• Tartalom
Oldalmenü

166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet

az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

2020.03.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában,
a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az MCS Vágóhíd Kft. által Mohács város közigazgatási területén lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0145/21 helyrajzi számú földrészleten, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő, sertés vágóhíd, csontozó- és feldolgozó üzem létesítését eredményező beruházással függenek össze.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3)1

(4)2 A Kormány az (1) bekezdés szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki.

2. §3

3. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben

a) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,

b) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését megelőzően indult eljárásokban is alkalmazni kell, amennyiben az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfél azt az ügyben eljáró hatósághoz benyújtott külön nyilatkozatával kéri.

6. §4 (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor5 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését6 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

7. §7 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor8 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését9 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet a 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelethez10

Az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A

B

C

D

1.

Beruházás megnevezése

Beruházás azonosítója

A beruházás megvalósításával kapcsolatos eljárások

Eljáró hatóság

2.

Kiemelt beruházásként sertés vágóhíd, csontozó- és feldolgozó üzem építése, a hozzá kapcsolódó infrastruktúra-
fejlesztés megvalósításával

Mohács város közigazgatási területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0145/21 helyrajzi számú földrészlet, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárás végleges befejezését követően kialakított földrészletek

általános építésügyi hatósági eljárások

Baranya Megyei Kormányhivatal

3.

örökségvédelmi hatósági eljárások, régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások

Baranya Megyei Kormányhivatal

4.

környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

5.

természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

6.

útügyi hatósági engedélyezési eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

7.

vízjogi engedélyezési eljárás

illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság

8.

műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Baranya Megyei Kormányhivatal

9.

ingatlan-
nyilvántartási hatósági eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

10.

telekalakítási hatósági eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

11.

földmérési hatósági eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

12.

hírközlési hatósági engedélyezési eljárás

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

13.

szénhidrogén vezetékkel, valamint annak üzemben tartásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások

Baranya Megyei Kormányhivatal

14.

bányahatósági engedélyezési eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

15.

talajvédelmi hatósági engedélyezési eljárás

Baranya Megyei Kormányhivatal

16.

élelmiszerlánc-
felügyeleti eljárás

illetékes járási hivatal

17.

vasúti hatósági engedélyezési eljárás

közlekedésért felelős miniszter

18.

tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

19.

beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárásai

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

20.

a jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

21.

veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

22.

tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2. melléklet a 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelethez11

1

Az 1. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 144. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. § (4) bekezdése a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 114. §-át.

3

A 2. §-t a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 144. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 13.

6

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 13.

8

A hatálybalépés napja 2016. szeptember 9.

9

A hatálybalépés napja 2016. szeptember 9.

10

Az 1. melléklet a 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 58. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 96. §-a alapján a 2020. március 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11

A 2. mellékletet a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 144. § d) pontja hatályon kívül helyezte.