• Tartalom

3086/2013. (III. 27.) AB határozat

Budaörs Város Önkormányzata építményadóról szóló 11/1991. (VII. 26.) ÖKT. számú rendelete 6. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapításáról, valamint a Pest Megyei Bíróság 2.K.27.525/2010/18. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

2013.03.27.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Budaörs Város Önkormányzata által az építményadóról alkotott 11/1991. (VII. 26.) ÖKT. számú rendelet 6. § (6) bekezdésének 2003. január 1-je és 2011. január 1-je között hatályos rendelkezése alkotmányellenes volt.
2. Az Alkotmánybíróság a Pest Megyei Bíróság 2.K.27.525/2010/18. számú ítéletét megsemmisíti.
I n d o k o l á s
I.
[1]    Budaörs város önkormányzati adóhatósága építményadó ellenőrzése során adóhiányt állapított meg, és XVIII-1077-3/2010. számú határozatában a 2005–2009. évekre vonatkozóan összesen 236 250 Ft adóhiány, 70 875 Ft adóbírság és 79 100 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte az indítványozót.
[2]    Az adóhatóság az adóhiány megállapítása során hivatkozott a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 6. § e) és d) pontjában foglaltakra, a Htv. 13. §-ára, valamint a Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által az építményadóról alkotott 11/1991. (VII. 26.) ÖKT. sz. rendelet (a továbbiakban: ÖKTr.) 6. § (6) bekezdésében foglaltakra, mely szerint 2003. január 1-jétől mentes az építményadó alól a magánszemély tulajdonában levő olyan építmény 150 m2-nyi hasznos alapterülete, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel van nyilvántartva, ha az a magánszemélynek az év első napján állandó lakcímeként van bejelentve. Az adómentesség az adóellenőrzés alá vont időszakban hatályos jogszabály szerint csak az állandó lakcímként bejelentett ingatlanra volt érvényesíthető.
[3]    A határozat ellen a panaszos fellebbezett. A II. fokú adóhatóság 40-5441/2/2010. számú határozatában a I. fokú határozatnak a késedelmi pótlékra vonatkozó rendelkezését megsemmisítette és e tekintetben az I. fokú hatóságot új eljárásra utasította, egyebekben az I. fokú határozatot helyben hagyta.
[4]    A II. fokú határozattal szemben az indítványozó keresetet nyújtott be a Pest Megyei Bírósághoz. A panaszos a közigazgatási perben az Alkotmánybíróság 55/2008. (IV. 24.) AB határozatára hivatkozva kérte, hogy a bíró az eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezze az Alkotmánybíróság előtt az ÖKTr. 6. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását. A bíróság a kérelmének nem adott helyt és 2.K.27.525/2010/18. számú ítéletében a keresetet elutasította.
[5]    A panaszos – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: régi Abtv.) 48. §-a – alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be az ítélet ellen.
[6]    Az Alkotmánybíróságnak a 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 73. §-a alapján kibocsátott végzésére válaszolva a panaszos az vitatott szabályozás alaptörvény-ellenességére hivatkozással fenntartotta.
[7]    A panaszában az indítványozó az ÖKTr. 6. § (6) bekezdésének alkotmányosságát vitatja. Álláspontja szerint a rendeletnek az a szabálya mely szerint az adómentesség csak akkor illeti meg a lakás tulajdonosát, ha a lakást állandó lakcímeként jelentette be, sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, mert alkotmányos indok nélkül tesz különbséget az azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok között. Indokolását az 55/2008. (IV. 24.) AB határozatban kifejtettekre alapozza. Hivatkozik még az indítványozó az Alaptörvény XXVII. cikk (1) bekezdésében szabályozott alapvető joga sérelmére is.
II.
[8]    Az alkotmányjogi panaszban felhívott jogszabályi rendelkezések:
[9]    1. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései:
XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
XXVII. cikk (1) Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.”
[10]    2. Az ÖKTr. vitatott rendelkezése:
[11]    Az indítványozó által támadott rendelkezést az ÖKTr.-t módosító 38/2002. (XII. 13.) ÖKT számú rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be – 2003. január 1-jétől – az ÖKTr. 6. § (6) bekezdésébe, a következő szöveggel:
[Mentes az adó alól: ]
„A magánszemély tulajdonában lévő, egy olyan építmény 150m2 hasznos alapterülete, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, abban az esetben, ha a magánszemélynek az év első napján állandó lakcímeként van bejelentve.”
[12]    Ezt a rendelkezést 2009. január 1-jei hatállyal a következőképpen módosította az 52/2008. (XII. 22.) ÖKT számú rendelet:
[Mentes az adó alól:]
„(6) Az a lakás, amelynek hasznos alapterülete a 150m2-t nem haladja meg, a tulajdonos vagy a vagyoni értékű jog jogosítottja magánszemély (a későbbiekben a tulajdonos és a vagyoni értékű jog jogosítottja együtt: tulajdonos) és az év első napján a tulajdonos bejelentett lakóhelye. Amennyiben a lakás hasznos alapterülete a 150m2-t meghaladja , az adó alapja a 150m2 feletti terület.”
[13]    Az ÖKTr. módosításáról szóló 42/2010. (XII. 17.) ÖKT számú rendelet 1. §-a módosította az ÖKTr. egész 6. §-át. Ennek alapján a lakásokra irányadó adómentességet 2011. január 1-jei hatállyal az ÖKTr. 6. § (1) bekezdése szabályozza a következőképpen:
6. § (1) A vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze kivételével mentes az építményadó alól:
a) egy, az ingatlan-nyilvántartásban lakás megnevezéssel nyilvántartott építmény 150 m2 hasznos alapterülete és – a gépjármű-tárolásra szolgáló építmény kivételével – e lakáshoz tartozó egyéb építmény(ek) összesen 150 m2 hasznos alapterülete.”
[14]    Megállapítható, hogy az ÖKTr. 2011. január 1-jétől hatályos szövege az indítványozó által vitatott rendelkezést már nem tartalmazza. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében szabályozott panasz a bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányul, így az Abtv. e rendelkezése, valamint 41. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály alkotmányosságát akkor is érdemben bírálja el, ha az már nem hatályos.
III.
[15]    1. Tekintettel arra, hogy a panasz önkormányzati rendelet felülvizsgálatára irányul – tekintettel az Abtv. 37. § (1) bekezdésére – elsőként azt kell vizsgálni, hogy az Alkotmánybíróságnak van-e hatásköre az indítvány elbírálására. Az Abtv. 37. § (1) bekezdése szerint „[a]z Alkotmánybíróság a 24–26. §-ban meghatározott hatáskörében az önkormányzati rendelet Alaptörvénnyel való összhangját akkor vizsgálja, ha a vizsgálat tárgya az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálata nélkül, kizárólag az Alaptörvénnyel való összhang megállapítása.”
[16]    Az indítvány az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében szabályozott jogegyenlőség sérelmére hivatkozva támadja az ÖKTr. vitatott szabályát, azaz a helyi adót megállapító rendelet olyan alaptörvény-ellenességét állítja, amely a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény közbejötte nélkül, önmagában az Alaptörvény alapján vizsgálható, tehát az Alkotmánybíróság rendelkezik hatáskörrel a panasz elbírálására.
[17]    2. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány elbírálása során előkérdésként kellett vizsgálnia azt is, hogy a panasz megfelel-e az Abtv. által az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott követelményeknek.
[18]    A csatolt iratok alapján megállapítható, hogy a panaszt törvényes határidőn belül nyújtották be. Az ítéletet 2011. szeptember 26-án kézbesítették, a panasz – 60 napon belül – 2011. november 9-én érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 73. § (1) bekezdése alapján kibocsátott végzése alapján a panaszt az Abtv. rendelkezéseinek megfelelően kiegészítő beadvány március 14-én érkezett az Alkotmánybírósághoz. Tekintettel arra, hogy a panasz hiányos volt, az Alkotmánybíróság főtitkára hiánypótlásra hívta fel az indítványozót. A felhívást 2012. április 27-én kézbesítették, a hiánypótlást tartalmazó beadvány 2012. május 15-én érkezett az Alkotmánybírósághoz. Megállapítható tehát, hogy az indítványozó az előírt határidőket megtartotta.
[19]    Az indítványozót az eljárásban ügyvéd képviseli.
[20]    Az indítvány tartalmát tekintve megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményeknek.
[21]    A panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. A rá nézve hátrányos közigazgatási határozat ellen fellebbezett, majd a II. fokú közigazgatási határozatot bíróság előtt támadta meg. A Pp. 340. § (1) bekezdése alapján a bírói ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. A Pp.-nek az ítélet meghozatalakor hatályos 340/A. § (1) bekezdése alapján az ítélet felülvizsgálati kérelemmel megtámadható volt. A panaszos jogsérelme azonban – a bírói eljárásban alkotmányellenes jogszabály alkalmazása – azaz olyan ok miatt következett be, amely a bíróság által nem orvosolható. Így a felülvizsgálati kérelem ebben az ügyben nem tekinthető a jogsérelem orvoslására alkalmas jogorvoslatnak.
[22]    Tekintettel arra, hogy a panasszal támadott jogerős bírói ítélet helyben hagyta a panaszos számára jogerős közigazgatási határozatban megállapított adófizetési kötelezettséget, az érintettsége az ügyben nem vitatható.
[23]    A panasz megfelel az Abtv. 29. §-ában foglalt követelményeknek is, mert a panaszban vitatott jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenessége a bírói döntést érdemben befolyásolta.
[24]    Mindezek alapján megállapítható, hogy a panasz érdemi elbírálásának az Abtv.-ben szabályozott feltételei fennállnak.
IV.
[25]    1. A helyi önkormányzatok adó-megállapítási joga az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontján alapul. Az Alaptörvény e rendelkezése a képviselő-testület alkotmányi védelemben részesített hatásköreként határozza meg azt, hogy a képviselő-testület a helyi közügyek körében a törvény keretei között dönt a helyi adók fajtáiról és mértékéről.
[26]    A helyi önkormányzat adó-megállapítási jogának kereteit a Hatv. szabályozza.
[27]    A képviselő-testületet megillető adó-megállapítási jog és e tárgyban rendeletalkotási jogkörének terjedelmét a Hatv. 6. §-a állapítja meg. A Hatv. e szabályai alapján a helyi önkormányzat széleskörű döntési szabadsággal rendelkezik a helyi adók szabályozása során. A Hatv. keretei között szabadon dönt arról, hogy vezet-e be adót, ha igen, akkor a helyi adók melyikét vezeti be, meghatározhatja a helyi adó bevezetésének időpontját és időtartamát, a helyi adózás részletes szabályait. A 6. § c) pontja arra hatalmazza fel az önkormányzatot, hogy a helyi sajátosságok, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek, az adóalanyok teherbíró-képességének figyelembevételével állapítsa meg az adómaximumon belül az adó mértékét. A helyi önkormányzat adó-megállapítási jogának egyik részjogosítványa az adómentességek és adókedvezmények megállapításának a joga. A Hatv. 6. § d) pontja felhatalmazza az önkormányzatot arra is, hogy a törvény második részében meghatározott mentességeket, kedvezményeket további mentességekkel, illetőleg kedvezményekkel bővítse. A törvény e szabályozásával lehetőséget kíván adni a helyi önkormányzatoknak a helyi adópolitika kialakítására. A helyi adópolitika kialakítása jogalkotói mérlegelés kérdése, s e mérlegelés során a helyi önkormányzat érvényre juttathat gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket, azonban ezt a mérlegelési jogköre gyakorlása során nem kerülhet ellentétbe az Alaptörvény rendelkezéseivel.
[28]    2. Az Alkotmánybíróságnak a panasz alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ÖKTr. 2003. január 1-je és 2011. január 1-je között hatályos 6. § (6) bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint az adómentesség csak az állandó lakcímként bejelentett ingatlanra volt érvényesíthető, tartalmaz-e az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését sértő megkülönböztetést. Helytállóak-e e tárgyban az indítványozónak az 55/2008. (IV. 24.) AB határozatban az Alkotmány 70/A. § alapján megfogalmazott alkotmánybírósági álláspontra hivatkozással kifejtett érvei?
[29]    Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánynak ez az általános jogegyenlőségi követelménye arra vonatkozik, hogy az állam, mint közhatalom a jogok és kötelezettségek elosztása során köteles egyenlőkként – egyenlő méltóságú személyként – kezelni a jogalanyokat, a jogalkotás során a jogalkotónak mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal kell értékelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140. stb.]
[30]    Az Alkotmánybíróság 42/2012. (XII. 20.) AB határozatában már vizsgálta, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének értelmezése során irányadónak tekinthetők-e az Alkotmány 70/A. §-ának értelmezése során kimunkált megállapítások.
[31]    E határozatában kifejtette:
„Az Alaptörvény XV. cikke egyaránt tartalmazza az általános egyenlőségi szabályt [(1) bekezdés], és az alapjogok egyenlőségét, illetve a diszkrimináció tilalmát [(2) bekezdés]. Az általános egyenlőségi szabály az Alkotmányban kifejezetten nem szerepelt; az Alkotmánybíróság gyakorlata ezért ezt az alkotmányos demokráciában elengedhetetlen szabályt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése és az Alkotmány 54. § (1) bekezdése együttes értelmezéséből vezette le [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73.]. Az Alkotmánybíróság érvelése szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltóság joga – mint a 70/A. § (1) bekezdésben említett alapvető jogok legalapvetőbbike – szükségképpen magában foglalja az egyenlően kezelés követelményét a jogrendszer minden normájával szemben.
Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével tartalmilag azonos rendelkezés; az Alaptörvény továbbá tartalmazza az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével az emberi méltóságot tekintve egyező II. cikket. E kettő összekapcsolása továbbra is elfogadható, amennyiben az általános egyenlőség követelménye a minden embert megillető méltóságból következik; erre azonban nincs minden esetben szükség, mert az Alaptörvény külön szabályban rögzíti a törvény előtti egyenlőséget. Ezzel együtt a törvény előtti egyenlőség lényegi tartalma változatlanul – az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatával egyezően – az emberek egyenlő méltósága. Az Alaptörvény emberi méltóság klauzulája ugyanis kizárja a törvény előtti egyenlőség eltérő értelmezését, egyben továbbra is meghatározza tartalmát.
Az Alaptörvény alapján tehát az összefüggés az emberi méltóság (Alaptörvény II. cikk) és az egyenlőség (Alaptörvény XV. cikk) között továbbra is fennmaradt, annak ellenére, hogy az Alkotmányból hiányzó és az Alkotmánybíróság idézett gyakorlatában kialakított általános egyenlőségi szabály most kifejezetten szerepel az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében.
Az általános egyenlőségi szabály így az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésére alapozható. Ez dogmatikai egyszerűsítés, miközben – a fentiek szerint – a szükségszerű kapcsolat az egyenlő méltóság (Alaptörvény I. cikk és II. cikk) és a törvény előtti tartalmi egyenlőség között változatlanul fennáll, mert az egyenlőség végső alapja az egyenlő méltóság.
Ezért az általános egyenlőségi szabály alkalmazásának dogmatikájában – pl. a csoportképzés vizsgálatában – a mondottak szerint változtatás nem indokolt, az Alkotmánybíróság gyakorlata továbbra is irányadó.” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22]–[26]}
[32]    3. Az ÖKTr.-nek a jelen eljárásban vizsgált rendelkezése nem valamely alapjog, hanem alapjognak nem tekinthető adómentesség tekintetében – az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése szerinti „egyéb helyzet” – a tulajdonos bejelentett lakcíme szerint tesz különbséget az adóalanyok között.
[33]    Az Alkotmánybíróság kezdetektől követett gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs a tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.].
[34]    Az Alkotmánybíróságnak így az alkotmányossági vizsgálat során két kérdésben kellett állást foglalnia. Vizsgálnia kellett, hogy az építményadó szempontjából azonos vagy eltérő szabályozási körbe tartozónak tekintendők-e azok az ingatlantulajdonosok, akik lakcímükként jelentették be az adóval érintett lakást, illetőleg akiknek nem állandó lakcímük az adófizetési kötelezettséggel terhelt ingatlan. Ha az építményadó alanyai a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartoznak, vizsgálandó kérdés volt az is, hogy az adómentesség szabályozása során a jogalkotó egyenlő méltóságú személyként kezelte-e az építményadó alanyait, az adóalanyok között tett megkülönböztetés nem önkényes-e.
[35]    Az Alkotmánybíróság – az indítványozó által is felhívott – 55/2008. (IV. 24.) AB határozatában (ABH 2008, 525.; a továbbiakban: Abh.) egységesítette korábbi gyakorlatát és elvi álláspontot alakított ki e kérdésekkel kapcsolatosan.
[36]    Az Abh. indokolásában elvi éllel szögezte le az Alkotmánybíróság, hogy az építményadó-kötelezettség megállapítása szempontjából az adóköteles ingatlanok tulajdonosai azonos csoportba tartozóknak – homogén csoportnak – tekinthetők, függetlenül attól, hogy ingatlanuk állandó lakóhelyüknek minősül-e vagy sem. Az építményadó, mint vagyoni adó esetében az adókötelezettségnek minden adóalany vonatkozásában ugyanaz az alapja, az ingatlantulajdon. Az adókötelezettség tehát az érintett tulajdonosok, mint adóalanyok tekintetében lakcímtől teljesen független törvényi okból keletkezik. Az állandó és nem állandó lakosok tulajdonosi minősége között jogi szempontból nincs különbség, ezért az a tény, hogy az építményadó alanya az adó tárgyát képező ingatlant állandó lakcímeként jelenti-e be, az adóalanyiság szempontjából nem releváns, a tulajdonosok csoportján belül az építményadó szempontjából nem önálló csoportképző tényező. (ABH 2008, 525, 535.)
[37]    Az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett ezen álláspontja a jelen ügyben is irányadó. Az építményadó szabályozása szempontjából az adó tárgyát képező ingatlanok tulajdonosai tekinthetők homogén, azonos szabályozási körbe tartozó csoportnak. Ezért az alkotmányossági vizsgálat ki kellett, hogy terjedjen a megkülönböztetés indokainak vizsgálatára is. Az Abh. indokolásában az Alkotmánybíróság kimondta: esetről esetre vizsgálja, hogy a támadott megkülönböztetésnek van-e a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű és alkotmányosan elfogadható indoka. Az Abh. előkészítése során az esetről-esetre való mérlegelés elvének oly módon tett eleget, hogy megkereste a vitatott önkormányzati rendeletet elfogadó önkormányzat polgármesterét annak megismerése érdekében, hogy van-e a támadott rendelkezés által preferált adóalanyok körének olyan ismérve, amely indokolttá teheti, hogy az önkormányzat számukra adómentességet biztosítson. (ABH 2008, 525, 536–537.)
[38]    Az Alkotmánybíróság ebben az ügyben mellőzte az önkormányzat polgármesterének megkeresését, mert Budaörs Város Önkormányzatának honlapján (www.budaors.hu) megtalálható a képviselő-testület 2010. december 15-i rendkívüli ülésére készített polgármesteri előterjesztés, amelyben a diszkrimináció megszüntetése érdekében az ÖKTr. 6. §-ának módosítására tett javaslatát a polgármester az Abh-ban foglalt érvelésre alapozva indokolta meg.
[39]    Ezért az Alkotmánybíróság a panaszban támadott rendelkezés alkotmányosságának megítélésével összefüggésben is irányadónak tartja az Abh.-ban tett megállapításokat: „[…] az állandó lakosok csoportjának a nem állandó lakosok csoportjához képest nincsenek olyan speciális jellemzői, amelyek a konkrét esetben a két csoport közötti különbségtételt a vagyoni típusú adónak minősülő építményadó szempontjából alkotmányosan indokolttá tehetnék. Az építményadó alanyai körében tett megkülönböztetés azt eredményezi, hogy a képviselő-testület az építménytulajdonosok önkényes módon meghatározott körére terheli a település fejlődése, fejlesztése okán bevezetett adó megfizetését. Nincs olyan indok, amely alapján az […] alkalmazott megkülönböztetés alkotmányosan megalapozott lenne.” (ABH 2008, 525, 537–538.)
[40]    Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság – az Abh.-ban foglaltakkal azonos módon – úgy ítélte meg, hogy az ÖKTr. 6. § (6) bekezdésének 2003. január 1-je és 2011. január 1-je között hatályos rendelkezése sérti az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésébe foglalt jogegyenlőség követelményét, mivel az adóalanyok teherbíró képességével, a vagyon értékével össze nem függő szempont, a bejelentett lakcím szerint alkotmányos indok nélkül diszkriminál az építményadó alanyai között.
[41]    Az ÖKTr. 6. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenes, azonban az alaptörvény-ellenesség megállapítása ebben az ügyben nem vezethet a megtámadott jogszabályi rendelkezés megsemmisítéséhez, mivel az már nem hatályos. Az Abtv. 45. § (2) illetőleg (4) bekezdése az alkotmányellenes jogszabály, vagy jogszabályi rendelkezés megsemmisítéséhez fűzi jogkövetkezményként az alkalmazási tilalmat, így a jelen ügyben alkalmazási tilalom kimondásának sincs helye.
[42]    Viszont az Abtv. 28. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy az Alkotmánybíróság a 26. § alapján kezdeményezett eljárásban a bírói döntés alkotmányosságát is vizsgálja.
[43]    Tekintettel arra, hogy a bírói döntés alkotmányosságnak vizsgálatára az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a hatalmazza fel az Alkotmánybíróságot. 2012. január1-je előtt az Alkotmánybíróság nem rendelkezett hatáskörrel bírói döntések alkotmány-ellenességének megállapítására. Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett azt is, hogy az Abtv. 28. § (2) bekezdése alkalmazható-e a 2012. január 1-jét megelőzően a régi Abtv. 48. §-a alapján benyújtott panasz alapján indult eljárásban. Az Abtv. 73. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Abtv. 71–72. §-ban nem szabályozott azon ügyekben, amelyek az Abtv. hatályba lépésekor folyamatban voltak – ilyen ügynek minősülnek az alkotmányjogi panasz alapján indult ügyek – „az Alkotmánybíróság eljárását e törvény rendelkezései szerint le kell folytatni, ha az ügy az Alaptörvény rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálható, és az indítványozó indítványozási jogosultsága e törvény rendelkezései alapján fennáll”. Az Abtv. e rendelkezése alapján a folyamatban lévő ügyekben az Abtv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a 28. § (2) bekezdés alkalmazásának nincs törvényi akadálya és vizsgálta a bírói döntés alkotmányosságát. Az Abtv. 73. § (1) bekezdésének értelmezése során hasonló álláspontot foglalt el az Alkotmánybíróság a 3112/2012. (VII. 26.) AB végzésében (Indokolás [8]–[10]).
[44]    Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pest Megyei Bíróság 2.K.27.525/2010/18. számú ítéletében az Alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabályt alkalmazott, és ezáltal az indítványozónak az egyenlő méltóságú személyként való kezeléshez való joga sérült, az Alkotmánybíróság a jogerős bírói ítéletet megsemmisítette.
[45]    Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XV. cikk (1)–(2) bekezdése alapján a támadott szabály alaptörvény-ellenességét megállapította, a panaszban foglalt további alkotmányossági kifogások megalapozottságát nem vizsgálta.
Budapest, 2013. március 18.

Dr. Holló András s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

előadó alkotmánybíró

 

 

Dr. Balsai István s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kiss László s. k.,

Dr. Kovács Péter s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1549/2012.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére