• Tartalom
Oldalmenü

526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet

a Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

2020.03.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Hankook Tire Magyarország Kft. által megvalósításra kerülő Rácalmás város közigazgatási területén lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 053/9 helyrajzi számú földrészleten, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken, gumiabroncs gyár létesítését eredményező beruházással függenek össze.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3)1

(4)2 A Kormány az (1) bekezdés szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Fejér Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki.

2. §3

3. § Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

4. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5. §4 E rendeletnek a Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 176/2014. (VII. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor5 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. §6 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor7 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség a Módr2. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet az 526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelethez8

A Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A

B

C

D

1.

Beruházás megnevezése

Beruházás azonosítója

A beruházás megvalósításával kapcsolatos eljárások

Eljáró hatóság

2.

Kiemelt beruházásként gumiabroncs üzem és annak építményei

Rácalmás város területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 053/9 helyrajzi számú földrészlet, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások végleges befejezését követően kialakított földrészletek

általános építésügyi hatósági eljárások

Fejér Megyei Kormányhivatal

3.

örökségvédelmi hatósági eljárások, régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások

Fejér Megyei Kormányhivatal

4.

környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

5.

természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

6.

útügyi hatósági engedélyezési eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

7.

vízjogi engedélyezési eljárás

illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság

8.

műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Fejér Megyei Kormányhivatal

9.

ingatlan-
nyilvántartási hatósági eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

10.

telekalakítási hatósági eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

11.

földmérési hatósági eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

12.

hírközlési hatósági engedélyezési eljárás

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

13.

szénhidrogén vezetékkel, valamint annak üzemben tartásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások

Veszprém Megyei Kormányhivatal

14.

bányahatósági engedélyezési eljárás

Veszprém Megyei Kormányhivatal

15.

talajvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Fejér Megyei Kormányhivatal

16.

élelmiszerlánc-
felügyeleti eljárás

Dunaújvárosi Járási Hivatal

17.

vasúti hatósági engedélyezési eljárás

közlekedésért felelős miniszter

18.

tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

19.

tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

20.

beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

21.

a jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

2. melléklet az 526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelethez9

1

Az 1. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 119. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. § (4) bekezdése a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 114. §-át.

3

A 2. §-t a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 119. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A hatálybalépés időpontja 2014. július 21.

7

A hatálybalépés napja 2016. szeptember 9.

8

Az 1. melléklet a 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 96. §-a alapján a 2020. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

9

A 2. mellékletet a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 119. § d) pontja hatályon kívül helyezte.