• Tartalom

4/2014. (II. 6.) NGM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól1

2015.01.01.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 11. pontjában és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a központi költségvetésről szóló törvénynek a Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatokra;

b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényeiben az a) pont szerinti fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára és

c) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési év során megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatokra

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában szakmai kezelő a miniszter által vezetett minisztérium Ávr. 13. § (3) bekezdése szerinti szabályzatban meghatározott szervezeti egységének vezetője.

II. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

3. Közös szabályok

3. § (1) Az előirányzatok cél szerinti, időbeni, szabályos, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználásáért, a feladatok végrehajtása érdekében szükséges intézkedések megtételéért a szakmai kezelő, a kötelezettségvállaló, kezelő szerv és a lebonyolító szerv a felelős.

(2) A szakmai kezelő, – vagy kezelő szerv, lebonyolító szerv kijelölése esetén – a kezelő szerv vagy a lebonyolító szerv az éves beszámoló elkészítése és a zárszámadás keretében szöveges értékelést készít az általa kezelt előirányzatok felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról, a nevesített feladatok végrehajtásáról és a költségvetési maradványról.

4. §2 Az előirányzatokból költségvetési támogatás – a 15. alcím és a 38/A. alcím kivételével – visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtható.

5. §3 Az előirányzatok tartalmazhatják a kezelésükkel és működtetésükkel járó költségeket.

6. §4 (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak, vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

4. A kezelő szervre és a lebonyolító szervre vonatkozó szabályok

7. § (1) A kezelő szerv az általa kezelt, a lebonyolító szerv a lebonyolításra átadott előirányzatok tekintetében felel

a) az elkülönített – lebonyolító szerv esetében az elkülönített lebonyolítási – számla kezeléséért, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságok körében az előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalásért, a szakmai teljesítés igazolásáért és az utalványozásért, a pénzügyi lebonyolítás körében a pénzügyi ellenjegyzésért és az érvényesítésért, a pénzügyi, számviteli elszámolásért és a feladat ellátására kötött szerződésben foglaltak teljesítéséért;

b) a dokumentumokkal alátámasztott döntési javaslat összeállításáért;

c) a kifogás tárgyában hozott döntésben foglaltakból adódó, a kezelő szerv vagy a lebonyolító szerv feladatkörébe tartozó pénzügyi, adatszolgáltatási és nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért;

d) az Ávr. 13. § (3) bekezdésében meghatározott szabályzatának e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belüli elkészítéséért;

e) a pályázatokhoz és egyedi támogatási kérelmekhez kapcsolódó, az Ávr. 65/A. § (1) bekezdésében, a 71. § (3) és (4) bekezdésében és a 78/A. § (3) bekezdésében előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért.

(2) A kezelő szerv és a lebonyolító szerv – az olyan előirányzatokból nyújtott költségvetési támogatások kivételével, amelyeknek a kezelő szerve e rendelet alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) – a szakmai kezelőt 5 munkanapon belül tájékoztatja

a) a költségvetési támogatás igénylője és kedvezményezettje által a pályázatok és az egyedi támogatási kérelmek benyújtásával kapcsolatos eljárással;

b) a támogatási igények befogadásával;

c) a támogatási döntés meghozatalával;

d) a támogatói okiratok és a támogatási szerződések megkötésével;

e) a költségvetési támogatás folyósításával és visszakövetelésével

összefüggésben tett intézkedésekről és döntésekről, továbbá az ezekkel összefüggő kifogások benyújtásáról, kivizsgálásuk eredményéről és az ennek alapján megtett intézkedésekről.

5. A támogatási döntés

8. § Költségvetési támogatás a kérelemben megjelöltnél kisebb összegben is megállapítható. Ha kisebb összeg került megállapításra a kedvezményezettnek a támogató felhívására a tényleges támogatási összegnek megfelelő költségtervet kell benyújtania.

9. § (1) A miniszter a pályázati kiírást március 31-ig teszi közzé a minisztérium internetes honlapján.

(2) A pályázatokról készített döntési listát a szakmai kezelő – ha kezelő szerv kijelölésre vagy lebonyolító szerv megbízásra került, annak javaslatára – terjeszti fel a miniszternek.

(3) A miniszter a szakmai kezelő javaslatáról annak felterjesztésétől számított 10 munkanapon belül dönt.

(4) A miniszter által meghozott döntést a szakmai kezelő, ha kezelő szerv kijelölésre vagy lebonyolító szerv megbízásra került, a kezelő szerv vagy a lebonyolító szerv közli a pályázóval.

6. A költségvetési támogatások biztosítéka

10. §5 Ha e rendelet, támogatási szerződés, támogatói okirat vagy pályázati kiírás a költségvetési támogatás visszafizetésének céljától eltérő biztosíték kikötéséről nem rendelkezik, támogatási előleg esetén csatolni kell a kedvezményezett beszedési megbízás benyújtására vonatkozó, kizárólag a támogató hozzájárulásával visszavonható, az Ávr. 77. § (2) bekezdése szerinti felhatalmazó nyilatkozatát.

7. A támogatási szerződés, támogatói okirat módosítása

11. § A támogatási szerződés, támogatói okirat módosítását bármelyik fél – a költségvetési támogatás célja, összege, az azt alátámasztó költségterv, továbbá a költségvetési támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje tekintetében – az eredeti támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó véghatáridők lejártának időpontja előtt írásban kezdeményezheti. A kezdeményezést indokolással kell ellátni.

8. Szakmai és pénzügyi beszámolási kötelezettség, a költségvetési támogatás visszafizetése

12. § (1) A kedvezményezett a költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozó írásbeli beszámolóját a támogatási szerződésben vagy a támogatói okiratban megállapított határidőn belül küldi meg a támogatónak. A beszámoló szakmai és pénzügyi részből áll.

(2) A beszámoló szakmai része tartalmazza a támogatott program (projekt) megvalósításának helyét és időpontját, a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben vagy a támogatói okiratban a szakmai beszámoló elkészítésére meghatározott feltételek szerint.

(3)6 A támogatási szerződésben rendelkezni kell a könyvvizsgálói záradék kikötéséről vagy mellőzéséről.

(3a)7 A beszámoló pénzügyi része – ha pályázati kiírás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat könyvvizsgálói záradék előírásáról rendelkezik – a következőket tartalmazza:

a) egy könyvvizsgálói záradékkal ellátott számlaösszesítőt, mely az elszámolni kívánt számlák tekintetében tartalmazza a számlaszámot, a számla kiállítójának nevét, címét, adószámát, a számla kiállításának idejét és teljesítési időpontját, a szolgáltatás megnevezését, a nettó és bruttó számlaértéket, a kifizetés időpontját és a költségvetési támogatás terhére elszámolt összeget,

b) egy könyvvizsgálói záradékkal ellátott számlaösszesítőt, mely az elszámolni kívánt személyi juttatásokra, a munkaadókat terhelő járulékokra és a szociális hozzájárulási adóra vonatkozóan tartalmazza

ba) a feladatellátásban részt vevő személyek nevét,

bb) az illetmény bruttó összegét, a levont személyi jövedelemadó-előleg mértékét, a munkaadót terhelő járulék és a szociális hozzájárulási adó mértékét, valamint a kifizetés időpontját havonkénti kimutatásban az éves jövedelemre vonatkozóan oly módon, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatóak legyenek.

(3b)8 A beszámoló pénzügyi része a könyvvizsgálói záradék mellőzése esetén – ha pályázati kiírás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat másként nem rendelkezik – a következőket tartalmazza:

a) az elszámolni kívánt számlák tekintetében a számlaszámot, a számla kiállítójának nevét, címét, adószámát, a számla kiállításának idejét és teljesítési időpontját, a szolgáltatás megnevezését, a nettó és bruttó számlaértéket, a kifizetés időpontját és a költségvetési támogatás terhére elszámolt összeget tartalmazó számlaösszesítőt,

b) a személyi juttatásokra, a munkaadókat terhelő járulékokra és a szociális hozzájárulási adóra vonatkozóan cégszerűen aláírt olyan összesítőt, amely tartalmazza

ba) a feladatellátásban részt vevő személyek nevét,

bb) az illetmény bruttó összegét, a levont személyi jövedelemadó-előleg mértékét, a munkaadót terhelő járulék és a szociális hozzájárulási adó mértékét, a kifizetés időpontját havonkénti kimutatásban az éves jövedelemre vonatkozóan oly módon, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatóak legyenek,

c) az elszámolás alá eső valamennyi, a számviteli előírásoknak megfelelő eredeti számla, számviteli bizonylat kedvezményezett által hitelesített másolatát, amelyek rávezetve tartalmazzák a támogatási szerződés vagy támogatási okirat iktatószámát és a támogatási szerződés vagy támogatói okirat alapján fizetett összeget,

d) a számla, számviteli bizonylat c) pont szerinti másolatához csatolt alábbi mellékleteket:

da) bérköltség elszámolása esetében bérfizetést megalapozó jogviszony-igazolásokat vagy munkaköri leírást,

db) szolgáltatás esetében a megrendelőt, a szerződést vagy a teljesítésigazolást,

dc) hirdetés, műsorfüzet esetében az elkészített hirdetést, műsorfüzetet,

dd) rendezvény esetében a részletes programot a résztvevők listájával,

de) étkezési, élelmezési, szállodai és éttermi számlák esetében a résztvevők listáját, a felhasználás eseményének a meghatározását és a teljesítésigazolást,

df) kiküldetések esetén a kiküldetési rendelvényt, úti jelentést,

e) a kedvezményezett által teljesített pénzügyi kifizetéseket igazoló dokumentumokat, így különösen a banki átutalás vagy a pénzügyi kiegyenlítés bizonylatait, készpénzfizetés esetén a pénztári kiadási bizonylatot vagy a számviteli előírásoknak megfelelő egyéb dokumentumok kedvezményezett által hitelesített másolatait, valamint

f) mindazokat a dokumentumokat, amelyeket a támogató a beszámoló részeként a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben vagy a támogatói okiratban meghatároz.

(4) A fel nem használt összeget – támogatási előleg esetén – a kedvezményezett a végső elszámolás benyújtását és elfogadását követően a támogatási szerződés, támogatói okirat számára történő hivatkozással, a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban foglaltak szerint utalja vissza.

13. § (1) A támogatott program, projekt lezárása a költségvetési támogatás teljes összegének elszámolásáról készített beszámoló alapján, a kedvezményezett nyilatkozatával és annak elfogadásával történik.

(2) A kedvezményezett beszámolóját a beszámoló kézhezvételét követő 60 napon belül kell szakmai és pénzügyi szempontból megvizsgálni és dönteni annak elfogadásáról vagy elutasításáról.

(3) A beszámoló megvizsgálása során – szükség esetén – hiánypótlás rendelhető el. A beszámoló megtételére megállapított határidőbe a hiánypótlásra előírt határidő nem számít bele.

(4) Az (1) bekezdés szerinti döntésről, – ideértve a visszafizetésre történő felszólítást is – a döntést követő 5 napon belül írásban kell tájékoztatni a kedvezményezettet.

9. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése

14. § A kedvezményezett köteles a költségvetési támogatás felhasználását és hasznosulását – a beszámoló követelményeire is figyelemmel – dokumentálni és azt az ellenőrzéskor bemutatni.

15. § (1) A költségvetési támogatás helyszíni ellenőrzése során vizsgálni kell a költségvetési támogatás hasznosulását, az eredeti számlák záradékolását, a költségvetési támogatásból megvalósított beszerzések, felújítások megtörténtét, a beszerzett tárgyi eszközök leltárba vételét és meglétét.

(2) A helyszíni ellenőrzés megállapításairól és az abból levont következtetésekről jegyzőkönyv készül.

III. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI

10. Magyar találmányok külföldi bejelentése (25/02/04)

16. § (1) Az előirányzat természetes személyek, mikro-, kis- vagy középvállalkozások, nonprofit szervezetek, kutatóintézetek, nevelési-oktatási intézmények

a) találmányok, növényfajták, használati minták oltalmának külföldön történő megszerzésére, fenntartására és megújításának költségeinek biztosítására, valamint

b) a magyar szellemi termékek hasznosításának elősegítésére, a külföldön értékesített magyar áruk utánzásának megakadályozására

szolgáló kiadások költségeinek fedezetére szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása az Ávr. 36. § (4) bekezdése alapján történik.

11. Kárrendezési célelőirányzat (25/02/05)

17. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt

a) a kötelező gépjármű felelősség biztosítás 1991. július 1-je előtti rendszeréből származó állami kötelezettségekre;

b) a gépjármű szavatossági károk alapján az 1971. január 1. napja előtti rendszer alapján kifizetett kártérítésekre;

c) az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat alapján azon személyek kártérítési igényének megtérítésére, akiknek a 2006. augusztus 20-i budapesti tűzijátékkal összefüggésben alkotmányos alapjoga vagy személyhez fűződő joga sérelmet szenvedett;

d) Magyarország területén ideiglenesen tartózkodott szovjet katonák által szolgálati kötelességük teljesítése közben okozott károk megtérítésére.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti jogosult javára történő kifizetéssel történik.

(3) Az előirányzat kezelő szerve a Magyar Államkincstár.

12. Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez (25/02/07)

18. § (1) A könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetése érdekében a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (a továbbiakban: Kamara) és a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó szerv költségvetési támogatásban részesül.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, a Kamarával kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

13. ÁKK Zrt. osztalék befizetés (25/02/10)

19. § (1) Az előirányzat az Államadósság Kezelő Központ Zrt. éves eredménye utáni osztalék befogadására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon az Ávr. 35. §-a alapján történik.

14. Közigazgatási fejlesztési feladatok (25/02/16)

20. § (1) Az előirányzat a jogszabály- és döntéselőkészítési feladatokhoz kapcsolódó közigazgatási, területfejlesztési feladatok ellátására biztosít fedezetet.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján költségvetési támogatás nyújtásával, gazdasági társasággal kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása nem lehetséges.

(4) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

15. 9 Területfejlesztéssel összefüggő feladatok (25/04/01)

21. § (1) A területfejlesztéssel összefüggő feladatok célelőirányzat terhére a miniszter támogatást biztosíthat

a) területfejlesztési intézményrendszeri feladatokra

aa) a megyei önkormányzatok,

ab) a regionális fejlesztési ügynökségek,

ac) a térségi fejlesztési tanácsok

részére, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben meghatározott feladatokhoz kapcsolódó tevékenységeikhez és egyes szakmai projektjeik végrehajtásához, kivéve a kiemelt térségek fejlesztési programjainak végrehajtásához kapcsolódó projekteket és feladatokat;

b) területfejlesztési szakmai háttérfeladatokra

ba) a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működéséhez és szakmai programjainak megvalósításához, kivéve a kiemelt térségek fejlesztési programjainak végrehajtásához kapcsolódó projekteket és feladatokat,

bb) a Lechner Lajos Tudásközpont Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer működéséhez és szakmai feladatai ellátásához,

c) a Magyar Államkincstár korábbi évek területfejlesztési pályázati rendszereivel kapcsolatos tevékenységének finanszírozásához, valamint

d) egyéb területfejlesztési, fejlesztéspolitikai szakmai feladatok ellátásához, kivéve a kiemelt térségek fejlesztési programjainak végrehajtásához kapcsolódó projekteket és feladatokat.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) helyi önkormányzat, megyei önkormányzat, regionális fejlesztési ügynökség, térségi fejlesztési tanács, gazdasági társaság részére kérelemre, egyedi döntés alapján költségvetési támogatás nyújtásával,

b) feladat ellátásával megbízott regionális fejlesztési ügynökség, gazdasági társaság, költségvetési szerv részére, a velük kötött visszterhes szerződés alapján

történik.

(3) Támogatási előleg a 10. § szerinti biztosíték kikötése mellett folyósítható.

(4) Az (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti feladatokra költségvetési támogatás visszafizetési kötelezettség kikötése nélkül nyújtható. Az (1) bekezdés d) pontja szerinti feladatok esetén a költségvetési támogatás visszafizetési kötelezettség kikötésével és visszafizetési kötelezettség kikötése nélkül is nyújtható.

15/A.10 Decentralizált területfejlesztési programok (25/04/02)

21/A. § (1) Az előirányzatra befolyó, a területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatokat szolgáló előirányzatok terhére előző években megítélt és visszavont támogatások visszatérüléséből származó bevételeket a Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzaton a 21. §-ban meghatározott célokra és szabályok szerint lehet felhasználni.

(2) Az előirányzatra befolyó, előző években a visszatérítendő támogatásként nyújtott, központi bevételekhez kapcsolódó, területfejlesztési támogatásokból származó bevétel a központi költségvetést illeti.

16. Állami támogatású bérlakás program (25/04/03)

22. § (1) Az előirányzat felhasználása a Kormány Ávr. 152. § (5) bekezdése szerinti döntése alapján történik.

(2) Az előirányzat kezelő szerve az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

17.11 Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok (25/04/04)

23. § Az előirányzatra befolyó, a területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatokat szolgáló előirányzatok terhére előző években megítélt és visszavont támogatások visszatérüléséből származó bevételeket a Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzaton a 21. §-ban meghatározott célokra és szabályok szerint lehet felhasználni.

18.12 Duna Transznacionális Együttműködési Program (25/08/01)

24. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít az európai területi együttműködési célkitűzés keretében megvalósuló Duna Transznacionális Programban történő eredményes magyarországi részvételhez.

(2) Az előirányzat terhére pályázat vagy kérelem alapján helyi önkormányzat, regionális fejlesztési ügynökség, költségvetési szerv, gazdasági társaság részére vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtható. Az előirányzat terhére az irányító hatóság részére a nemzeti hozzájárulás teljesítése céljából teljesíthető kifizetés.

(3) Az előirányzat felhasználása támogatói okirattal vagy támogatási szerződéssel történik.

(4) Támogatási előleg a 10. § szerinti biztosíték kikötése mellett folyósítható. Az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság és költségvetési szerv részére támogatási előleg biztosíték kikötése nélkül is folyósítható.

(5) Az előirányzaton rendelkezésre álló forrásokkal kapcsolatos feladatok ellátására lebonyolító szerv bízható meg.

19.13 Közép-európai Transznacionális Együttműködési Program 2020 (25/08/02)

25. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít az európai területi együttműködési célkitűzés keretében megvalósuló Közép-európai Transznacionális Együttműködési Programban történő eredményes magyarországi részvételhez.

(2) Az előirányzat terhére helyi önkormányzat, regionális fejlesztési ügynökség, költségvetési szerv, gazdasági társaság részére vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtható. Az előirányzat terhére az irányító hatóság részére a nemzeti hozzájárulás teljesítése céljából teljesíthető kifizetés.

(3) Az előirányzat felhasználása támogatói okirattal történik.

(4) Támogatási előleg a 10. § szerinti biztosíték kikötése mellett folyósítható. Az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság és költségvetési szerv részére támogatási előleg biztosíték kikötése nélkül is folyósítható.

(5) Az előirányzaton rendelkezésre álló forrásokkal kapcsolatos feladatok ellátására lebonyolító szerv bízható meg.

20.14 INTERREG VC Interregionális Együttműködési Program (25/08/03)

26. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít az európai területi együttműködési célkitűzés keretében megvalósuló INTERREG EUROPE interregionális együttműködési programban történő eredményes magyarországi részvételhez.

(2) Az előirányzat terhére helyi önkormányzat, regionális fejlesztési ügynökség, költségvetési szerv, gazdasági társaság részére vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtható. Az előirányzat terhére az irányító hatóság részére a nemzeti hozzájárulás teljesítése céljából teljesíthető kifizetés.

(3) Az előirányzat felhasználása támogatói okirattal történik.

(4) Az előirányzaton rendelkezésre álló forrásokkal kapcsolatos feladatok ellátására lebonyolító szerv bízható meg.

20/A.15 INTERACT III. Interregionális Együttműködési Program (25/08/04)

26/A. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít az európai területi együttműködési programok végrehajtásában részt vevő intézmények szakmai támogatását szolgáló INTERACT III interregionális programban történő eredményes magyarországi részvételhez.

(2) Az előirányzat terhére az irányító hatóság részére a nemzeti hozzájárulás teljesítése céljából teljesíthető kifizetés.

21. Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok (25/14/05)

27. § (1) Az előirányzat támogatást biztosít a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény alapján a Magyar Szabványügyi Testület (a továbbiakban: MSZT), valamint a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló törvény alapján a Nemzeti Akkreditáló Testület (a továbbiakban: NAT) alap- és nemzetközi feladatainak ellátásához.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, az MSZT-vel és a NAT-tal kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

22. Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján (25/30/01)

28. § (1) Az előirányzat a miniszter felelősségi körébe tartozó ágazatoknak a védelmi felkészítési és a gazdaság mozgósítási feladatokkal kapcsolatos teendői finanszírozására szolgál – az Alaptörvényben meghatározott különleges jogrend esetén – az ágazatok működőképességének, a lakosság ellátásának, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a szövetséges fegyveres erők szükségleteinek kielégítése céljából.

(2) A különleges jogrend során felmerülő igények kielégítéséhez szükséges, a Kormány által meghatározott hadiipari kapacitások biztosításához és fenntartásához – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényben és a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint – nyújtható támogatás.

(3) Az előirányzat felhasználása

a) kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, gazdasági társasággal kötött támogatási szerződéssel;

b) közvetlen kifizetéssel, a feladat ellátásával megbízott gazdasági társasággal kötött szerződés alapján

történik.

(4) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(5) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(6) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

23. Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok (25/30/02)

29. § (1) Az előirányzat a miniszter és az irányítása alá tartozó intézmények nemzetközi szervezetekben betöltött tagságához kapcsolódó tagdíjfizetési, hozzájárulási kötelezettségeinek finanszírozásául szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása nemzetközi szervezetek részére közvetlen kifizetéssel történik.

(3) Ha új nemzetközi tagdíjfizetési, hozzájárulási kötelezettség keletkezik, annak kifizetését ennek az előirányzatnak a terhére kell teljesíteni.

24. Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok (25/30/03)

30. § (1) Az előirányzat az ágazatok polgári védelmi és katasztrófavédelmi rendszere korszerűsítésének, az érintett szervezetek felkészítésének, a miniszter által vezetett minisztérium főügyeletének, a nukleárisbaleset-elhárítási rendszer működtetésének finanszírozására, valamint az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszer normál és magasabb szintű működési állapotára meghatározott feladatok ellátását biztosító költségek biztosítására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, gazdasági társasággal kötött támogatási szerződéssel;

b) közvetlen kifizetéssel, a feladat ellátásával megbízott gazdasági társasággal kötött szerződés alapján

történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

25. Nemzetgazdasági programok (25/30/09)

31. § (1) Az előirányzat a miniszter felelősségi körébe tartozó feladat ellátásához, szakmai program támogatásához használható fel, így különösen:

a) külgazdasággal kapcsolatos feladatok ellátásához;

b) Kárpát-medencei térség gazdaságfejlesztéséhez, vállalkozás-ösztönzési programok támogatásához;

c) innovációs és K+F tevékenység ösztönzéséhez, támogatásához, az innovációs stratégiában meghatározott feladatok elősegítéséhez;

d) turisztikai ágazati feladatok teljesítéséhez;

e) a Virágos Magyarországért díjat elnyert helyi önkormányzat támogatásához;

f) belgazdasági szakágazati feladatok, programok támogatásához;

g) fuvarozók versenyképességét biztosító e-útdíj hitelprogram megvalósításának lebonyolításához;

h) pénztárgépgyártás elősegítéséhez;

i) Felvonó és Mozgólépcső Felügyelet piacfelügyeleti eljárásával kapcsolatos feladatok ellátásához;

j) nemzetgazdasági és szakmai programokkal összefüggő média megjelenések támogatásához;

k) gazdaságtervezéssel összefüggő feladatok finanszírozásához;

l) egyéb gazdaságpolitikai szakmai célok és feladatok támogatásához.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) pályázati úton, természetes személlyel, gazdálkodó szervezettel, egyéni vállalkozóval, civil szervezettel, helyi önkormányzattal, köztestülettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat alapján;

b) kérelemre, egyedi döntés alapján, gazdálkodó szervezettel, egyéni vállalkozóval, civil szervezettel, köztestülettel, határon túli szervezettel, helyi önkormányzattal kötött támogatási szerződés alapján;

c) közvetlen kifizetéssel, a feladat ellátásával megbízott egyéni vállalkozóval, gazdálkodó szervezettel kötött szerződés alapján

történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) Az előirányzaton rendelkezésre álló költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátására lebonyolító szerv is megbízható.

(6) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

26. Szervezetátalakítási alap (25/30/10)

32. § (1) Az előirányzat a közfeladat-ellátás módszereit, működését érintő jelentős átszervezésre, átalakításra, átalakulásra, illetve intézmények megszüntetésére szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) kérelemre, a Kormány vagy a miniszter egyedi döntése alapján, költségvetési támogatás nyújtásával;

b) az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter által önállóan vagy közösen alapított alapítvánnyal, közalapítvánnyal, államháztartáson kívüli személlyel közösen alapított alapítvánnyal, közalapítvánnyal, az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társasággal kötött támogatási szerződéssel;

c) költségvetési szerv részére előirányzat-átcsoportosítással

történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

27. ClusterCOOP program támogatása (25/30/11)

33. § (1) Az előirányzat az EU Közép-Európai Program (CEP) keretében 2010 decemberében nyertesnek ítélt ClusterCOOP pályázat 7 ország 10 partner szervezetének közös, 2011. április 1-jén indult – az innovatív kis- és középvállalkozások klasztereken keresztüli nemzetközi együttműködésének fejlesztését elősegítő – projektjéhez kapcsolódik. Az előirányzatból kerülnek finanszírozásra a miniszter által vezetett minisztérium, mint Vezető Partner ClusterCOOP Programban való részvételéhez szükséges, illetve kötelezően előírt feladatainak kiadásai.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen kifizetéssel, a feladat ellátásával megbízott gazdasági társasággal, egyéni vállalkozóval kötött szerződések alapján történik.

28. Kárpát Régió Üzleti Hálózat üzemeltetése (25/30/12)

34. § (1) Az előirányzat a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. (a továbbiakban: KRÜH Zrt.) üzemeltetésére, működtetésére, a Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program megvalósítására, főtevékenységéhez kapcsolódó szakmai feladatainak végrehajtására biztosít támogatást.

(2) Az előirányzat felhasználására kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, a KRÜH Zrt.-vel kötött támogatási szerződéssel kerül sor.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

29. MKIK támogatása (25/35/00)

35. § (1) Az előirányzat a MKIK egyes közfeladatai költségvetési támogatására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján költségvetési támogatás nyújtásával a MKIK-val kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

30.16

36. §

31. Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működési támogatása (25/39/00)

37. § (1) Az előirányzat a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tevékenységéhez, feladatellátásához biztosít támogatást.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával a feladat ellátásával megbízott MKIK-val és területi kamarákkal kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

32. Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása (25/43/00)

38. § (1) Az előirányzat az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.) tevékenységének és feladatellátásának biztosítására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása kérelemre, egyedi döntés alapján, költségvetési támogatás nyújtásával, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

33. Idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése (25/44/00)

39. § (1) Az előirányzatból valósul meg a helyi önkormányzatok, továbbá a fővárosi önkormányzat és a helyi adót önállóan beszedő kerületi önkormányzatok turisztikai tevékenységének költségvetési támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása a helyi önkormányzat támogatási kérelme alapján, egyedi döntéssel, költségvetési támogatás formájában, a helyi önkormányzattal kötött támogatási szerződéssel történik.

(3) Az előirányzatból nyújtott költségvetési támogatásról a szakmai kezelő javaslata alapján a miniszter dönt.

(4) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(5) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(6) Az előirányzaton rendelkezésre álló költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátására az előirányzat terhére lebonyolító szerv is megbízható.

(7) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

34.17

40. §

35. Magán és egyéb jogi személyek kártérítése (25/46/00)

41. § (1) Az előirányzat a kártérítési polgári peres és peren kívüli eljárásokkal, kártérítési ügyekre vonatkozó jogi tevékenységgel összefüggő költségek finanszírozására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen kifizetéssel nemzetközi szervezeteknek, természetes személyeknek, valamint a feladat ellátásával megbízott gazdasági társasággal, egyéni vállalkozóval kötött szerződés alapján történik.

36.18

42. §

37. Pénztárgépek cseréjének és átalakításának támogatása (25/48/00)

43. § (1) Az előirányzat felhasználásának szabályait a nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel való teljesítésére kötelezett adóalanyoknak a pénztárgép jogszabályban meghatározott, online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgépre való 2013. évi cseréjéhez nyújtott támogatásról, valamint ezzel és az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgép bevezetésével összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló miniszteri rendelet állapítja meg.

(2) Az előirányzat kezelő szerve a NAV.

38. Eximbank Zrt. tőkejuttatása (25/49/00)

44. § (1) Az előirányzat az Eximbank működésére, a működésükkel összefüggő pénzbeli hozzájárulásra, így különösen tőkeemelés keretében alaptőke, tőketartalék megfizetésére, valamint a kapcsolódó feladatok ellátására biztosít támogatást.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) pénzbeli hozzájárulás fizetése esetén közvetlen kifizetéssel az Eximbank részére;

b) kérelemre, egyedi döntés alapján költségvetési támogatás nyújtásával az Eximbankkal kötött támogatási szerződéssel,

történik.

(3) Támogatási előleg folyósítása lehetséges.

(4) Támogatási előleg esetén a 10. § szerinti biztosítékot kell kikötni.

(5) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő támogatás.

38/A.19 Gazdasági Zöldítési Rendszer (25/51/00)

44/A. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít

a) a kibocsátáscsökkentést és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó kutatás és fejlesztés, valamint demonstrációs projektek finanszírozására,

b) a megújuló energiaforrásból megvalósuló energiatermelés fejlesztésére,

c) az alacsony kibocsátású közlekedésre és tömegközlekedési eszközökre történő átállás ösztönzésére,

d) az Európai Bizottság NER300 programjában közvetlenül támogatást nyert hazai projekt megvalósítására.

(2) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében

1. az (1) bekezdés a)–c) pontja alapján csekély összegű támogatás,

2. az (1) bekezdés a)–c) pontja alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

3. az (1) bekezdés a) pontja alapján kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás, kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás, kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás vagy kutatási infrastruktúra fejlesztésére nyújtott regionális beruházási támogatás,

4. az (1) bekezdés b) és c) pontja alapján az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás,

5. az (1) bekezdés b) pontja alapján jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás, megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás vagy energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

6. az (1) bekezdés b) és c) pontja alapján a 4. és 5. pont szerinti támogatási kategóriával támogatott beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

7. az (1) bekezdés c) pontja alapján személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés

nyújtható.

(3) Az előirányzat felhasználása

a) pályázati úton, természetes személlyel, gazdálkodó szervezettel, egyéni vállalkozóval, civil szervezettel, társasházzal, lakásszövetkezettel kötött támogatási szerződéssel vagy támogatói okirat alapján,

b) kérelemre, egyedi döntés alapján, gazdálkodó szervezettel, egyéni vállalkozóval, civil szervezettel, köztestülettel, helyi önkormányzattal kötött támogatási szerződés alapján,

c) közvetlen kifizetéssel, egyéni vállalkozóval, gazdálkodó szervezettel kötött szerződés alapján

történik.

(4) Támogatási előleg a 10. § szerinti biztosíték kikötése mellett folyósítható.

(5) Az előirányzaton rendelkezésre álló költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátására lebonyolító szerv is megbízható.

(6) A költségvetési támogatás vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásként nyújtható.

(7) A Gazdasági Zöldítési Rendszer felhasználásának és kezelésének részletes szabályait a III/A. Fejezet tartalmazza.

38/B.20 Agrármarketing célelőirányzat (25/52/00)

44/B. § Az előirányzat az Agrármarketing Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet alapján használható fel.

38/C.21 Turisztikai célelőirányzat (25/53/00)

44/C. § Az előirányzat a Turisztikai Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet alapján használható fel.

III/A. Fejezet22

A GAZDASÁGI ZÖLDÍTÉSI RENDSZER FELHASZNÁLÁSÁNAK ÉS KEZELÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAI

38/D. Értelmező rendelkezések

44/D. § E Fejezet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet

2. cikk 43. pontja szerinti ipar,

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

4. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

5. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

6. belső energiapiaci szabályozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131. pontja szerinti szabályok,

7. belső szolgáltató: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Személyszállítási törvény) 2. § 3. pontja szerinti közlekedési szolgáltató,

8. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

9. bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 111. pontja szerinti üzemanyag,

10. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

11. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

12. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

13. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

14. energetikai infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pontja szerinti fizikai berendezés vagy létesítmény,

15. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség,

16. élelmiszeralapú bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 113. pontja szerinti üzemanyag,

17. fenntartható bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 112. pontja szerinti üzemanyag,

18. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

19. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

20. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

21. induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,

22. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontja szerinti tanácsadás, segítségnyújtás és képzés,

23. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás,

24. innovatív vállalkozás: az a vállalkozás,

a) amely független szakértő értékelésével alá tudja támasztani, hogy a belátható jövőben új vagy az iparági legmodernebb technikához képest jelentős javulást eredményező, ugyanakkor technológiai vagy ipari sikertelenség kockázatát magában hordozó terméket, szolgáltatást vagy folyamatot fejleszt ki, vagy

b) amely esetén a támogatás nyújtását megelőző három év legalább egyikében a működési költségek legalább 10%-át kutatás-fejlesztési költségek teszik ki,

25. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat,

26. kirendelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 98. pontja szerinti alkalmazás,

27. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés,

28. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

29. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység,

30. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely,

31. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

32. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

33. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

34. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy – ha nem vásárolják meg – bezárásra került volna, és – annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg – a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

35. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő,

36. megújuló energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 109. pontja szerinti energia,

37. megújuló energiaforrás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 110. pontja szerinti energiaforrás,

38. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

39. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

40. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

41. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

42. működési eredmény: a beruházásnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt diszkontált bevételek és diszkontált működési költségek közötti pozitív előjelű különbség,

43. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

44. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

45. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

46. összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségeinek kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni az igénybejelentésben szereplő beruházást és az igénybejelentő beruházó, valamint az igénybejelentő beruházótól független harmadik félnek nem minősülő beruházó vagy beruházók által háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül az igénybejelentésben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, állami támogatásban részesülő beruházást vagy beruházásokat,

47. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást nem tartalmazó forrás,

48. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

49. személyszállítási közszolgáltatás: a nyilvánosság számára megkülönböztetés nélkül és folyamatosan nyújtott általános gazdasági érdekű személyszállítási szolgáltatás,

50. személyszállítási közszolgáltatási szerződés: a személyszállítási ágazathoz kapcsolódó közszolgáltatás vonatkozásában az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk i) pontja szerinti szerződés,

51. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

52. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

53. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti ipar,

54. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

55. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

56. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

57. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

58. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány,

59. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő bővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek.

38/E. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

44/E. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

(3) Nem ítélhető meg támogatás

a) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés és – a 6. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – csekély összegű támogatás kivételével nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére.

(4) Nem ítélhető meg

a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez kutatási infrastruktúrához nyújtott regionális beruházási támogatás, uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás, jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás, energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás, megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás és energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez a kutatási infrastruktúrához nyújtott regionális beruházási támogatás és induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) exporttal kapcsolatos tevékenységhez nyújtott támogatás, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

e) import áru helyett hazai áru használatától függővé tett támogatás,

f) olyan feltétellel nyújtott támogatás, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

(5) A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(6) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e fejezet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(7) Ezen alcím szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(8) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(9) Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező induló vállalkozásnak nyújtott támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

(10) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(11) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

44/F. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

a) regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt – figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket – meghaladja azt az összeget, amelyet ugyanazon településen egy jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó elszámolható költségű beruházás az adott régióban kaphat,

b) induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a támogatási kategóriára vonatkozó szabályokban meghatározott mértéket,

c) kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

ca) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 40 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

cb) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

cc) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

cd) meghaladja a ca)–cc) alpont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt esetén,

ce) meghaladja a ca)–cd) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatás-fejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják (amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni) és, ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt ésszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre,

cf) kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

d) a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

e) az innovációs klaszterre nyújtott támogatás esetén klaszterenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

f) a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

g) az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

h) az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás, jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás, energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás és megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy

i) energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

44/G. § E fejezet alapján

a) regionális beruházási támogatás esetén 2020. december 31-ig,

b) a kutatási infrastruktúrához nyújtott regionális beruházási támogatás kivételével a 651/2014/EU rendelet szerinti támogatás esetén 2021. június 30-ig,

c) csekély összegű támogatás esetén 2021. június 30-ig

lehet támogatási döntést hozni.

38/F. Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

44/H. § (1) Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás részére nyújtható, amely legfeljebb öt éve került bejegyzésre, nem összefonódás útján jött létre, és még nem osztott fel nyereséget. Azon vállalkozás esetén, amely nem kerül hivatalos bejegyzésre, az öt éves periódus kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének az időpontja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetés kezdő időpontja.

(2) A bruttó támogatási egyenérték nem haladhatja meg

a) a 400 000 eurónak megfelelő forintösszeget,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 600 000 eurónak megfelelő forintösszeget,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 800 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(3) Innovatív kisvállalkozás támogatása esetén a (2) bekezdésben meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetők.

38/G. A kutatási infrastruktúra fejlesztésére nyújtott regionális beruházási támogatás

44/I. § (1) Ha a regionális beruházási támogatást (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtják, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(3) Az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. Az infrastruktúra beruházási költségét legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat, amelynek a túlkompenzáció elkerülése érdekében arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével.

(4) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(5) A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(6) Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

(7) A támogatás akkor vehető igénybe, ha

a) a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja,

b) a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá

c) a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

(8) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(9) A (7) bekezdés a) pontja szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

44/J. § (1) Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) az 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termelését, feldolgozását és értékesítését szolgáló beruházáshoz,

h) ha a beruházó a kérelem benyújtását megelőző két évben azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az EGT területén, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor – egyidejűleg benyújtott nyilatkozat alapján – tervezi, hogy azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az EGT területén a támogatási kérelemben szereplő beruházás befejezését követő két éven belül.

(2) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel az alábbiakra:

a) a támogatási intenzitás – a nagyberuházások kivételével – kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek;

b) a támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték;

c) nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét;

d) ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a c) pontban meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja, ellenkező esetben állami támogatás a c) pontban meghatározott összegig nyújtható;

e) annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

(3) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(4) Az elszámolható költség a (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(5) A (3) bekezdés b) pontja szerinti két évre számított becsült bérköltség a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók Sztv. 79. §-a szerint elszámolható személyi jellegű ráfordításának – ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket – 24 havi összege, a munkakör betöltésének napjától számítva.

(6) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(7) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(8) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) azok az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esnek,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(9) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás, illetve kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már bárki által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(10) A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

44/K. § A beruházás megkezdésének a napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) – a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) – a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

d) az a)–c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

38/H. A kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás

44/L. § (1) A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekt részére nyújtható.

(2) A kutatás-fejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatás-fejlesztési kategóriák közé.

(4) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(5) A 44/L. § (2) bekezdés a)–c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(6) A 44/L. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

44/M. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) 10 százalékponttal növelhető középvállalkozás, 20 százalékponttal növelhető kisvállalkozás esetén,

b) 15 százalékponttal növelhető, ha

ba) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több, mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

bb) ha a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján.

(3) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető.

(4) Megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(5) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ideértve a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti együttműködési projektben résztvevőket is.

38/I. A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

44/N. § (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(4) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(5) Az (1)–(4) bekezdést csak a gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra megépítése vagy korszerűsítése esetén lehet alkalmazni. Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül állami finanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján.

(6) A támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni.

38/J. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

44/O. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) az olyan, kutatási és tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c) az innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető, ha a támogatás összege nem haladja meg három év alatt a 200 000 eurót.

38/K. Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás

44/P. § (1) Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható, ha a beruházás

a) az uniós szabvány túlteljesítése révén lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, függetlenül az alkalmazandó uniós szabványoknál szigorúbb, kötelező nemzeti szabványok meglététől,

b) uniós szabvány hiányában lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését,

c) az elfogadott uniós szabványnak megfelelő új közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri járművek beszerzésére irányul, feltéve, hogy a beszerzés a vonatkozó uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, és annak kötelezővé válásakor nem válnak alkalmazandóvá a hatálybalépést megelőzően már megvásárolt járművekre, vagy

d) meglévő közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri jármű felújítására irányul, feltéve, hogy az uniós szabvány a jármű forgalomba helyezésekor még nem volt hatályban, és kötelezővé válásakor nem válik visszamenőleges hatállyal alkalmazandóvá az érintett járműre.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás nem nyújtható már elfogadott, de még hatályba nem lépett uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

44/Q. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(2) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás – a (2) bekezdésben meghatározott mértéken túl – az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló beruházás esetén 5 százalékponttal növelhető.

44/R. § (1) A támogatás keretében

a) az alkalmazandó uniós szabvány túlteljesítéséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség,

b) uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emeléséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség

számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés alapján nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

38/L. A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás

44/S. § (1) A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan beruházáshoz nyújtható, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás megfeleljen a környezetvédelem szintjét emelő, de még nem hatályos uniós szabványnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházást az uniós szabvány hatálybalépése előtt legalább egy évvel be kell fejezni.

(3) Ha a beruházás befejezése több, mint három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(4) Ha a beruházás befejezése legalább egy, de legfeljebb három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 5%-át.

(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 44/Q. § (3) bekezdése szerint növelhető.

(6) A támogatás keretében a jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz közvetlenül kapcsolódó, a 44/R. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

38/M. A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás

44/T. § (1) A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag új berendezéshez nyújtható.

(2) Bioüzemanyag előállításához abban az esetben nyújtható támogatás, ha a beruházás fenntartható bioüzemanyag előállítására irányul.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően támogatás nyújtható meglévő élelmiszeralapú bioüzemanyag-előállító egység új generációs bioüzemanyag-előállító egységgé történő átalakítására, ha ennek következtében az élelmiszeralapú termelés a kialakítandó új kapacitással arányosan csökken.

44/U. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 45%-át a 44/W. § (2) és (3) bekezdése esetén,

b) 30%-át a 44/W. § (4) bekezdése esetén.

(2) A támogatási intenzitás a 44/Q. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) Ha a támogatást egyértelmű, átlátható és megkülönböztetés-mentes kritériumok alapján kidolgozott valódi versenyeztetésen alapuló, megkülönböztetés-mentes, valamennyi érdekelt vállalkozás részvételét lehetővé tevő ajánlattételi eljárás keretében nyújtják, a támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(4) Ha az ajánlattételi eljárás korlátozott költségvetése miatt nem részesülhet valamennyi ajánlattevő támogatásban, a támogatás kizárólag az ajánlattevők ajánlatának megfelelően nyújtható, a későbbi tárgyalás lehetőségének kizárásával.

44/V. § (1) Nem nyújtható támogatás

a) ellátási vagy bekeverési kötelezettség hatálya alatt álló bioüzemanyagokhoz,

b) a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feltételeket nem teljesítő vízerőművekhez.

(2) Nem ítélhető meg támogatás a létesítmény működésének megkezdését követően, és a támogatás nem függhet a termelés eredményétől.

(3) Nem ítélhető meg támogatás működési célra.

44/W. § (1) A támogatás keretében a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés szerint nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

(4) Ha kisméretű létesítmény esetén nem létezik a (3) bekezdés szerinti hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás, a magasabb környezetvédelmi szintet megvalósító teljes beruházási költség számolható el.

38/N. Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

44/X. § (1) Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti támogatott területeken energetikai célú infrastruktúra létrehozásához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott infrastruktúra működési eredménye közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(4) A támogatás keretében a beruházás költsége számolható el.

(5) Az energetikai célú infrastruktúrának a belső energiapiaci szabályozással összhangban lévő teljes körű tarifa- és hozzáférési szabályozás hatálya alá kell tartoznia.

(6) Nem nyújtható támogatás villamosenergia- és gáztározó projektekhez, valamint kőolaj-infrastruktúrához kapcsolódó beruházáshoz.

38/O. A környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás

44/Y. § (1) A 38/K–38/N. alcím szerinti beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 44/N. § (2) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében környezetvédelmi tanulmány költsége számolható el.

(4) A 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv által kötelezően előírt energiaauditon felül végrehajtott energiaaudit kivételével nem nyújtható támogatás nagyvállalkozás részére a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (4) bekezdése szerinti energiaaudithoz.

38/P. A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés

44/Z. § (1) A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés akkor nyújtható, ha a közszolgáltatási szerződés megfelel a Személyszállítási törvény 25. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében foglalt rendelkezéseknek.

(2) A szolgáltató kiválasztásának összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 23. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében foglaltakkal.

(3) A szolgáltató ellentételezésének összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 30. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikkében és mellékletében foglaltakkal.

(4) A pályázati dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek tartalmazniuk kell, hogy a személyszállítási közszolgáltatás végzésébe milyen mértékben vonható be alvállalkozó, figyelemmel arra, hogy a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával megbízott belső szolgáltató a személyszállítási közszolgáltatás több, mint 50%-át köteles maga nyújtani.

(5) Az a közszolgáltatási szerződés, amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről, teljes alvállalkozói bevonást engedhet a személyszállítási közszolgáltatások működtetésére.

(6) A támogatásból beszerzett tárgyi eszköz rendeltetésében az amortizációs időszak végéig változás nem történhet, használatából bármely szervezetnek az uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethetetlen gazdasági előnye nem származhat.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

39. Hatályba léptető rendelkezések

45. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

40. Az Európai Unió állami támogatásokra vonatkozó szabályaival való összhang

46. §23 E rendelet

a) 31. §-a, 39. §-a, 43. §-a és 44/A. § (2) bekezdés 1. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

b) 44/A. § (2) bekezdés 2-6. pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) I. és II. Fejezete, valamint 13., 14., 22., 25–26., 28., 36–37., 41., 48. és 49. cikke,

c) 44/A. § (2) bekezdés 7. pontja a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 315., 2007.12.3., 1. o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

41. Hatályon kívül helyező rendelkezések

47. §24

1

A rendeletet a 16/2015. (V. 29.) NGM rendelet 42. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2015. május 30. napjával.

2

A 4. § a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 5. § a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 6. § a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 10. § a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

6

A 12. § (3) bekezdése a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

7

A 12. § (3a) bekezdését a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be.

8

A 12. § (3b) bekezdését a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 7. §-a iktatta be.

9

A 15. alcím (21. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

10

A 15/A. alcímet (21/A. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 9. §-a iktatta be.

11

A 17. alcím (23. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

12

A 18. alcím (24. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

13

A 19. alcím (25. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

14

A 20. alcím (26. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

15

A 20/A. alcímet (26/A. §) a 39/2004. (XII. 23.) NGM rendelet 12. §-a iktatta be.

16

A 30. alcímet (36. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 34. alcímet (40. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte.

18

A 36. alcímet (42. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 16. §-a hatályon kívül helyezte.

19

A 38/A. alcímet (44/A. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 13. §-a iktatta be.

20

A 38/B. alcímet (44/B. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 13. §-a iktatta be.

21

A 38/C. alcímet (44/C. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 13. §-a iktatta be.

22

A III/A. fejezetet (44/D–44/Z. §) a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 14. §-a iktatta be.

23

A 46. § a 39/2014. (XII. 23.) NGM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

24

A 47. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére