meghatározott versenyző vagy sportszakember általi megsértésével összefüggésben jogerős sportfegyelmi büntetést szab ki,

c) felfüggeszti vagy – a meghatározott időszakra vonatkozó költségvetési támogatás esetén – visszavonja annak a sportszövetségnek a költségvetési támogatását,

ca) amelynek a b) pontban meghatározott sportszervezet a tagja, illetve amelynek versenyrendszerében részt vesz, és

cb) amely sportszövetség – a nemzeti doppingellenes szervezet vezetőjének tájékoztatása szerint – nem tesz eleget a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatainak.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott, a kedvezményezettre vonatkozó jogerős büntetést kiszabó határozat egy példányát az eljáró doppingbizottság a határozat jogerőre emelkedésétől számított öt napon belül továbbítja a támogatónak.

(3) A nemzeti doppingellenes szervezet vezetője az (1) bekezdés c) pont cb) alpontjában foglaltakról szóló tájékoztatását a tudomásszerzéstől számított öt napon belül továbbítja a támogatónak.

(4) A költségvetési támogatás teljes összegének – (1) bekezdés szerinti – felfüggesztésére vagy visszavonására akkor van lehetőség, ha:

a) a doppingszabályzat megsértése, a doppingellenes feladatok teljesítésének elmulasztása kiemelt nemzetközi sporteseményen történik,

b) a doppingvétséget a sportág utánpótláskorú versenyzőjének sérelmére követik el,

c) a doppingvétséget a sportbeli dopping elleni nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló kormányrendeletben foglalt, tiltott szereket és módszereket meghatározó jegyzékben szereplő anabolikus szerekkel, peptid hormonokkal (ennek mimentikumaival és analógjaival) vagy antiösztrogén szerekkel összefüggésben követik el.

22. § (1) A költségvetési támogatás visszavonásáról, vagy felfüggesztésének időtartamáról, a visszafizetendő költségvetési támogatás összegéről a támogató a 21. § (1) bekezdésében meghatározott magatartások, a 21. § (4) bekezdése, valamint a (2) és (3) bekezdés figyelembevételével, a határozat vagy a tájékoztatás kézhezvételétől számított nyolc napon belül dönt.

(2) A költségvetési támogatás felfüggesztésének kezdő időpontja a Gerevich Aladár-sportösztöndíj esetében a felfüggesztésről szóló döntést követő hónap első napja, egyébként a költségvetési támogatás felfüggesztéséről szóló döntés meghozatalának napja.

(3) A költségvetési támogatás felfüggesztésének időtartama

a) a 21. § (1) bekezdés a) pontja esetén nem lehet hosszabb, mint a versenyzővel vagy sportszakemberrel szemben kiszabott jogerős döntésben meghatározott eltiltás büntetés időtartama, más büntetés alkalmazása esetén legfeljebb egy év,

b) a 21. § (1) bekezdés b) és c) pontja esetén legfeljebb egy év.

(4) A költségvetési támogatás felfüggesztésének időtartama alatt állami sport célú támogatás a sportág szakmai feladatainak ellátásával összefüggésben – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – nem nyújtható.

(5) A költségvetési támogatás visszavonásáról, illetve felfüggesztéséről való döntés nem veszélyeztetheti a sportszervezet vagy a sportszövetség utánpótlás-nevelési feladatainak ellátását.

(6) A visszavont költségvetési támogatást a (7) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel a kedvezményezett – a visszavonásról szóló értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül – visszafizeti a minisztérium 10032000-01220328-50000005 számú fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára.

(7) Ha a MOB-nak nyújtott költségvetési támogatás végső felhasználója nem a MOB, a visszavont költségvetési támogatást a költségvetési támogatás végső felhasználója – a visszavonásról szóló értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül – a MOB részére fizeti vissza. A MOB a visszafizetett költségvetési támogatást az előirányzat felhasználásával azonos célra 2013. június 30-ig felhasználhatja. A fel nem használt támogatást a MOB a minisztérium számára visszafizeti.

(8) A támogató a költségvetési támogatás visszavonásáról vagy felfüggesztéséről a döntés meghozatalát követő öt napon belül értesíti a nemzeti doppingellenes szervezet vezetőjét.

23. § (1) Ha a kedvezményezett neki fel nem róható okból nem teljesíti a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeit vagy a támogatási szerződés meghiúsul, köteles azt az okról való tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül írásban bejelenteni a támogatónak, és a fel nem használt költségvetési támogatásról írásban lemondani, azt visszafizetni, valamint a költségvetési támogatás felhasznált részéről elszámolni.

(2) A vissza nem térítendő céllal nyújtott költségvetési támogatás esetén bármely okból visszafizetésre kötelezett kedvezményezettnek a visszafizetési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, részletes indokolást tartalmazó kérelmére biztosított részletekben történő teljesítés a hárommillió forintot el nem érő költségvetési támogatások esetén a hat hónapot, a hárommillió forint összegű és az azt meghaladó költségvetési támogatások esetén a tizenkét hónapot nem haladhatja meg.

II. Fejezet

SPORTTEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSA

8. Versenysport támogatása

24. § (1) A miniszter a „Versenysport támogatása” előirányzat terhére támogatja

a) a kiemelt hazai rendezésű sportesemények rendezését,

b) a versenysport fejlesztésének feladatait, különösen a sportági stratégiai fejlesztési koncepciók megvalósítását, a sportszakemberek képzését, továbbképzését, valamint sporteseményeken, kongresszusokon, konferenciákon történő részvételt, ezek magyarországi megrendezését, a megrendezésre való pályázást, valamint sportdiplomáciai tevékenységgel összefüggő feladatok ellátását,

c) a sportinformációs rendszerek kialakításával, működtetésével, modulszerű továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokat, szakértői tevékenységet.

(2) A „Versenysport támogatása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

25. § (1) A miniszter a „Versenysport támogatása” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújthat a sportszövetség, annak jogi személyiséggel felruházott szervezeti egysége, a sportszövetséggel tagsági viszonyban álló sportszervezet, a MOB, az a)–d) pont szerinti esemény megvalósításában résztvevő gazdasági társaság, valamint a testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézmények részére az a)–d) pont szerinti kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi jelentőségű sport- és sportdiplomáciai események rendezésével összefüggő költségek legfeljebb ötven százalékának fedezetéhez:

a) a felnőtt és az az alatti első utánpótlás korosztály világbajnoksága,

b) a felnőtt és az az alatti első utánpótlás korosztály Európa-bajnoksága,

c) a felnőtt Világkupa (az adott sportág nemzetközi szövetsége által az éves versenynaptárban Világkupaként meghatározott verseny),

d) világ- és európai sportági szövetség által rendezett kongresszus, konferencia, ilyen szövetség irányító és szakmai szerveinek ülése.

(2) Ha a sportszövetség előzetes jóváhagyását követően a sportszövetség jogi személyiséggel felruházott szervezeti egysége, vagy a sportszövetséggel tagsági viszonyban álló sportszervezet nyeri el az (1) bekezdés szerinti sportesemény rendezési jogát, a regisztrációs kérelem és a támogatási kérelem benyújtására, valamint sikeres pályázat esetén a sportesemény költségvetési támogatására a sportszövetség bevonásával kerülhet sor a sportszövetség kezesi felelőssége mellett.

(3) Az Európa- és világbajnoki versenysorozaton belül megrendezett mérkőzés, verseny, futam nem minősül az (1) bekezdés szerinti sporteseménynek.

26. § (1) A sportrendezvény rendezési jogára vonatkozó pályázat benyújtását legalább negyvenöt nappal – ha a pályázat benyújtásához a Kormány a 25. § (1) bekezdése szerinti sportesemény rendezésére, létesítményfejlesztésre, beruházásra vonatkozó garanciavállalása, a költségvetési támogatásról szóló, vagy ötvenmillió forintot meghaladó támogatási kérelemre vonatkozó szándéknyilatkozata szükséges, legalább kilencven nappal – megelőzően a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet a sportesemény megrendezésének szándékát és az előirányzatból való költségvetési támogatás iránti kérelmét tartalmazó regisztrációs kérelmet nyújt be a miniszter részére, kivéve a 27. § (2) bekezdésben meghatározott esetet. A regisztrációs kérelmet a 2. melléklet szerinti – a minisztérium honlapján is közzétett – nyomtatványon kell postai és elektronikus úton megküldeni.

(2) A miniszter a regisztrációs kérelmet annak kézhezvételétől számított harminc napon belül elbírálja, dönt annak nyilvántartásba vételéről vagy elutasításáról, amelyről a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezetet értesíti. Ha a regisztrációs kérelem kiegészítésre vagy kijavításra szorul, azt a miniszter hiánypótlás végett a kérelmező sportszövetségnek legfeljebb tizenöt napos határidő kitűzésével visszaküldi.

(3) A miniszter a regisztrációs kérelem nyilvántartásba vételét elutasítja, ha

a) nem a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet nyújtotta be,

b) nem a 25. § (1) bekezdése szerinti sportesemény megrendezésének szándékát tartalmazza, vagy

c) a regisztrációs kérelem a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet hibájából hiányosan került benyújtásra, és a hiánypótlás nem vezetett eredményre.

(4) Ha a sportesemény rendezési jogára vonatkozó pályázathoz a Kormány döntését igénylő létesítményfejlesztés, beruházás szükséges, a regisztrációs kérelemhez – a sportesemény megrendezésének támogatási kérelme mellett – a sportesemény tervezett helyszínéül szolgáló létesítmény vezetőjének a sportesemény megrendezéséhez szükséges előzetes és részletes beruházási és fejlesztési költségtervét tartalmazó írásbeli nyilatkozatát is csatolni kell.

(5) A regisztrációs kérelem nyilvántartásba vétele a miniszter részére fizetési kötelezettségvállalást nem jelent.

27. § (1) A sportesemény rendezési jogának elnyerése esetén a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet támogatási kérelmet nyújthat be – legkésőbb a sportesemény időpontját megelőző év május 31-ig – a miniszter részére. A támogatási kérelmet a 3. melléklet szerinti – a minisztérium honlapján is közzétett – nyomtatványon kell postai és elektronikus úton megküldeni.

(2) A miniszter – egyedi kérelemre – a 25. § (1) bekezdése szerinti sportesemény esetén eltekinthet a regisztrációs kérelem benyújtásától, és a támogatási kérelem az (1) bekezdés szerinti határidőt követően is benyújtható, ha:

a) a sportesemény rendezési jogára vonatkozó pályázat az (1) bekezdés szerinti határidő lejártát követően kerül kiírásra;

b) az adott nemzetközi szövetség előzetes írásbeli egyeztetést követően a sportesemény megrendezésére kéri fel a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezetet; vagy

c) a sportesemény kiemelkedő sportszakmai jelentőségű.

(3) Ha az évenként megrendezendő Világkupa rendezési jogára vonatkozóan pályázat nem kerül kiírásra, a sportszövetségnek kizárólag a 3. melléklet szerinti támogatási kérelmet kell postai és elektronikus úton megküldenie a minisztérium részére a sportrendezvény időpontját megelőző év május 31-ig.

28. § (1) A miniszter a beérkezett támogatási kérelmek alapján dönt a költségvetési támogatásban részesíthető, a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezetekről.

(2) A tárgyévre vonatkozó költségvetési támogatásról való döntés során a következő szempontokra kell figyelemmel lenni:

a) a sportesemény hazai megrendezésének eredményességi, kvalifikációs, sportdiplomáciai szerepe,

b) a sporteseményen részt vevő országok, sportolók, nézők várható száma,

c) a sportesemény közvetítésének Magyarország kedvező nemzetközi megítélésére gyakorolt hatása,

d) a sporteseménnyel összefüggő sportinfrastruktúra-fejlesztés, akadálymentesítés, a beruházás sportágfejlesztési és sportpolitikai, valamint gazdaságösztönző hatása,

e) a sportesemény, valamint az azzal összefüggő sportinfrastruktúra-fejlesztés, beruházás hosszú távú – költségvetési éven áthúzódó – hatása,

f) a sporteseménnyel összefüggő sportinfrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó egyéb állami sport célú támogatási kérelem,

g) a sporteseménnyel összefüggő sportinfrastruktúra-fejlesztés a nyári olimpiai és paralimpiai játékok, valamint a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (Sportaccord) IWGA Világjátékok Magyarországon történő megrendezésével is összefüggő összetettsége, jelentősége,

h) a sporteseménynek a sportág további fejlődésére gyakorolt, várható hatása,

i) a fogyatékos személyek társadalmi integrációjára gyakorolt hatása.

29. § A 25. § szerinti költségvetési támogatás esetén – a 11. §-ban meghatározottak mellett – a támogatási szerződés megkötésének feltételei a következők:

a) a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet lehetővé teszi, hogy a támogatási szerződés megkötésétől a költségvetési támogatás felhasználásával történő elszámolásig a miniszter képviselője tanácskozási joggal részt vehessen a szervezőbizottság munkájában,

b) a 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet – az elnöksége vagy a közgyűlése által jóváhagyott – költségvetést készít és nyújt be a miniszter részére, amely alapján meghatározásra kerül, hogy a miniszter által nyújtott költségvetési támogatás milyen rendezési költségekhez használható fel.

30. § (1) A 25. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet a támogatási szerződésben megállapított elszámolási határidőig a miniszter részére megküldi a sportesemény szakmai értékelését is.

(2) Az elszámolás (1) bekezdés szerinti határideje legkésőbb 2013. november 30-a lehet.

31. § A 24. § (1) bekezdés b) pontja esetében kedvezményezett lehet az országos sportági szakszövetség, az országos sportági szövetség, sportköztestület, a fogyatékosok országos szövetségei, sportszervezetek, a testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézmény, központi költségvetési szerv és a Magyar Turizmus Zrt.

32. § A 25. § (1) bekezdés szerinti sportesemények körébe nem tartozó, azonban sportszakmai szempontból kiemelkedő jelentőségű hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények rendezésével összefüggő költségek legfeljebb harminc százalékának fedezetéhez a miniszter a „Versenysport támogatása” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújthat sportszövetség, sportszövetség jogi személyiséggel felruházott szervezeti egysége, sportszervezet, sport köztestület, a sportesemény megvalósításában részt vevő gazdasági társaság, valamint a testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézmények támogatási kérelme alapján.

33. § A miniszter a „Versenysport támogatása” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújthat sportszövetség, sportszervezet, sport köztestület, a sportesemény megvalósításában részt vevő gazdasági társaság, valamint költségvetési szerv részére a 25. § (1) bekezdése és a 32. § szerinti sportesemény rendezéséhez szükséges sporteszközök, berendezések, sportfelszerelések beszerzéséhez.

34. § (1) A 24. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt, a sportinformációs rendszer kialakításával, működtetésével, modulszerű továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatok keretében kerül támogatásra a rendszer adattörzs bővítéséhez és frissítéséhez kapcsolódó feladatok folyamatos ellátása, különösen

a) a funkcionalitás javítása és az esetleges redundanciák kiküszöbölését célzó informatikai-paraméterezési feladatok elvégzése,

b) a rendszer használatába bevont szervezetek adminisztrátori struktúrájának kialakítása, valamint

c) a rendszer széles körben történő megismeréséhez és használatához szükséges kommunikációs és disszeminációs, különösen médiakampányok lebonyolítása.

(2) A 24. § (1) bekezdés c) pontja szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje a MOB és központi költségvetési szerv lehet.

9. Országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakításával, továbbá az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatása

35. § (1) A miniszter az „Országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakításával, továbbá az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatása” előirányzat terhére a sportolói életpálya bevezetése és fenntartása, a magyar sporttehetségek kiválasztásának és folyamatos nyomon követési rendszerének kiépítése érdekében – a MOB szakmai felügyelete mellett – támogatja a kiemelt utánpótlás-nevelési központok akadémiai rendszerű fejlesztését, ennek keretében biztosítja az emelt szintű szakmai képzést és a felkészüléshez szükséges sportegészségügyi, sporttudományi hátteret, továbbá intézményesített kapcsolatot, átjárhatóságot a közoktatás intézményrendszerével a fokozott sporttevékenységgel együtt járó terhelés, időbeosztás rugalmas kialakítása céljából (a továbbiakban: akadémiai program).

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettjei országos sportági szakszövetségek és sportszervezetek.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás a 45. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok mellett

a) tárgyi eszköz beruházásra, felújításra;

b) a közoktatási intézményrendszerben megvalósuló közoktatási, képzési feladatokra;

c) az akadémiai program megvalósítását segítő kollégiumi nevelésre és ellátásra, sportegészségügyi és sporttudományi feladatok elvégzésére;

d) az akadémiai programban részt vevő igazolt sportolók havonta legfeljebb bruttó százezer forint összegű, az akadémiai programban való részvétel céljaival összhangban álló támogatására;

e) versenyre, mérkőzésre, edzésre, edzőtáborba történő személyszállítás költségére;

f) sportlétesítmény, sportpálya – igazolt használat alapján számított – bérleti díjára;

g) felkészítéssel, edzőtáboroztatással és versenyeztetéssel közvetlenül összefüggő szállás és étkezés költségére

használható fel.

(4) A miniszter az „Országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakításával, továbbá az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatása” előirányzat terhére támogatja – a MOB szakmai felügyelete mellett – a Magyar Labdarúgó Szövetség (a továbbiakban: MLSZ) utánpótlás-nevelési programját és az abban részt vevő sportszervezeteket, ezek jogi személyiséggel rendelkező szakosztályait, szervezeti egységeit, közoktatási intézményeket, sportiskolákat és diáksport egyesületeket, valamint a sport fejlesztését szolgáló, utánpótlás-neveléssel foglalkozó közhasznú alapítványokat. A költségvetési támogatás a 45. § (1) bekezdésében foglalt feladatokra használható fel.

(5) A „Országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakításával, továbbá az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével.

10. Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására

36. § (1) Az „olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására” előirányzatból nyújtott költségvetési támogatás kedvezményezettje – a 44. § (2) bekezdésében meghatározott költségvetési támogatás kivételével – a MOB. Az „olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

(2) Az előirányzatból nyújtott költségvetési támogatás egyes jogcímei felhasználásának részletes szabályait a 37–50. § határozza meg.

37. § A miniszter „A versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása” előirányzat terhére támogatja a versenysport és az olimpiai felkészülés következő szakmai feladatait:

a) az olimpiai és paralimpiai felkészülést, az olimpiai és paralimpiai kvalifikációt eredményező versenyekre történő felkészülést és részvételt, az országos sportági szakszövetségek, az országos sportági szövetségek, a fogyatékosok országos sportszövetségei, a sérülés-specifikus sportszövetségek, valamint e sportszövetségek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, továbbá – a magyar sportágak olimpiai és paralimpiai eredményességét is figyelembe véve – tagszervezeteiként működő sportszervezetek (műhelyek) szakmai feladatainak ellátását;

b) az országos sportági szakszövetségek és az országos sportági szövetségek működését;

c) a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének (Sportaccord) IWGA Világjátékaira való felkészülés szakmai feladatainak ellátását;

d) a versenysport fejlesztésének feladatait, különösen a sportági stratégiai fejlesztési koncepciók (ideértve az utánpótlás-fejlesztési koncepciókat is) megvalósítását;

e) az olimpiai központok működtetését és fejlesztését végző szervezet útján a Magyar Paralimpiai Bizottságnak (a továbbiakban: MPB) és az országos sportági szakszövetségnek – az olimpiai központokról szóló jogszabályban meghatározott – olimpiai központban való edzőtáborozását;

f) a Gerevich Aladár-sportösztöndíj folyósítását;

g) az I. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon való részvételt;

h) a 2012. évi londoni nyári olimpián és paralimpián való részvétellel összefüggő feladatokat.

38. § (1) A 37. § a) és c) pontja szerinti költségvetési támogatás felhasználása során a következő tételek számolhatók el:

a) a hazai és külföldi versenyeken, edzőtáborokban, más szakmai programokon való részvétel költségei,

b) a versenyrendezés (beleértve a jogdíjakat is) és más szakmai programok rendezésének költségei,

c) a sportdiplomáciai feladatokkal összefüggő költségek,

d) a sportegészségügyi ellátással (különösen válogatott vagy olimpiai, paralimpiai kerettagok sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások, táplálkozási tanácsadás, sportegészségügyi eszközök, műszerek, gyógyszerek, étrend-kiegészítők, vitaminok vásárlása) összefüggő költségek,

e) a válogatott kerettag versenyzők doppingvizsgálatával, doppingellenes felvilágosításával összefüggő költségek,

f) sportfelszerelés, sporteszközök, sportág-specifikus technikai eszközök, a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó sportruházat biztosításával, valamint a sporttevékenységbe bevont állatok vásárlásával és tartásával kapcsolatos költségek,

g) a sportszövetség vagy sportszervezet tulajdonában, vagyonkezelésében lévő, vagy az általa bérelt, a felkészülésre vagy edzőtáborozásra szolgáló sportlétesítmény fenntartásával, működtetésével összefüggő költségek,

h) a költségvetési támogatás legfeljebb harminc százalékáig a munkaviszonyban, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott sportszakemberek juttatásai és a munkaadókat terhelő járulékok.

(2) A 37. § b) pontja szerinti költségvetési támogatás felhasználása során – az (1) bekezdésben meghatározottak mellett – a következő tételek számolhatók el

a) a nemzeti és a nemzetközi szervezetek tagdíjai, a regisztrációs és licencdíjak,

b) a sportszövetségi, sportszervezeti iroda működésével kapcsolatos költségek,

c) a sporttevékenységgel közvetlenül összefüggő szakmai, kommunikációs és marketing kiadványok megjelentetésének, beszerzésének költségei,

d) a költségvetési támogatás legfeljebb harminc százalékáig a munkaviszonyban, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott sportszakemberek juttatásai, a munkaadót terhelő járulékok,

e) a pénzügyi tevékenységgel és könyveléssel kapcsolatos költségek,

f) legfeljebb havonta egyszázezer forint értékben a sportszövetség, sportszervezet sporttevékenységével kapcsolatos belföldi utazási költségek.

(3) A 37. § b) pontja szerinti költségvetési támogatásban részesülő országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a költségvetési támogatást az Stv.-ben, valamint az alapszabályában meghatározott feladatokra köteles fordítani. A szövetségi költségvetési támogatások összegének meghatározásakor az országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek következő szövetségi adatait kell figyelembe venni:

a) a sportágban kiadott belföldi versenyengedélyek száma több mint ötszáz;

b) a szövetségi tagszervezetek száma több mint húsz;

c) a 4. melléklet szerinti pontérték-táblázat alapján számított sportági eredményességi pontszám nem nulla.

(4) Ha az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a (3) bekezdésben meghatározott feltételek közül kettőnek nem felel meg, a 37. § b) pontja szerinti költségvetési támogatása az adott évben nem lehet több másfélmillió forintnál.

(5) Ha az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a (3) bekezdésben meghatározott feltételek közül legalább kettőnek megfelel, a támogatási döntéskor az országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek következő adatait kell figyelembe venni:

a) a 37. § b) pontjában foglaltak költségvetési támogatására rendelkezésre álló összeg legfeljebb öt százalékának pályázati keretként elkülöníthető, a fennmaradó összeg huszonöt százalékának felosztása a 4. mellékletben meghatározott pontértéktáblázat alapján kiszámított sportági eredményességi pontszám alapján történik;

b) a 37. § b) pontjában foglaltak költségvetési támogatására rendelkezésre álló összeg pályázati kerete mellett megmaradó összeg hetvenöt százalékának felosztása a következő adatok alapján történik, a megjelölt arányban

ba) a sportszövetség által fizetendő nemzetközi tagdíjak egyszeres szorzóval,

bb) a sportágban kiadott belföldi versenyengedélyek száma négyszeres szorzóval,

bc) a sportszövetségi tagszervezetek száma négyszeres szorzóval,

bd) a sportszövetség közgyűlése által elfogadott mérleg szerinti éves költségvetés egyszeres szorzóval,

be) a sportági tradíciók (a magyar sportszövetség megalakulásának éve) háromszoros szorzóval,

bf) egyéb, előre nem számszerűsíthető szempontok, azaz a sportág szállítási igénye kétszeres szorzóval, pályaigénye kétszeres szorzóval, technikai igényei és állatok bevonásának igénye négyszeres szorzóval, edzőpartner bevonásának igénye négyszeres szorzóval, női és férfi szakágai hatszoros szorzóval, olimpiai szakágak száma hatszoros szorzóval.

(6) A 37. § d) pontjában meghatározott költségvetési támogatás felhasználása során a sportszövetség által igénybe vett, a versenysport fejlesztését, különösen a sportági stratégiai fejlesztési koncepció megvalósításával összefüggő szakértői tevékenység díjazása számolható el.

(7) A 37. § e) pontjában meghatározott költségvetési támogatás felhasználása során a következő költségek számolhatók el:

a) az edzőtáboroztatással közvetlenül összefüggő szállás és étkezés költsége;

b) a létesítménybérlet (az igazolt használat alapján);

c) az edzőmérkőzés rendezésével (ideértve az edzőmérkőzés biztonságos megrendezésével összefüggő, a mentéssel, a biztonság biztosításával) kapcsolatos költség;

d) az olimpiai központ sportorvosi szakrendelőjében rendelkezésre álló gyógyszerek költsége.

(8) A 37. § g) pontjában meghatározott költségvetési támogatás felhasználása során az I. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon való részvétellel összefüggésben felmerülő dologi kiadások számolhatók el.

(9) A 37. § h) pontjában meghatározott költségvetési támogatás felhasználása során a 2012. évi londoni nyári olimpián és paralimpián való részvétellel összefüggésben felmerülő dologi kiadások számolhatók el.

39. § A „Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése” előirányzat szolgál a következő célok költségvetési támogatására:

a) a Nemzet Sportolója Címmel járó életjáradék folyósítása,

b) az olimpiai járadék folyósítása,

c) nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek rászorultsági alapon történő költségvetési támogatása,

d) a Gerevich Aladár-sportösztöndíj rendszer működtetése,

e) eredményességi támogatás.

40. § (1) A MOB Gerevich Aladár-sportösztöndíjként kiemelt sportösztöndíjat és szövetségi sportösztöndíjat adományozhat az olimpiai, paralimpiai, speciális világjáték-válogatott kerettag versenyző, valamint a felkészítésében közreműködő sportszakember részére.

(2) A sportösztöndíj 2012. évi keretösszegét, valamint a 41. § és a 42. § alapján sportösztöndíjban részesíthető természetes személyek legnagyobb számát a MOB elnöksége állapítja meg arra tekintettel, hogy a következő évi ösztöndíj-igény nem haladhatja meg a tárgyévben rendelkezésre álló keretet. A szövetségi sportösztöndíj keretét a MOB elnöksége a 4. melléklet szerinti pontérték-táblázat figyelembevételével, a (3) bekezdésben meghatározott szövetségi javaslatra figyelemmel határozza meg azzal, hogy az egyes sportágak keretösszegeit a sportági összpontszám arányában veszi figyelembe.

(3) Az országos sportági szakszövetségek és országos sportági szövetségek a rendelkezésükre álló szövetségi sportösztöndíj keret legfeljebb ötven százaléka értékéig – a kizárólag alaptámogatásban részesülő szövetségek esetén a rendelkezésükre álló keretösszeg harminchárom százalékáig – tehetnek javaslatot az (1) bekezdés szerinti versenyző, valamint edző, szövetségi kapitány, válogatott vezetőedző és a versenyző felkészítésében közvetlenül részt vevő egyéb sportszakember (a 41. § és a 42. § alkalmazásában a továbbiakban együtt: edző) támogatására.

(4) A 41. §-ban és a 42. §-ban meghatározott jogosultsági feltételek mellett sportösztöndíjra

a) csak válogatott kerettag versenyző jogosult, amely feltétel meglétét a szövetség igazolja,

b) csak olyan, az a) pontban meghatározott versenyzőt felkészítő edző jogosult, aki

ba) a sport területén képesítéshez kötött tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott legalább középfokú edzői képesítéssel, vagy más, a közvetlen sportszakmai felkészítéssel összefüggő képesítéssel, továbbá

bb) a versenyző sporttevékenységének feltételeit, felkészítését biztosító sportszervezettel vagy a versenyző részére versenyengedélyt kiadó sportszövetséggel fennálló, foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal rendelkezik, és e feltételek fennállását a képesítés megszerzését bizonyító okirat hitelesített másolatának, valamint a munkaszerződés, munkavégzésére irányuló egyéb szerződés csatolásával igazolja.

(5) Külföldi állampolgárságú edző sportösztöndíjra jogosultságának – kivéve a (6) bekezdésben foglaltakat – a (4) bekezdés b) pontban foglaltakon kívül további feltétele, hogy

a) az edzői tevékenység végzésére jogosító okirat honosított példányának másolatát,

b) a társadalombiztosítási jogviszony fennállásának igazolására alkalmas okirat másolatát,

c) annak igazolását, hogy bankszámlával rendelkezik, továbbá

d) a tartózkodási engedélye másolatát – amelyből megállapítható, hogy legalább a munkaszerződés, munkavégzésére irányuló egyéb szerződés időtartamával megegyező időtartamban a Magyarország területén jogszerűen tartózkodik –

csatolja.

(6) Az EGT-állampolgárságú edzők esetében a sportösztöndíjra jogosultság feltételei azonosak a magyar állampolgárságú edzőkre a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételekkel.

(7) A sportösztöndíjban részesülőkről a MOB elnöksége a 41. §-ban és a 42. §-ban meghatározottak szerint dönt és gondoskodik a havi sportösztöndíjak tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig történő folyósításáról.

(8) Ha a versenyzővel, edzővel szemben doppingvétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt doppingeljárás indul, a sportösztöndíj folyósítását fel kell függeszteni.

(9) Vissza kell vonni a sportösztöndíjat

a) ha a versenyző válogatott kerettagsága megszűnik,

b) ha az edző (4) bekezdés a) pontban meghatározott versenyzőt felkészítő jogosultsága megszűnik,

c) ha a versenyzővel vagy az edzővel szemben jogerős doppingbüntetésként eltiltás kerül kiszabásra.

41. § (1) Kiemelt sportösztöndíjban részesíthető az előző három évben olimpiai játékokon, paralimpián és világbajnokságokon, speciális világjátékokon kizárólag olimpiai, paralimpia, speciális világjáték versenyszámban olimpiai, paralimpiai érmes vagy világbajnoki eredményt elért

a) versenyző,

b) az a) pont szerinti versenyzőt felkészítő edző.

(2) A kiemelt sportösztöndíj mértéke

a) versenyző esetén

aa) egyéni sportágban elért, sportösztöndíjra jogosító eredmény után havonta négyszázezer forint,

ab) egyéni sportág csapat versenyszámaiban vagy csapatsportágban elért, sportösztöndíjra jogosító eredmény után versenyzőnként havonta legalább kétszázezer, legfeljebb háromszázezer forint;

b) edző esetén – a (4) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel –

ba) az aa) pontban meghatározott versenyző által elért, kiemelt sportösztöndíjra jogosító eredmény után havonta négyszázezer forint,

bb) az ab) meghatározott versenyzők, csapat által elért, kiemelt sportösztöndíjra jogosító eredmény után havonta háromszázezer forint azzal, hogy ilyen eredmény után ezen a jogcímen csak szövetségi kapitány, válogatott vezetőedző részesülhet költségvetési támogatásban.

(3) A MOB kiemelt edzői sportösztöndíjként a (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően olyan edzők, szövetségi kapitányok és válogatott vezetőedzők részére, akik a soron következő olimpiai játékokra történő felkészítésben közvetlenül részt vesznek – figyelembe véve az edzői pályafutásuk alatt elért eredményeiket is – kivételesen havonta ötszázezer forint kiemelt sportösztöndíjat is megállapíthat.

(4) A kiemelt sportösztöndíjban részesülő személyekről a MOB elnöksége

a) versenyző esetén az elért eredményekre,

b) edző esetén a legjobb eredményt elért versenyzőjének eredményessége és az edző szakmai pályafutásának értékelésére figyelemmel

dönt.

(5) A versenyző a (2) bekezdés aa) és ab) alpontjában meghatározott jogcímek közül csak egy alapján jogosult költségvetési támogatásra. Az edző a (2) bekezdés ba) és bb) alpontjában és a (3) bekezdésben meghatározott jogcímek közül csak egy alapján jogosult költségvetési támogatásra.

42. § (1) Szövetségi sportösztöndíjban részesíthető a 41. § (1) bekezdése hatálya alá nem tartozó felnőtt, valamint utánpótlás korosztályban induló versenyző, és a felkészítését végző edző.

(2) A szövetségi sportösztöndíj mértéke a (3) és (4) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel

a) sportoló esetén havonta legalább harmincezer, legfeljebb háromszázezer forint,

b) edző esetén havonta legalább ötvenezer, legfeljebb háromszázezer forint.

(3) A fogyatékosok sportjában működő sportszövetségek vagy ezek tagszervezetei által foglalkoztatott edző, továbbá a fogyatékosok sportjának versenyrendszerében induló versenyző sportösztöndíjának mértéke – a (4) bekezdésre is figyelemmel – versenyző és edző esetén egyaránt havonta legalább húszezer, legfeljebb százötvenezer forint.

(4) A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség részére biztosítandó sportösztöndíj-keret kizárólag edzők támogatására fordítható.

(5) A szövetségi sportösztöndíj pályázati rendszerben kerül felhasználásra, a pályázatot a MOB elnöksége írja ki és dönt a beérkezett pályázatokról.

(6) A sportszövetségek évente egy alkalommal a MOB elnöksége részére javasolhatják az éves keretösszegen belül a költségvetési támogatás mértékének, valamint a támogatott személyek körének módosítását.

43. § (1) A miniszter a „Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai” előirányzat terhére támogatja a nemzeti doppingellenes szervezet (Hungarian National Anti-doping Organization, a továbbiakban: HUNADO) által ellátott következő doppingellenes feladatokat:

a) a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a versenyzők doppingellenőrzése;

b) a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti egyéb doppingellenes feladatok;

c) a Terápiás Alkalmazási Kivétel Bizottság és a doppingbizottság működtetése;

d) a doppingellenes nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek teljesítése;

e) a doppingellenes neveléssel, felvilágosítással kapcsolatos feladatok;

f) az egyéb, a doppingellenes tevékenységgel összefüggő feladatok.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előirányzat terhére költségvetési támogatás nyújtható a doppingellenes tevékenységet végző szervezetek részére doppingellenes feladataik ellátásához.

44. § (1) A miniszter az „Utánpótlás-nevelési feladatok” előirányzat terhére támogatja a Sport XXI. Utánpótlás-nevelési programot (a továbbiakban: Sport XXI. program), a Héraklész Program megvalósítását, a sportiskolákat, az egyéb utánpótlás-nevelési feladatok ellátását.

(2) A miniszter az (1) bekezdés szerinti előirányzat terhére közvetlenül költségvetési támogatást nyújt a fenntartó részére a Csanádi Árpád Általános Iskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet működtetésével kapcsolatos költségekhez, a Központi Sport és Ifjúsági Sportegyesület szakmai feladatai ellátásához, a Nemzeti Sportközpontok részére az utánpótlás korú sportolók teljesítmény-élettani, humánbiológiai és egyéb diagnosztikai feladatai ellátására, valamint a Duna Kupa versenysorozaton való részvétel és a Duna Kupa versenysorozat magyarországi megrendezése költségeihez.

45. § (1) A Sport XXI. program koordinációs feladatai keretében a MOB a költségvetési támogatást a következő célokra fordítja:

a) a programban részt vevő iskolák, sportiskolák, sportegyesületek támogatása,

b) testnevelők, edzők, csoportvezetők és szervezők, valamint a program szakszövetség általi irányítását, felügyeletét, koordinációját végzők díjazása, valamint a számvitelről szóló törvény szerinti más személyi jellegű ráfordításai,

c) sportesemények, versenyrendszerek támogatása,

d) a programhoz kapcsolódó működési kiadások támogatása,

e) egységes informatikai rendszer működtetése, fejlesztése,

f) átfogó teljesítménymérési rendszer működtetésének támogatása,

g) a program működtetéséhez kapcsolódó létesítményszükségletek támogatása,

h) hazai és nemzetközi versenyeken való részvétel támogatása,

i) eszközök és felszerelések beszerzésének támogatása,

j) egyéb, a Sport XXI. program koordinációjával összefüggő feladatok támogatása.

(2) A Héraklész Program megvalósítása érdekében a MOB a költségvetési támogatást a következő célokra fordítja:

a) hazai és nemzetközi edzőtáborokban való részvétel támogatása,

b) hazai és nemzetközi versenyen, mérkőzésen való részvétel támogatása,

c) a Héraklész Programban részt vevő válogatott kerettagok részvételével megtartott edzések szervezésének támogatása,

d) sportlétesítmény-használat kiadásainak támogatása,

e) sportszakemberek díjazása,

f) bevizsgált táplálék-kiegészítők beszerzésének támogatása,

g) sportegészségügyi háttér biztosításával összefüggő kiadások támogatása,

h) sporteszköz, sportruházat beszerzésének támogatása,

i) egyéb, a Héraklész Programmal szorosan összefüggő feladatok.

46. § (1) A miniszter támogatja az Stv. hatálya alá tartozó olyan köznevelési típusú sportiskolákat, amelyek sportegyesülettel és országos sportági szakszövetséggel, országos sportági szövetséggel kötött megállapodás alapján utánpótlás-nevelési feladatokat látnak el, biztosítják a testnevelés tantárgy emelt szintű oktatását és pályázat útján kiválasztott módszertani központként működnek, valamint az egyesületi jellegű sportiskolákat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás a következő célokra fordítható:

a) a sportiskolákban használandó sportági sportnevelési modultantervek elkészítése és akkreditációra történő előkészítése,

b) a sportági sportnevelési modultantervek nyomtatott és elektronikus formában történő kiadása,

c) a sportági sportnevelési modultantervekhez kapcsolódó módszertani kézikönyvek nyomtatott és elektronikus formában történő kiadása,

d) a sportiskolai rendszer közoktatási intézménytípusaiban alkalmazandó sportpedagógiai és sportpszichológiai koncepció kidolgozása,

e) kiemelt és modelliskolák (referenciaiskolák), valamint a rendszerbe folyamatosan bekapcsolódó intézmények és szakmai műhelyek munkája,

f) a sportiskolai kerettanterv megvalósításához kapcsolódó versenyeztetéssel, edzőtáboroztatással kapcsolatos költségek támogatása,

g) a sportiskolai kerettanterv megvalósításában közreműködő pedagógusok programmal kapcsolatos többletfeladatainak díjazása,

h) a sportiskolai kerettanterv megvalósítását segítő eszközbeszerzés,

i) egyéb, a sportiskolai programhoz közvetlenül kapcsolódó feladatok.

(3) A miniszter támogatja a versenyzői élsportoló osztályokat működtető közoktatási intézményeket, azok adott tanévi működési költségeit, a versenyzők kiegészítő oktatását, vizsgára való felkészítését.

47. § A miniszter támogatja az egyéb utánpótlás-nevelési feladatok ellátását a következők szerint:

a) az Olimpiai Reménységek Versenyén (a továbbiakban: ORV) történő részvételt,

b) az ORV magyarországi megrendezését,

c) a sportegyesületek utánpótlás-nevelési műhelyeinek szakmai munkáját.

48. § A miniszter költségvetési támogatást nyújthat az országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek, sérülés specifikus sportszövetségek, sportszervezetek, közoktatási intézmények, sportiskolák, valamint a Sportiskolák Országos Szövetsége következő utánpótlás-nevelési feladatainak ellátásához:

a) kiemelt jelentőségű hazai rendezésű utánpótlás-sportesemény rendezése,

b) sportiskolai sport támogatása, az utánpótlás-nevelés színvonalának fejlesztésére irányuló programok megvalósítása,

c) egyéb, utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatok.

49. § A miniszter a paralimpiai mozgalom és a fogyatékos személyek sportjának fejlesztése érdekében a „Fogyatékosok sportjának támogatása” előirányzat terhére támogatja:

a) a paralimpiai felkészülést, és a fogyatékosok versenysportját nem paralimpiai versenyszámokban,

b) a paralimpiai és nem paralimpiai sportágak területén működő sportszövetségek, ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, valamint a sportszervezetek (műhelyek) ezzel összefüggő működési és szakmai feladatainak ellátását,

c) a fogyatékosok sportjában országos vagy megyei szinten valamennyi fogyatékossági ágban és több sportágban – a fogyatékosok sportja területén – működő sportszövetség, sportszervezet működését, szakmai programjait,

d) az olimpiai központban való edzőtáborozást,

e) hazai és nemzetközi versenyeken való részvételt,

f) sportolók részvételét a speciális világjátékokon,

g) sportszakemberek foglalkoztatásának költségeit,

h) sportfelszerelés, sporteszközök, sportágspecifikus technikai eszközök, a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó sportruházat beszerzését,

i) sportegészségügyi feladatok ellátását (különösen a paralimpiai és speciális világjátékok kerettagjainak sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások, táplálkozási tanácsadás igénybevételét, sportegészségügyi eszközök, műszerek, gyógyszerek, étrend-kiegészítők, vitaminok beszerzését),

j) a fogyatékosok sportjának fejlesztését szolgáló sportszakmai és sporttudományos programokat,

k) a sportszakember-képzési feladatokat,

l) a sport által megvalósuló integrációt elősegítő programokat,

m) a sportrehabilitációs programokat,

n) az egyéb, paralimpiai sportágak fejlesztésével összefüggő feladatok ellátását,

o) a nem paralimpiai sportágak területén működő tagszervezetei, ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, valamint a sportszervezetek (műhelyek) működési és szakmai feladatai ellátását,

p) a fogyatékos gyerekek tanórán kívüli, rendszeres, terápiás jellegű sportoktatását és programjait,

q) a fogyatékos személyek szabadidősportjának, valamint diáksportjának országos, megyei és helyi rendezvényeit,

r) az egyéb, a fogyatékosok sportjának fejlesztésével összefüggő feladatok ellátását.

50. § (1) A miniszter a „Olimpiai és paralimpiai kiutazás költsége” előirányzat terhére támogatja a magyar olimpiai és paralimpiai csapat részvételét a 2012. évi Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokon.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás a következő célokra fordítható:

a) az olimpiai és paralimpiai játékokra való kiutazás költségei,

b) sporteszközöknek, sportfelszereléseknek az olimpiai és paralimpiai játékok helyszínére való szállításával összefüggő költségek,

c) az olimpiai és paralimpiai részvétellel összefüggésben sporteszközök, sportág-specifikus technikai eszközök, a sporttevékenységhez kötődő sportruházat, sportfelszerelések beszerzése;

d) az olimpiai és paralimpiai felkészüléssel, részvétellel összefüggésben orvosi eszközök, berendezések, műszerek, gépek beszerzése, javítása, karbantartása, működtetése, továbbá az olimpián, paralimpián felhasználható gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, táplálék-kiegészítők, vitaminok beszerzése,

e) az olimpiai és paralimpiai felkészülés során doppingellenes tevékenységgel összefüggő feladatok HUNADO általi ellátása.

11. Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése

51. § (1) A „Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése” előirányzat terhére

a) az eredményességi támogatásról szóló kormányrendelet alapján a sportolók, sportszakemberek részére eredményességi támogatás nyújtható, valamint

b) a miniszter a sport területén kiemelkedő szakmai munkát végző természetes személyeket – díjak, kitüntetések, dísztárgyak adásával – sportszakmai elismerésben részesíti.

(2) A „Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje sportoló, sportszakember és központi költségvetési szerv.

12. Válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatainak támogatása

52. § (1) A miniszter a „Válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatának támogatása” előirányzat terhére a sportorvoslás szabályairól szóló kormányrendeletben foglaltakra figyelemmel költségvetési támogatást nyújthat az Országos Sportegészségügyi Intézet (a továbbiakban: OSEI) részére a válogatott kerettag sportolók olimpiai, paralimpiai, speciális világjátékokra való felkészülésével összefüggő emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatához, különösen

a) az egyes válogatott keretek mellett tevékenykedő orvosok (keretorvosok), sportpszichológusok, masszőrök, gyógytornászok tevékenységének szakmai felügyeletéhez; továbbá orvosok (keretorvosok), gyógytornászok, sportpszichológusok, masszőrök foglalkoztatásához,

b) a keretorvossal nem rendelkező válogatott keretek sporttevékenységének támogatására szolgáló keretorvosi csoport működtetéséhez,

c) a válogatott kerettagok szűrővizsgálatainak elvégzéséhez, táplálkozási tanácsadáshoz,

d) sportgenomikai laboratórium működtetéséhez,

e) intézményi műszeres fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez,

f) sportegészségügyi kiadványok vásárlásához, megjelentetéséhez,

g) olimpiai központokban a sportorvosi ellátáshoz,

h) sportorvosi – különösen regionális szintű – szakrendelések on-line regisztrációs rendszerének kialakítására, fejlesztésére,

i) a sportegészségügy és a sportegészségügyi szakemberek tevékenysége keretében megelőző, felvilágosító, nevelő, ellenőrző tevékenységhez,

j) doppingellenes tevékenységgel összefüggő feladatok HUNADO általi ellátásához,

k) orvosi eszközök, berendezések, műszerek, gépek beszerzéséhez, javításához, karbantartásához, működtetéséhez,

l) gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök beszerzéséhez, szolgáltatások igénybevételéhez,

m) az olimpiai és paralimpiai felkészüléssel, az élsportolók kiemelt sürgősségi ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításához,

n) egyéb, a sportegészségüggyel összefüggő feladatok ellátásához,

(2) Az előirányzatból költségvetési támogatás nyújtható a MOB, az MPB és a sportszövetségek részére a válogatott kerettagok sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, különösen sportág-specifikus orvosi eszközök, berendezések, műszerek vásárlásához, táplálkozási tanácsadáshoz, étrend-kiegészítők, vitaminok vásárlásához, valamint doppingellenes tevékenységgel összefüggő feladataik ellátásához.

(3) Az előirányzatból költségvetési támogatás nyújtható az olimpiai és paralimpiai válogatott kerettag sportolók kiemelt, soron kívüli sürgősségi ellátásához.

(4) A „Válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatának támogatása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

13. Szabadidősport támogatása

53. § (1) A miniszter a szabadidősport fejlesztése érdekében a „Szabadidősport támogatása” előirányzat terhére támogatja

a) a kiemelkedő szabadidősport rendezvényeket,

b) a nők és családok szabadidősportjának fejlesztését,

c) a hátrányos helyzetűek és a fogyatékos személyek szabadidős sporttevékenységét,

d) az idősek szabadidősportját,

e) a szabadidősporttal kapcsolatos kutatásokat,

f) a szabadidősport területén működő országos sportszövetségek működését, szakmai programjának megvalósítását,

g) szabadidősport programok céljára is szolgáló létesítmények működését, igénybevételét,

h) szabadidősport céljára szolgáló sporttelepek, sportpályák építését, fejlesztését, korszerűsítését, felújítását,

i) egyéb, az egészséges életmód terjesztésével, a szabadidősport, az iskolai, diák- és felsőoktatási szabadidősport fejlesztésével összefüggő programok, feladatok ellátását,

j) a szabadidősport területén működő szakemberek képzését szolgáló jegyzetek elkészítését és kiadását, továbbá a szakmai vizsgák írásbeli feladatainak és értékelő lapjainak kidolgozását és expediálását,

k) a testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézmények és a mellettük működő sportegyesületek műhelyeinek szabadidősporttal kapcsolatos tevékenységét,

l) a munkahelyi sport fejlesztését;

m) a hagyományos magyar sportokat.

(2) Az (1) bekezdés alapján szakmai feladatok ellátására nyújtott költségvetési támogatás tekintetében

a) sportegészségügyi ellátással (a rendezvényeken, eseményeken részt vevő személyek sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások, táplálkozási tanácsadás, sportegészségügyi eszközök, műszerek, gyógyszerek, bevizsgált étrend-kiegészítők, vitaminok vásárlása) összefüggő költségek,

b) sportfelszerelés, sporteszközök, sportág-specifikus technikai eszközök, a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó sportruházat biztosításával összefüggő költségek,

c) sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó bérleti díj,

d) szabadidősport céljára szolgáló sporttelepek, sportpályák építésével, fejlesztésével, korszerűsítésével, felújításával közvetlenül összefüggő költségek,

e) legfeljebb havonta ötvenezer forint értékben a sportszövetség, sportszervezet, szervezet sporttevékenységével kapcsolatos belföldi utazás költségei,

f) a költségvetési támogatás legfeljebb harmincöt százalékáig a munkaviszonyban, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott sportszakemberek juttatása, a munkaadókat terhelő járulékok, a gazdasági vezetéssel és könyveléssel kapcsolatos költségek,

g) a költségvetési támogatás legfeljebb harminc százalékáig a sportesemény szervezésével összefüggő étkezés költségei,

h) a költségvetési támogatás legfeljebb tíz százalékáig a sportesemény szervezésével összefüggő frissítők költségei

számolhatók el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje a MOB, helyi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, sportszövetség, sportszervezet, közoktatási intézmény, központi költségvetési szerv, valamint helyi önkormányzat vagy többcélú kistérségi társulás költségvetési szerve vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társasága lehet.

(4) A „Szabadidősport támogatása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

14. Diák- és hallgatói sport támogatása

54. § (1) A miniszter az iskolai, diák- és felsőoktatási sport fejlesztése érdekében a „Diák- és hallgatói sport támogatása” előirányzat terhére támogatja:

a) a diáksport rendezvényeket, diák szabadidősport-rendezvényeket, programokat,

b) a diákolimpiai versenyrendszert,

c) a diák önkéntesek képzési rendszerét,

d) a Magyar Diáksport Szövetség által delegált iskolai csapatok, versenyzők és nemzeti válogatott részvételét a Nemzetközi Iskolasport Szövetség versenyein,

e) a felsőoktatási intézményekben tanulók országos bajnokságát, hallgatói szabadidősport rendezvényeket, valamint a Magyarországon megrendezésre kerülő egyetemi világbajnokságokat,

f) a felsőoktatási intézmények mellett működő sportegyesületek műhelyeit,

g) a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség által delegált magyar egyetemi válogatott részvételét a külföldön megrendezendő 2012. évi főiskolai világbajnokságokon,

h) a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének az iskolai és diáksport támogatására, az iskolai testnevelés színvonalának fejlesztésére irányuló törekvéseit, pályázatait,

i) a testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézményeket,

j) a Magyar Diáksport Szövetség, valamint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség működését, valamint szakmai feladatainak ellátását,

k) a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara szakmai feladatainak és szabadidős sportprogramjainak megvalósítását,

l) az iskolai, diák- és felsőoktatási sporttal összefüggő szakmai feladatok ellátását.

(2) Az (1) bekezdés alapján szakmai feladatok ellátására nyújtott költségvetési támogatás tekintetében:

a) a sportegészségügyi ellátás (a rendezvényeken, eseményeken részt vevő személyek sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások, táplálkozási tanácsadás, sportegészségügyi eszközök, műszerek, gyógyszerek, étrend-kiegészítők, vitaminok vásárlása) költségei,

b) sportfelszerelés, sporteszközök, sportág specifikus technikai eszközök, a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó sportruházat biztosításával kapcsolatos költségek,

c) a költségvetési támogatás legfeljebb harminc százalékáig a kedvezményezett sporttevékenységével kapcsolatos belföldi utazás költségei,

d) a költségvetési támogatás legfeljebb harminc százalékáig a sportesemény szervezésével összefüggő étkezés költségei,

e) a költségvetési támogatás legfeljebb tíz százalékáig a sportesemény szervezésével összefüggő frissítők költségei,

f) a Magyar Diáksport Szövetség által az (1) bekezdés a) pontja alapján szervezett felmenő rendszerű diákolimpiai versenyeken, bajnokságokon kiemelkedően szereplő iskolák jutalmazására,

g) a költségvetési támogatás legfeljebb harmincöt százalékáig a munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott sportszakemberek juttatásai, a munkaadókat terhelő járulékok, valamint a gazdasági vezetéssel és könyveléssel kapcsolatos költségek,

h) a hazai és külföldi versenyeken, edzőtáborokban, más szakmai programokon való részvétel költségei,

i) a versenyrendezés (beleértve a jogdíjakat is) és más szakmai rendezvények, képzések, továbbképzések megrendezésének költségei,

j) a sportszervezet tulajdonában, vagyonkezelésében lévő, vagy az általa bérelt vagy más jogcímen használt, a felkészülésre vagy edzőtáborozásra szolgáló sportlétesítmény fenntartásával, működtetésével összefüggő költségek,

k) pálya- és létesítménybérleti, -használati díjak

számolhatók el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje a MOB.

(4) A „Diák- és hallgatói sport támogatása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével.

15. Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások

55. § (1) A miniszter a „Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások” előirányzat terhére támogatja a sport, az egészséges, mozgásgazdag életmód, a fizikai aktivitás népszerűsítésével összefüggő kommunikációs, marketing tevékenységet, tájékoztató rendezvényeket, programokat, kiadványok megjelentetését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje a MOB, helyi önkormányzat, sportszövetség, sportszervezet, központi költségvetési szerv és gazdasági társaság lehet.

(3) A „Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások” előirányzat terhére utófinanszírozással nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével.

16. Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei

56. § (1) A miniszter a „Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei” előirányzat terhére támogatja

a) a Magyar Sporttudományi Társaság sporttudománnyal kapcsolatos szakmai feladatainak ellátását,

b) a Magyar Edzők Társasága szakmai feladatainak ellátását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje a MOB.

(3) A miniszter a „Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei” előirányzat terhére támogathatja

a) a sportszakmai képesítések modul rendszerű szakmai és vizsgakövetelményein alapuló központi programjai, oktatási segédletei, valamint a szakmai vizsga szóbeli és írásbeli tételeinek kidolgozását és kiadását,

b) továbbképzések szervezését, szakmai ismeretek terjesztését,

c) szakmai-módszertani anyagok készítését és korszerűsítését, digitalizálását,

d) a szakképzési szakértők részére igazolvány elkészíttetését,

e) a Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról szóló 65/2007. (VI. 27.) OGY határozattal és az egészséges életmód terjesztésével, a sporttudomány, az utánpótlás-nevelés, a fogyatékosok sportja, a szabadidősport, az iskolai és diáksport fejlesztésével, valamint a területi – különösen a kistérségi – sportfeladatok ellátásának segítésével összefüggő programokat, infrastrukturális és eszközfejlesztéseket,

f) a tudományos és kutatási tevékenységet,

g) a tanulmányok, hatástanulmányok elkészítését,

h) a konferenciák és rendezvények szervezését.

(4) A (3) bekezdés szerinti költségvetési támogatás kedvezményezettje sportszervezet, testkultúrával kapcsolatos felsőoktatási képzésben részt vevő felsőoktatási intézmény és központi költségvetési szerv lehet.

(5) A „Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei” előirányzat terhére előfinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével.

17.3 Lovassport támogatása

57. §4 (1) A miniszter a „Lovassport támogatása” előirányzat terhére a Magyar Lovassport Szövetség és annak tagszervezetei részére költségvetési támogatást a sportszakmai szempontból kiemelkedő jelentőségű 2012. évi hazai rendezésű nemzetközi sportesemények rendezési költségei, valamint a lovassport fejlesztési céljaival összefüggő feladatok ellátásához kapcsolódó költségek – különösen a lovassport fejlesztését szolgáló ingatlanok és ingók megszerzésével, fejlesztésével, a lovassport tevékenység ellátásához kapcsolódó költségek – finanszírozására nyújt. Ha a hazai rendezésű nemzetközi sportesemény rendezője a Magyar Lovassport Szövetség tagszervezete, a költségvetési támogatás nyújtására a Magyar Lovassport Szövetség közreműködésével kerül sor azzal, hogy a tagszervezetnek nyújtott támogatás visszaköveteléséből eredő tartozásért a Magyar Lovassport Szövetség kezesként felel.

(2) A „Lovassport támogatása” előirányzat terhére költségvetési támogatás a miniszternek a költségvetési támogatás eredményes felhasználását figyelembe vevő egyedi döntése alapján, részletekben vagy egy összegben történő kifizetéssel, elő- vagy utófinanszírozással is nyújtható.

III. Fejezet

SPORTLÉTESÍTMÉNYEK FEJLESZTÉSE ÉS KEZELÉSE

18. Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása

58. § (1) A miniszter „Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújt az MLSZ részére a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, az MLSZ által, illetve az MLSZ versenyrendszerében szervezett mérkőzésnek helyt adó sportlétesítmények műszaki, infrastrukturális és biztonságtechnikai fejlesztésével kapcsolatos feladatok megvalósításához, a pályázat lebonyolításával, valamint a stadionbiztonsági rendszerek üzemeltetésével és karbantartásával kapcsolatos költségekhez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési támogatás felhasználásával való elszámolás határideje legkésőbb 2013. november 30. lehet.

(3) „Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása” előirányzat terhére előfinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével.

19. Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása

59. § (1) A miniszter a „Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása” előirányzat terhére nyújt költségvetési támogatást az állami, önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sport célú ingatlanok felújításával és korszerűsítésével összefüggő feladatok, valamint a költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatos ellenőrző és koordinációs feladatok ellátására.

(2) A miniszter az (1) bekezdés szerinti előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújt sportvállalkozásoknak fejlesztési célú hiteleik kamattámogatásához.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzat terhére nyújtott költségvetési támogatás elszámolási határideje legkésőbb 2013. november 30-a lehet.

(4) A miniszter a „Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása” előirányzat terhére nyújt költségvetési támogatást

a) az egyéb, nem vagy nem kizárólag állami forrásból megvalósuló, átfogó jellegű létesítményfejlesztési programok előkészítő és koordinációs feladataihoz, az abba illeszkedő egyedi beruházások támogatásához, amely beruházási célú költségvetési támogatás legfeljebb hét százaléka fordítható koordinációs feladatokra;

b) a „Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram – Beruházás a 21. század iskolájába” elnevezésű pályázat nyerteseinek fizetendő kamattámogatásokhoz és a pályázattal kapcsolatos kiegészítő költségekhez;

c) sportszervezet által fenntartott állami, önkormányzati és egyéb tulajdonú sport célú ingatlanok működtetéséhez,

d)5 sportszervezet részére az általa használt állami, önkormányzati tulajdonú sportcélú ingatlanok használatával összefüggő létesítményhasználati és közüzemi költségekhez, létesítmény- és helyszínbérleti díjakhoz, továbbá a használattal összefüggő, korábbi években felmerült létesítményhasználati és közüzemi költségekhez, létesítmény- és helyszínbérleti díjakhoz, amelyek kiegyenlítésére a sportszervezet részletfizetési kedvezményt kapott.

(5) A „Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással egyaránt nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás egy összegben történő kifizetésével. A „Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása” előirányzat terhére biztosított költségvetési támogatás kedvezményezettje helyi önkormányzat, civil szervezet, gazdasági társaság és központi költségvetési szerv lehet.

20. Magyar Sport Háza támogatása

60. § (1) A miniszter a „Magyar Sport Háza támogatása” előirányzat terhére nyújt költségvetési támogatást

a) a Magyar Sport Háza üzemeltetési költségeinek finanszírozásához,

b) a Magyar Sport Háza beruházáshoz kapcsolódó hitel és kamatai költségeinek, valamint a beruházással és működtetéssel összefüggő egyéb költségek fedezéséhez,

c) a sportszövetségek működéséhez szükséges infrastrukturális feladatokhoz,

d) az egyéb, a Magyar Sport Házát érintő költségek fedezéséhez.

(2) A „Magyar Sport Háza támogatása” előirányzat terhére utófinanszírozással nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével. A költségvetési támogatás kedvezményezettje a Magyar Sport Házát üzemeltető gazdasági társaság lehet.

21. Sportlétesítmények létesítésével, fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő feladatok

61. § (1) A miniszter a „Sportlétesítmények létesítésével, fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő feladatok” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújt

a) a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion XXI. századi, valamint az UEFA követelményeknek megfelelő felújításáért, fejlesztésért felelős projektcég működésének támogatásához,

b) a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion UEFA 4. kategóriájú stadionná történő fejlesztéséhez.

(2) A „Sportlétesítmények létesítésével, fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő feladatok” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben vagy egy összegben történő kifizetésével. A költségvetési támogatás kedvezményezettje a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion felújításáért, fejlesztésért felelős gazdasági társaság lehet.

IV. Fejezet

SPORT TÁRSADALMI, CIVIL ÉS NONPROFIT SZERVEZETEK

22. Magyar Olimpiai Bizottság

62. § (1) A miniszter a „Magyar Olimpiai Bizottság” előirányzat terhére költségvetési támogatást nyújt a MOB részére:

a) az MPB,

b) a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége,

c) a Magyar Szabadidősport Szövetség,

d) az a)–c) pont szerinti szervezetek tagszervezetei,

e) a nem olimpiai sportágakban, a szabadidősportban, a diák- és hallgatói sportban, a fogyatékosok sportjában működő sportszövetségek,

f) a budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetségek, szervezetek

működéséhez, szakmai feladatainak ellátásához.

(2) A „Magyar Olimpiai Bizottság” előirányzat terhére elő- és utófinanszírozással is nyújtható költségvetési támogatás, egyedi döntés alapján, a költségvetési támogatás részletekben történő kifizetésével.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

63. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

64. § (1) E rendelet a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379/5., 2006.12. 28.) hatálya alá tartozó csekély összegű támogatást tartalmaz.

(2) E rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7/3, 2012. 1. 11.) (a továbbiakban: Határozat) hatálya alá tartozó állami támogatást tartalmaz.

65. § Ha az e rendelet alapján nyújtott költségvetési támogatást az EUMSz 107. cikk (1) bekezdésének megfelelő gazdasági tevékenységéhez – ideértve különösen a hivatásos sport támogatását – veszi igénybe a kedvezményezett, a támogatás

a) csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379/5., 2006. 12. 28.) rendelkezéseivel, valamint a 66. §-sal összhangban lehet nyújtani, vagy

b) közszolgáltatással járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásoknak minősül, amelyet a Határozat rendelkezéseivel, valamint a 67. §-sal összhangban lehet nyújtani.

66. § (1) A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy a kedvezményezett nyilatkozik az adott pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év alatt általa igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

(2) A csekély összegű támogatás támogatástartalma nem haladhatja meg a kétszázezer eurót.

(3) A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékre kell diszkontálni.

(4) A támogatást nyújtó köteles írásban tájékoztatni a kedvezményezettet a pályázati felhívásban, illetve a támogatási szerződésben arról, hogy csekély összegű támogatásban részesül. A tájékoztatásnak utalnia kell a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló bizottsági rendeletre, megjelölve annak pontos címét és az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését, valamint meg kell határoznia a támogatás pontos összegét támogatás-tartalomban kifejezve.

67. § (1) Az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás (a továbbiakban: közszolgáltatás) finanszírozásához támogatást kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett kaphat.

(2) A közszolgáltatások ellátását szolgáló infrastrukturális fejlesztésekhez nyújtott támogatás csak olyan mértékben korlátozhatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ideértve az ésszerű nyereséget. A támogatás mértékét a Határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a Határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, a kedvezményezettnek a túlkompenzációt vissza kell fizettetnie. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének tíz százalékát, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)–(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

68. §6 Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló 4/2011. (II. 28.) NEFMI rendelet, valamint az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 7/2013. (I. 23.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 12. § (6) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor7 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelethez8



Összesített elszámolási táblázat

2K20373_0

 

A

B

C

D

1.

Kedvezményezett neve:

Elszámolást ellenőrizte*

 

2.

Az elszámolás összeállítójának neve, telefonszáma, e-mail címe:

Dátum*

.

3.

Szerződés összege:

Aláírás*

4.

Elszámolandó támogatás összege:

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Szerződéshez mellékletként csatolt KÖLTSÉGTERV fő sorai

csatolt számla sorszáma

Számla / bizonylat adatai

A számlán szereplő összegből a támogatás terhére elszámolt összeg

Támogató tölti ki!

A költségterv egyes fő soraiban igényelt támogatás

Előző részletek elszámolásában elfogadott összeg

Támogatásra elszámolt − összesen

Eltérés összege/ %-a

CA

Számla sorszáma

CB

Teljesítés dátuma

CC

A bizonylatot kiállító (Szállító) neve

CD

Termék /szolgáltatás megnevezése

CE

Számla összege** (Ft)

2.

Bérköltség, egyéb személyi jellegű kifizetések

2.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.2

 

 

 

 

 

 

 

2.3

 

 

 

 

 

 

 

2.4

 

 

 

 

 

 

 

3.

Munkaadókat terhelő járulékok

3.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.2

 

 

 

 

 

 

 

3.3

 

 

 

 

 

 

 

3.4

 

 

 

 

 

 

 

4.

Anyagköltség, készletbeszerzés

4.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2

 

 

 

 

 

 

 

4.3

 

 

 

 

 

 

 

4.4

 

 

 

 

 

 

 

5.

Szellemi tevékenység költségei, szakértői, előadói díjak

5.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.2

 

 

 

 

 

 

 

5.3

 

 

 

 

 

 

 

5.4

 

 

 

 

 

 

 

6.

Bérleti díjak

6.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.2

 

 

 

 

 

 

 

6.3

 

 

 

 

 

 

 

6.4

 

 

 

 

 

 

 

7.

Rezsi jellegű kiadások

7.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.2

 

 

 

 

 

 

 

7.3

 

 

 

 

 

 

 

7.4

 

 

 

 

 

 

 

8.

Szállítási, utazási költségek

8.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.2

 

 

 

 

 

 

 

8.3

 

 

 

 

 

 

 

8.4

 

 

 

 

 

 

 

9.

Egyéb szolgáltatások vásárlása

9.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.2

 

 

 

 

 

 

 

9.3

 

 

 

 

 

 

 

9.4

 

 

 

 

 

 

 

10.

Egyéb dologi kiadások

10.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.2

 

 

 

 

 

 

 

10.3

 

 

 

 

 

 

 

10.4

 

 

 

 

 

 

 

11.

Beruházás

11.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.2

 

 

 

 

 

 

 

11.3

 

 

 

 

 

 

 

11.4

 

 

 

 

 

 

 

12.

Felújítás

12.1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.2

 

 

 

 

 

 

 

12.3

 

 

 

 

 

 

 

12.4

 

 

 

 

 

 

 

13.

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Támogató tölti ki!

**Áfa-visszaigénylés esetén a "Számla összege" oszlopban az Áfa nélküli (nettó) összeget kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fent felsorolt számlák hitelesek és csak az Emberi Erőforrások Minisztériuma/MOB1 felé, a ....................................... iktatószámú szerződéssel kapcsolatban lettek elszámolva. Kijelentem, hogy a támogatásként elszámolt fenti összeg a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően került felhasználásra. Kijelentem, hogy a csatolt bizonylatok másolatai az eredetivel mindenben megegyeznek.

Igazolom, hogy az összesített elszámolásban foglaltak a hatályos pénzügyi és számviteli előírások szerint kerültek felhasználásra, kifizetésre és könyvelésre.

Igazolom, hogy az összesített elszámolásban feltüntetett költségek kifizetése előtt azok jogosságáról és összegszerűségéről – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is – előzetesen meggyőződtem.

Ha a támogatás felhasználása során közbeszerzési eljárás lefolytatására sor került, az elszámoláshoz mellékelni kell az ellenőrzéshez (az eljárás beazonosításához) szükséges valamennyi adatot.

Az elszámolás kelte: .......................................................

P. H.

...................................................................................

a képviseletre jogosult személy aláírása

2. melléklet a 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelethez



Regisztrációs kérelem
a hazai rendezésű sportesemények rendezésének állami támogatásához

A.

B.

1. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz (NEFMI) regisztrációs kérelmet benyújtó sportszövetségre vonatkozó adatok

A sportszövetség

1.1. Neve:

 

1.2. Székhelye:

 

1.3. Levelezési címe:

 

1.4. A sportszövetség képviseletére jogosult személy neve:

 

1.5. A kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. Telefonszáma:

 

1.7. Faxszáma:

 

1.8. E-mail címe:

 

2. A sporteseményre vonatkozó adatok

A sportesemény

2.1. Megnevezése:

 

2.2. Tervezett időpontja:

kezdete:

vége:

2.3. Tervezett helyszíne:

 

2.4. Jellege:

világbajnokság

()

Európa-bajnokság

()

Világkupa

()

2.5. Tervezett létesítménye:

Papp László Budapest Sportaréna

()

NSK

()

egyéb:

()

2.6. Jelentősége:

olimpiai/paralimpiai kvalifikáció

()

egyéb:

()

2.7. A pályázat nemzetközi szövetséghez történő benyújtásának időpontja:

 

2.8. A rendezés jogáról való döntés időpontja:

 

2.9. Szükséges-e a Kormány előzetes garanciavállalása

 

2.10. Ha szükséges létesítmény-beruházás, felújítás, rendelkezésre áll-e saját, állami, önkormányzati, illetve egyéb piaci forrás

 

3. A sportesemény tervezett bevételei (ezer Ft)

3.1. A NEFMI-től a tervezett támogatási igény:

 

3.2. Egyéb, sport célú állami támogatási igény:

Intézmény:

Összeg:

3.3. A sportesemény megrendezésével összefüggő már elnyert sport célú állami támogatás:

Intézmény:

Összeg:

3.4. A megvalósításra tervezett saját forrás:

 

3.5. Tervezett összes bevétel:

 

4. A sportesemény tervezett kiadásai (ezer Ft)

4.1. Tervezett összes kiadás:

 

5. A sporteseménnyel kapcsolatos egyéb adatok

5.1. A sportesemény sportdiplomáciai jelentősége:

 

5.2. A létesítmény-beruházás, -fejlesztés hosszú távú hatásai:

 

5.3. Létesítmény-beruházás, -fejlesztés várható költsége (ezer Ft):

 

5.4. Az eszközbeszerzés várható költsége (ezer Ft):

 


Kelt: ..............................................................

Kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy ha a regisztrációs kérelmen valótlan adatok szerepelnek, a támogató a támogatást visszavonja.

P. H.
................................................................................
a képviseletre jogosult személy aláírása

3. melléklet a 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelethez



TÁMOGATÁSI KÉRELEM
a hazai rendezésű sportesemények rendezésének állami támogatásához

A.

B.

1. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz (NEFMI) támogatási kérelmet benyújtó sportszövetségre (jogtulajdonos) vonatkozó adatok

A sportszövetség (jogtulajdonos)

1.1. Neve:

 

1.2. Székhelye:

 

1.3. Levelezési címe:

 

1.4. Alszámlaszáma:

 

(ha már van, a sporteseményé)

 

1.5. A sportszövetség képviseletére jogosult személy neve:

 

1.6. A kapcsolattartó személy neve:

 

1.7. Telefonszáma:

 

1.8. Faxszáma:

 

1.9. E-mail címe:

 

1.10. Tagszervezeteinek száma:

 

Igazolt versenyzőinek száma:

 

1.11. Nemzetközi eredményesség (az elmúlt öt évben világbajnokságon, Európa-bajnokságon, világkupán elért pontszerző helyezések):

2005

 

2006

 

2007

 

2008

 

2009

 

2010

 

2. A sporteseményre vonatkozó adatok

Sportesemény

2.1. Megnevezése:

 

2.2. Tervezett időpontja:

kezdete:

 

vége:

 

2.3. Tervezett helyszíne:

 

2.4. Jellege:

világbajnokság

()

Európa-bajnokság

()

világkupa

()

2.5. Tervezett létesítménye:

Papp László Budapest Sportaréna

()

olimpiai központok működtetését és fejlesztését végző szervezet

()

egyéb:

()

2.6. Jelentősége:

olimpiai/paralimpiai kvalifikáció

()

egyéb:

()

2.7. A sporteseményen részt vevő országok várható száma:

 

A sporteseményen részt vevő magyar versenyzők várható száma:

 

2.8. A sporteseményre kilátogató nézők várható száma:

 

A sporteseményen részt vevő sajtó munkatársak várható száma:

 

2.9. A sportesemény várható média megjelenése:

 

 

3. A sporteseménnyel kapcsolatos egyéb adatok

3.1. A létesítmény-beruházásra, -fejlesztésre rendelkezésre álló, saját, állami, egyéb piaci forrás (ezer Ft):

Intézmény:

 

Összeg:

 

Intézmény:

 

 

 

3.2. Az eszközbeszerzésre rendelkezésre álló, saját, állami, egyéb piaci forrás (ezer Ft):

Intézmény:

 

Összeg:

 

4. A sportesemény közvetlen megrendezésével összefüggő költségvetés-tervezet

A. Bevételek

B. Összeg (ezer Ft)

4.1. A NEFMI-től igényelt, közvetlenül a rendezéssel összefüggő támogatás:

 

4.2. Egyéb sport célú állami támogatás (intézmény):

 

4.3. Szponzori/saját bevétel összesen:

 

4.3.1. pénzbeli:

 

4.3.2. szolgáltatás jellegű:

 

4.4. Reklámbevétel összesen:

 

4.4.1. pénzbeli:

 

4.4.2. szolgáltatás jellegű:

 

4.5. Tv jogdíj:

 

4.6. Jogtulajdonostól származó bevétel:

 

4.7. Jegybevétel:

 

4.8. Akkreditáció díjak:

 

4.9. Nevezési díjak:

 

4.10. Szállásköltség/éj/fő összesen:

 

4.10.1. résztvevők:

 

4.10.2. versenybírók:

 

4.10.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

4.10.4. szervezőbizottság tagjai:

 

4.10.5. egyéb résztvevők (sportág-specifikus):

 

4.11. Étkezési költség/nap/fő összesen:

 

4.11.1. résztvevők:

 

4.11.2. versenybírók:

 

4.11.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

4.11.4. szervezőbizottság tagjai:

 

4.11.5. egyéb résztvevők (sportág-specifikus):

 

4.12. Egyéb sportág-specifikus bevétel:

 

4.13. Összesen:

 

A. Kiadások

B. Összeg (ezer Ft)

4.14. Jogdíj:

 

 

 

 

4.15. Reklámjogdíj:

 

 

 

 

4.16. Tv jogdíj:

 

 

 

 

4.17. Szervezési illeték:

 

 

 

 

4.18. Utazási költség/fő összesen:

 

 

 

 

4.18.1. résztvevők:

 

 

 

 

4.18.2. versenybírók:

 

 

 

 

4.18.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

 

 

 

4.18.4. szervezőbizottság tagjai:

 

 

 

 

4.18.5. egyéb résztvevők (sportág-specifikus):

 

 

 

4.19. Szállásköltség/éj/fő összesen:

 

 

 

 

4.19.1. résztvevők:

 

 

 

 

4.19.2. versenybírók:

 

 

 

 

4.19.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

 

 

 

4.19.4. szervezőbizottság tagjai:

 

 

 

 

4.19.5. egyéb résztvevők (sportág-specifikus):

 

 

 

4.20. Étkezési költség/nap/fő összesen:

 

 

 

 

4.20.1. résztvevők:

 

 

 

 

4.20.2. versenybírók:

 

 

 

 

4.20.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

 

 

 

4.20.4. szervezőbizottság tagjai:

 

 

 

 

4.20.5. egyéb résztvevők (sportág-specifikus):

 

 

 

 

4.21. Szállítás (helyi) összesen:

 

 

 

 

4.21.1. résztvevők:

 

 

 

 

4.21.2. versenybírók:

 

 

 

 

4.21.3. nemzetközi tisztségviselők:

 

 

 

 

4.21.4. szervezőbizottság tagjai:

 

 

 

 

4.21.5. eszköz, felszerelés:

 

 

 

 

4.21.6. egyéb (sportág-specifikus):

 

 

 

 

4.22. Létesítmény bérleti díja (technikai feltételek biztosításával) összesen:

 

 

4.23. Versenyhelyszín kiépítésével összefüggő kiadások összesen:

 

 

4.24 Sajtóközpont, média állások:

 

 

 

 

4.25. Bérleti díjak összesen:

 

 

 

 

4.25.1. busz, gépkocsi:

 

 

 

 

4.25.2. mobil létesítmények:

 

 

 

 

4.26. Tv közvetítéssel összefüggő technikai eszközök:

 

 

4.26.1. irodabérlet:

 

 

 

 

4.26.2. egyéb (sportág-specifikus):

 

 

 

 

4.27. Akkreditáció:

 

 

 

 

4.28. Érmek:

 

 

 

 

4.29. Tiszteletdíjak (serlegek stb.):

 

 

 

 

4.30. Hivatalos értekezletek:

 

 

 

 

4.31. Fogadások:

 

 

 

 

4.32. Megnyitó és záró ünnepség:

 

 

 

 

4.33. Biztonsági szolgálat:

 

 

 

 

4.34. Sportegészségügyi/mentőszolgálat:

 

 

 

 

4.35. Doppingellenőrzés:

 

 

 

 

4.36. Informatikai szolgáltatás:

 

 

 

 

4.37. Marketing kiadások összesen:

 

 

 

 

4.37.1. kiadványok (plakát, fotó, műsorfüzet, grafika, dekoráció stb.):

 

 

4.37.2. nyomtatványok:

 

 

 

 

4.37.3. ajándéktárgyak:

 

 

 

 

4.37.4. reklámtevékenység:

 

 

 

 

4.37.5. sajtótájékoztató:

 

 

 

 

4.37.6. egyéb:

 

 

 

 

4.38. Személyi jellegű kiadások összesen:

 

 

 

 

4.38.1. szervezőbizottság tagjai:

 

 

 

 

4.38.2. technikai személyzet:

 

 

 

 

4.38.3. tisztségviselők:

 

 

 

 

4.38.4. versenybírók:

 

 

 

 

4.38.5. hostessek:

 

 

 

 

4.38.6. tolmács:

 

 

 

 

4.38.7. bemondó:

 

 

 

 

4.38.8. szakértők:

 

 

 

 

4.38. egyéb:

 

 

 

 

4.39. Formaruha:

 

 

 

 

4.40. Egyéb sportág-specifikus kiadások:

 

 

 

 

4.41. Összesen:

 

 

 

 


Kelt: ..............................................................

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy ha a támogatási kérelmen valótlan adatok szerepelnek, a támogató a támogatást visszavonja.

P. H.

..................................................................................
a képviseletre jogosult személy aláírása

4. melléklet a 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendelethez



Pontérték-táblázat a sportági eredményesség megállapításához

Az eredményesség számításánál csak azok a helyezések vehetők figyelembe, amelyek az állami olimpiai jutalomról és az eredményességi támogatásról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelnek.

I.    A különböző világversenyeken elért helyezések értékpontjai
Olimpia, Paralimpia, IWGA Világjátékok, világbajnokság

 

 

A.

B.

C.

D.

E.

F.

G.

H.

 

1. Helyezés

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

 

2. Pont

12

9

7

5

4

3

2

1


Megjegyzés: Azokban a sportágakban és korosztályoknál, amelyek versenyrendszerében EB nem szerepel, a fenti pontszámokat másfélszeres szorzóval kell számolni.

Európa-bajnokság

 

 

A.

B.

C.

D.

E.

F.

 

1. Helyezés

1.

2.

3.

4.

5.

6.

 

2. Pont

7

5

4

3

2

1


Megjegyzés: Azokban a korosztályokban, amelyek versenyrendszerében VB nem szerepel, a fenti pontszámokat kétszeres szorzóval kell számolni.

II.    A különböző korosztályoknál alkalmazott szorzók

 

A. Korosztály

B. Szorzó

 

1. Felnőtt

5

 

2. Legidősebb utánpótlás-korcsoport (junior vagy ifjúsági)

2

 

3. Második utánpótlás-korcsoport (ifjúsági, kadett vagy serdülő)

1

 

4. Ha csak egy utánpótlás-korcsoport van

2,5


III.    A világversenyek ciklusaihoz kapcsolódó szorzók

 

 

A. Világversenyek ciklusa

B. Olimpia, Paralimpia IWGA Világjátékok

C. Világbajnokság

D. Európa-bajnokság

 

1.

4 éves ciklus

9

5

4

 

2.

3 éves ciklus

4

3

 

3.

2 éves ciklus

3

2

 

4.

Évenkénti

2

1


IV.1.    Egyéni sportágak versenyszámainak szorzói

 

A.

B.

 

1. Egyéni (egyes)

1,0

 

2. Páros

0,75×2

 

3. Csapat

0,5× létszám


IV.2.    Csapatjáték sportágak szorzói

 

A.

B.

 

Csapat

0,5 × egyszerre pályán lévő játékosok száma
+ 0,2 × versenyre nevezhető tartalékok száma


V.    Az eseményen részt vevő országok száma szerinti szorzó (ha kvalifikációs jellegű versenyről van szó, a részt vevő országok számán a kvalifikáción elindult nemzetek száma értendő):
V.1.    olimpiai, paralimpiai körülmények között megrendezett olimpiai, paralimpiai és IWGA Világjátékokra előírt körülmények között megrendezett világjátékokon szereplő versenyszámok esetén 1,0;
V.2.    olimpiai sportágak nem olimpiai versenyszámai, illetve nem olimpiai és nem IWGA Világjátékok körülményei között megrendezett olimpiai és IWGA Világjátékok versenyszámai esetén a táblázat alapján:

 

A.

B.

 

Világbajnokság

Európa-bajnokság

 

1. 0–24 ország

0

0–14 ország

0

 

2. 25–49 ország

0,35

15–25 ország

0,35

 

3. 50–74 ország

0,7

26–40 ország

0,7

 

4. 74 ország felett

1,0

40 ország felett

1,0


VI.    Az eredmények szorzói az eredmény elérését követő években

 

 

A. 1. év

B. 2. év

C. 3. év

D. 4. év

 

1. Olimpia, paralimpia, IWGA Világjátékok, felnőtt VB, EB

1

0,8

0,6

0,4

 

2. Utánpótlás VB, EB

1

0,5

0

0


VII.    Olimpiai, paralimpiai és IWGA Világjátékok, továbbá olimpiai sportágak nem olimpiai versenyszámai, valamint nem olimpiai és nem IWGA Világjátékok körülményei között megrendezett olimpiai és IWGA Világjátékok versenyszámainak a szorzói

 

A. Olimpiai, paralimpiai, IWGA Világjátékokon szereplő versenyszámok

B. Olimpiai sportágak nem olimpiai versenyszámai, valamint nem olimpiai és nem IWGA Világjátékok körülményei között megrendezett olimpiai és IWGA Világjátékok versenyszámai

 

1

0,5

1

A rendeletet a 35/2017. (XII. 19.) EMMI rendelet 20. §-a hatályon kívül helyezte 2017. december 20. napjával.

2

A 12. § (6) bekezdését a 7/2013. (I. 23.) EMMI rendelet 2. §-a iktatta be.

3

Az 57. §-t megelőző alcím a 28/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 57. § a 28/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 59. § (4) bekezdés d) pontját a 28/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 68. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdés alapján hatályát vesztette, újonnan a 7/2013. (I. 23.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

7

A hatálybalépés időpontja 2013. január 24.

8

Az 1. melléklet a 28/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.