• Tartalom

9/2014. (XII. 10.) MvM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról1

2014.12.11.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a központi költségvetés Miniszterelnökség fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatokra,

b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényben az a) pont szerinti költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára, és

c) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési év során megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatokra

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a) külföldi szervezet: nem magyarországi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;

b) határon túli szervezet: Magyarországgal szomszédos országban székhellyel rendelkező, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező külföldi szervezet.

II. Fejezet

FELHASZNÁLÁSRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

3. Közös szabályok

3. § (1) Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az előirányzatok felhasználása során költségvetési támogatás egyedi döntés alapján vagy pályázati úton, támogatási szerződés vagy támogatói okirat alapján nyújtható.

(2) Az egyes előirányzatok különös felhasználási szabályait a IV. Fejezet tartalmazza. A IV. Fejezetben meghatározott különös felhasználási szabályokat az egyes előirányzatokhoz rendelt megfelelő államháztartási egyedi azonosító számmal (a továbbiakban: Áht azonosító) azonosított előirányzatra kell alkalmazni, annak a fejezeten belüli címrendi besorolásától vagy címrendi módosításától függetlenül.

(3) Költségvetési támogatás a támogatási kérelem benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható.

(4) Visszatérítési kötelezettség előírása mellett vállalható kötelezettség – az előirányzatok céljának megfelelően – az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatással vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján megvalósuló pályázatos vagy kiemelt projekteknek az európai uniós forrás lehívásáig felmerülő kiadásai megelőlegezése céljából. A visszafizetési kötelezettséget az európai uniós vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján biztosított forrás beérkezésének üteme szerint kell teljesíteni. A kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatást akkor is köteles visszatéríteni, ha azt az európai uniós forrásból vagy az egyéb nemzetközi szerződés alapján részére nem folyósítják.

4. § Az előirányzatok felhasználása során felmerülő költségek, így különösen a Magyar Államkincstár által a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáért felszámított díj, a pénzügyi tranzakciós illeték, a postaköltség, a fordítási, tolmácsolási, szakértői költség fedezetét vagy az előirányzat terhére vagy a Fejezeti általános tartalék terhére kell biztosítani.

5. § (1) Az idegen nyelven kiállított nyilatkozathoz, dokumentumhoz magyar nyelvű felelős fordítást is csatolni kell, amely tartalmazza a kérelmező, illetve kedvezményezett képviseletére jogosult személy nyilatkozatát, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek.

(2) A miniszterhez bármilyen beadványt, kérelmet írásban, cégszerűen aláírtan kell benyújtani.

4. A támogatási igény és annak elbírálása

6. § (1) A támogatási kérelemhez csatolni kell

a) az 1. melléklet szerinti nyilatkozatot a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően;

b) a 2. melléklet szerinti nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról;

c) a 3. melléklet – a határon túli költségvetési támogatás esetén a 4. melléklet – szerinti „Nyilatkozat támogatási döntéshez” című dokumentumot;

d) az 5. melléklet szerinti közzétételi kérelmet a Knyt. 8. § (1) bekezdése szerinti érintettségről;

e) a 6. melléklet szerinti nyilatkozatot a kérelmező által folytatott tevékenységekről, illetve a kérelmező által igénybe vett de minimis támogatásokról;

f) a 7. melléklet szerinti nyilatkozatot az azonos tárgyban benyújtott támogatási kérelmekről;

g) a 8. melléklet szerinti nyilatkozatot a pénzforgalmi számláiról, valamint a 9. melléklet szerinti nyilatkozatot a támogatás folyósítása vonatkozásában;

h) a 10. melléklet szerinti nyilatkozatot a támogatási előleg egyösszegű kifizetésének igényléséről;

i) a támogatni kért szakmai program leírását;

j) a támogatni kért program, feladat teljes költségvetését, költségtervét, amely tartalmazza a közterheket, valamint a megvalósításhoz igényelt költségvetési támogatás, saját forrás és egyéb forrásból származó bevétel összegét;

k) a 11. melléklet szerinti átláthatósági nyilatkozatot;

l) a kérelmező hatályos adatait tartalmazó létesítő okiratának egyszerű másolatát, amelynek hitelességét a kérelmező képviselője az általa ellátott záradékolással igazolja;

m) a kérelmező nyilvántartásba vételéről szóló igazolás egyszerű másolatát, amelynek hitelességét a kérelmező képviselője az általa ellátott záradékolással igazolja;

n) a kérelmező képviselője aláírási címpéldányának vagy aláírás-mintájának, külföldi szervezet esetén ennek megfelelő okiratának egyszerű másolatát, amelynek hitelességét a kérelmező képviselője az általa ellátott záradékolással igazolja;

o) beruházási és felújítási támogatás esetén az érintett ingatlanra vonatkozó elektronikus dokumentumként szolgáltatott tulajdoni lap másolatát, valamint abban az esetben, ha az érintett ingatlan nem a kérelmező tulajdonában áll, a használat jogcímét igazoló okirat egyszerű másolatát, amelynek hitelességét a kérelmező képviselője az általa ellátott záradékolással igazolja, továbbá a tulajdonos nyilatkozatát arról, hogy a beruházáshoz vagy felújításhoz hozzájárul;

p) kérelmező nyilatkozatát a támogatni kért programnak az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározottak szerinti, belső piaccal való összeegyeztethetősége megállapításához;

q) – ha a kérelmező olyan gazdasági társaság, amely vonatkozásában a miniszter tulajdonosi jogokat nem, csak szakmai felügyeletet gyakorol – a tulajdonosi joggyakorló üzleti tervet elfogadó határozatát, továbbá az üzleti terv alapján elkészített költségtervet, kivéve, ha a költségvetési támogatás forrásának biztosítására a Kormány egyedi határozatával kerül sor.

(2) Ha a Knyt. 8. § (1) bekezdése szerinti érintettséget megalapozó körülmény a kérelem benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a kérelmező a tudomásszerzéstől számított 8 munkanapon belül az 5. melléklet ismételt benyújtásával kezdeményezi e körülmény közzétételét. Ha a kérelmező a közzétételt határidőben nem kezdeményezi, támogatásban nem részesülhet.

(3) A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján kötött szerződéshez kapcsolódó, havi nettó 200 ezer forintot meghaladó kifizetéshez szükséges 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolás beszerzéséről vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés ellenőrzéséről a pénzügyi teljesítés előtt a támogató gondoskodik.

7. § Ha a benyújtott és befogadott támogatási kérelem nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, valamint a támogató által meghatározott egyéb követelményeknek, a kérelmező körülményeire (így különösen székhelye, telephelye földrajzi távolságára és a kérelem benyújtásához rendelkezésére álló feltételekre) figyelemmel, ésszerű határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – fel kell hívni a kérelmezőt a hiba kijavítására, a hiányosság pótlására.

8. § (1) Költségvetési támogatás pályázati úton történő biztosítása esetén pályázatokat – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a miniszter vagy a lebonyolító szerv által kijelölt értékelő bizottság (a továbbiakban: bizottság) véleményezi. A bizottság eljárási rendjét a kijelölő határozza meg.

(2) A bizottság a pályázat elbírálásához szükséges javaslatát a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő harminc napon belül készíti el és azt a pályázat kiírója öt napon belül a támogató elé terjeszti. Az elbíráláshoz szükséges javaslat elkészítésére előírt határidőtől a pályázat kiírója – indokolt esetben és a pályázati kiírásban rögzített módon – eltérhet.

(3) A bizottság a véleményét a tagok részvételével megtartott ülésen alakítja ki.

(4) A bizottság javaslatát minden esetben emlékeztetőben kell rögzíteni. Ha a pályázat jellege ezt lehetővé teszi, az emlékeztetőben az adott pályázaton forráshiány miatt nem támogatott, de szakmailag megfelelő, költségvetési támogatásra érdemesnek ítélt pályázatok sorrendjét is meg kell határozni és a döntési javaslatban fel kell tüntetni.

(5) A bizottság a döntését jogi és pénzügyi ellenőrzést követően jogosult meghozni.

(6) A pályázatok alapján nyújtandó költségvetési támogatásokról a támogató a bizottság javaslatának benyújtásától számított harminc napon belül dönt. E határidőtől a támogató – indokolt esetben és a pályázati kiírásban meghatározott módon – eltérhet.

9. § (1) A támogatási döntésről szóló értesítésben a szerződéskötés időpontját a támogatási döntés közlésétől számított legfeljebb 90. napban lehet meghatározni, és az nem eshet későbbi időpontra, mint a kötelezettségvállalással érintett előirányzat felhasználhatóságának határideje.

(2) Ha a támogatási szerződés kötelezettségvállaló általi aláírására a támogatási döntés aláírását követő 15 napon belül sor kerül, közlésnek a támogatási szerződés kedvezményezett részére történő rendelkezésre bocsátása minősül.

(3) Ha a támogatási döntés a támogatási kérelemben megjelölt igénynél alacsonyabb összegről rendelkezik, a támogató felhívására a kérelmező nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a szakmai program megvalósítását az alacsonyabb támogatási összegre tekintettel is vállalja-e, támogatási kérelmét visszavonja vagy támogatási kérelmét módosítja. A módosított támogatási kérelem új támogatási kérelemnek minősül.

5. Felhasználás, beszámolás, ellenőrzés

10. § A támogatási szerződésben meghatározott módon – a kedvezményezett írásbeli indokolási kötelezettsége mellett – a költségtervben rögzített összegek – a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, a felhalmozási kiadások szintjén – a költségvetési támogatás és – ha az előírásra került – a saját forrás főösszegén belül eltérhetnek.

11. § (1) A támogatási szerződés módosítását a kedvezményezett

a) a támogatott tevékenység szakmai tartalma, időtartama, valamint a támogatás összege és a támogatás finanszírozási módja, az azokat alátámasztó szakmai program, illetve költségterv tekintetében a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban megállapított támogatott tevékenység időtartama alatt,

b) a beszámoló benyújtásának határideje tekintetében a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban megállapított beszámolási határidő leteltéig

a támogatóhoz beérkezett indokolt kérelmével kezdeményezheti.

(2) A módosítás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítására. Ha a tényleges költségek a költségtervben szereplő kiadásokhoz képest emelkednek, a többletkiadásokhoz kapcsolódó fedezet megteremtéséről a kedvezményezett – figyelembe véve a 11. § (1) bekezdésében foglaltakat – elsősorban saját hatáskörben köteles gondoskodni a támogatott tevékenység szakmai tartalmának csökkenése nélkül. E rendelkezést nem kell alkalmazni, ha

a) előre nem látható és a kedvezményezett által el nem hárítható esemény következik be,

b) azt a támogatott tevékenységet vagy a támogatás felhasználást érintő jogszabály-változás indokolja, vagy

c) az a Kormány egyedi döntésében foglaltak végrehajtása érdekében szükséges.

(3) Ha a kedvezményezett az (1) bekezdésben meghatározott határidőt önhibáján kívül mulasztotta el, az elmulasztott határidő lejártát követő 30 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő a támogató részére. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és azokat a körülményeket, amelyek a mulasztás vétlenségét valószínűvé teszik. Az igazolási kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról a kötelezettségvállaló dönt.

(4) A visszatérítési kötelezettséggel terhelt költségvetési támogatás vissza nem térítendővé minősítése iránt a kedvezményezett a visszatérítési határidő lejárta előtt részletes indokolást tartalmazó írásbeli kérelmet nyújthat be a támogatóhoz, amely azonban az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 97. § (1) bekezdésének megfelelően törvényi rendelkezés alapján és a támogató egyedi mérlegelése alapján teljesíthető.

12. § (1) A kedvezményezett által a költségvetési támogatás felhasználásáról készített beszámoló pénzügyi elszámolásból és szakmai beszámolóból áll.

(2) A kedvezményezett költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozó beszámolója

a) pénzügyi elszámolás részének a költségtervben szereplő tételek felhasználására vonatkozó összesítő kimutatást (számlaösszesítő) és – az Ávr. 80. § (4) bekezdésében meghatározott esetben –

aa) a költségvetési támogatás felhasználását igazoló számlák, számviteli bizonylatok eredeti példányának a (4) bekezdés szerint záradékolt és hitelesített másolatait a költségterv szerinti bontásban,

ab) készpénzkifizetés esetén a készpénzkiadás tényét igazoló számviteli bizonylatot, átutalással teljesített kifizetés esetén a pénzforgalmi számla terheléséről szóló banki igazolást vagy olyan kivonatot, amelyen a kifizetett számla összegét meg kell jelölni,

ac) bérköltség elszámolása esetén a kifizetés pontos jogcímének megjelölését és a bérfizetést megalapozó jogviszony-igazolásokat,

b) szakmai beszámoló részének a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait és tapasztalatait, a megvalósítás eredményességének a költségtervben foglalt kiadások alakulásának levezetését és bemutatását, továbbá – amennyiben az eredmény arra alkalmas – mellékletként annak tárgyiasult formáját (például folyóirat, kiadvány)

kell tartalmaznia.

(3) A költségvetési támogatás alapjául szolgáló számlák, számviteli bizonylatok eredeti példányára szövegszerűen fel kell vezetni a költségvetési támogatásból felhasznált összeget és a támogatási szerződés iktatószámát vagy nyilvántartási számát. A beszámolóhoz csatolt számla, számviteli bizonylat másolatára az eredeti számlával, számviteli bizonylattal történő egyezőségre vonatkozó záradékot kell felvezetni és azt a kedvezményezett aláírásával kell hitelesíteni.

13. § (1) A kedvezményezett beszámolóját a teljesítésigazoló a beszámoló kézhezvételét követő 60 napon belül szakmai és pénzügyi szempontból megvizsgálja, és dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról.

(2) Ha a beszámoló hibás vagy hiányos, a támogató határidő tűzésével felhívja a kedvezményezettet a hiányok pótlására vagy a hibák javítására. A hiánypótlás időtartama az (1) bekezdésben rögzített határidőbe nem számít bele.

(3) Legkésőbb a beszámoló benyújtásának időpontjáig a költségvetési támogatás fel nem használt részét a kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározott számlára visszautalja.

(4) Ha az elszámolás során a támogatási szerződéshez mellékelt költségvetéshez képest a kedvezményezett kevesebb önrész vagy egyéb forrás felhasználását igazolja, akkor a költségvetési támogatás összegét arányosan csökkenteni kell.

(5) A teljesítésigazoló az (1) bekezdés szerinti döntésről, ideértve a visszafizetésre történő felszólítást is, a döntést követő 5 napon belül írásban tájékoztatja a kedvezményezettet.

(6) A kötelezettségvállaló a visszafizetésre kötelezettnek a visszafizetési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, részletes indokolást tartalmazó kérelmére részletfizetési kedvezményt adhat. A részletekben történő visszafizetés időtartama 20 millió forint alatti visszafizetési kötelezettség esetén a 6 hónapot, 20 millió forint és a feletti visszafizetési kötelezettség esetén a 12 hónapot nem haladhatja meg. A visszafizetéstől eltekinteni nem lehet.

6. Lebonyolító szerv igénybevételének lehetősége

14. § (1) A pályázati vagy egyedi elbírálás útján nyújtható támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátására a miniszter lebonyolító szervet vehet igénybe, azzal, hogy a támogatási döntést kizárólag a miniszter hozhatja meg. A lebonyolító szerv kötelezettségvállalási jogkörét, valamint az utalványozás jogkörét kizárólag a (3) bekezdésben meghatározottak szerint gyakorolhatja, ha azt a miniszter által a lebonyolító szervvel kötött együttműködési megállapodás (a továbbiakban: lebonyolítási megállapodás) kifejezetten lehetővé teszi.

(2) A lebonyolítási megállapodásnak az Ávr. 75. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell

a) a cél megvalósításához rendelt pénzügyi források összegéről és rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatot, továbbá a miniszter által vezetett minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett fizetési számlájára vonatkozó rendelkezéseket;

b) a pályázati vagy egyedi elbírálási folyamat ütemezését, a lebonyolító szerv feladatainak részletezését, valamint ha a (3) bekezdésben meghatározott jogkörök bármelyike gyakorlásának a lebonyolító szerv részére történő átadására kerül sor, e jogkör gyakorlásának részleteit (különösen a lebonyolító szerv által alkalmazandó iratmintákat, vezetendő nyilvántartásokat, az adatszolgáltatások tartalmát, szerkezetét és rendjét);

c) a lebonyolítói feladatokhoz kapcsolódóan felmerülő költségek körében

ca) a nem központi költségvetési szervként működő lebonyolító szerv esetén a lebonyolító szerv által elszámolható költségek körét, valamint annak mértékét és rendelkezésre bocsátásának módját, továbbá az azzal történő elszámolási kötelezettség előírását,

cb) központi költségvetési szervként működő lebonyolító szerv esetén a lebonyolítói feladat ellátásához kapcsolódó kiadás fedezetének a szervezet költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezett összegét és a lebonyolítás során történt felhasználásának bemutatását célzó tájékoztatási kötelezettség előírását,

cc) a cb) alpont szerinti előirányzat hiányában – a Kormány egyedi határozata alapján, illetve a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv lebonyolító szerv esetén előzetes engedély szerint – átcsoportosított előirányzat összegét, az azzal történő elszámolási kötelezettség előírását, valamint az elszámolható kiadások körét;

d) szükség szerint a kedvezményezett által elszámolható költségek körét és mértékét;

e) a 14. § (1) bekezdésében meghatározott értékelő bizottság tevékenységével kapcsolatos, a lebonyolító szerv feladatait érintő rendelkezéseket;

f) a támogatási szerződésekkel kapcsolatos módosítási kérelmek bírálatának menetét;

g) a pályázati monitoring, értékelés szakmai és pénzügyi eljárásrendjét, ideértve mind a lebonyolító szerv, mind a kedvezményezettek vonatkozásában a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás tartalmának, teljesítésének és elfogadásának a rendjét, valamint a mintavételes, tételes vagy kockázatelemzésen alapuló, dokumentált szakmai helyszíni ellenőrzés rendszeres végzését.

(3) A miniszter a lebonyolítási megállapodásban a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg erejéig

a) a kötelezettségvállalásnak – a pályázat útján nyújtott támogatás odaítéléséről szóló döntés kivételével – az Áht. 36. §-ában és az Ávr. 52. §-ában meghatározottak szerinti jogköre,

b) az utalványozás Áht. 38. §-ában és az Ávr. 59. §-ában foglaltak szerinti jogköre, vagy

c) az a) és b) pontban foglalt jogkörök mindegyikének

gyakorlását a lebonyolító szerv számára átadhatja.

(4) Az Áht. 36. § (4a) bekezdésének sérelmével vállalt kötelezettség teljes összegére, valamint a lebonyolító szerv által a (3) bekezdés a) vagy c) pontja alapján vállalt kötelezettségnek a lebonyolítási megállapodásban meghatározott, a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeget meghaladó részére történő fedezet biztosítása esetén a lebonyolító szervvel szemben a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszakövetelésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(5) Ha a lebonyolító szerv más miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szerv, a lebonyolítási megállapodást a lebonyolító szerv irányító szerve is aláírja. Ebben az esetben az irányító szerv arra vállal kötelezettséget, hogy a (4) bekezdés szerinti jogosulatlan kötelezettségvállalás összegének megfelelő előirányzatot a miniszter jelzése alapján az irányítása alatt álló lebonyolító szervtől elvonja, támogatási előirányzat hiányában a lebonyolító szerv bevételei terhére a miniszter által vezetett minisztérium javára történő fizetési kötelezettség teljesítéséről intézkedik.

(6) A lebonyolító szerv a támogatási szerződés megkötése és a támogatás folyósítása során az e rendeletben foglaltakat érvényesíteni köteles.

7. Egyes gazdasági társaságok kijelölése

15. § (1) A miniszter a felelősségi körébe tartozó közigazgatás-fejlesztés és -korszerűsítés, valamint az e-közigazgatás kormányzati feladatainak ellátásához a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szolgáltatásait veszi igénybe.

(2) A német–magyar barátság évéhez kapcsolódó programok, rendezvények szervezésével kapcsolatos feladatokat, az ezekhez kapcsolódó műszaki, művészeti, logisztikai és biztosítási feladatok előkészítését, megvalósítását a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el.

III. Fejezet

AZ EURÓPAI UNIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉS

8. Közös szabályok

16. § E fejezet alkalmazásában

a) állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

b) egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

c) közszolgáltatás: az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

d) támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerint meghatározott fogalom.

17. § (1) A támogató az állami támogatás odaítélésekor tájékoztatja a kedvezményezettet a nyújtott támogatás támogatástartalmáról, a támogatásra vonatkozó 18–21. § szerinti támogatási kategóriáról és annak szabályairól.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

9. A csekély összegű (de minimis) támogatás

18. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

10. A csekély összegű közszolgáltatási támogatás

19. § (1) Egy vállalkozás részére odaítélt a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű közszolgáltatási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) Nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely a támogatást a 360/2012/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(3) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(4) A támogatás nem halmozható ugyanazon közszolgáltatáshoz kapcsolódó más ellentételezéssel, függetlenül attól, hogy ez az ellentételezés uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak minősül-e.

(5) Az (1) bekezdés szerinti felső határ tekintetében a támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(6) A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás kedvezményezettjének a (4)–(6) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

11. A közszolgáltatásért járó ellentételezés

20. § (1) A közszolgáltatásért járó ellentételezést (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett részére nyújtható.

(2) A támogatás csak olyan mértékben korlátoztathatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ide értve az ésszerű nyereséget is. A támogatás mértékét a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)–(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

12. Kulturális célú támogatás

21. § (1) Az előirányzatok terhére az alkotóművészeti, az előadóművészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi-műemlékvédelmi tevékenységek tekintetében az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozata szerinti kulturális célú támogatás nyújtható a következő célokra:

a) a kulturális ágazat területén a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;

b) a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre;

c) a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és külföldi kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;

d) a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;

e) a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységre, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;

f) kulturális vidékfejlesztésre;

g) kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;

h) határon túli magyar kultúra támogatására;

i) a nemzetiségek kultúrájának támogatására.

(2) A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(3) Pályázaton kívüli visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő kulturális célú támogatás csak akkor nyújtható, ha

a) a támogatandó cél a kultúra fejlesztésében stratégiai jelentőségű,

b) kulturális hatása országos, illetve nemzetközi,

c) a támogatás biztosításával jelentős előny érhető el, illetve jelentős hátrány hárítható el, vagy

d) a támogatandó cél másképp nem érhető el vagy az időmúlás következtében okafogyottá válna.

(4) A pályázaton kívüli támogatás iránti kérelmet megfelelő dokumentumokkal és adatokkal alá kell támasztani és meg kell jelölni a támogatási igény nagyságát.

IV. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

13. 15/1/1 Kormányfői protokoll (Áht azonosító: 296646)

22. § (1) Az előirányzat a miniszterelnök és a miniszterelnök helyett, az ő nevében eljáró személy körüli, valamint a női protokollfeladatok ellátására használható fel. Az előirányzat fedezi a külföldi és a belföldi kormányfői protokoll-látogatásokhoz, valamint a miniszterelnök és a miniszterelnök helyett, az ő nevében eljáró személy részvételével lebonyolított rendezvényekhez, valamint a női protokollfeladatokhoz kapcsolódó személyi, valamint az egyéb dologi jellegű kiadásokat.

(2) Az előirányzat felhasználására a külpolitikáért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján részben a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium igazgatása, illetve a miniszter által vezetett minisztérium igazgatása terhére történő előirányzat-átcsoportosítással vagy gazdálkodó szervezetekkel kötött polgári jogi szerződések alapján történő kifizetéssel kerül sor.

14. 15/1/2 Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok (Áht azonosító: 331340)

23. § Az előirányzat tartalmazza a miniszterelnökhöz és a Kormányhoz kapcsolódó egységes lakossági kommunikációs feladatok kiadásainak fedezetét. Az előirányzaton rendelkezésre álló források felhasználása közbeszerzési eljárás alapján, vállalkozási keretszerződés keretén belül történik.

15. 15/1/3 Konzultációk kiadásai (Áht azonosító: 334717)

24. § Az előirányzat tartalmazza a Kormány és a lakosság közötti konzultációk kiadásainak fedezetét. Az előirányzat felhasználására költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítással, illetve gazdálkodó szervezetekkel kötött polgári jogi szerződések alapján történő kifizetéssel kerül sor.

16. 15/1/4 Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai (Áht azonosító: 302213)

25. § Az előirányzat eredeti kiadási előirányzattal nem rendelkezik. Az előirányzaton kerül sor a fejezeti általános tartalék közvetlen fejezeti kifizetéseinek a kimutatására. Ezen az előirányzaton kerül sor az Áht. 33. § (3) és (4) bekezdése szerinti várható költségvetési megtakarítások átcsoportosításából keletkező költségvetési előirányzat-többlet kimutatására, mely a fejezet előre nem tervezhető többletfeladatainak finanszírozására használható fel.

17. 15/1/5 Ifjúságpolitikai célok támogatása (Áht azonosító: 331351)

26. § (1) Az előirányzaton rendelkezésre álló forrás terhére azon ifjúsági programok, rendezvénysorozatok támogatása történik, amelyek elmélyíthetik a kormányzat és a fiatalabb generáció közötti konzultációt.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntés alapján kiválasztott jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötendő támogatási szerződés formájában történik, a szerződésben rögzített feltételek szerint.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

18. 15/1/6 Nemzeti sírkerthez és emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások (Áht azonosító: 331684)

27. § Az előirányzat a nemzeti sírkert és a történelmi, nemzeti és kiemelt nemzeti emlékhelyek gondozására, ápolására, valamint felújítására szolgáló költségvetési forrásokat tartalmazza. Ezen felül az előirányzat fedezetet biztosít a kiemelt jelentőségű, a nemzeti sírkert részeként megvalósítandó síremlékek létesítésének költségeire.

28. § (1) Az előirányzat terhére egyedi támogatási döntés alapján kiválasztott, a temetők fenntartását végző gazdálkodó szervezetekkel köthetők támogatási szerződések, vagy visszterhes polgári jogi szerződések köthetők gazdasági társaságokkal.

(2) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségvállalások szakmai előkészítését, megalapozását, alátámasztását, a szakmai feladatok megvalósulásának ellenőrzését a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke végzi.

29. § A miniszter a Nemzeti Örökség Intézetét az előirányzat terhére nyújtandó költségvetési támogatásokkal kapcsolatos lebonyolítási feladatok ellátásával megbízhatja.

19. 15/1/7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások
(Áht azonosító: 334217)

30. § (1) Az előirányzat célja költségvetési forrás biztosítása a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma részére az érdekképviseletek és a kormányzati szervek közötti együttműködés erősítése, a gazdasági növekedés elősegítése, a versenyképesség javítása, az üzleti környezet fejlesztése, valamint a társadalmi párbeszéd versenyszférán belüli erősítése érdekében.

(2) Az előirányzat felhasználása a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájával, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével, a Munkástanácsok Országos Szövetségével, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségével, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével egyedi támogatási döntés alapján kötendő támogatási szerződések formájában történik, az egyes szerződésekben rögzített feltételek szerint.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

20. 15/1/8 Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatása
(Áht azonosító: 335751)

31. § (1) Az előirányzat célja az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány projektjeinek és működésének támogatása egyedi támogatási döntés alapján az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvánnyal kötendő támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

(2) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(3) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

21. 15/1/9 „ Az Élet Menete” Alapítvány támogatása (Áht azonosító: 338140)

32. § (1) Az előirányzat célja „Az Élet Menete” Alapítvány projektjeinek és működési költségeinek támogatása egyedi támogatási döntés alapján az Alapítvánnyal kötendő támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

(2) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(3) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

22. 15/1/10 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása (Áht azonosító: 335173)

33. § (1) Az előirányzat célja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács működésével és feladataival kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítása.

(2) Az előirányzat felhasználása a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájával, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével, valamint a Munkástanácsok Országos Szövetségével egyedi támogatási döntés alapján kötendő támogatási szerződések formájában történik, az egyes szerződésekben rögzített feltételek szerint.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

23. 15/1/11 A kommunizmus áldozatai emlékmúzeumának létrehozásához való hozzájárulás
(Áht azonosító: 334951)

34. § (1) Az előirányzat célja az Amerikai Egyesült Államokban törvénnyel alapított, washingtoni székhelyű „The Victims of Communism Memorial Foundation” által megvalósítandó, a kommunizmus áldozatainak emléket állító múzeum létrehozásának támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása a „The Victims of Communism Memorial Foundation”-nel egyedi támogatási döntés alapján kötendő támogatási szerződés formájában történik, a szerződésben rögzített feltételek szerint.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

24. 15/1/13 Határon átnyúló fejlesztési programok intézményrendszerének fejlesztése és támogatása (Áht azonosító: 340884)

35. § (1) Az előirányzat célja Magyarország térségi vezető szerepének megtartása a területi együttműködési programok menedzsmentjében és az intézményrendszer kialakításának megkezdése.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátásában részt vevő, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján vagy gazdálkodó szervezettel a Kbt. szabályainak megfelelően megkötött visszterhes polgári jogi szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

25. 15/1/14 The Hungary Initiatives Foundation támogatása (Áht azonosító: 339740)

36. § (1) Az előirányzat célja a „The Hungary Initiatives Foundation, Inc.” projektjeinek és működésének támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása a „The Hungary Initiatives Foundation, Inc.”-vel egyedi támogatási döntés alapján kötendő támogatási szerződés formájában történik, a szerződésben rögzített feltételek szerint.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

26. 15/1/17 A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás (Áht azonosító: 294668)

37. § (1) Az előirányzat a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány alapító okiratában meghatározott feladatok, valamint az 1947-es Párizsi Békeszerződés 27. cikk 2. pontjában foglaltak szerint a Holokauszt túlélőinek támogatására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása egyedi támogatási döntéssel, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal megkötött támogatási szerződés alapján, az abban rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

27. 15/1/18 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (Áht azonosító: 295546)

38. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány projektjei megvalósításához, működéséhez és az alapító okiratában meghatározott feladatai teljesítéséhez.

(2) Az előirányzat felhasználása egyedi támogatási döntéssel, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvánnyal megkötött támogatási szerződés alapján, az abban rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

28. 15/1/19 Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért (Áht azonosító: 295557)

39. § (1) Az előirányzat célja az Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért elnevezésű civil szervezet projektjeinek és működési költségeinek támogatása egyedi támogatási döntés alapján, az Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért elnevezésű civil szervezettel kötendő támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

(2) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(3) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

29. 15/1/20 Washingtoni Magyar Kápolna létrehozásához hozzájárulás (Áht azonosító: 343551)

40. § (1) Az előirányzat célja az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi kötelezettségvállalással nem terhelt maradványa felhasználásáról szóló 1356/2013. (VI. 24.) Korm. határozat alapján a Washingtoni Magyar Kápolna létrehozásának támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása egyedi támogatási döntéssel, a „Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception” kedvezményezettel megkötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

30. 15/1/22 Tokaj-Hegyalja borvidék településeinek fejlesztési támogatása (Áht azonosító: 343340)

41. § (1) Az előirányzat célja a Világörökség részét képező tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó települések fejlesztéséről szóló 1991/2013. (XII. 29.) Korm. határozat alapján a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó települések fejlesztése.

(2) Az előirányzat felhasználása az (1) bekezdésben hivatkozott kormányhatározatban felsorolt önkormányzatokkal megkötött támogatási szerződések alapján, az egyes szerződésekben rögzített feltételeknek megfelelően történik. Az előirányzat terhére előleg – biztosítékadási kötelezettség terhe mellett – nyújtható.

(3) A miniszter a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft.-t az előirányzat terhére nyújtandó költségvetési támogatásokkal kapcsolatos lebonyolítási feladatok ellátásával megbízhatja.

31. 15/1/23 A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban létesült önkormányzati sportlétesítmények kiváltása (Áht azonosító: 345673)

42. § (1) Az előirányzat célja a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban létesült önkormányzati sportlétesítmények kiváltásáról szóló 1966/2013. (XII. 17.) Korm. határozat alapján a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban létesült önkormányzati sportlétesítmények kiváltása.

(2) Az előirányzat felhasználása az (1) bekezdésben hivatkozott kormányhatározatban felsorolt önkormányzatokkal megkötött támogatási szerződések alapján, a szerződésekben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

32. 15/1/24 Civil Alap – pályázati program (Áht azonosító: 245773)

43. § (1) Az előirányzat célja a Magyar Holokauszt Emlékév 2014. keretében Civil Alap – pályázati program megvalósítása a pályázati kiírás szerint.

(2) Az előirányzat felhasználása a pályázat nyertesei részére kiadott támogatói okiratok alapján, az azokban meghatározott feltételek szerint, illetve előirányzat-átcsoportosítás alapján, a Civil Alap – 2014 pályázati program keretében nyújtott támogatások sajátos szabályairól szóló 499/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint történik azzal, hogy ezen rendelet értelmében biztosítékadási kötelezettség nem kerül előírásra. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

33. 15/1/25 Önkormányzatok átmeneti támogatása (Áht azonosító: 345784)

44. § (1) Az előirányzat célja az, hogy a Világörökség részét képező tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó települések fejlesztéséről szóló 1991/2013. (XII. 29.) Korm. határozat végrehajtásáról, és a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és a XI. Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló 1083/2014. (II. 26.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1083/2014. (II. 26.) Korm. határozat] 2. pontja szerint részére átadott támogatói feladat végrehajtásaként a Miniszterelnökség az Áht. 14. § (3) bekezdésében megjelölt célokkal összhangban vissza nem térítendő támogatást nyújtson az 1083/2014. (II. 26.) Korm. határozat 2. mellékletében megjelölt helyi önkormányzatok részére, a támogatásokra vonatkozó általános szabályoknak megfelelően. A támogatást a kedvezményezettek nem használhatják fel vállalkozási tevékenységük keretében.

(2) Az előirányzat felhasználása az 1083/2014. (II. 26.) Korm. határozatban felsorolt önkormányzatokkal megkötött támogatási szerződések alapján, a szerződésekben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

34. 15/1/26 A magyar komolyzenei koncepció kidolgozásának támogatása (Áht azonosító: 346762)

45. § (1) Az előirányzat célja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezése, a Concerto Akadémia Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság támogatása, továbbá a magyar komolyzenei koncepció kidolgozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1193/2014. (III. 28.) Korm. határozat 2. pontjában meghatározott feladatok finanszírozása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettekkel kötött támogatási szerződések alapján, központi költségvetési szerv részére előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodások alapján, az azokban rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

35. 15/1/29 Kőszeg–kreatív város projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátása
(Áht azonosító: 347439)

46. § (1) Az előirányzat célja – összhangban a 2013. évi kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló 1314/2014. (V. 19.) Korm. határozatban foglaltakkal – a Kőszeg-kreatív város projekt megvalósításának támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvánnyal kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

36. 15/1/30 Batthyány Lajos Alapítvány működésének és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás (Áht azonosító: 347662)

47. § (1) Az előirányzat célja a Batthyány Lajos Alapítvány projektjeinek és működésének támogatása egyedi támogatási döntés alapján, az Alapítvánnyal kötendő támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

(2) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(3) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

37. 15/1/31 Nemzetközi tagdíjak (Áht azonosító: 347717)

48. § Az előirányzat célja a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs területet érintően Magyarország nemzetközi szervezetekben viselt tagságáról szóló hatályos nemzetközi szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek teljesítése. A tagdíjfizetési kötelezettségeken kívül az előirányzat forrást nyújt a nemzetközi szervezetek által kezdeményezett felajánlásokra is.

38. 15/1/32 Bocuse d'Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője (Áht azonosító: 347739)

49. § (1) Az előirányzat célja – összhangban a Bocuse d'Or szakácsolimpia 2016. évi európai döntője rendezési jogának megszerzése esetén szükséges egyes kormányzati intézkedésekről szóló 1853/2013. (XI. 19.) Korm. határozatban és a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének budapesti megrendezésével kapcsolatos kormányzati intézkedésekről szóló 1575/2014. (X. 10.) Korm. határozatban foglaltakkal – a Bocuse d'Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője budapesti megrendezésének a támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesülettel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

39. 15/1/34 Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése (Áht azonosító: 343751)

50. § (1) Az előirányzat a Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése keretében megvalósuló Kárpát-medencei vezetőképzési és ifjúsági központ létrehozására nyújt fedezetet.

(2) Az előirányzat felhasználása egyedi támogatási döntés alapján kiválasztott jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötendő támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

40. 15/1/36 Építésügyi célelőirányzat (Áht azonosító: 223702)

51. § Az előirányzat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 50. §-a alapján befolyt, építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által kivetett építésügyi, építésfelügyeleti, egyéb közigazgatási és eljárási bírságok kezelésére szolgál.

41. 15/1/37 Az e-közmű üzemeltetése, fenntartása és fejlesztése (Áht azonosító: 296246)

52. § (1) Az előirányzat célja az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok megvalósításának finanszírozása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal (a továbbiakban: LLTK) kötött közszolgáltatási támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

42. 15/1/38 Építésügyi feladatok (Áht azonosító: 302624)

53. § (1) Az előirányzat az Étv. 50. §-a alapján az épített környezet alakításának és védelmének pénzügyi eszközökkel történő támogatását és finanszírozását biztosítja.

(2) Az előirányzat felhasználása éves feladatterv alapján történik. A feladatterv tervezése során az előirányzat legalább 80%-át közigazgatási feladatokra kell tervezni, amelyet a kötelezettségvállalás során érvényesíteni kell.

(3) A fenti bekezdés alkalmazásában közigazgatási feladat különösen

a) az építésfelügyeleti és építésügyi hatósági feladat,

b) az ellenőrzési és építésrendészeti feladat,

c) a szakmai kamarák által ellátott közigazgatási feladat, különösen a szakmagyakorlási tevékenység engedélyezése és bejelentése, névjegyzék vezetése, továbbképzés szervezése, vállalkozó kivitelezői tevékenység bejelentése és vállalkozó kivitelezők nyilvántartásának vezetése,

d) a szakmai kamarák tevékenységének törvényességi felügyelete,

e) a tervtanácsok feladata,

f) a településrendezéshez kapcsolódó feladat,

g) az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Dokközpont rendelet) alapján az LLTK által ellátott feladatok,

h) az építésügyi szabványokkal összefüggő feladatok.

(4) Az előirányzat felhasználása egyedi támogatási döntést követően költségvetési támogatás nyújtása útján történik. A költségvetési támogatás – biztosítékadási kötelezettség terhe mellett – előlegként is folyósítható. A támogatás kedvezményezettjei a (3) bekezdésben foglalt feladatokat ellátó gazdálkodó szervezetek lehetnek. Az előirányzat felhasználása visszterhes polgári jogi szerződés megkötésével vagy előirányzat-átcsoportosításra szóló megállapodással is történhet.

(5) A miniszter az előirányzatból az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság által elrendelt munkálatok költségeire – ha a végrehajtás elmaradása az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti, és a végrehajtás önkéntes teljesítése, valamint a megelőlegezett költség behajtása nem várható – vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújthat. Egyéb esetben erre a célra – a támogatási szerződésben a visszafizetésre vonatkozó határidő meghatározásával – visszatérítendő költségvetési támogatás adható.

(6) Vissza nem térítendő költségvetési támogatás esetén, ha a végrehajtást elrendelő hatóság a munkálatok költségeit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szabályai szerint a kötelezettől utóbb behajtja, az így befolyt összeget kizárólag az Étv. 50. § (2) bekezdésében meghatározott célokra fordíthatja, amelynek felhasználását a miniszter ellenőrzi.

43. 15/1/39 Az elektronikus Területrendezési és Építésügyi Nyilvántartás Működtetése (Áht azonosító: 302635)

54. § (1) Az előirányzat felhasználásának célja a Dokközpont rendelet és a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggésben megőrzendő dokumentumok gyűjtéséről, megőrzéséről, nyilvántartásáról és hasznosításáról szóló 16/2010. (II. 5.) Korm. rendelet szabályozási tárgykörébe tartozó dokumentumgyűjtési, nyilvántartási, hasznosítási, kezelési és archiválási és az ezekkel kapcsolatos fejlesztési feladatok finanszírozása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a LLTK-val kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

44. 15/1/40 Örökségvédelmi feladatok (Áht azonosító: 341751)

55. § (1) Az előirányzat célja a kulturális örökségvédelmi közfeladatok ellátásának finanszírozása.

(2) Az előirányzat felhasználása a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ részére történő előirányzat-átcsoportosítással történik.

45. 15/1/41 Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása (Áht azonosító: 282078)

56. § (1) Az előirányzat az Európai Innovációs és Technológiai Intézet és a Magyar Köztársaság Kormánya közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CLXVI. törvényben foglalt Megállapodás 3. Cikk 1. pontja alapján az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (a továbbiakban: EIT) alkalmazottai munkabérének finanszírozására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen kifizetéssel történik az EIT részére.

46. 15/1/42 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása (Áht azonosító: 302091)

57. § (1) Az előirányzat célja a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány, továbbá az általa fenntartott XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet, a Habsburg Történeti Intézet, valamint a Kommunizmus Kutató Intézet és a Terror Háza Múzeum működésének és programjainak biztosítása.

(2) Az előirányzat felhasználása vissza nem térítendő támogatás formájában, egyedi támogatási döntéssel, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvánnyal kötött támogatási szerződés alapján történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

47. 15/1/43 Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok (Áht azonosító: 295146)

58. § (1) Az előirányzat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján a kulturális örökség elemeinek védelmével, megóvásával, fenntartásával és bemutatásával kapcsolatos állami feladatok ellátásának támogatására szolgál. Az előirányzat biztosítja továbbá az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kulturális tárgyú egyezményeinek, valamint az Európai Unió és az Európa Tanács kulturális örökséggel összefüggő kezdeményezéseinek végrehajtásából fakadó szakmai feladatok támogatását.

(2) Az előirányzatból egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás nyújtható költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit) gazdasági társaság részére.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

48. 15/1/44 Világörökségi törvényből adódó feladatok ellátása (Áht azonosító: 303002)

59. § (1) Az előirányzat a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény alapján a magyarországi világörökségi és világörökségi várományos helyszínek védelmével, megóvásával, fenntartásával kapcsolatos feladatok (különösen világörökségi gondnokságok támogatása, világörökségi helyszínek védelme, megóvása, bemutatása, ismertté tétele) ellátásának támogatására szolgál.

(2) Az előirányzatból egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás nyújtható költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit) gazdasági társaság részére. Az előirányzat felhasználása központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás útján történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

49. 15/1/45 Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatása (Áht azonosító: 343239)

60. § (1) Az előirányzat a Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása támogatás formájában, egyedi támogatási döntéssel, a Magyar Kormánytisztviselői Karral kötött támogatási szerződés alapján, az abban rögzített feltételek szerint történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

50. 15/1/46 Ludovika Campus (Áht azonosító: 333751)

61. § (1) Az előirányzat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban elnevezésű állami beruházás megvalósításának hazai forrását biztosítja, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban elnevezésű állami beruházás programelemeinek bővítéséről szóló 1970/2013. (XII. 18.) Korm. határozatban foglaltak alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Kara számára építendő 600 férőhelyes hallgatói kollégium megvalósítására nyújt fedezetet.

(2) Az előirányzat felhasználása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek történő előirányzat-átcsoportosítással, továbbá a feladat ellátásával megbízott természetes személlyel vagy államháztartáson kívüli vagy belüli gazdálkodó szervezettel kötött visszterhes polgári jogi szerződés alapján valósul meg.

51. 15/1/47 Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (Áht azonosító: 296735)

62. § (1) Az előirányzat költségvetési támogatást nyújt a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata működési költségeihez az alapító okiratában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében, valamint a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata által Magyarország határai mentén, valamint Közép- és Délkelet-Európa egyéb államaiban az önkormányzatok és a civil szféra által kezdeményezett határon átnyúló együttműködéseket megvalósító projektjeihez.

(2) Az előirányzat felhasználása támogatás formájában, egyedi támogatási döntéssel, támogatási szerződés alapján valósul meg.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

52. 15/1/48 Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátása (Áht azonosító: 303013)

63. § (1) Az előirányzat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényben meghatározott, a nemzeti emlékhelyek védelmével, megóvásával, fenntartásával, bemutatásával kapcsolatos állami feladatok ellátásának támogatására szolgál.

(2) Az előirányzatból egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás nyújtható költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit) gazdasági társaság részére. Az előirányzat felhasználása központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás útján történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

53. 15/1/49 Központi informatikai feladatok (Áht azonosító: 270745)

64. § (1) Az előirányzat biztosítja az informatikai rendszerek bevezetése, fejlesztése és üzemeltetése során felmerülő költségekhez, különösen a vezetői információs-rendszer gazdálkodással összefüggő fejlesztéseihez, a Miniszterelnökség középtávú ágazati stratégiájával összhangban végrehajtandó egyéb informatikai fejlesztésekhez, az IP alapú telefonrendszer működésével kapcsolatos kiadásokhoz, a kormányzati honlapok fejlesztéséhez, működtetéséhez és karbantartásához, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésekhez, valamint egyéb eseti fejlesztésekhez szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat maradvány felhasználása a szolgáltató részére polgári jogi szerződés alapján történő kifizetéssel valósul meg.

54. 15/1/50 Teleki László Alapítvány részére örökségi feladatok ellátásához szükséges hozzájárulás (Áht azonosító: 247773)

65. § (1) Az előirányzat célja – összhangban a Teleki László Alapítványnak a határon túli magyar épített örökségi feladatai ellátásához szükséges források biztosítása érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló 1489/2014. (VIII. 28.) Korm. határozattal – a Teleki László Alapítványnak a határon túli magyar épített örökség védelmével kapcsolatos feladatainak támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a Teleki László Alapítvánnyal kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

55. 15/1/51 Bárka Színház támogatása (Áht azonosító: 343240)

66. § (1) Az előirányzat a Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft. működéséhez nyújt támogatást.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Kft.-vel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

56. 15/1/52 Járási szociális feladatok ellátása (Áht azonosító: 334362)

67. § (1) Az előirányzat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) és végrehajtási rendeletei alapján a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által megállapított időskorúak járadéka és ápolási díj kifizetésére szolgál.

(2) Az előirányzat fedezetet nyújt az ápolási díj megállapításához kapcsolódó, a Szoctv. 43/A. § (4) bekezdése szerinti szakértői díjra is. Az előirányzatból kerül sor továbbá az ápolási díjat terhelő – és a fővárosi és megyei kormányhivatal által megelőlegezett – járulék összegének megtérítésére is.

(3) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, vissza nem térítendő támogatásként a járási (fővárosi kerületi) hivatal által megállapított jogosult részére történő – jogszabályban meghatározottak szerinti – kifizetéssel történik.

(4) Az előirányzat lebonyolító szerve a fővárosi és megyei kormányhivatal.

(5) A fővárosi és megyei kormányhivatal belső szabályzatában elkülönítetten szabályozza az előirányzat felhasználásával kapcsolatos utalványozás és érvényesítés rendjét.

(6) A fővárosi és megyei kormányhivatal belső kontrollrendszerébe beilleszti az előirányzat felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéseket, ideértve az analitikus nyilvántartások és a főkönyvi könyvelés feladásainak egyeztetését és ellenőrzését is.

57. 15/1/53 Hozzájárulás egyes humán feladatok ellátásához (Áht azonosító: 347828)

68. § (1) Az előirányzat célja – különös tekintettel a Humán-Mini Művész utca Óvoda és Bölcsőde, valamint annak telephelye a Humán-Mini Pikler Emmi Bölcsőde finanszírozásának biztosítása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség fejezet közötti előirányzat-átcsoportosításról szóló 1445/2014. (VII. 31.) Korm. határozatra – egyes humán feladatok ellátásához költségvetési támogatás nyújtása a köznevelési intézmény, illetve a fenntartói jogot gyakorló szervezet részére.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik. Az előirányzat felhasználása központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás útján történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

58. 15/1/54 Nemzeti Táncszínház új játszóhelye kialakításának támogatása (Áht azonosító: 347862)

69. § (1) Az előirányzat célja – különös tekintettel a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításáról szóló 1435/2014. (VII. 31.) Korm. határozatra – a Nemzeti Táncszínház új játszóhelye kialakításának finanszírozása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátásában részt vevő, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján vagy gazdálkodó szervezettel a Kbt. szabályainak megfelelően megkötött visszterhes polgári jogi szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

59. 15/1/55 Településrendezési feladatok (Áht azonosító: 347917)

70. § (1) Az előirányzat célja a miniszter által jóváhagyott területrendezési terv alapján egyes településrendezési feladatok támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátásában részt vevő, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik. Az előirányzat felhasználása központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás útján történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

60. 15/1/56 Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása (Áht azonosító: 348040)

71. § (1) Az előirányzat célja – különös tekintettel a magyarországi Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával kapcsolatos intézkedésekről, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1512/2014. (IX. 16.) Korm. határozatra, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról, a pártalapítványok tartalékának átcsoportosításáról, egyes kormányhatározatok módosításáról, továbbá egyes kormányhatározatok végrehajtása során alkalmazandó eltérő rendelkezésekről szóló 1563/2014. (X. 2.) Korm. határozatra – támogatás nyújtása egyházak, belső egyházi jogi személyek, költségvetési szervek, közalapítványok és egyéb, a Holokauszt emlékévvel kapcsolatos egyes kiemelt projekteket megvalósító civil és gazdálkodó szervezetek részére.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik. Az előirányzat felhasználása központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás útján történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

61. 15/1/59 Közép-kelet európai regionális együttműködés 2014. (Áht azonosító: 348340)

72. § (1) Az előirányzat biztosítja a hagyományos közép-európai kapcsolatok új tartalommal való megtöltéséhez és annak kihasználásához szükséges költségek forrását, és az ezzel kapcsolatos kiadások, valamint az egyéb regionális kapcsolatok fenntartásához és fejlesztéséhez társuló kiadások finanszírozását.

(2) Az előirányzat felhasználása

a) a feladat ellátásával megbízott államháztartáson kívüli gazdálkodó szervezettel, civil szervezettel, természetes személlyel kötött szerződés alapján történő kifizetéssel vagy államháztartáson belüli szervezet részére előirányzat átcsoportosítással, valamint

b) költségvetési támogatás nyújtásával a jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet támogatási kérelmére egyedi támogatási döntés alapján, támogatási szerződéssel, vissza nem térítendő, részben vagy egészben visszatérítendő költségvetési támogatás formájában történik.

(3) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(4) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

62. 15/1/60 Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok
(Áht azonosító: 348351)

73. § (1) Az előirányzat

a) célja egyrészről a fővárosi és megyei kormányhivatalok év közben felmerülő, előre nem látható költségeinek biztosítása,

b) szolgál másrészről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet 8. § (14) bekezdése szerinti felügyeleti díj fogadására és továbbutalására, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokat megillető felügyeleti díjak átutalására.

(2) Az előirányzat (1) bekezdés a) pontja szerinti felhasználása a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére megállapodás alapján történő előirányzat-átcsoportosítással történik.

63. Kulturális örökségvédelmi és egyéb feladatok

74. § (1) Az előirányzat célja egyes, a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlása körébe tartozó gazdasági társaságok kulturális, örökségvédelmi és egyéb kapcsolódó feladatai ellátásának támogatása.

(2) Az előirányzat felhasználása az egyedi támogatási döntést követően jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján, a szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően történik.

(3) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

(4) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. Az előirányzat terhére előleg nyújtható.

(5) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

64. Állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos feladatok

75. § Az előirányzat célja egyes, állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos tőkeemelések fedezetének biztosítása.

65. A német–magyar barátság éve

76. § (1) Az előirányzat célja a német–magyar barátság évéhez kapcsolódó programok megszervezéséhez, projektek megvalósításához kapcsolódó fedezet biztosítása.

(2) Az előirányzat felhasználása a 15. § szerint kijelölt gazdasági társasággal kötendő visszterhes szerződések útján történik, amelyek a 2012/21/EU bizottsági határozat hatálya alá tartozó támogatást tartalmaznak vagy az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozata szerinti kulturális célú támogatásnak minősülnek.

66. 15/2/0 Fejezeti általános tartalék (Áht azonosító: 296668)

77. § (1) Az előirányzat az esetlegesen felmerülő, előre nem tervezhető év közbeni kiadások finanszírozására nyújt fedezetet. A Fejezeti általános tartalék – az Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai (Áht azonosító: 302213) előirányzat közbeiktatásával – költségvetési szervekhez, fejezeti kezelésű előirányzatokhoz csoportosítható át, illetve az előirányzat terhére gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek részére történhet kifizetés. Az előirányzat terhére egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás is nyújtható a jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

(2) Az előirányzat terhére önkormányzat kedvezményezett javára is nyújtható egyedi támogatási döntés alapján költségvetési támogatás a kedvezményezettel megkötött támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint abban az esetben, ha a támogatás nyújtása az Áht. 14. § (3) bekezdésével és a Kvtv. 27. § (1)–(4) bekezdésével összhangban van, mert a szakmai program megvalósításával összefüggő jogcím, illetve előirányzat a Kvtv. 2–4. mellékletében nincs megállapítva, illetve jogszabály által az önkormányzat támogatási jogkörébe utalt feladatra – amennyiben arra az önkormányzat költségvetésében nincs elkülönített forrás – az önkormányzat által fenntartott intézmény részére is nyújtható támogatás.

67. 15/3/1 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása (Áht azonosító: 228895)

78. § (1) Az előirányzat célja a nemzetpolitikai tevékenység támogatása a (4) bekezdésben meghatározott jogcímek alapján.

(2) Az előirányzat felhasználása a (4) bekezdésben foglalt felhasználási célok tekintetében pályázati kiírás útján vagy támogatási kérelemre egyedi támogatási döntés alapján, támogatási szerződéssel vissza nem térítendő költségvetési támogatás formájában vagy központi költségvetési szerv kedvezményezett részére előirányzat-átcsoportosítással, illetve a fizetési számlájára történő kifizetéssel történik. Az (5) bekezdésben foglalt felhasználási célok tekintetében az előirányzat felhasználása megrendelés, visszterhes szerződés, kiküldetés, illetve ha a Kbt.-ben foglalt feltételek teljesülnek, beszerzés, közbeszerzés útján történik.

(3) Vissza nem térítendő költségvetési támogatás a magyarországi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet részére határon túl vagy külföldön megvalósítandó projektjei tekintetében, valamint határon túli szervezet, illetve külföldi szervezet részére nyújtható.

(4) Az előirányzat terhére a következő felhasználási célok bármelyikén nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás feladatfinanszírozás és az ahhoz kapcsolódó arányos működési költség támogatására:

a) a külhoni magyarok oktatási vagy kiemelten fontos egyházi, kulturális programjainak, illetve a külhoni média- vagy könyvkiadás támogatása céljából,

b) a nemzetpolitikai szempontból kiemelt jelentőségű programok és fejlesztési célok támogatására,

c) a határon túli magyarsággal együttműködő magyarországi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, határon túli, illetve külföldi szervezet megerősítését szolgáló programok támogatására,

d) a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében a program célkitűzéseivel összhangban olyan projektek megvalósítására, amelyeknek a célja a diaszpórában élő magyar közösségek megerősítése, a hétvégi iskolák szakmai színvonalának emelése, a cserkészcsapatok munkájának segítése, a magyar néptánc és népzenei hagyományok ápolása, a magán és közösségi gyűjtemények (könyvtárak, levéltárak, múzeumok) anyagainak felméréséhez szakmai segítség nyújtása, az egyházi közösségek munkájának segítése, a diaszpóra történetét kutató munka végzése, a magyar identitás megőrzése, a többedik generáció bátorítása magyar gyökereik megismerésére,

e) határon túli szervezetek projektjeinek támogatására, amelyek elősegítik a magyar igazolvánnyal, magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező ukrán állampolgárok oktatási, kulturális, művészeti, közművelődési, tudományos, hitéleti, média, sport, civil társadalmi, önkormányzati együttműködési, magyar–magyar együttműködési, illetve kegyeleti okokból Magyarországra történő utazásait,

f) a Magyarság Háza nemzeti identitás kiállítása, látogató- és oktatás-módszertani központja kialakítása, valamint a Magyarság Háza egyéb járulékos felújítása céljából.

(5) Az előirányzat terhére a következő felhasználási célok bármelyikén köthető visszterhes szerződés, történhet kifizetés megrendelő, kiküldetés alapján:

a) a Külhoni Magyarságért Díj költségeinek, a Magyar Állandó Értekezlet és szakbizottságainak, továbbá a Diaszpóra Tanács és a Kőrösi Csoma Sándor Program megszervezésével és működtetésével, ösztöndíjas programokkal kapcsolatos költségek kifizetése,

b) a Kisebbségi Vegyes Bizottságok megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos kiadások és a Miniszterelnökség személyi állományába tartozó személyek nemzetpolitikai célú és rendeltetésű hivatalos utazásainak finanszírozása.

(6) A (4) bekezdésben meghatározott célokra a támogatási kérelem elbírálásakor már megvalósult vagy folyamatban lévő, de a támogatási kérelem benyújtását követően megkezdett tevékenységre, projektre is nyújtható költségvetési támogatás.

(7) Az előirányzat terhére biztosítékadási kötelezettség mellett nyújtható vissza nem térítendő költségvetési támogatás. A biztosíték lehet elsődlegesen a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata, illetve – egyedi, méltánylást érdemlő esetben – elfogadható zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék, váltó, kezesség, külföldi szervezet esetén a kedvezményezett személyes joga szerint az előbbieknek tartalmában megfelelő biztosíték. A biztosítékadási kötelezettségtől különös méltánylás érdemlő esetében, a kedvezményezett indoklással ellátott kérelme alapján a miniszter jóváhagyásával lehet eltekinteni. Az előirányzatból támogatási előleg nyújtható.

(8) A támogatás fel nem használt részét (maradvány) legkésőbb a beszámoló időpontjáig vissza kell fizetni a támogató részére. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogató által meghatározott határidőben kell visszafizetni a támogató részére.

68. 15/5/0 Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei (Áht azonosító: 344762)

79. § (1) Az előirányzat a miniszter egyedi döntése alapján a fővárosi és megyei kormányhivatallal – ideértve a fővárosi és megyei kormányhivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységét is – vagy annak jogelődjével szemben 9,0 millió forint pertárgyértéket meghaladó peres vagy nemperes eljárásban hozott jogerős bírósági döntés alapján megállapított fizetési kötelezettség ellentételezésére, illetve teljesítésére használható fel, ha annak viselése a költségvetése terhére nem biztosítható, és a marasztalást tartalmazó döntéssel összefüggő bírósági eljárásban eljárási hiba vagy mulasztás nem terheli. Az 50,0 millió forint pertárgyértéket meg nem haladó peres vagy nemperes eljárás esetén a kifizetés feltétele a fizetési kötelezettség fővárosi és megyei kormányhivatal általi teljesítése.

(2) Az előirányzatból munkaügyi perekkel kapcsolatos kifizetések nem finanszírozhatók, kivéve, ha a per tárgyát képező vitatott munkáltatói intézkedés meghozatalára a fővárosi és megyei kormányhivatalok létrehozását megelőzően került sor.

(3) Az előirányzat felhasználása az érintett fővárosi és megyei kormányhivatal kérelme alapján, a fővárosi és megyei kormányhivatal részére történő átutalással valósul meg.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

69. Hatályba léptető rendelkezések

80. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

70. Átmeneti szabályok

81. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

71. Az Európai Unió jogának való megfelelés

82. § Ez a rendelet

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.),

c) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012.1.11., 3. o.), és

d) az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozata

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet 11. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően

Alulírott (név):

 

mint a (szervezet neve):

 

székhelye:

 

nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

 

nyilvántartási száma:

 

adószáma:

 

számlavezető pénzintézet neve:

 

számlaszáma:

 


képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m,

hogy az általam képviselt szervezettel szemben nem állnak fenn az alábbiak:
a) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (4) bekezdés a) pontjában vagy 16. § (4a) bekezdésében, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 11. §-ában foglalt, a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása,
b) a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 34. §-ában meghatározott, a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése,
c) jogszabályban, kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződésben megállapított munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,
d) a harmadik országbeli állampolgár
da) munkavállalási engedély, illetve EU Kék Kártya, vagy
db) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény szerinti, keresőtevékenység folytatására jogosító engedély (ideértve a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított EU Kék Kártyát is)
nélkül történő foglalkoztatása,
e) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, az Mt. 215. § (1) bekezdésének a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályainak megsértése, valamint
f) az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése
miatt a hatáskörében eljáró illetékes hatóság, vagy bíróság a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal, illetve jogerős bírósági határozattal a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet 5. §-ában meghatározott hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott.

A magyarországi foglalkoztatási jogszabályok hatálya az általam képviselt szervezetre Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában nem terjed ki [a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet 3. § (2) bekezdés b) pontja)].1

Kelt: ……………, 20……………………………..

Aláírás/Cégszerű aláírás

1 Ha a kérelmező vonatkozásában az a)-f) pont magyarországi foglalkoztatás hiányában nem értelmezhető, kérjük aláhúzni.

2. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról (a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló
2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a)

A kérelmező

 

neve vagy elnevezése:

 

 

lakcíme vagy székhelye:

 

 

képviselőjének neve:

 

Természetes személy

 

 

 

 

Gazdasági társaság

 

cégjegyzékszáma:

 

adószáma:

 

 


Egyéb szervezet

 

nyilvántartási száma:

 

nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

 

 


Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a kérelmezőként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

a) 6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség

nem áll fenn,

fennáll a(z) ... pont alapján;


b) 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség

nem áll fenn ,

fennáll a(z) ... pont alapján.


Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:     


Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:    


Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.


Kelt: ……………, 20……………………………..


Aláírás/Cégszerű aláírás

3. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez



NYILATKOZAT
támogatási döntéshez

Alulírott (név):

 

mint a (szervezet neve):

 

székhelye:

 

nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

 

nyilvántartási száma:

 

adószáma:

 

számlavezető pénzintézet neve:

 

számlaszáma:

 

képviselője

1. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet részéről benyújtott támogatási kérelemben foglalt adatok, információk és a csatolt dokumentumok teljes körűek és a valóságnak megfelelő, hiteles adatokat tartalmazzák. [Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 72. § (2) bekezdés a) pontja]

2. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban. [Ávr. 72. § (2) bekezdés b) pontja]

3. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek, és az Áht. 109. § (4) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendelet szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja. [Ávr. 72. § (2) bekezdés d) pontja]

4. Tudomásul veszem, hogy ha az Ávr. 82. § a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a támogatás egyéb, a támogatási kérelemben, jogszabályban, támogatói okiratban vagy a támogatási szerződésben rögzített feltételeiben változás következik be, akkor a tudomásra jutástól számított 8 napon belül írásban jelzem azt a Miniszterelnökség részére. [Ávr. 72. § (2) bekezdés f) pontja]

5. Tudomásul veszem, hogy az általam képviselt szervezet lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása esetén a részére megítélt és a szerződés alapján kiutalható támogatásból a köztartozás összegének visszatartására és az Ávr. 79. § (1) bekezdése szerint az állami adóhatóság részére történő befizetésére kerül sor, amely visszatartás azonban nem érinti a kedvezményezett támogatási szerződésben meghatározott kötelezettségeit.

6. Tudomásul veszem, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a támogató vagy a támogató adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak az általam képviselt szervezet nevének (megnevezésének), székhelyének és adószámának kezelésére.

7. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr. 82-84. §-ában foglaltak és a támogató által meghatározott feltételek szerint visszafizeti. [Ávr. 72. § (2) bekezdés f) pontja]

8. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a támogató által előírt biztosítékot legkésőbb a költségvetési támogatás (részletekben történő kifizetés esetén az első részlet) folyósításának esedékességéig a támogató rendelkezésére bocsátja és annak fennállását a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig biztosítja. [Ávr. 72. § (2) bekezdés g) pontja]

9. Nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében. [Ávr. 72. § (2) bekezdés h) pontja]

a) az általános forgalmi adó levonására

jogosult1,

nem jogosult;

b) adólevonási jogával az igényelt támogatással összefüggő kiadások vonatkozásában

élni kíván,

nem kíván élni.


Kelt: ……………, 20……………………………..



Aláírás/Cégszerű aláírás
1 Ha megjelölte, kérjük kitölteni a b) pontot is.

4. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
támogatási döntéshez

Alulírott (név):

 

mint a (szervezet neve):

 

székhelye:

 

nyilvántartásba vételt elrendelő
szerv/szervezet megnevezése:

 

nyilvántartásba vételi határozat száma:

 

adószáma:

 

számlavezető pénzintézet neve:

 

fizetési számlaszám:

 

képviselője, büntetőjogi felelősségem tudatában

1. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet részéről benyújtott támogatási kérelemben foglalt adatok, információk és a csatolt dokumentumok teljes körűek és a valóságnak megfelelő, hiteles adatokat tartalmazzák. [Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 72. § (2) bekezdés a) pontja]

2. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, szervezetünk személyes joga szerint meghatározott hasonló eljárás nincs folyamatban. [Ávr. 72. § (2) bekezdés b) pontja]

3. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet

megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének [az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek] és az Áht. 109. § (4) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendelet szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja [Ávr. 72. § (2) bekezdés d) pontja]

 

vagy

az általam képviselt szervezet esetén a magyarországi foglalkoztatási jogszabályok hatálya a foglalkoztatóra Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában nem terjed ki.


4. Tudomásul veszem, hogy ha az Ávr. 82. § a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a támogatás egyéb, a támogatási igényben, jogszabályban, támogatói okiratban vagy a támogatási szerződésben rögzített feltételeiben változás következik be, akkor a tudomásra jutástól számított 8 napon belül írásban jelzem azt a Miniszterelnökség részére. [Ávr. 72. § (2) bekezdés f) pontja]

5. Nyilatkozom, hogy a kapott költségvetési támogatás magyarországi felhasználása során a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései szerint járok el.

6. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezetnek Magyarország felé lejárt és ki nem egyenlített adó-, járulék-, vám- és illetéktartozása nincs.

7. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezetnek ........................................................ (a székhely, illetve telephely szerinti ország) felé lejárt és ki nem egyenlített adó-, járulék-, vám- és illetéktartozása nincs.

8. Tudomásul veszem, hogy részemre támogatás nem folyósítható, amíg lejárt esedékességű, meg nem fizetett magyarországi köztartozásom van, illetve a megítélt és folyósításra kerülő esedékes támogatásból a magyarországi köztartozás összege visszatartásra kerül. [Ávr. 79. §-a]

9. Tudomásul veszem, hogy a magyarországi köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a támogató vagy a támogató adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak az általam képviselt szervezet nevének (megnevezésének), székhelyének és adószámának kezelésére.

10. Hozzájárulok, hogy a támogató e nyilatkozat valóságtartalmának igazolását kérje az illetékes állami adó- és vámhatóságtól, valamint az önkormányzati adóhatóságtól.

11. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr. 82-84. §-ában foglaltak és a támogató által meghatározott feltételek szerint visszafizeti. [Ávr. 72. § (2) bekezdés f) pontja]

12. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a támogató által előírt biztosítékot legkésőbb a költségvetési támogatás (részletekben történő kifizetés esetén az első részlet) folyósításának esedékességéig a támogató rendelkezésére bocsátja és annak fennállását a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig biztosítja. [Ávr. 72. § (2) bekezdés g) pontja]

13. Nyilatkozom, hogy a megvalósítani tervezett tevékenység, feladat vonatkozásában szervezetünk más pályázaton is részt vett, illetve Magyarország vagy más állam költségvetéséből támogatást igénybe vett az alábbiak szerint:

Támogató szervezet megnevezése

Támogatás tárgya

Pályázott összeg

Elnyert összeg


14. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezetnek Magyarország központi költségvetéséből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs.

15. Nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében [Ávr. 72. § (2) bekezdés h) pontja]

a) a hozzáadott érték adó levonására

jogosult1,

nem jogosult;

b) adólevonási jogával az igényelt támogatással összefüggő kiadások vonatkozásában

élni kíván,

nem kíván élni.


Kelt: ……………, 20……………………………..

Aláírás/Cégszerű aláírás
1 Ha megjelölte, kérjük kitölteni a b) pontot is.

5. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti érintettségről

A kérelmező neve:
Természetes személy lakcíme:
Születési helye, ideje:

Gazdasági társaság esetén székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Képviselőjének neve:

Egyéb szervezet esetén székhelye:
Képviselőjének neve:
Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:
Nyilvántartási száma:
___________________________________________________________________________

I. Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség személyemmel, illetve a kérelmezőként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert

a)    A döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy kérelmező esetén!)

Indoklás:
Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): ……………………...……………………...……….……………………………………………………………………………………………………………………………..……………….…...….

b)    Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok. (Kizárólag természetes személy kérelmező esetén!)

Indoklás:
Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó):

köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó – vezetője vagy helyettese, regionális fejlesztési tanács tagja.

c)    Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok. (Kizárólag természetes személy kérelmező esetén!)

Indoklás:
– Közeli hozzátartozóm döntés előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
– Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
(A kívánt rész aláhúzandó!)

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):

házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- vagy neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő, testvér.

d)    A kérelmezőként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll. (Kizárólag gazdasági társaság kérelmező esetén!)

Indoklás:
Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):
………………………………………………………………………………………………...…
………………………………………………………………………………………………...…
Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó):
……………………………………………………………………………...…………………...

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):

házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- vagy neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő, testvér.

e)    A kérelmezőként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert
−    vezető tisztségviselője,
−    az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, vagy
−    társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja
a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő vagy e személyek közeli hozzátartozója.

Indokolás:
Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):
……………………………………………………………………………….………………….
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):
.…………………………………………………………………………………………………..

Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):

köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó – vezetője vagy helyettese, regionális fejlesztési tanács tagja.

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):

házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- vagy neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő, testvér.

II. Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség személyemmel, illetve a kérelmezőként megjelölt szervezettel szemben nem áll fenn.

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően.
A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.1

Kelt: ………………., 20. ………………………..



Aláírás/Cégszerű aláírás

1 A nyilatkozat érvényes megtételéhez kérjük az I. vagy II. pontot aláhúzni és/vagy értelemszerűen kitölteni.

6. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
Alulírott (képviselő neve), a (szervezet neve) képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy

4K23967_0

szervezetünk1

kizárólag (100%-ban) közhasznú tevékenységet végez.

kizárólag (100%-ban) gazdasági tevékenységet végez.

közhasznú és gazdasági tevékenységet egyaránt végez.

 

 

 

szervezetünk a kérelmezett támogatás várható folyósításának évében és az azt megelőző két pénzügyi évben támogatási szerződésben feltüntetett csekély összegű (de minimis) támogatási jogcímen2 az alábbi összegű állami támogatásokban részesült:

 

 

......... évben

 

Ft

 

 

......... évben

 

Ft

 

 

......... évben

 

Ft

 

szervezetünk a kérelmezett támogatás várható folyósításának évében és az azt megelőző két pénzügyi évben csekély összegű (de minimis) állami támogatásban nem részesült.

Alulírott tudomásul veszem, hogy ha a fent megjelölt években a csekély összegű állami támogatás mértéke a 200 000 eurót eléri vagy meghaladja, akkor ilyen jogcímen további állami támogatásban az általam képviselt szervezet nem részesülhet.
Kelt: ……………, 20……………………………..


Aláírás/Cégszerű aláírás
1 Kérjük a megfelelőt aláhúzni!
2 Csekély összegű (de minimis) támogatás:
a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) 3. cikke, vagy
b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet 2. cikke (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.)
alapján nyújtott támogatás.

7. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
az azonos tárgyban beadott támogatási kérelmekről
Alulírott (képviselő neve), a (szervezet neve) képviseletében, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Miniszterelnökséghez benyújtott támogatási kérelemmel azonos tárgyban az alábbi szervezetekhez nyújtottam be támogatási kérelmet:

TÁMOGATÁSI KÉRELMET ELBÍRÁLÓ SZERVEZET NEVE

A TÁMOGATÁSI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁNAK IDŐPONTJA

A TÁMOGATÁSI KÉRELEMBEN MEGJELÖLT ÖSSZEG


A MEGÍTÉLT TÁMOGATÁS ÖSSZEGE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ……………, 20……………………………..


Aláírás/Cégszerű aláírás

8. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
PÉNZFORGALMI SZÁMLÁKRÓL
Alulírott (képviselő neve), a (szervezet neve) képviseletében, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az alábbiakban megjelölt pénzforgalmi számlá(ko)n kívül más pénzforgalmi számlával az általam képviselt szervezet nem rendelkezik. Vállalom továbbá, hogy a támogatási szerződés fennállásának időtartama alatt létrehozott új pénzforgalmi számlákat a támogató részére 8 napon belül bejelentem.

PÉNZINTÉZET NEVE

PÉNZFORGALMI SZÁMLA

 

 

 

 

Kelt: ……………, 20……………………………..

Aláírás/Cégszerű aláírás

9. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
a költségvetési támogatás folyósításáról az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (4) bekezdésének megfelelően


Alulírott ……………………, a ………………………… képviseletében, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a költségvetési támogatás folyósítását1

a)    az általam képviselt szervezet alábbi fizetési számlájára
b)    az általam megjelölt engedményes alábbi fizetési számlájára
c)    a támogatott tevékenységgel kapcsolatban felmerült beszerzés vonatkozásában
i.    az általam benyújtott számla alapján közvetlenül az abban megjelölt szállító alábbi fizetési számlájára2
ii.    az általam megjelölt szállító által megnevezett engedményes alábbi fizetési számlájára
történő kifizetéssel kérem teljesíteni:

Számlatulajdonos neve

Számlát vezető pénzintézet

Számlaszám


Összeg

 

 

 

 

 

 


Tudomásul veszem, hogy kizárólag az a) pont szerinti folyósításra van lehetőség, ha az általam képviselt szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a szervezetet terhelő köztartozás összegét – a Kormány rendeletében meghatározott kivétellel és módon, az állami adóhatóság adatszolgáltatása alapján – a Magyar Államkincstár visszatartja, és az állami adóhatóság megfelelő bevételi számláján jóváírja.
Kelt: ……………., 20…………………...

……………………………
Aláírás/Cégszerű aláírás
1 A megfelelőt kérjük aláhúzni.
2 A kifizetés feltétele, hogy a kedvezményezett a számla költségvetési támogatáson felüli összege kifizetését igazolja.

10. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT
támogatási előleg egyösszegű kifizetésének igényléséről
Alulírott (képviselő neve), a (szervezet neve) (székhelye:………………………., nyilvántartási száma: …………..) képviseletében, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelen támogatási kérelemmel, a mellékelt szakmai programban meghatározott cél (támogatási cél) megvalósításával összefüggésben felmerült, a mellékelt költségtervben meghatározott költségek fedezetére igényelt költségvetési támogatás előleg keretében történő egyösszegű kifizetése az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (3) bekezdése alapján kivételt képez a részletekben történő kifizetés szabályának alkalmazása alól, az alábbi feltétel(ek) fennállására tekintettel1:

a)    az igényelt támogatási előleg összege nem haladja meg az ötmillió forintot;
b)    a támogatni kért tevékenység időtartama (támogatási időszak) nem éri el a hatvan napot;
c)    a kérelmező kincstári körbe tartozik;
d)    a kérelmező a költségvetési támogatás kifizetését a Magyar Államkincstárnál vezetett fizetési számlájára kéri.

A feltétel fennállását a …………………………………………………………………. csatolásával igazolom.
Kelt: ……………, 20……………………………..


Aláírás/Cégszerű aláírás
1 A megfelelőt kérjük aláhúzni.

11. melléklet a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendelethez


NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről

I.    Törvény erejénél fogva átlátható szervezetek
Alulírott, …………………………………………………… (név), mint a ………………………………………… (cégnév) …………………………………………… (székhely) …………………… (adószám) törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont a) alpontja szerint [a megfelelő aláhúzandó]
a)    költségvetési szerv,
b)    köztestület,
c)    helyi önkormányzat,
d)    nemzetiségi önkormányzat,
e)    társulás,
f)    egyházi jogi személy,
g)    olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam / …………………………………………………….. [önkormányzat megnevezése] helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik,
h)    külföldi helyhatóság,
i)    külföldi állami szerv,
j)    külföldi helyhatósági szerv,
k)    az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam, azaz …………………………….. [az állam megnevezése] szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság,
ezért átlátható szervezetnek minősül.
II.    Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek
1. Alulírott, ……………………………… (név), mint a ……………………………………… (cégnév) ………………………………..……. (székhely) ……………….. (adószám) törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont b) alpontja szerint átlátható szervezetnek minősül az alábbiak szerint:
a)     az általam képviselt szervezet olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek:
aa) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a 2. pontban nyilatkozom, és
ab) [a megfelelő aláhúzandó]
–    az Európai Unió tagállamában rendelkezik adóilletőséggel,
–    az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban rendelkezik adóilletőséggel,
–    a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (a továbbiakban: OECD) tagállamában rendelkezik adóilletőséggel,
–    olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak van a kettős adóztatás elkerüléséről szóló hatályos egyezménye és ez az ország: ……………………………………………………… [ország megnevezése], és
ac) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, amelyről a 3. pontban nyilatkozom és
ad) az általam képviselt szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az aa), ab) és ac) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a 4. pontban nyilatkozom.

2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról

Az általam képviselt szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja alapján a következő természetes személy(ek) a tényleges tulajdonosa(i):

Srsz.

Tényleges tulajdonos

Születési hely és idő

Anyja neve

Részesedés mértéke %-ban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. Nyilatkozat a külföldi ellenőrzött társasági minősítésről

Amennyiben a szerződő fél nem magyarországi székhelyű, az üzletvezetésének helye külföldön van, és székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a szerződéskezdeményezés évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogy a gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését):

Adóév

Gazdálkodó szervezet neve

Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amennyiben a szerződő fél magyarországi székhellyel rendelkezik, nem külföldi ellenőrzött társaság.

4. Nyilatkozat a közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró államháztartáson kívüli jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet átláthatóságáról

4.1. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal (a továbbiakban együtt: részesedés mértéke) bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet(ek) és adóilletőségük:

Srsz.

Gazdálkodó szervezet neve

Szervezet adószáma

Részesedés mértéke %-ban

Adóilletősége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4.2. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tényleges tulajdonosa(i):

Srsz.

Gazdálkodó szervezet neve

Tényleges tulajdonos(ok)

Születési hely és idő

Anyja neve

Részesedés mértéke %-ban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4.3. A közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással, szavazati joggal bíró jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontja szerinti ellenőrzött külföldi társasági minősítése

Amennyiben a 4.1. pontban felsorolt gazdálkodó szervezetek székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a szerződéskezdeményezés évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogy a gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését):

adóév

Gazdálkodó szervezet neve

Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amennyiben a gazdálkodó szervezet magyarországi székhellyel rendelkezik, nem külföldi ellenőrzött társaság.

III. Civil szervezetek, vízitársulatok

1. Alulírott, ………………………………. (név), mint a ……………………….……..…………… (civil szervezet, vízitársulat neve) ……………………………………… (székhely) ……………………….. (adószám) törvényes képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) pontjának megfelel, azaz a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont c) alpontja szerint átlátható szervezetnek minősül, az alábbiak szerint:

a) Az általam képviselt szervezet vezető tisztségviselői:

Srsz.

Vezető tisztségviselő

Születési hely és idő

Anyja neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


b)    Az általam képviselt szervezet, valamint az a) pont szerinti vezető tisztségviselői az alábbi szervezet(ek)ben rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel:

Srsz.

Vezető tisztségviselő

Szervezet neve

Szervezet adószáma

Részesedés mértéke %-ban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


c) A b) pont szerinti szervezet(ek) átlátható szervezet(ek), azaz

ca) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyről a 2. pontban nyilatkozom,

cb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, az OECD tagállamában, olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van, amelyről a 3. pontban nyilatkozom,

cc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, amelyről a 3. pontban nyilatkozom,

cd) a szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az ca), cb) és cc) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyről a 4. pontban nyilatkozom.

2. Nyilatkozat tényleges tulajdonosról

Az 1. pont b) alpontja szerinti szervezetnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja alapján a következő természetes személy(ek) a tényleges tulajdonosa(i):

Srsz.

Gazdálkodó szervezet neve

Tényleges tulajdonos

Születési hely és idő

Anyja neve

Részesedés mértéke %-ban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. Nyilatkozat az 1. pont b) alpontja szerinti szervezet átláthatóságáról

3.1. Az 1. pont b) alpontja szerinti szervezet(ek) adóilletősége

Srsz.

Gazdálkodó szervezet neve

Szervezet adószáma

Részesedés mértéke %-ban

Adóilletősége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3.2. Az 1. pont b) alpontja szerinti szervezetek ellenőrzött külföldi társasági minősítése

Amennyiben a 3.1. pontban felsorolt gazdálkodó szervezetek székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a szerződéskezdeményezés évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogy a gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését):

Adóév

Gazdálkodó szervezet neve

Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amennyiben a gazdálkodó szervezet magyarországi székhellyel rendelkezik, nem külföldi ellenőrzött társaság.

4. Nyilatkozat azoknak a szervezeteknek az átláthatóságáról, amelyek közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal rendelkeznek olyan gazdálkodó szervezetben, amelyben a civil szervezet, vízitársulat vagy ezek vezető tisztségviselői 25%-ot meghaladó részesedéssel rendelkeznek

Srsz.

Gazdálkodó szervezet neve

Adószám

Részesedés mértéke %-ban

Adóilletősége

Tényleges tulajdonos(ok)

Tényleges tulajdonos születési helye és ideje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amennyiben a fenti táblázatban felsorolt gazdálkodó szervezetek székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére, kérjük adja meg a szerződéskezdeményezés évétől kezdődően az utolsó lezárt adóévig, hogy a gazdálkodó szervezet és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevétele hány százaléka az összes bevételének, az alábbiak szerint (amennyiben több gazdálkodó szervezet van, kérjük újabb táblázat kitöltését):

Adóév

Gazdálkodó szervezet neve

Az illetőség szerinti országban termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenységéből származó bevételének aránya az összes bevételhez képest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Amennyiben a gazdálkodó szervezet magyarországi székhellyel rendelkezik, nem külföldi ellenőrzött társaság.

Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet alapító (létesítő) okirata, illetve jogszabály szerinti nyilvántartásba vételt igazoló okirata alapján jogosult vagyok a szervezet képviseletére (és cégjegyzésére).

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a nyilatkozatban megadott adatok a valóságnak megfelelnek.

A fent megadott adatokban bekövetkező változást 8 napon belül, az új adatokra vonatkozó nyilatkozat megküldésével jelzem.

Kelt:

törvényes képviselő neve



cégszerű aláírás
1

A rendeletet a 20/2015. (IV. 13.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. április 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére