• Tartalom

72/2015. (XI. 3.) FM rendelet

a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet, valamint a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet módosításáról1

2015.11.04.

A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdésének f) pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet módosítása

1. § A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet 9. § (6) bekezdésében a „15 napon belül” szövegrész helyébe a „30 napon belül” szöveg lép.

2. A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet módosítása

2. § A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet [a továbbiakban: 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet] 7. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) A 2015/2016. borpiaci év során benyújtott egyéni tervben csak olyan tevékenységre igényelhető támogatás, amely esetében az ültetést legkésőbb a 2016/2017. borpiaci évben, a támrendszer létesítését pedig legkésőbb a 2017/2018. borpiaci évben elvégzik.”

3. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 8. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az egyéni terv főlapból és betétlapból áll. Egy betétlap olyan összefüggő területre vonatkozhat, amely tekintetében megegyezik a tevékenység, a művelet, a művelet végrehajtásának borpiaci éve, a tevékenység végrehajtására vonatkozó engedélyen szereplő Borvidéki Terv szerinti szőlőfajta kategóriája, a terület lejtése, a felhasználandó szaporítóanyag kategóriája, a szőlőiskola típusa, és eléri a 0,2 ha területnagyságot.”

4. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 9. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az egyéni tervhez csatolni kell)

d) a hegybíró igazolását a tevékenységgel érintett terület termőhelyi kataszteri osztályáról és pontértékéről, amennyiben a tevékenység végrehajtására vonatkozó engedély nem tartalmazza a tevékenységgel érintett terület termőhelyi kataszteri osztályát és pontértékét.”

5. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 10. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Nem igényelhető támogatás az olyan területre)

b) amelyre vonatkozóan az egyéni tervben megjelölt művelet végrehajtásának borpiaci évét megelőző 10 borpiaci éven belül szerkezetátalakítási támogatás kifizetése történt;”

6. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 11. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az MVH az egyéni terveket 119 715 000 euró összeg erejéig hagyja jóvá.”
„(11) Amennyiben a kérelmező a jóváhagyott egyéni tervében támrendszer létesítés elvégzése 5 huzalnál kevesebb kialakításával műveletet jelölt meg, azonban a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett vagy 2,5 m átlagos sortávolság és az alatt) hajtja végre a műveletet, részére – az egyéb feltételeknek történő megfelelés esetén – az 1. melléklet szerinti támrendszer létesítés 5 huzalnál kevesebb kialakításával művelet után igénybe vehető támogatási összeg kerül kifizetésre.
(12) Amennyiben a kérelmező a jóváhagyott egyéni tervében a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett vagy 2,5 m átlagos sortávolság és az alatt) műveletet jelölt meg, azonban a támrendszer létesítés során 5 huzalnál kevesebb kialakításával hajtja végre a műveletet, részére – az egyéb feltételeknek történő megfelelés esetén – az 1. melléklet szerinti támrendszer létesítés 5 huzalnál kevesebb kialakításával művelet után igénybe vehető támogatási összeg kerül kifizetésre.
(13) Amennyiben a kérelmező a jóváhagyott egyéni tervében a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett) műveletet jelölt meg, azonban a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság és az alatt) hajtja végre a műveletet, részére – az egyéb feltételeknek történő megfelelés esetén – az 1. melléklet szerinti támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett) művelet után igénybe vehető támogatási összeg kerül kifizetésre.
(14) Amennyiben a kérelmező a jóváhagyott egyéni tervében a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság és az alatt) műveletet jelölt meg, azonban a támrendszer létesítés során 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett) hajtja végre a műveletet, részére – az egyéb feltételeknek történő megfelelés esetén – az 1. melléklet szerinti támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett) művelet után igénybe vehető támogatási összeg kerül kifizetésre.”

8. § (1) A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 13. § (1) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(Az MVH az egyéni tervet teljes egészében elutasítja, ha)

h) az egyéni tervben szereplő tevékenység befejezésére a 7. § (9) bekezdése szerinti időszakon túli időpontot jelöltek meg.”

(2) A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 13. § (2) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(Az MVH az egyéni tervet részben elutasítja ha)

h) valamely kérelmezett területre, területekre vonatkozóan az egyéni tervben szereplő tevékenység befejezésére a 7. § (9) bekezdése szerinti időszakon túli időpontot jelöltek meg.”

9. § (1) A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 16. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatási kérelmeket az egyéni terv szerint befejezett tevékenységre vonatkozóan a borpiaci év április 1. és július 15. közötti időszakában lehet benyújtani. A benyújtás időpontjának a támogatási kérelem postára adásának napja minősül.”

(2) A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 16. § (5) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A támogatási kérelemhez csatolni kell)

c) szaporítóanyag-felhasználás esetén a felhasznált szaporítóanyagra vonatkozó származási igazolás másolatát, nem Magyarországról származó szaporítóanyag esetén a kérelmező nevére kiállított, a felhasznált szaporítóanyag származását igazoló dokumentum (adás-vételét igazoló számla, szállítólevél, származási igazolás) és a certifikációs címke másolatát;”

10. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 17. §-a a következő k) ponttal egészül ki:

(Az MVH a támogatási kérelmet részben vagy egészben elutasítja, ha)

k) a tevékenységet a 7. § (9) bekezdésében jelölt időszakon túl valósították meg.”

11. § A 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet 21. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatást igénylő nyilatkozatban vállalja, hogy az (1) bekezdés alapján a támogatás kifizetésétől számított 10. borpiaci év végéig az ültetvényt rendeltetésszerűen műveli. A művelési kötelezettség ideje alatt az ültetvény beállottságának az első öt borpiaci évben el kell érnie a 90%-ot, az ezt követő öt borpiaci éves időszakban a 85%-ot. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy az a támogatás jogosulatlan igénybevételének minősül.”

13. § Hatályát veszti a 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet

3. Záró rendelkezés

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 72/2015. (XI. 3.) FM rendelethez

Szőlőültetvény szerkezetátalakítás és -átállítás esetén a beruházással kapcsolatban felmerülő költségek tekintetében támogatható összegek
I.         Hektáronkénti támogatási összegek borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén, a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 2. § 5. pontja szerinti világörökségi területen kívül végrehajtott intézkedések esetében

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Hektáronkénti támogatási összegek

2.

 

 

 

 

Borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén

Borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén

3.

 

 

 

 

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

4.

 

A szaporító-anyag típusa

A szaporító-anyag mennyisége

A szaporító-anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

5.

ültetési munka

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

5 085

4 815

3 390

3 120

6.

standard

4 448

4 178

2 963

2 693

7.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

4 148

3 878

2 760

2 490

8.

standard

3 705

3 435

2 468

2 198

9.

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

4 320

4 050

2 880

2 610

10.

standard

3 975

3 705

2 648

2 378

11.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

3 615

3 345

2 408

2 138

12.

standard

3 443

3 173

2 295

2 025

13.

támrend-
szer létesítés
5 huzal és annál több kialakítá-
sával (2,5 m átlagos sortávol-
ság felett)

 

 

 

3 705

3 435

2 468

2 198

14.

támrend-
szer létesítés
5 huzal és annál több kialakítá-
sával (2,5 m átlagos sortávol-
ság és az alatt)

 

 

 

4 410

4 140

2 940

2 670

15.

támrend-
szer létesítés
5 huzalnál kevesebb kialakítá-
sával

 

 

 

2 625

2 355

1 748

1 478

16.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással
érintett terület átlagos lejtése 5% feletti és 10% vagy az alatti

 

 

 

225

225

225

225

17.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással
érintett terület átlagos lejtése 10% feletti

 

 

 

450

450

450

450

18.

támogatás csökken-
tés, ha a telepítendő szaporító-
anyag házi szőlőiskolából
származik

 

 

 

413

413

413

413

19.

kompenzáció
kieső termelés miatt

 

 

 

1 350

1 350

1 350

1 350

A terület nagyfokú lejtéséért járó kiegészítő támogatás kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A pénzbeli kompenzáció kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A házi szőlőiskolából származó szaporítóanyag telepítése esetén a táblázatban megjelölt összeg az ültetési munka műveletből kerül levonásra.
II.         Hektáronkénti támogatási összegek borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén, a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 2. § 5. pontja szerinti világörökségi területen kívül végrehajtott intézkedések esetében

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Hektáronkénti támogatási összegek

2.

 

 

 

 

Borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén

Borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén

3.

 

 

 

 

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

4.

 

A szaporító-anyag típusa

A szaporító-anyag mennyisége

A szaporító-anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

5.

ültetési munka

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

4 065

3 795

2 708

2 438

6.

standard

3 555

3 285

2 963

2 693

7.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

3 315

3 045

2 760

2 490

8.

standard

2 963

2 693

2 468

2 198

9.

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

3 450

3 180

2 295

2 025

10.

standard

3 180

2 910

2 648

2 378

11.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

2 888

2 618

2 408

2 138

12.

standard

2 753

2 483

1 830

1 560

13.

támrend-
szer létesítés
5 huzal és annál több kialakítá-
sával
(2,5 m átlagos sortávol-
ság felett)

 

 

 

2 963

2 693

1 973

1 703

14.

támrend-
szer létesítés
5 huzal és annál több kialakítá-
sával
(2,5 m átlagos sortávol-
ság és az alatt)

 

 

 

3 525

3 255

2 348

2 078

15.

támrend-
szer létesítés 5 huzalnál kevesebb kialakítá-
sával

 

 

 

2 100

1 830

1 395

1 125

16.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással
érintett terület átlagos lejtése 5% feletti és 10% vagy az alatti

 

 

 

225

225

225

225

17.

a támogatási összeg növelésé-
nek mértéke tevékeny-ségenként, ha a támogatással
érintett terület átlagos lejtése 10% feletti

 

 

 

450

450

450

450

18.

támogatás csökken-
tés, ha a telepítendő szaporító-anyag házi szőlőiskolából
származik

 

 

 

413

413

413

413

19.

kompenzáció
kieső termelés miatt

 

 

 

1 350

1 350

1 350

1 350

A terület nagyfokú lejtéséért járó kiegészítő támogatás kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A pénzbeli kompenzáció kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A házi szőlőiskolából származó szaporítóanyag telepítése esetén a táblázatban megjelölt összeg az ültetési munka műveletből kerül levonásra.
III.         Hektáronkénti támogatási összegek borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén, a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 2. § 5. pontja szerinti világörökségi területen végrehajtott intézkedések esetében

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Hektáronkénti támogatási összegek

2.

 

 

 

 

Borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén

Borvidéki tervben szereplő kiemelt fajták esetén

3.

 

 

 

 

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

4.

 

A szaporító-anyag típusa

A szaporítóanyag mennyisége

A szaporító-anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében
(EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

5.

ültetési munka

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

6 780

6 420

4 520

4 160

6.

standard

5 930

5 570

3 950

3 590

7.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

5 530

5 170

3 680

3 320

8.

standard

4 940

4 580

3 290

2 930

9.

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

5 760

5 400

3 840

3 480

10.

standard

5 300

4 940

3 530

3 170

11.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

4 820

4 460

3 210

2 850

12.

standard

4 590

4 230

3 060

2 700

13.

támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

4 940

4 580

3 290

2 930

14.

támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

5 880

5 520

3 920

3 560

15.

támrendszer létesítés
5 huzalnál kevesebb kialakításával

 

 

 

3 500

3 140

2 330

1 970

16.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással érintett terület átlagos lejtése
5% feletti és
10% vagy az alatti

 

 

 

300

300

300

300

17.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással érintett terület átlagos lejtése 10% feletti

 

 

 

600

600

600

600

18.

támogatás csökkentés, ha a telepítendő szaporítóanyag házi szőlőisko- lából származik

 

 

 

550

550

550

550

19.

kompenzáció kieső termelés miatt

 

 

 

1 800

1 800

1 800

1 800

A terület nagyfokú lejtéséért járó kiegészítő támogatás kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A pénzbeli kompenzáció kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A házi szőlőiskolából származó szaporítóanyag telepítése esetén a táblázatban megjelölt összeg az ültetési munka műveletből kerül levonásra.
IV.         Hektáronkénti támogatási összegek borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén, a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 2. § 5. pontja szerinti világörökségi területen végrehajtott intézkedések esetében

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Hektáronkénti támogatási összegek

2.

 

 

 

Borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén

Borvidéki tervben szereplő egyéb támogatható fajták esetén

3.

 

 

 

 

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

FAJTAVÁLTÁS

ÁTTELEPÍTÉS

4.

 

A szaporító-anyag típusa

A szaporítóanyag mennyisége

A szaporító-anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek konvergencia régió esetében (EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében
(EUR/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek nem konvergencia régió esetében (EUR/ha)

5.

ültetési munka

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

5 420

5 060

3 610

3 250

6.

standard

4 740

4 380

3 950

3 590

7.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

4 420

4 060

3 680

3 320

8.

standard

3 950

3 590

3 290

2 930

9.

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis, certifikált

4 600

4 240

3 060

2 700

10.

standard

4 240

3 880

3 530

3 170

11.

5000 tő/ha alatt

bázis, certifikált

3 850

3 490

3 210

2 850

12.

standard

3 670

3 310

2 440

2 080

13.

támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

3 950

3 590

2 630

2 270

14.

támrendszer létesítés 5 huzal és annál több kialakításával (2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

4 700

4 340

3 130

2 770

15.

támrendszer létesítés
5 huzalnál kevesebb kialakításával

 

 

 

2 800

2 440

1 860

1 500

16.

kiegészítő támogatás, ha a támogatással érintett terület átlagos lejtése
5% feletti és
10% vagy az alatti

 

 

 

300

300

300

300

17.

a támogatási összeg növelésének mértéke tevékeny-ségenként, ha a támogatással érintett terület átlagos lejtése 10% feletti

 

 

 

600

600

600

600

18.

támogatás csökkentés, ha a telepítendő szaporítóanyag házi szőlőisko- lából származik

 

 

 

550

550

550

550

19.

kompenzáció kieső termelés miatt

 

 

 

1 800

1 800

1 800

1 800

A terület nagyfokú lejtéséért járó kiegészítő támogatás kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A pénzbeli kompenzáció kifizetése az ültetési munka művelet kifizetésével együtt történik.
A házi szőlőiskolából származó szaporítóanyag telepítése esetén a táblázatban megjelölt összeg az ültetési munka műveletből kerül levonásra.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. november 5. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére