• Tartalom
Oldalmenü

4/2013. (II. 27.) BM rendelet

Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított „TÚR” határjelről készült Jegyzőkönyv jóváhagyásáról

2015.06.18.

Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 16. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított „TÚR” határjelről készült Jegyzőkönyvet (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) e rendelettel jóváhagyom.

(2) A Jegyzőkönyv hiteles magyar nyelvű szövegét az 1. melléklet tartalmazza.

2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. melléklet a Jegyzőkönyv VIII. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba.

(3) A Jegyzőkönyv, valamint az 1. melléklet hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg.

1. melléklet a 4/2013. (II. 27.) BM rendelethez1

Jegyzőkönyv Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított „TÚR” határjelről
Magyarország és Románia határszakaszának képviselői, a Magyar–Ukrán Határbizottság, valamint a Román–Ukrán Vegyes Határbizottság (a továbbiakban: a Felek) Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított „TÚR” elnevezésű határjelről az alábbiakat rögzítik:
I. Cikk
A „TÚR” határjel három vasbetonoszlopból áll, melyek közül az egyik Magyarország területén, a másik Románia területén, a harmadik Ukrajna területén helyezkedik el. Az államhatárok találkozási pontja az Öreg-Túr-folyó kiszáradt medre középvonalának és a Túr-folyó középvonalának metszéspontja.
Az államhatárok találkozási pontjának 2007. évben meghatározott földrajzi és derékszögű koordinátái:

S–42 rendszerben:

 

Szélesség = 47° 57’ 15,9176"

Hosszúság = 22° 53’ 52,4597"

X = 5 315 197,10 m

Y = 4 641 756,30 m

WGS–84 rendszerben:

 

Szélesség = 47° 57’ 14,8536"

Hosszúság = 22° 53’ 46,5360"

Budapesti Sztereografikus Vetületi rendszerben:

X = – 59 077,02 m

Y = – 287 415,09 m

Egységes Országos Vetületi rendszerben (EOV):

X = 297 127,18 m

Y = 937 369,77 m

A határjel mindegyik oszlopa egy hegyesszögű négyoldalú csonkagúlát alkot. Az oszlopok vasbeton hasáb-talapzatokon vannak felállítva, az államhatárok találkozási pontja irányába mutató csúcsosított végekkel, a talapzatok pedig vasbetonalapra vannak erősítve. A vasbetonalapban az oszlop központja alatt keresztvéséses csempelap van elhelyezve. Minden oszlop talapzatán egy félhenger alakú átmenő nyílás található, mely a talapzaton elhelyezett fém-csapszegek segítségével az államhatárok találkozási pontjára való rálátást szolgálja. Az oszlopok vasbetonalaptól mért magassága 1,97 méter.
II. Cikk
A Magyarország területén lévő határoszlopot a Túr határfolyó jobb oldali partján, a védtöltés lábától 8,0 méterre, az államhatárok találkozási pontjától nyugatra 60,0 méterre és az időszakosan száraz Öreg-Túr-folyó régi medre és e medren áthaladó töltés középvonalának metszéspontjában található magyar–ukrán államhatár 1. számú határjelének központjától délkeletre 30,3 méterre állították fel.
Ezen oszlop Magyarország mélysége felé tájolt oldalán Magyarország címere, a „MAGYARORSZÁG” és a „TÚR” felirat, az oszlopnak a szomszédos államok felé tájolt túloldalán a „MAGYARORSZÁG” és a „TÚR” felirat található. A jelzések és feliratok elhelyezkedését az 1. és 2. számú melléklet tartalmazza.
A magyar oszlop földrajzi és derékszögű koordinátái (a Balti magasság az oszlop csúcsára vonatkozik):

S–42 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 15,5775"

Hosszúság = 22° 53’ 49,6140"

 

X = 5 315 185,14 m

Y = 4 641 697,52 m

H(Balti)= 122,69 m

WGS–84 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 14,5135"

Hosszúság = 22° 53’ 43,6894"

H(ellips)= 161,55 m

X = 3 942 457,93 m

Y = 1 664 992,06 m

Z = 4 713 574,70 m

Budapesti Sztereografikus Vetületi rendszerben:

X = – 59 063,60 m

Y = – 287 356,63 m

H(Balti)= 122,69 m

Egységes Országos Vetületi rendszerben (EOV):

X = 297 113,78 m

Y = 937 311,29 m

H(Balti)= 122,69 m

Irányszög a „TÚR” határjel magyar oszlopáról az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel román oszlopára: 101° 32’ 06",
a „TÚR” határjel ukrán oszlopára: 55° 23’ 40",
a magyar–román államhatárt jelölő PP9-es számú magyar sokszögpontra: 151° 49’ 54",
a magyar–ukrán államhatárt jelölő 1. számú határjel központjára: 332° 16’ 39".
Távolság a „TÚR” határjel magyar oszlopától az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel román oszlopáig: 86,4 méter,
a „TÚR” határjel ukrán oszlopáig: 86,4 méter,
a magyar–román államhatárt jelölő PP9-es számú magyar sokszögpontig: 117,3 méter,
a magyar–ukrán államhatárt jelölő 1. számú határjel központjáig: 30,3 méter.
III. Cikk
A Románia területén lévő határoszlopot a Túr-határfolyó bal oldali szakadékos nyílt partján, az államhatárok találkozási pontjától délkeletre 39,1 méter távolságra állították fel. Ezen oszlop Románia mélysége felé tájolt oldalán Románia címere, a „ROMÂNIA” és a „TUR” felirat, az oszlopnak a szomszédos államok felé tájolt túloldalán „ROMÂNIA” és a „TUR” felirat található. A jelzések és feliratok elhelyezkedését az 1. és 2. számú melléklet tartalmazza.
A román oszlop földrajzi és derékszögű koordinátái (a Balti magasság az oszlop csúcsára vonatkozik):

S–42 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 14,9508"

Hosszúság = 22° 53’ 53,6721"

 

X = 5 315 167,86 m

Y = 4 641 782,19 m

H(Balti) = 122,79 m

WGS–84 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 13,8868"

Hosszúság = 22° 53’ 47,7481"

H(ellips) = 161,66 m

X = 3 942 438,48 m

Y = 1 665 075,26 m

Z = 4 713 561,81 m

Budapesti Sztereografikus Vetületi rendszerben:

X = – 59 048,43 m

Y = – 287 441,71 m

H(Balti) = 122,79 m

Egységes Országos Vetületi rendszerben (EOV):

X = 297 098,59 m

Y = 937 396,36 m

H(Balti) = 122,79 m

Irányszög a „TÚR” határjel román oszlopáról az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel magyar oszlopára: 281° 32’ 06",
a „TÚR” határjel ukrán oszlopára: 348° 29’ 46",
a magyar–román államhatárt jelölő PP6-os számú román sokszögpontra: 176° 09’ 33",
a román–ukrán államhatárt jelölő 1-es számú román határoszlopra: 89° 57’ 08".
Távolság a „TÚR” határjel román oszlopától az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel magyar oszlopáig: 86,4 méter,
a „TÚR” határjel ukrán oszlopáig: 67,7 méter,
a magyar–román államhatárt jelölő PP6-os számú román sokszögpontig: 98,4 méter,
a román–ukrán államhatárt jelölő 1-es számú román határoszlopig: 48,1 méter.
IV. Cikk
Az Ukrajna területén lévő határoszlopot a Túr-határfolyó jobb oldali meredek, fás, bokros partján, az államhatárok találkozási pontjától északkeletre 39,1 méter távolságra és az időszakosan száraz Öreg-Túr-folyó régi medre és e medren áthaladó töltés középvonalának metszéspontjában található magyar–ukrán államhatár 1. számú határjelének központjától északkeletre 88,1 méter távolságra állították fel.
Ezen oszlop Ukrajna mélysége felé tájolt oldalán Ukrajna címere, az „УКРАÏНА” és a „ТУР” felirat, az oszlopnak a szomszédos államok felé tájolt túloldalán az „УКРАÏНА” és a „ТУР” felirat található. A jelzések és feliratok elhelyezkedését az 1. és 2. számú melléklet tartalmazza.
Az ukrán oszlop földrajzi és derékszögű koordinátái (a Balti magasság az oszlop csúcsára vonatkozik):

S–42 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 17,1096"

Hosszúság = 22° 53’ 53,1001"

 

X = 5 315 234,24 m

Y = 4 641 768,68 m

H(Balti)= 123,00 m

WGS–84 rendszerben:

 

 

Szélesség = 47° 57’ 16,0457"

Hosszúság = 22° 53’ 47,1765"

H(ellips)= 161,87 m

X = 3 942 397,61 m

Y = 1 665 045,11 m

Z = 4 713 606,63 m

Budapesti Sztereografikus Vetületi rendszerben:

X = – 59 114,47 m

Y = – 287 426,54 m

H(Balti)= 123,00 m

Egységes Országos Vetületi rendszerben (EOV):

X = 297 164,61 m

Y = 937 381,23 m

H(Balti)= 123,00 m

Irányszög a „TÚR” határjel ukrán oszlopáról az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel magyar oszlopára: 235° 23’ 40",
a „TÚR” határjel román oszlopára: 168° 29’ 46",
a magyar–ukrán államhatárt jelölő 1. számú határjel központjára: 255° 22’ 32",
a román–ukrán államhatárt jelölő 1. számú ukrán határoszlopra: 124° 37’ 42".
Távolság a „TÚR” határjel ukrán oszlopától az S–42 rendszerben
a „TÚR” határjel magyar oszlopáig: 86,4 méter,
a „TÚR” határjel román oszlopáig: 67,7 méter,
a magyar–ukrán államhatárt jelölő 1. számú határjel központjáig: 88,1 méter,
a román–ukrán államhatárt jelölő 1. számú ukrán határoszlopig: 57,3 méter.
V. Cikk
A „TÚR” határjel derékszögű koordinátái meghatározásának alapjául az érintett államok állami geodéziai alaphálózatainak azon pontjai szolgáltak, melyek rendelkeztek a Kraszovszkij-ellipszoid 1942. évi Gauss-Krüger vetületi koordinátákkal (hatfokos zóna), a Bessel-ellipszoid alapú Budapesti Sztereografikus vetületi koordinátákkal, a WGS84 (ETRS89) alapfelületű koordinátákkal és a Magyarországon használatos EOV koordinátákkal.
A „TÚR” határjel oszlopainak tengerszint feletti magassági adatait GPS módszerrel határozták meg a Balti tengerszinti felülethez (a Kronstadt-i öbölben elhelyezett vízmérce nullszint-jéhez) viszonyított magassági értékekkel rendelkező alappontok segítségével.
Az államhatárok a találkozási ponttól az alábbiak szerint haladnak:
Magyarország és Ukrajna között a határvonal először a Túr-határfolyóban, majd az időszakosan száraz, Öreg-Túr-folyó régi medrének közepén, általában északnyugati irányban halad a magyar–ukrán államhatáron felállított 1. számú határjelig;
Magyarország és Románia között a határvonal a Túr-határfolyó közepén először délnyugati, majd déli, délkeleti irányban halad;
Románia és Ukrajna között a határvonal a Túr-határfolyó közepén keleti irányban halad a román–ukrán államhatár 1. számú határjele irányában.
VI. Cikk
A „TÚR” határjel és az államhatárok terepi helyzetét a 3. számú mellékletként csatolt ~1:1000 méretarányú vázlat tartalmazza.
VII. Cikk
A „TÚR” határjel ellenőrzése és karbantartása a Felek államai közötti, az államhatárra vonatkozó kétoldalú megállapodásoknak megfelelően történik, mindhárom fél részvételével.
VIII. Cikk
Jelen Jegyzőkönyv azon utolsó értesítés kézhezvételétől számított 30 nap elteltével lép hatályba, amelyben a Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást a hatálybalépéshez szükséges belső jogi eljárások befejeződéséről. Ezzel egyidejűleg a Magyar Köztársaság, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniója és a Román Népi Köztársaság államhatára találkozási pontja körzetének, Moszkvában, 1949. július 30-án aláírt leíró Jegyzőkönyve és mellékletei, valamint a Magyar Köztársaság, Románia és Ukrajna államhatárainak találkozási pontjának megjelölésére felállított „TÚR” határjel karbantartásáról és felméréséről Nyírbátorban, 2000. november 20. napján létrejött Jegyzőkönyv hatályát veszti.
Kelt Budapesten, 2012. október 17. napján, három eredeti példányban, magyar, román és ukrán nyelven, mindhárom nyelvű szöveg egyaránt hiteles.
(Aláírások)
1

Az 1. melléklet a 2. § (2) bekezdése alapján a Jegyzőkönyv VIII. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. A 26/2015. (VIII. 7.) KKM közlemény alalpján a hatálybalépés időpontja 2015. június 18.