• Tartalom

56/2016. (VIII. 19.) FM rendelet

a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről1

2018.07.17.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések felsorolását.

(2) A 2. melléklet tartalmazza az 1. mellékletben felsorolt szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(3) A 3. melléklet tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(4) A 4. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben [a továbbiakban: 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben [a továbbiakban: 1/2006. (II. 17.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet] és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] szereplő szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § A 2. mellékletben megállapított szakmai és vizsgakövetelmények 2. pontjában feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) az állam által elismert, korábbi jogszabályok alapján kiadott azonos megnevezésű szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a 2. melléklet 2. pontjában nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, korábbi jogszabály alapján kiadott egyéb képesítéseket is.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

4. § (1) Az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

(2) A vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 41/2013. (V. 28.) VM rendelet [a továbbiakban: 41/2013. (V. 28.) VM rendelet] e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései alapján kell befejezni

a) a 2016. szeptember 1-jét megelőzően kezdett iskolarendszeren kívüli képzéseket, és

b) a 2016. szeptember 1-jén szakképzési évfolyamon induló iskolai rendszerű 35 621 01 azonosító számú Állattartó szakmunkás, a 34 541 02 azonosító számú Élelmiszeripari szakmunkás, az 54 623 01 azonosító számú Erdészeti és vadgazdálkodási technikus, az 54 812 02 azonosító számú Lovastúra-vezető, a 34 811 02 azonosító számú Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó szakképesítések képzését.

5. §2

1. melléklet az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelethez3

A földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések

A

B

C

Sorszám

Szakképesítés
azonosító száma

Szakképesítés/részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

1.

55

621

01

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

Mezőgazdaság

2.

51

621

01

Agrár vállalkozó

Mezőgazdaság

3.

31

621

01

Állatgondozó

Mezőgazdaság

4.

34

621

03

Állattartó szakmunkás

Mezőgazdaság

5.

54

621

01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Mezőgazdaság

6.

31

621

02

Aranykalászos gazda

Mezőgazdaság

7.

35

813

01

Belovagló

Mezőgazdaság

8.

35

621

02

Biogazdálkodó

Mezőgazdaság

9.

31

541

01

Bolti hentes

Élelmiszeripar

10.

55

541

01

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

Élelmiszeripar

11.

31

541

02

Borász

Élelmiszeripar

12.

55

541

02

Cukor- és édesipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

13.

21

814

01

Családellátó

Mezőgazdaság

14.

34

814

01

Családi gazdálkodó

Mezőgazdaság

15.

31

541

13

Csokoládétermék-gyártó

Élelmiszeripar

16.

21

541

01

Csontozó munkás

Élelmiszeripar

17.

51

581

01

Digitálistérkép-kezelő

Mezőgazdaság

18.

34

622

01

Dísznövénykertész

Mezőgazdaság

19.

34

541

01

Édesipari termékgyártó

Élelmiszeripar

20.

31

624

01

Elektromos halászgép kezelője

Mezőgazdaság

21.

54

541

01

Élelmiszeripari analitikus technikus

Élelmiszeripar

22.

54

521

01

Élelmiszeripari gépésztechnikus

Élelmiszeripar

23.

31

541

14

Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs

Élelmiszeripar

24.

31

541

03

Élelmiszeripari laboráns

Élelmiszeripar

25.

54

541

02

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripar

26.

54

521

02

Erdészeti gépésztechnikus

Mezőgazdaság

27.

34

623

01

Erdészeti szakmunkás

Mezőgazdaság

28.

54

623

02

Erdésztechnikus

Mezőgazdaság

29.

21

623

01

Erdőművelő

Mezőgazdaság

30.

55

541

03

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

31.

34

541

07

Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó

Élelmiszeripar

32.

31

622

02

Faiskolai kertész

Mezőgazdaság

33.

31

623

01

Fakitermelő

Mezőgazdaság

34.

31

541

15

Falusi vendéglátó

Élelmiszeripar

35.

54

581

01

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

Mezőgazdaság

36.

55

581

01

Földügyi térinformatikai szaktechnikus

Mezőgazdaság

37.

34

621

01

Gazda

Mezőgazdaság

38.

35

622

01

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

Mezőgazdaság

39.

31

541

04

Gyümölcspálinka-gyártó

Élelmiszeripar

40.

34

624

01

Halász, haltenyésztő

Mezőgazdaság

41.

52

621

01

Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

Mezőgazdaság

42.

31

624

02

Horgásztókezelő

Mezőgazdaság

43.

31

851

02

Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó

Környezetvédelem

44.

55

850

01

Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

Környezetvédelem

45.

21

851

01

Hulladékgyűjtő és -szállító

Környezetvédelem

46.

32

851

02

Hulladéktelepkezelő

Környezetvédelem

47.

21

851

02

Hulladékválogató és -feldolgozó

Környezetvédelem

48.

55

541

04

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

49.

34

541

03

Húsipari termékgyártó

Élelmiszeripar

50.

31

541

05

Húskészítmény gyártó

Élelmiszeripar

51.

31

541

16

Hűtőipari munkás

Élelmiszeripar

52.

51

581

02

Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző

Mezőgazdaság

53.

31

541

17

Keksz- és ostyagyártó

Élelmiszeripar

54.

31

622

01

Kertépítő és -fenntartó

Mezőgazdaság

55.

34

622

02

Kertész

Mezőgazdaság

56.

55

622

01

Kertészeti szaktechnikus

Mezőgazdaság

57.

21

622

01

Kerti munkás

Mezőgazdaság

58.

31

541

06

Keveréktakarmány-gyártó

Élelmiszeripar

59.

31

541

18

Kistermelői élelmiszerelőállító

Élelmiszeripar

60.

34

541

08

Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

Élelmiszeripar

61.

31

541

19

Konzervgyártó

Élelmiszeripar

62.

54

850

01

Környezetvédelmi technikus

Környezetvédelem

63.

51

850

01

Környezetvédelmi ügyintéző

Környezetvédelem

64.

55

850

02

Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

Környezetvédelem

65.

32

621

01

Kutyakozmetikus

Mezőgazdaság

66.

35

623

01

Lakott-területi fakitermelő

Mezőgazdaság

67.

21

621

01

Lóápoló és gondozó

Mezőgazdaság

68.

52

812

02

Lovastúra-vezető

Vendéglátás-turisztika

69.

34

621

02

Lovász

Mezőgazdaság

70.

55

541

05

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

71.

32

621

02

Méhész

Mezőgazdaság

72.

21

215

02

Mézeskalács-készítő

Élelmiszeripar

73.

34

521

08

Mezőgazdasági gépész

Mezőgazdaság

74.

54

521

05

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Mezőgazdaság

75.

35

521

02

Mezőgazdasági gépjavító

Mezőgazdaság

76.

21

621

02

Mezőgazdasági munkás

Mezőgazdaság

77.

54

621

02

Mezőgazdasági technikus

Mezőgazdaság

78.

34

541

04

Molnár

Élelmiszeripar

79.

21

623

02

Motorfűrész-kezelő

Mezőgazdaság

80.

55

621

02

Növényvédelmi szaktechnikus

Mezőgazdaság

81.

55

850

03

Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem

82.

54

581

02

Parképítő és fenntartó technikus

Mezőgazdaság

83.

21

622

02

Parkgondozó

Mezőgazdaság

84.

35

521

03

Patkolókovács

Mezőgazdaság

85.

34

541

05

Pék

Élelmiszeripar

85a.

34

541

11

Pék-cukrász

Élelmiszeripar

86.

31

541

07

Sajtkészítő

Élelmiszeripar

87.

31

541

20

Savanyító

Élelmiszeripar

88.

35

811

01

Sommelier

Élelmiszeripar

89.

31

541

08

Sörgyártó

Élelmiszeripar

90.

35

541

01

Speciális állatfeldolgozó

Élelmiszeripar

91.

55

541

06

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

92.

21

541

02

Sütőipari és gyorspékségi munkás

Élelmiszeripar

93.

31

541

21

Szikvízgyártó

Élelmiszeripar

94.

34

541

06

Szőlész-borász

Élelmiszeripar

95.

34

541

09

Tartósítóipari szakmunkás

Élelmiszeripar

96.

55

541

07

Tartósítóipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

97.

55

581

02

Távérzékelési szaktechnikus

Mezőgazdaság

98.

34

541

10

Tejipari szakmunkás

Élelmiszeripar

99.

55

541

08

Tejipari szaktechnikus

Élelmiszeripar

100.

31

541

09

Tejtermékgyártó

Élelmiszeripar

101.

55

850

04

Települési környezetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem

102.

51

581

03

Térinformatikai ügyintéző

Mezőgazdaság

103.

55

581

03

Térképész szaktechnikus

Mezőgazdaság

104.

32

850

01

Természetvédelmi munkatárs

Környezetvédelem

105.

55

850

05

Természetvédelmi szaktechnikus

Környezetvédelem

106.

31

541

10

Üdítőital-ipari termékgyártó

Élelmiszeripar

107.

54

625

01

Vadgazdálkodási technikus

Mezőgazdaság

108.

21

541

03

Vágóhídi munkás

Élelmiszeripar

109.

55

581

04

Vidékfejlesztési szaktechnikus

Mezőgazdaság

110.

31

541

11

Vincellér

Élelmiszeripar

111.

31

215

01

Virágbolti eladó

Mezőgazdaság

112.

35

215

02

Virágdekoratőr

Mezőgazdaság

113.

31

215

02

Virágkötő

Mezőgazdaság

114.

34

215

04

Virágkötő és virágkereskedő

Mezőgazdaság

115.

31

541

12

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

Élelmiszeripar

116.

35

622

02

Zöldség- és gyümölcstermesztő

Mezőgazdaság

2. melléklet az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelethez4

A földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei
Az 1. sorszámú Agrár áruforgalmazó szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés
szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 621 01
1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Agrár áruforgalmazó szaktechnikus
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség:
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: 54 621 02 Mezőgazdasági technikus
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3131

Mezőgazdasági technikus

Falugazdász (technikus)

3.1.3.

Háztáji mezőgazdasági technikus

3.1.4.

Mezőgazdasági asszisztens

3.1.5.

Mezőgazdasági technikus

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
Vállalkozást működtet.
Mezőgazdasági áruforgalmi tevékenységet folytat.
Marketing tevékenységet folytat.
Agrár-áruforgalmi terméket, árut felismer, vizsgál, minősít.
Ügyviteli, illetve adminisztrációs tevékenységet végez.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    alkalmazottként vagy önálló vállalkozás keretei között mezőgazdasági termékek felvásárlására, tárolási, kezelési, minősítési, értékesítési feladatok elvégzésére, szervezésére, ügyintézésére a közgazdasági, marketing, kereskedelmi, mezőgazdasági, számviteli és adminisztrációs ismeretek birtokában,
-    a mezőgazdasági vállalkozások eszköz- és anyagigényének, finanszírozási lehetőségeinek és adózási feltételeinek ismeretében tevékeny, alkotó módon elősegíteni a mezőgazdasági vállalkozás mindenkori piaci viszonyokhoz való gyors alkalmazkodását,
-    munkavégzése során figyelembe venni a munka-, tűz- és környezetvédelmi, állatvédelmi, személyi-, termék- és élelmiszerhigiéniai szabályokat, biztonsági előírásokat.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11055-12

Agrár- és élelmiszeripari termékek forgalmazása

4.4.

11056-12

Marketing ismeretek (agrárágazat)

4.5.

11057-12

Adminisztrációs és ügyviteli feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11055-12

Agrár- és élelmiszeripari termékek forgalmazása

írásbeli

5.2.4.

11056-12

Marketing ismeretek (agrárágazat)

írásbeli

5.2.5.

11057-12

Adminisztrációs és ügyviteli feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Agrártermékek forgalmazásával kapcsolatos gyakorlati feladat végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
Termékek, termények, áruforgalmazásban alkalmazott eszközök felismerése
-    felismeri a fontosabb növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti, erdészeti, élelmiszeripari termékeket, terményeket, a jellemző kártevőket, kórokozókat,
-    felismeri az áruforgalmazásban nélkülözhetetlen csomagolóeszközöket.
(Időtartama: 30 perc, vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 20%)
Manuális feladatok
-    növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti termékeket szabvány szerint minősít,
-    laboratóriumi vizsgálatokat végez,
-    irodai eszközöket kezel, leltározási feladatokat végez.
(Időtartama: 120 perc, vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 30%)
Adminisztráció
-    üzleti leveleket ír,
-    szerződéseket készít,
-    bizonylatokat tölt ki.
(Időtartama: 60 perc, vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 25%)
Szakmai szoftverek használata
-    termeléshez kapcsolódó programokat kezel,
-    pénzügyi programot használ,
-    humánerőforrás programot kezel,
-    készletnyilvántartás végez,
-    alapvető könyvviteli munkákat végez.
(Időtartama: 60 perc, vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 25%)
A vizsgafeladat időtartama:     270 perc
A vizsgafeladat aránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Áruforgalmazási ismeretek (70%) és az agrár-közgazdaságtan (30%) témaköreiből összeállított komplex írásbeli vizsgatétel
A vizsgafeladat ismertetése:
-    az írásbeli vizsga egy 30 pontos esszékérdés és egy 70 pontos feladatlap megoldásából áll,
-    az írásbeli esszéfeladat csak az áruforgalmazási ismeretek tananyagából kerülhet ki.
A vizsgafeladat időtartama:     180 perc
A vizsgafeladat aránya:     20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Marketingtevékenységgel kapcsolatos ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok közül a „Marketing ismeretek” modul következő témaköreit tartalmazzák:
-    a szervezeti piacok,
-    a piaci kockázatok és mérséklésük formái,
-    a piaci szegmentálás és piaci pozícionálás,
-    a termék és szolgáltatás tényezői,
-    a marketingmix elemei,
-    marketing a vállalati szervezetben,
-    marketing stratégiák,    
-    a marketingkutatás folyamata,
-    piackutatás,
-    nemzetközi marketing.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc)
A vizsgafeladat aránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A gyakorlati vizsgatevékenység tételsorait az adott vizsgacsoportban vizsgázó jelöltek száma, a képző és vizsgáztató intézmény sajátosságai alapján úgy kell elkészíteni, hogy vizsgafeladatonként (manuális feladatok, adminisztráció, szakmai szoftverek használata) legalább 10-10 tétel legyen.
A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma minimum 150 kell, hogy legyen (megadott lista figyelembevételével), ebből a vizsgázónak a kijelölt minimum 30 db-ot kell felismernie és legfeljebb 40%-ot tévedhet.
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Munkabiztonsági berendezések

6.3.

Környezetvédelmi berendezések

6.4.

Irodafelszerelések

6.5.

Számítógép

6.6.

Nyomtató

6.7.

Tehermozgatás gépei, eszközei

6.8.

Polcrendszerek

6.9.

Csomagológépek

6.10.

Mérlegek

6.11.

Internet kapcsolat

6.12.

Szakirányú jogszabálygyűjtemény

6.13.

Szabványok

6.14.

Raktári berendezések

6.15.

Laboreszközök

6.16.

Szakmai szoftverek

7. EGYEBEK
A 2. sorszámú Agrár vállalkozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 621 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Agrár vállalkozó
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.9.

6130

Vegyes profilú gazdálkodó

Állat- és növénytermesztő

3.1.10.

Ökogazda

3.1.11.

Önálló gazda

3.1.12.

Őstermelő

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az agrár vállalkozó családi méretű mezőgazdasági vállalkozást alapít, működtet.
A végzett szakemberek képesek kiválasztani a gazdálkodási és adózási szempontból legmegfelelőbb vállalkozási formát, a piaci igények felmérése alapján termékszerkezetet meghatározni, hatékony értékesítési módokat a termékszerkezethez illeszteni, gazdálkodási folyamatát adminisztrálni. A vállalkozást a jogszabályoknak megfelelően működteti, fejlesztéseinek finanszírozásához felkutatja, kiválasztja, igénybe veszi a megfelelő forrásokat.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    piackutatáson alapulóan megtervezni, elindítani vállalkozását,
-    pénzügyi tervezésre, hitel és pályázati források biztosítása útján működtetni vállalkozását,
-    mezőgazdasági támogatásokat igényelni, a termelést megfelelően adminisztrálni,
-    termelési eszközeit gazdasági szempontok szerint értékelni, fejleszteni,
-    a piaci információk alapján mezőgazdasági, kistermelői élelmiszer terméket fejleszteni,
-    meghatározni termékei, szolgáltatásai árát, értékesítésének folyamatát,
-    piacbefolyásolást végezni,
-    adott vállalkozás tervezéséhez, működtetéséhez hatékony analitikus nyilvántartási rendszert kialakítani, működtetni,
-    mezőgazdasági termelési folyamatokhoz elő-, utó- és közbülső kalkulációt végezni,
-    tevékenységéhez kiválasztani a legmegfelelőbb adózási módot,
-    a termékelőállítási, szolgáltatási folyamat anyag, eszköz és élőmunka igényét meghatározni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11906-16

Agrárvállalkozási, kereskedelmi ismeretek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11906-16

Agrárvállalkozási, kereskedelmi ismeretek

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Számítások, adminisztráció elvégzése
A vizsgafeladat ismertetése:
-    gazdasági számításokat végez (költség-, önköltség-, jövedelemszámítások, anyag-, eszköz-, munkaerő-, munkaidő-szükséglet, ármeghatározás, adott beruházás forrásösszetételének meghatározása, őstermelő számára legmegfelelőbb adózási mód kiválasztása),
-    pályázatkészítési feladat (adott pályázati jogcím üzleti tervének letöltése, megadott példa alapján az üzleti terv termelési, értékesítési fejezetének kidolgozása),
-    számlát állít ki, kitölti a mezőgazdasági termelésben, szolgáltatásban alkalmazott alap- és összesítő bizonylatokat, nyilvántartásokat.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Agrárvállalkozási, kereskedelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott témakörök közül az „Agrárvállalkozási, kereskedelmi ismeretek” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     40%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A gyakorlati tételsorokat az adott vizsgacsoportban vizsgázó jelöltek száma, a képző és vizsgáztató intézmény sajátosságai alapján úgy kell elkészíteni, hogy legalább 15 gyakorlati tétel legyen.
A feladatnak egyaránt tartalmaznia kell szakmai számítás elvégzését, pályázatkészítési feladatot és bizonylat kitöltését. A feladat értékelése során egyenlő mértékű súlyozást kell alkalmazni.
A tételek részfeladatainak összeállítása során ügyelni kell arra, hogy a tételekben a mezőgazdasági termelés és szolgáltatás, valamint a kistermelői élelmiszerelőállítás témaköre egyaránt érintve legyen.
A vizsgázó gyakorlati teljesítményének értékeléséhez 100 pontos értékelő lapot kell készíteni.
A vizsgázó az egyes részfeladatokban elért összesített pontszáma alapján az osztályzatot a vizsgafeladatra az alábbi átváltás szerint kell meghatározni:
-    0-50 pont – elégtelen (1)
-    51-60 pont – elégséges (2)
-    61-70 pont – közepes (3)
-    71-80 pont – jó (4)
-    81 pont felett – jeles (5)
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Irodahelyiség, irodai anyagok és eszközök (számítógép, nyomtató, fénymásoló, szkenner, telefon, fax stb.)

6.3.

Internetelérés és szoftverek

6.4.

Bizonylatok, gépkönyvek, nyilvántartások

7. EGYEBEK
A 3. sorszámú Állatgondozó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 621 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Állatgondozó
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6121

Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Állatgondozó

3.1.3.

6122

Baromfitartó és -tenyésztő

Állatgondozó

3.1.4.

6124

Kisállattartó és -tenyésztő

Állatgondozó

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az állatgondozó általános állattenyésztési szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges, fizikai és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakember, aki irányítás alatt képes munkát végezni. Feladata a gazdasági állatok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, baromfifajok) gondozása, takarmányozása az állathigiéniai, állatjóléti, munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények betartása mellett.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    gondozni az állatokat,
-    tartástechnológiai feladatokat végrehajtani,
-    állatot takarmányozni (etetni és itatni),
-    az állattartás gépeit működtetni,
-    gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni,
-    környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 03

Állattartó szakmunkás

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10997-16

Állattartás

4.4.

11597-16

Állattartás gépei

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10997-16

Állattartás

szóbeli

5.2.4.

11597-16

Állattartás gépei

gyakorlat

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:
Állattartással, valamint az állattartási gépek karbantartásával, üzemeltetésével, beállításával kapcsolatos feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó állattartással, takarmányozással, gépüzemeltetéssel és karbantartással összefüggő komplex feladatot hajt végre, mely a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Állattartás”, valamint „Állattartás gépei” szakmai követelménymodulok gyakorlati tevékenységeire épül.
-    Állattartással kapcsolatos gyakorlati feladat elvégzése (pl. takarmány-előkészítés, -kiosztás, itatás, kitrágyázás, állatápolás, legeltetés, trágyakezelés, takarítás, fertőtlenítés, alapvető vizsgálatok elvégzése)
-    Állattartó telepen előforduló gép, berendezés beállítása, üzemeltetése, egyszerűbb karbantartása
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:    70%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Állattartás” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Etető-, itató-berendezések

6.3.

Takarmány-előkészítő, -keverő és -kiosztó gépek, eszközök

6.4.

Takarító-, fertőtlenítő eszközök

6.5.

Almozás eszközei, berendezései

6.6.

Állatjelölő eszközök

6.7.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.8.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.9.

Mérlegek

6.10.

Baromfi, ló, szarvasmarha, sertés, juh tartására alkalmas épület, istálló, ól

6.11.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh, baromfi ápolás és gondozás eszközei

6.12.

Villanypásztor berendezés és tartozékai

6.13.

Gépkarbantartás szerszámai, eszközei

6.14.

Kéziszerszámok

6.15.

Szerelőszerszámok

6.16.

Építőipari kisgépek

6.17.

Egyéni védőfelszerelés

6.18.

Munkabiztonsági berendezések

7. EGYEBEK
A 4. sorszámú Állattartó szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 621 03
1.2. Szakképesítés megnevezése: Állattartó szakmunkás
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6121

Szarvasmarha-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Gépi fejő

3.1.3.

Juhgondozó

3.1.4.

Sertésgondozó

3.1.5.

Szarvasmarha-gondozó

3.1.6.

Tehenész

3.1.7.

6122

Baromfitartó és -tenyésztő

Baromfigondozó

3.1.8.

Baromfitartó és -tenyésztő

3.1.9.

Keltetőgép-kezelő

3.1.10.

Keltetőüzemi dolgozó

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az állattartó szakmunkás feladata a gazdasági állatok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, baromfifajok) tartása, gondozása, takarmányozása, szaporítása az állathigiéniai, állatjóléti, munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények betartása mellett. A szakmunkás további feladata az állattartó telepen az egyszerűbb hibaelhárítás és karbantartás elvégzése az épületeken, építményeken, valamint az állattartás gépein.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    állatjóléti, állategészségügyi és higiéniai feladatokat ellátni,
-    elvégezni a takarítási, tisztítási és fertőtlenítési feladatokat,
-    takarmányozni, etetni és itatni az állatokat,
-    gondozni az állatokat,
-    elvégezni a szaporítási és utódgondozási feladatokat,
-    az állattartás gépeit működtetni, beállítani, karbantartani,
-    elvégezni az épületek, építmények karbantartását,
-    elvégezni a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi feladatokat,
-    vezetni az állattartó telep nyilvántartásait, bizonylatait,
-    piaci ismeretei révén elvégezni a beszerzéssel és értékesítéssel kapcsolatos feladatokat.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 621 01

Állatgondozó

részszakképesítés

3.3.4.

54 621 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

azonos ágazat

3.3.5.

34 814 01

Családi gazdálkodó

azonos ágazat

3.3.6.

34 621 01

Gazda

azonos ágazat

3.3.7.

34 624 01

Halász, haltenyésztő

azonos ágazat

3.3.8.

34 621 02

Lovász

azonos ágazat

3.3.9.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

10997-16

Állattartás

4.6.

11003-12

Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok

4.7.

11004-16

Takarmányozás

4.8.

11005-12

Szaporítás és utódgondozás feladatai

4.9.

11597-16

Állattartás gépei

4.10.

11001-16

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10997-16

Állattartás

szóbeli

5.2.4.

11003-12

Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok

írásbeli

5.2.5.

11004-16

Takarmányozás

írásbeli

5.2.6.

11005-12

Szaporítás és utódgondozás feladatai

írásbeli

5.2.7.

11597-16

Állattartás gépei

gyakorlat

5.2.8.

11001-16

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel

írásbeli

5.2.9.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Állattartással, valamint az állattartási gépek üzemeltetésével, karbantartásával, beállításával kapcsolatos feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó állattartással, takarmányozással, gépüzemeltetéssel és karbantartással összefüggő komplex feladatot hajt végre, amely a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Állattartás”, valamint „Állattartás gépei” szakmai követelménymodulok gyakorlati tevékenységeire épül.
-    Állattartással kapcsolatos gyakorlati feladat elvégzése (pl. takarmány-előkészítés, -kiosztás, itatás, kitrágyázás, állatápolás, legeltetés, trágyakezelés, takarítás, fertőtlenítés, alapvető vizsgálatok elvégzése).
-    Állattartó telepen előforduló gép, berendezés beállítása, üzemeltetése, egyszerűbb karbantartása.
A vizsgafeladat időtartama:     60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Állathigiéniai, szaporítási és adminisztrációs feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó állathigiéniával, az etetés és itatás higiéniájával (pl. rendelkezésre álló takarmányok vizsgálata, előkészítése), szaporodásbiológiával (pl. ivarzó egyedek kiválasztása, jelölése, elléshez szükséges eszközök előkészítése), utódgondozással, adminisztrációval (pl. nyilvántartás vezetése, bizonylat kitöltése, üzleti levél megírása, engedély kérése) kapcsolatos összefüggő komplex feladatot hajt végre, amely a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok”, „Takarmányozás”, „Szaporítás és utódgondozás feladatai”, valamint az „Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel” szakmai követelménymodulok gyakorlati tevékenységeire épül.
A vizsgafeladat időtartama:     60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat aránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Állattartás” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Állathigiénia, Takarmányozás, valamint a Szaporítás és utódgondozás elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Az állat és környezete, állathigiéniai feladatok”, a „Takarmányozás”, és a „Szaporítás és utódgondozás” feladatai követelménymodulok témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Etető-, itató-berendezések

6.3.

Önitatók, önetetők

6.4.

Keltetőgép

6.5.

Takarító-, fertőtlenítő eszközök

6.6.

Takarmány-előkészítő-, keverő és kiosztó gépek, eszközök

6.7.

Számítógép (szakmai szoftverek)

6.8.

Állategészségügyi eszközök, tartozékok

6.9.

Egyéni védőfelszerelés

6.10.

Munkabiztonsági berendezések

6.11.

Környezetvédelmi berendezések

6.12.

Állatjelölő eszközök

6.13.

Állatgyógyászati eszközök

6.14.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.15.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.16.

Mérlegek

6.17.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh ápolás és gondozás eszközei

6.18.

Villanypásztor berendezés és tartozékai

6.19.

Baromfi, ló, szarvasmarha, sertés, juh tartására alkalmas épület, istálló, ól

7. EGYEBEK
A Mezőgazdaság ismeretek vagy a Mezőgazdasági ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsga szóbeli vizsgarészének sikeres teljesítése mentesíti a vizsgázót a szóbeli vizsgatevékenység 5.3.3. pont B alpontjában foglaltak teljesítése alól. Az ágazati szakmai érettségi vizsga előzőekben meghatározott ágazati szakmai vizsgatárgyának eredményes teljesítését a komplex szakmai vizsga 5.3.3. pont B alpontjában meghatározott vizsgatevékenységébe azonos eredménnyel kell beszámítani.
Az 5. sorszámú Állattenyésztő és állategészségügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 621 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3131

Mezőgazdasági technikus

Élőállat minősítő (mezőgazdasági)

3.1.3.

Háztáji mezőgazdasági technikus

3.1.4.

Karantén felügyelő

3.1.5.

Mezőgazdasági laboratóriumi technikus

3.1.6.

Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló

3.1.7.

3341

Állatorvosi asszisztens

Állategészségőr

3.1.8.

Állategészségügyi asszisztens

3.1.9.

Állategészségügyi technikus

3.1.10.

Állatklinikai asszisztens

3.1.11.

Állatkórházi ápoló

3.1.12.

Állatorvosi szaksegéd (felcser)

3.1.13.

6130

Vegyes profilú gazdálkodó

Önálló gazda

3.1.14.

Őstermelő

3.1.15.

6121

Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Juhtartó és -tenyésztő

3.1.16.

Lótenyésztő

3.1.17.

Nagyállattartó

3.1.18.

Sertéstartó és -tenyésztő

3.1.19.

Szarvasmarhatartó és -tenyésztő

3.1.20.

Tehenész műszakvezető

3.1.21.

6122

Baromfitartó és -tenyésztő

Baromfitartó és -tenyésztő

3.1.22.

Keltetőgép-kezelő

3.1.23.

Pulykatenyésztő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az állattenyésztő és állategészségügyi technikus képes a termelési, üzemeltetési folyamatok előkészítésében és lebonyolításában önálló feladatok elvégzésére, középszintű vezetői, valamint magasabb igényű fizikai munkakörök ellátására. A piac igényeinek megfelelő minőségű, higiénikus, a környezet- és állatvédelmi előírások betartásával készült állati eredetű termékeket állít elő, menedzseli a termelést. A mezőgazdasági telepeken és családi gazdaságokban gazdasági állatok elhelyezésével, felnevelésével, hízlalásával, szaporításával foglalkozik. Gondoskodik az állatok elhelyezéséről, szervezi, elvégzi, illetve elvégezteti az állattenyésztési munkákat. Ellenőrzi, karbantartja, üzemelteti az állattenyésztés gépeit és az állattartó épületeket.
Állategészségügyi ismereteinek birtokában gondoskodik az állatok szakszerű, higiénikus elhelyezéséről, felismeri a beteg állatokat. Munkája során szoros kapcsolatot tart az állatorvossal. Segédkezik a betegvizsgálat, betegellátás, szűrővizsgálatok, kórboncolás, sebészeti, szaporodásbiológiai, járványvédelmi, élelmiszerhigiéniai és egyes hatósági feladatok végrehajtásában, valamint állatjóléti, állathigiéniai, prevenciós feladatokat lát el.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    piackutatáson alapulóan megtervezni, elindítani a vállalkozását,
-    pénzügyi tervezés, hitel és pályázati források biztosítása útján működtetni vállalkozását,
-    anyagbeszerzési, készletezési és értékesítési tevékenységet folytatni,
-    beállítani, ellenőrizni, karbantartani és üzemeltetni az állattenyésztésben használt gépeket,
-    működtetni az állategészségügyi intézményekben használt gépeket, készülékeket,
-    a fontosabb gazdasági állatfajok tartási, tenyésztési feladatait elvégezni,
-    termék előállítással kapcsolatos feladatokat végezni,
-    az állatokat okszerűen, optimálisan takarmányozni,
-    állatjóléti és állathigiéniai feladatokat ellátni,
-    az állatorvos diagnosztikai, terápiás, prevenciós munkájában segédkezni, utasításait önállóan végrehajtani,
-    élelmiszer-higiéniai részfeladatokat elvégezni,
-    napi és időszakos ellenőrzéseket végezni,
-    az állattenyésztés és állategészségügy munka-, tűz- és környezetvédelmi feladatait ellátni,
-    az állattenyésztési és állategészségügyi munkák tervezését, szervezését elvégezni,
-    mezőgazdasági támogatásokat igényelni, munkáját megfelelően adminisztrálni, kommunikálni,
-    a termelési feladatokat ellátó személyeket, csoportokat irányítani.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 03

Állattartó szakmunkás

azonos ágazat

3.3.4.

34 814 01

Családi gazdálkodó

azonos ágazat

3.3.5.

34 621 01

Gazda

azonos ágazat

3.3.6.

34 624 01

Halász, haltenyésztő

azonos ágazat

3.3.7.

34 621 02

Lovász

azonos ágazat

3.3.8.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11495-16

Takarmányozástan és általános állattenyésztés

4.6.

10957-16

Állattenyésztés és állategészségügy műszaki alapjai

4.7.

10958-12

Állategészségtan

4.8.

10959-16

Állattenyésztés

4.9.

10960-16

Vállalkozási, kereskedelmi alapok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Állattenyésztési, takarmányozási, állategészségügyi és gazdasági számítási feladat
A vizsgafeladat ismertetése:
Felismerési feladat:
-    A takarmányok felismerése.
-    A gyakoribb állatfajták, hibridek felismerése.
-    Az állati szervezet anatómiai felépítésének (csontok, testtájak, szervek, szervrendszerek, készülékek) felismerése.
-     Tojások felismerése.
-    A fontosabb, gyakrabban használt gyógyszerek felismerése.
-    Az állattenyésztés és állategészségügy eszközeinek, anyagainak, műszereinek felismerése.
Állat-egészségügyi manuális feladat végrehajtása:
-    Optimális elhelyezés és mikroklíma kialakítása.
-    Mintavételezés, kiegészítő vizsgálatok végzése, előkészítése, laboratóriumi vizsgálatok.
-    Segédkezés, segítségnyújtás.
-    Egyszerűbb kezelések, beavatkozások, életmentő beavatkozások, elsősegélynyújtás, állatápolás.
-    Takarítás, fertőtlenítés, sterilezés.
-    Az állatvédelmi és állatjóléti előírások betartásának ellenőrzése.
Állattenyésztési, takarmányozási feladat végrehajtása:
-    A gazdasági állatok felnevelésével, takarmányozásával, elhelyezésével, gondozásával, nemesítésével, szaporításával, termelésével kapcsolatos feladat (a feladat jellegének megfelelő gépekkel, eszközökkel).
-    Állattenyésztési és -tartási munkák szervezése.
-    Állattenyésztő munkák adminisztrációja, szakmai szoftverek használata.
Gazdasági számítási feladat:
-    Állattenyésztéssel kapcsolatos számítások végzése.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Központilag összeállított komplex írásbeli feladat megoldása
A vizsgafeladat ismertetése:
Az írásbeli egy 40 pontos esszé kérdés és egy 60 pontos feladatlap megoldásából áll. Az írásbeli feladatban közel azonos arányban szerepel az állattenyésztési és az állategészségügyi szakterület.
Az esszé feladat két modul ismereteit tartalmazza:
-    Állattenyésztés
-    Állategészségtan
A feladatlap különböző típusú nyílt és zárt feladatokat tartalmaz és az alábbi modulok ismeretanyagát öleli fel:
-    Takarmányozástan és általános állattenyésztés
-    Állategészségtan
-    Állattenyésztés
-    Vállalkozási, kereskedelmi alapok
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Állattenyésztési és állategészségügyi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok témakörei közül a „Takarmányozástan és általános állattenyésztés”, az „Állategészségtan” és az „Állattenyésztés” szakmai követelménymodulok ismereteit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     60 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 30 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A gyakorlati vizsgatevékenység tételsorát az adott vizsgacsoportban vizsgázó jelöltek száma, a képző és vizsgáztató intézmény sajátosságai alapján úgy kell elkészíteni, hogy legalább 10 gyakorlati tételt tartalmazzon.
Minden tétel tartalmazzon felismerési, állategészségügyi manuális, állattenyésztési és takarmányozási, valamint gazdasági számítási feladatot is.
A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma tételenként minimum 20 db legyen.
A gyakorlati vizsgafeladat egyes részfeladatainak végrehajtási ideje:
- Felismerési feladat:      10 perc
- Állategészségügyi manuális feladat:      40 perc
- Állattenyésztési, takarmányozási feladat: 40 perc
- Gazdasági számítási feladat:      30 perc
A vizsgázó gyakorlati teljesítményének értékeléséhez 100 pontos értékelő lapot kell készíteni. Az egyes részfeladatokra adható maximális pontszám:
- Felismerési feladat:      10 pont
- Állategészségügyi manuális feladat:      40 pont
- Állattenyésztési, takarmányozási feladat: 40 pont
- Gazdasági számítási feladat:      10 pont
A vizsgázó az egyes részfeladatokban elért összesített pontszáma alapján egyetlen osztályzatot kap az alábbi átváltás szerint:
-    0-50 pont – elégtelen (1)
-    51-60 pont – elégséges (2)
-    61-70 pont – közepes (3)
-    71-80 pont – jó (4)
-    81 pont felett – jeles (5)
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Preparátumok, modellek, makettek, metszetek

6.3.

Alapfelszereltségű természettudományos laboratórium, laboratóriumi eszközök, anyagok, vegyszerek tej- és laboratóriumi minták vizsgálatához

6.4.

Mintavétel eszközei (takarmány, bélsár, vér, vizelet, bőrkaparék, citológiai, szövettani, bakteriológiai vizsgálathoz)

6.5.

Boncoló helyiség, bonceszközök

6.6.

Betegvizsgálat és betegkezelés eszközei

6.7.

Tőgygyulladás-vizsgálat eszközei, anyagai

6.8.

Mikroklíma-vizsgálat eszközei

6.9.

Állatrögzítés eszközei

6.10.

Sebkezelés eszközei, anyagai, sebészeti műszerek

6.11.

Szülészeti és szaporodásbiológiai eszközök, a mesterséges termékenyítés eszközei, anyagai

6.12.

Gépüzemeltetéshez szükséges szerszámok, eszközök, anyagok

6.13.

Kézi és gépi anyagmozgatás eszközei, anyagai

6.14.

Mérleg, hídmérleg

6.15.

Szarvasmarha, ló, juh, sertés, baromfi istállója állatokkal és műszaki felszereléssel

6.16.

Legelő, karám és berendezései

6.17.

Tisztítás, fertőtlenítés, sterilezés eszközei, anyagai, felszerelései

6.18.

Állatápolás, elletés, fiaztatás, egyedi megjelölés eszközei, anyagai

6.19.

Fejés és tejkezelés gépei

6.20.

Tojáskezelés eszközei, gépei, anyagai

6.21.

Takarmányozás eszközei, gépei, anyagai

6.22.

Takarmánytárolás eszközei, gépei, anyagai, helyszíne

6.23.

Trágyakihordás eszközei

6.24.

Trágyatároló tér

6.25.

Tűzoltó anyagok, készülékek és eszközök

6.26.

Egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó anyagok, eszközök

6.27.

Irodahelyiség, irodai anyagok és eszközök (számítógép, nyomtató, fénymásoló, szkenner, telefon, fax stb.)

6.28.

Internetelérés és szoftverek

6.29.

Bizonylatok, gépkönyvek, nyilvántartások

6.30.

Szakirodalom (könyvek, folyóiratok, prospektusok stb.)

7. EGYEBEK
A 6. sorszámú Aranykalászos gazda megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 621 02
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Aranykalászos gazda
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6130

Vegyesprofilú gazdálkodó

Állat- és növénytermesztő

3.1.3.

Önálló gazda

3.1.4.

Őstermelő

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az aranykalászos gazda általános mezőgazdasági szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel is rendelkező mezőgazdasági szakember, aki a mezőgazdasági termelési munkákat gazdaságos, környezetkímélő technológiákkal képes elvégezni.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    talaj-előkészítést, vetést végezni,
-    a talaj termőképességének fenntartásával kapcsolatos feladatokat ellátni,
-    növényápolást végezni,
-    élelmezési célra termesztett növényt betakarítani, tárolni,
-    takarmánynövényt betakarítani, tartósítani, tárolni,
-    gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztési alapfeladatokat ellátni,
-    tartástechnológiai feladatokat végrehajtani,
-    állatot takarmányozni,
-    állatjólléti és -higiéniai feladatokat végrehajtani,
-    állatot szaporítani,
-    gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni,
-    környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani és betartatni,
-    kereskedelmi tevékenységet végezni,
-    vállalkozási, szervezési és ügyviteli tevékenységet végezni,
-    önálló agrárgazdasági vállalkozást működtetni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10997-16

Állattartás

4.4.

10998-16

Növénytermesztés

4.5.

10999-16

Kertészeti alapok

4.6.

11000-16

Mezőgazdasági géptan

4.7.

11001-16

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Mezőgazdasági vontató vezetésére érvényes vezetői engedély (T, illetve C+E, C1+E kategória, vagy B kategória).
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10997-16

Állattartás

szóbeli

5.2.4.

10998-16

Növénytermesztés

szóbeli

5.2.5.

10999-16

Kertészeti alapok

gyakorlati

5.2.6.

11000-16

Mezőgazdasági géptan

gyakorlati

5.2.7.

11001-16

Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Állattartási, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
-    Állattartási feladat végrehajtása (pl. takarmányok érzékszervi vizsgálata, takarmány-előkészítés, takarmánykiosztás, itatás, kitrágyázás, állatápolás, legeltetés, trágyakezelés, takarítás, fertőtlenítés, klinikai alapértékek, alapvető vizsgálatok elvégzése, tejvizsgálat, küllemi bírálat, méretfelvétel)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 65%)
-    Felismerési feladat (pl. csontok, testtájak, tenyésztett állatok fajtái és típusai, tenyésztett állatfajok, ivarzó, valamint beteg állat, takarmányok, állattartásban, állatápolásban, állattenyésztésben használt anyagok, eszközök, gépek, gépelemek)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 10%)
-    Állattartás gépeinek, berendezéseinek üzemeltetésével, beállításával, karbantartásával kapcsolatos feladat végrehajtása
Állattartó telepen előforduló gép, berendezés beállítása, üzemeltetése, egyszerűbb karbantartása
(pl. takarmányelőkészítés gépei, itatás, trágyaeltávolítás, fejés, tejkezelés gépesítése, állatápolás gépei, tojásgyűjtés és -kezelés eszközei, keltetőgépek, nyírás eszközei, állattartó épületek klímaszabályozása, mosás és fertőtlenítés gépei, elektromos kerítések, mérlegelés, állatszállítás eszközei, járművei)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 25%)
Az összeállított valamennyi gyakorlati tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.
A vizsgafeladat valamennyi felsorolt témakört tartalmazza. A témaköröket komplex feladatban kell megjeleníteni.
A felismerési feladat térben és időben a gyakorlati feladatoktól nem elválasztható. Minden gyakorlati tételnek más-más felismerési feladatot kell tartalmaznia. A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma tételenként minimum 10 db.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztési, kertészeti, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
-    Növénytermesztési feladat végrehajtása (pl. alapvető vizsgálatok elvégzése, talajvizsgálatok, vetőmagvizsgálat, vetőmagszükséglet, tápanyagutánpótlás számítások, egyszerű növénytermesztési munkák elvégzése)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 40%)
-    Növénytermesztés és kertészet gépeinek, berendezéseinek üzemeltetésével, beállításával, karbantartásával kapcsolatos feladat végrehajtása (pl. mezőgazdasági erőgépek, talajművelés gépei, tápanyagvisszapótlás gépei, vetés, ültetés, palántázás gépei, növényápolás gépei, betakarítás gépei, növénytermesztési munkagépek kiszolgálása, rakodás, tárolóhely előkészítése, kertészeti kisgépek üzemeltetése, öntözőberendezés)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 20%)
-    Felismerési feladat (pl. szántóföldi és kertészeti kultúrnövények, gyomnövények, növényi részek, kultúrnövények magjai, termései, talajtípusok, kártevők, kórokozók, kárképek, kórképek)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 10%)
-    Kertészeti feladat végrehajtása (pl. talaj-előkészítés magvetéshez, magvetés szabadföldbe, magvetés szaporító ládába, tálcába, palántázás, vegetatív szaporítás, oltás-szemzés elvégzése, ültető gödör kiásása, ültetés, öntözés, metszés, gyümölcs betakarítás, osztályozás, minősítés, tárolás, csomagolás, szőlőművelés és metszés)
(vizsgafeladaton belüli tartalmi aránya: 30%)
Az összeállított valamennyi gyakorlati tétel tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt.
A vizsgafeladat valamennyi felsorolt témakört tartalmazza. A témaköröket komplex feladatban kell megjeleníteni.
A felismerési feladat térben és időben a gyakorlati feladatoktól nem elválasztható. Minden gyakorlati tételnek más-más felismerési feladatot kell tartalmaznia. A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma tételenként minimum 10 db.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A) A vizsgafeladat megnevezése: Állattartás elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgafeladat központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Állattartás” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     15%
B) A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztés elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgafeladat központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Növénytermesztés” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     15%
C) A vizsgafeladat megnevezése: Kereskedelem, vállalkozás és ügyviteli ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgafeladat központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Agrárkereskedelem, vállalkozás és ügyvitel” szakmai követelménymodul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Tekintettel a feladatok összetettségére, valamint a feladatvégrehajtás térben és időben történő – a mezőgazdasági sajátosságokat figyelembe vevő – összehangolásának nehézségeire, egy napon vizsgánként – a vizsgafeladatoknál meghatározott időtartamtól függetlenül – maximum 25 fő vizsgázó vizsgáztatható.
Az Állattartási feladat végrehajtásához az állatokkal való biztonságos munkavégzés érdekében a vizsgaszervező vagy a képző részéről segítő technikai személyzet biztosítása és jelenléte a vizsgafeladat teljes időtartamában kötelező.
Az A) és B) gyakorlati vizsgafeladat valamennyi gyakorlati tétele tartalmazzon végrehajtandó és felismerési feladatot egyaránt. A témaköröket komplex feladatban kell megjeleníteni.
A felismerési feladat térben és időben a gyakorlati feladatoktól nem elválasztható. Minden gyakorlati tételnek más-más felismerési feladatot kell tartalmaznia. A vizsgára előkészített felismerendő dolgok száma tételenként minimum 10 db.
A komplex gyakorlati vizsgafeladatokban a feladatrészek aránya:
A)    Állattartási, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása esetén:
-    Állattartási feladat aránya 65%
-    Felismerési feladat aránya 10%
-    Állattartás gépeinek, berendezéseinek üzemeltetésével, beállításával, karbantartásával kapcsolatos feladat aránya 25%
B)    Növénytermesztési, kertészeti, gépüzemeltetési és karbantartási feladatok végrehajtása esetén:
-    Növénytermesztési feladat aránya 40%
-    Növénytermesztés és kertészet gépeinek, berendezéseinek üzemeltetésével, beállításával, karbantartásával kapcsolatos feladat aránya 20%
-    Felismerési feladat aránya 10%
-    Kertészeti feladat végrehajtása aránya 30%
Felismerési feladatok:
Az A) állattartás gyakorlati vizsgafeladat felismerési részfeladatában a faj, fajta, testtájak, csontok felismerése elő állaton történhet. A takarmányminták felismerése során csak valódi takarmányminta használható. Állattenyésztésben, állattartásban, állatápolásban használt anyagok, eszközök, gépek, gépelemek felismerésére kép, ábra, rajz nem használható.
A B) növénytermesztési, kertészeti gyakorlati vizsgafeladat felismerési részfeladatában a szántóföldi növények, zöldségfajok, gyomnövények esetében minden növényi résszel rendelkező szárított, préselt vagy zöld növény használható. Gyümölcsfajok esetében leveles vesszőt vagy hajtást és termést tartalmazó szárított, préselt vagy zöld növény, illetve mulázs használható. Szántóföldi, valamint zöldségnövények magjainak felismeréséhez kép, ábra, rajz nem használható. Kór- és kárképek esetében élő minta, kép, ábra, rajz egyaránt használható. Szántóföldi növénytermesztésben, kertészetben használt anyagok, eszközök, gépek, gépelemek felismerésére kép, ábra, rajz nem használható.
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Állatjelölő eszközök

6.3.

Állatgyógyászati eszközök

6.4.

Elletés, fiaztatás eszközei

6.5.

Anyaállat és újszülött ápolásához szükséges eszközök

6.6.

Mérlegek

6.7.

Ló, szarvasmarha, sertés, juh ápolás és gondozás eszközei

6.8.

Gépi fejés berendezései

6.9.

Tojáskezelés eszközei, berendezései

6.10.

Takarmány előkészítés, kiosztás gépei, eszközei

6.11.

Terménytárolás gépei, eszközei

6.12.

Istállók, ólak berendezései

6.13.

Villanypásztor berendezés és tartozékai

6.14.

Állategészségügyi vizsgáló műszerek

6.15.

Talajvizsgálati eszközök, műszerek

6.16.

Meteorológiai mérőeszközök

6.17.

Talajművelő eszközök, erő- és munkagépek

6.18.

Öntözőberendezések

6.19.

Növényápolási eszközök

6.20.

Növényvédelem gépei, eszközei

6.21.

Gépkarbantartás szerszámai, eszközei

6.22.

Kéziszerszámok

6.23.

Szerelőszerszámok

6.24.

Építőipari kisgépek

6.25.

Mérőeszközök

6.26.

Növényház, fóliasátor

6.27.

Kertészeti kéziszerszámok

6.28.

Szőlészeti kisgépek

6.29.

Gyümölcskertészet kisgépei, eszközei

6.30.

Épület karbantartás szerszámai, eszközei

6.31.

Egyéni védőfelszerelés

6.32.

Munkabiztonsági berendezések

7. EGYEBEK
A 7. sorszámú Belovagló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 813 01
1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Belovagló
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 640-960
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség:
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: legalább a díjugrató rajtengedély vizsga szintjének megfelelő lovaglás
2.2. Szakmai előképzettség: 34 621 02 Lovász
2.3. Előírt gyakorlat:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén: -
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
- 3 év összefüggő, igazolt versenyzői múlt legalább könnyű osztály szinten vagy
- 3 év összefüggő, lókiképzésben eltöltött igazolt gyakorlat.
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6121

Szarvasmarha, ló, sertés, juhtartó és tenyésztő

Belovagló

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A lovak kiképzésével, a sportlovak napi, rendszeres edzésével foglalkozik.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    a kiképzés alatt álló egyedeknek és a különböző szinten kiképzett sportlovaknak egyedileg megfelelő takarmányok kiválasztására és a takarmány adagok összeállítására,
-    megszervezni és végrehajtani a lovak mindennapi mozgatását és jártatását,
-    előkészíteni, ellenőrizni és karbantartani a lovak mozgatásához kapcsolódó eszközöket és szerszámokat,
-    felkészíteni a lovat bemutatókra, vizsgákra, illetve aukciókra,
-    előkészíteni a lovat futószáras, nyereg alatti használatra,
-    a különböző szintű sportlovak futószáras bemelegítésére, jártatására illetve a nyereg alatti bemelegítésére és előlovaglására,
-    a csikó betanítására nyereg alá kezdő ló szintig,
-    végrehajtani a könnyűosztályú díjlovagló és stílus díjugrató programot,
-    tereplovaglásokon részt venni és terepakadályokat leküzdeni,
-    pályaépítői feladatokat ellátni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 02

Lovász

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11018-12

A ló belovaglásának feladatai

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11018-12

A ló belovaglásának feladatai

gyakorlati, írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Belovaglással kapcsolatos tevékenységek bemutatása
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgatevékenység során a lovaglási készségek bemutatása könnyű osztályú díjlovagló és könnyű osztályú stílus-díjugrató programok előlovaglásával történik.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Belovaglással kapcsolatos elméleti ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „A ló belovaglásának feladatai” szakmai követelménymodul témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Ápolófelszerelés

6.3.

Akadályok

6.4.

Nyereg

6.5.

Kantár

6.6.

Futószár

6.7.

Segédszárak

6.8.

Ostor

6.9.

Lábvédők

6.10.

Kötőfék

6.11.

Vezetőszár

6.12.

Egyéni védőfelszerelés

7. EGYEBEK
A 8. sorszámú Biogazdálkodó megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 621 02
1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Biogazdálkodó
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség:
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: 34 621 01 Gazda
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6112

Bionövénytermesztő

Biogazda (növénytermesztő)

3.1.3.

Biogyümölcs-termesztő

3.1.4.

Biokertész

3.1.5.

Bionövény-termesztő (biogazdálkodó)

3.1.6.

Biotermesztő

3.1.7.

Biozöldség-termesztő

3.1.8.

6130

Vegyesprofilú gazdálkodó

Biogazda

3.1.9.

Ökogazda

3.1.10.

Önálló gazda

3.1.11.

Őstermelő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A biogazdálkodó feladata olyan mezőgazdasági vállalkozás létesítése, illetve üzemeltetése, amely fenntartható, ökológiai szemléletű állattenyésztést, szántóföldi növénytermesztést és kertészeti termesztést folytat.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    ökológiai szemléletű szántóföldi növénytermesztést végezni,
-    ökológiai szemléletű állattartási tevékenységet végezni,
-    ökológiai szemléletű kertészeti tevékenységet folytatni,
-    gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni,
-    környezetbarát módon termelni,
-    alapvető gazdálkodási adminisztrációs tevékenységet végezni,
-    megfigyeléseket, méréseket végezni,
-    környezet-, víz- és természetvédelmi tevékenységet végezni,
-    a megtermelt biomasszát megújuló energiaforrásként hasznosítani.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 621 01

Gazda

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11006-12

Ökológiai növénytermesztés

4.4.

11007-12

Ökológiai állattartás

4.5.

11008-12

Ökológiai kertgazdálkodás

4.6.

11009-12

Környezet- és természetvédelem, hulladékgazdálkodás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11006-12

Ökológiai növénytermesztés

írásbeli

5.2.4.

11007-12

Ökológiai állattartás

írásbeli

5.2.5.

11008-12

Ökológiai kertgazdálkodás

írásbeli

5.2.6.

11009-12

Környezet- és természetvédelem, hulladékgazdálkodás

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztési és kertészeti feladatok, valamint állattartási feladatok végrehajtása
A vizsgafeladat ismertetése:
-    Növénytermesztési és kertészeti feladat végrehajtása az ökológiai gazdálkodás, valamint a vonatkozó munka-, tűz-, környezetvédelmi előírások betartásával. A gyakorlati tételsor fele-fele arányban tartalmazzon szántóföldi növénytermesztési és kertészeti tételeket.
-    Állattenyésztési feladat végrehajtása az ökológiai gazdálkodás, valamint a vonatkozó munka-, tűz-, környezetvédelmi előírások betartásával, illetve az állatjóléti és higiéniai előírások alkalmazásával.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     50%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.2. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Növénytermesztés, kertészet és állattenyésztés elméleti ismeretei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsga a központilag összeállított növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti, környezet- és természetvédelmi, valamint hulladékgazdálkodási tételsorból áll. A tételsor a felsorolt területek szakmai ismeretanyagát egyenlő arányban tartalmazza.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     50%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Szerelőszerszámok

6.4.

Építészet és gépészet kéziszerszámai, kisgépei

6.5.

Termesztő berendezések

6.6.

Talajművelés gépei, eszközei

6.7.

Növényápolás gépei, eszközei

6.8.

Talajvizsgáló kézi laboratórium

6.9.

Meteorológiai mérőeszközök

6.10.

Feromon csapdák

6.11.

Takarmányelőkészítő és továbbító eszközök

6.12.

Fűkaszák

6.13.

Rendsodrók

6.14.

Bálázók

6.15.

Öntözőberendezések

6.16.

Tároló és csomagoló eszközök

6.17.

Szállítóeszközök

6.18.

Szárító, tisztító, osztályozó, csomagoló berendezések

6.19.

Szervestrágya kezelő terítő szerkezetek

6.20.

Mezőgazdasági melléktermék hasznosító berendezések

6.21.

Aprítékoló berendezések

6.22.

Számítógép

6.23.

Szoftver

6.24.

Szkenner

6.25.

Nyomtató

6.26.

Egyéni védőfelszerelés

6.27.

Munkabiztonsági berendezések

6.28.

Környezetvédelmi berendezések

7. EGYEBEK
A 9. sorszámú Bolti hentes megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Bolti hentes
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7111-13

Bolti hentes

Csontozó

3.1.3.

7111-22

Bolti hentes

Húsaprító

3.1.4.

7111-23

Bolti hentes

Húselőkészítő

3.1.5.

7111-26

Bolti hentes

Húsosztályozó

3.1.6.

7111-28

Bolti hentes

Húsvizsgáló

3.1.7.

7111-29

Bolti hentes

Hússzeletelő

3.1.8.

7111-30

Bolti hentes

Kézi csontozó (húsipari)

3.1.9.

7111-38

Bolti hentes

Sertéscsontozó

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Húsrészeket szakszerűen előkészít, testtáji darabolást, csontozást végez, hús és húskészítmény hűtőpultra helyezését végzi, kereskedelemben értékesítést végez, kiszolgálja a vevőket.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    átvenni a munkaterületet,
-    anyagokat átvenni, készletezni,
-    felmérni, előkészíteni a szükséges anyagokat, eszközöket,
-    betartani a munka-, tűz-, környezetvédelmi, higiéniai és minőségbiztosítási előírásokat,
-    testtáji darabolást végezni, testet húsrészekre bontani,
-    húsrészeket formázni, csontozni,
-    kereskedelemben húst és húskészítményt értékesíteni, kiszolgálni,
-    hús, húskészítmény pultra történő előkészítését végezni,
-    vevőket kiszolgálni,
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni,
-    eszközöket használni, gépeket kezelni,
-    betartani a tevékenységre vonatkozó előírásokat.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

10928-16

Darabolás, csontozás

4.5.

10930-16

Húsipari értékesítés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

írásbeli

5.2.4.

10928-16

Darabolás, csontozás

gyakorlati, szóbeli

5.2.5.

10930-16

Húsipari értékesítés

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás, húsipari értékesítés
A vizsgafeladat ismertetése: Elvégzi a vágóállat testtáji darabolását, húsrészekre bontását, csontozását, osztályozását, kiszolgálja a vevőket.
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     80%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás, húsipari értékesítés
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok témaköreiből a darabolás, csontozást és a húsipari értékesítést tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Daraboló, vágó, csontozó kéziszerszámok

6.3.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.4.

Mérőeszközök, digitális mérleg, maghőmérő, hőmérők

6.5.

Húsbolti elektromos gépek

6.6.

Árutároló eszközök a húsboltban

6.7.

Eladáshoz szükséges eszközök, pénztárgép, árazógép

6.8.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.9.

Anyagmozgató gépek, eszközök

7. EGYEBEK
A 10. sorszámú Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 541 01
1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség:-
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: 54 541 02 Élelmiszeripari technikus
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Bor- és pezsgőgyártó technikus

3.1.3.

Bor- és üdítőitalipari technikus

3.1.4.

Borászati technikus

3.1.5.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlész, borász

3.1.6.

Szőlőtermesztő

3.1.7.

Vincellér

3.1.8.

7115

Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő

Borász

3.1.9.

Pezsgőgyártó

3.1.10.

Pincemester

3.1.11.

8111

Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője

Borászati gép kezelője

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus feladata a szőlőtermesztés, a borkészítés, a pezsgőgyártás területén kis-, közép- és nagyvállalkozásokban a termelés irányítása, szervezése, a termék menedzselése, csoportvezetői, pincemesteri, üzemi technológusi feladatok ellátása, önálló vállalkozás indítása és működtetése.
A borturizmusba kapcsolódva önálló vendéglátási feladatokat végez. Részfeladatokat lát el a minőségbiztosítási, minőségellenőrzési és minőségszabályozási rendszer kialakításában, működtetésében. Betartja és betartatja a minőségi, a munka- és környezetvédelmi és a higiéniai előírásokat, továbbá alkalmazza az EU szőlészeti és borászati szabályozását.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    elvégezni és irányítani a szőlő éves munkáit,
-    megtervezni és irányítani a szőlő betakarítását,
-    elvégezni és irányítani a szőlő átvételét, feldolgozását,
-    elvégezni és irányítani a must kezelését, javítását, tartósítását,
-    mustot erjeszteni, fehér- és vörösbort készíteni,
-    bort tárolni, kezelni,
-    borkülönlegességeket készíteni,
-    szénsavas borokat készíteni,
-    bort palackozni,
-    bort minősíteni érzékszervi és laboratóriumi vizsgálatokkal,
-    gyártási és hatósági dokumentációkat vezetni,
-    bormarketing, borturizmus feladatait tervezni, végezni,
-    munkája során betartani és betartatni a tűzvédelmi, munkavédelmi szabályokat,
-    gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről,
-    betartani és betartatni a higiéniai szabályokat,
-    baleset esetén az előírások szerint eljárni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10905-12

Szőlőtermesztés

4.4.

10906-12

Borászati technológia

4.5.

10907-12

Borászati gépek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
Vizsgabor készítése (bővebben az 5.4. pontban).
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10905-12

Szőlőtermesztés

szóbeli

5.2.4.

10906-12

Borászati technológia

gyakorlati, szóbeli

5.2.5.

10907-12

Borászati gépek

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése, bemutatása
A vizsgafeladat ismertetése: A korábban elkészített és értékelt vizsgabor a gyakorlati vizsgafeladatnál kerül beszámításra. A vizsgázó bemutatja vizsgaborát, ismerteti a kitűzött célokat, azok megvalósulását.
A vizsgafeladat időtartama:     a bemutatás időtartama 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Szőlőtermesztés, borkészítés
A vizsgafeladat ismertetése: Összetett vizsgafeladat a szőlőtermesztés vagy a borászati technológia modulokból a feladathoz tartozó gépészeti ismeretek alkalmazásával.
A vizsgafeladat időtartama:     240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     50%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Komplex írásbeli
A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Szőlőtermesztés, borkészítés
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Vizsgabor:
A gyakorlati vizsga részeként a vizsgázók a tanév során az iskola által biztosított szőlőből 25-50 l vizsgabort készítenek, amelyet palackozva mutatnak be a vizsgán. A komplex szakmai vizsga megkezdésének feltétele a vizsgabor és annak dokumentációjának elkészítése és beadása, nappali rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napon, felnőttképzés esetén a vizsgára jelentkezéskor.
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Borászati laboratóriumi eszközök

6.3.

Szőlőtermesztés kézi eszközei

6.4.

Szőlőtermesztés gépi munkaeszközei

6.5.

Szőlőtermesztés erőgépei

6.6.

Szőlőfeldolgozás gépei

6.7.

Erjesztési technológia gépei, eszközei

6.8.

Borászati technológia kézi eszközei

6.9.

Borászati technológia gépei

6.10.

Borturizmusi eszközök

6.11.

Agrometeorológiai eszközök

6.12.

Egyéni és csoportos védőeszközök

6.13.

Műszaki dokumentáció, pincekönyv

6.14.

Palackozás gépei

6.15.

Vizsgaborok készítéséhez eszközök, berendezések

6.16.

Pezsgőkészítési technológiák berendezései

7. EGYEBEK
A 11. sorszámú Borász megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 02
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Borász
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlész, borász (mezőgazdasági)

3.1.3.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlő- és gyümölcstermesztő

3.1.4.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőmunkás

3.1.5.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőoltó, -metsző

3.1.6.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Szőlőtermesztő

3.1.7.

6114

Szőlő-, gyümölcstermesztő

Vincellér

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A borász feladata a mezőgazdaság területén a szőlőültetvények alapfeladatainak ismerete, végzése.
Az élelmiszeriparon belül a borászati feladatok teljes vertikumának ismerete, végzése kiegészítve a minőségbiztosítással, alap marketing és borturizmusi ismeretekkel, valamint a pezsgő és csemegeborok, borkülönlegességek gyártási fázisának elsajátításával.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    a szőlőtermesztés alapfázisait elvégezni (metszés, zöldmunka, érés folyamatának ellenőrzése),
-    a szüretet előkészíteni,
-    a feldolgozást megszervezni,
-    a bor erjesztését elvégezni,
-    az újbort kezelni, javítani, készre kezelni,
-    a palackozást megoldani,
-    a speciális borkészítményeket előállítani,
-    laboratóriumi minőségbiztosítást végezni,
-    a szakmai feladatokhoz szükséges gépészeti ismeretekkel rendelkezni,
-    elvégezni a szakmai adminisztrációt,
-    tisztában lenni a környezet- és munkavédelmi feladatokkal,
-    rendelkezni a bor forgalmazásához, a borturizmushoz és a bormarketing végzéséhez szükséges alapismeretekkel,
-    egyéb italkészítési ismereteknek is a birtokában lenni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 06

Szőlész-borász

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10944-12

Borászati gyakorlat

4.4.

10943-12

Borászati szakmai gépek

4.5.

10906-12

Borászati technológia

4.6.

10890-16

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.7.

10948-12

Szőlész-borász alapmérések, vizsgálatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Saját vizsgabor elkészítése: palackozva, címkézve, technológiai lapot mellékelve.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10944-12

Borászati gyakorlat

gyakorlati

5.2.4.

10943-12

Borászati szakmai gépek

írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10906-12

Borászati technológia

írásbeli, szóbeli

5.2.6.

10890-16

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

írásbeli, szóbeli

5.2.7.

10948-12

Szőlész-borász alapmérések, vizsgálatok

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Borász
A vizsgafeladat ismertetése: Adott feladaton belül végrehajtja a borkészítés területéhez hozzátartozó komplex gyakorlati feladatot, mely magában foglalja a borászati technológiát, a borászati gépeket és a minőségbiztosítást. Emellett számot ad a biztonságos munkavégzéshez szükséges tudásáról is.
A vizsgafeladat időtartama:     240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Borász írásbeli
A vizsgafeladat ismertetése: Központi készítésű szakmai elméleti anyag, melyben megtalálható a borászati technológia, benne a szakmai számítások; a gépészeti alapismeretek és a gazdálkodás témaköre, kiegészülve az alapvető vendéglátói ismeretekkel.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Borászati technológiai feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: A borászati technológia központi tételeit kell megválaszolnia, amelyben megtalálhatóak a technológia különböző kérdései (feldolgozás, erjesztés, borkezelés, borkülönlegességek készítése, palackozás, borászati gépek, borvidékek).
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Minőségbiztosításhoz szükséges laboratóriumi eszközök

6.3.

Szőlőtermesztés kézi eszközei

6.4.

Szőlőtermesztés gép munkaeszközei

6.5.

Szőlőtermesztés erőgépei

6.6.

Borászati technológia kézi eszközei

6.7.

Borászati technológia gépei

6.8.

Borturizmusi eszközök

6.9.

Agrármeteorológiai eszközök

6.10.

Egyéni és csoportos védőeszközök

6.11.

Szakmai anyagok

6.12.

Műszaki dokumentáció, pincekönyv

6.13.

Szoftverek

6.14.

Nyomtatók, számítógépek

6.15.

Palackozás gépei

6.16.

Vizsgaborok készítéséhez eszközök, berendezések

6.17.

Erjesztési technológia gépei, eszközei

6.18.

Pezsgőkészítési technológiák berendezései

7. EGYEBEK
A 12. sorszámú Cukor- és édesipari szaktechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 541 02
1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Cukor- és édesipari szaktechnikus
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: -
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: 54 541 02 Élelmiszeripari technikus
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Cukoripari szaktechnikus

3.1.3.

3113

Élelmiszeripari technikus

Édesipari szaktechnikus

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
A cukor- és édesipari szaktechnikus feladata a középszintű termelés vezetése kis- és nagyüzemekben vagy laboratóriumokban. Önállóan old meg műszaki és technológiai feladatokat a gazdaságossági elvek, a tűz- munka-, környezetvédelmi és higiéniai előírások figyelembevételével. Részt vesz az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, a tárolási és csomagolási munkákban.
A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    pörkölést végezni, ellenőrizni,
-    masszafinomítást végezni,
-    ízesítést végezni, ellenőrizni,
-    temperálást végezni, ellenőrizni
-    formázást végezni, ellenőrizni,
-    bevonatkészítést végezni, ellenőrizni,
-    lényerést végezni,
-    létisztítást végezni,
-    besűrítést végezni,
-    kristályosítást végezni,
-    mészégetést végezni,
-    ellenőrizni az alapanyagokat, késztermékeket és a melléktermékeket,
-    szervezni a cukorgyártás folyamatát,    
-    ellenőrizni a cukorgyártás folyamatát és a beosztottai munkáját,
-    betartani és betartatni a munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályokat, előírásokat,
-    cukoripari gépeket üzemeltetni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10909-12

Cukoripari termékgyártás

4.4.

10908-12

Édesipari termékek gyártása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10909-12

Cukoripari termékgyártás

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.4.

10908-12

Édesipari termékek gyártása

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:
Cukoripari termékek gyártása
Édesipari termékek gyártása
A vizsgafeladat ismertetése:
A gyakorlati vizsgán a jelölt a cukorgyártás egy folyamatát végzi az általa megismert módon, valamint ismerteti a gyártáshoz tartozó munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai szabályokat.
A gyakorlati vizsgán a jelölt egy édesipari terméket készít az általa megismert módon, valamint ismerteti a gyártáshoz tartozó munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai szabályokat.
A vizsgafeladat időtartama:     480 perc
A vizsgafeladat aránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
Cukor- és édesipari szaktechnikus írásbeli vizsgafeladata
A vizsgafeladat ismertetése:
Az édesiparban használatos nyersanyagok jellemzése, minőségi előírásai, a kiválasztás szempontjai, tárolásukhoz, előkészítésükhöz használható gépek, berendezések ismertetése.
Anyagnorma számítási feladatok.
Az édesipari félkész termékek jellemzése (kakaópor, kakaómassza, kakaóvaj, marcipánok, csokoládémassza), minőségi előírásai, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Kapacitásszámítási feladatok.
Csokoládémasszából készülő termékek jellemzése (tömör, dúsított tömör, üreges csokoládék, töltött, vágott, mártott darabáruk, desszertek), minőségi előírásai, az előállításukhoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Bevonati hányad, töltelékarány számítási feladatok.
Az oldatok jellemzése. Az édesiparban használt szénhidrátok vizes oldatainak ismertetése, besűrítési módjai.
Oldó, besűrítő berendezések ismertetése.
Oldatok sűrűségének számítása.
Cukorkakészítmények jellemzése (amorf-, kristályos szerkezetű cukorkák, fondant készítmények, karamellák, zselék, drazsék), jellegzetes szerkezetkialakítási módjai, minőségi előírásaik, az előállításukhoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Termékek energiatartalmának számítása
Az édesipari tartóssütemények jellemzése (kekszek, teasütemények, mézes sütemények, ostyák, krékerek), minősítésük, a jellegzetes tésztaszerkezetek kialakításának módjai, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Tészta-, termékkihozatal számítás.
A kávé, kávépótszerek és a belőlük készíthető termékek jellemzése, minőségi előírásaik, a gyártáshoz használható gépek, berendezések ismertetése.
Gyártási veszteség számítása.
A cukorrépa és a cukoripar segédanyagainak jellemzése (összetétel, termesztés, betakarítás, átvétel, répa tárolása, változások a tárolás alatt).
A cukorrépa előkészítésének és cukoripari segédanyagok előkészítésének folyamata.
A lényerés és a létisztítás folyamata.
A bepárlás és a létisztítás folyamatai, paraméterei.
Cukoripari késztermékek és melléktermékek jellemzése, minőségi előírásai.
A vizsgafeladat időtartama:     180 perc
A vizsgafeladat aránya:     20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:
Cukor- és édesipari szaktechnikus szóbeli vizsgafeladat sora
A vizsgafeladat ismertetése:
A kakaómassza gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A kakaópor és kakaóvaj gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A csokoládémassza gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A csokoládémasszából készülő termékek (tömör, dúsított tömör, üreges csokoládék, töltött, vágott, mártott darabáruk, desszertek) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Cukorkakészítmények (amorf, kristályos szerkezetű cukorkák, fondant készítmények, karamellák, zselék, drazsék) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Édesipari tartóssütemények (kekszek, teasütemények, mézes sütemények, ostyák, krékerek) gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Pörkölt kávé, kávékészítmények és pótkávé gyártástechnológiájának ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A cukorrépa és a cukoripari segédanyagok jellemzése (műveleti lépések, paraméterek).
A cukorrépa előkészítésének és cukoripari segédanyagok előkészítésének ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A lényerés és a létisztítás folyamatok ismertetése (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
A bepárlás és a létisztítás folyamatai, (folyamatábra, műveleti lépések, paraméterek), valamint a gyártáshoz használható gépek, berendezések feladatának, működésének bemutatása.
Cukoripari késztermékek és melléktermékek jellemzése minőségi előírásai, tárolásukhoz, előkészítésükhöz használható gépek, berendezések ismertetése.
A vizsgafeladat időtartama:     10 perc (felkészülési idő 20 perc)
A vizsgafeladat aránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A vizsgaszervezésnél figyelembe kell venni a cukoripar jellegzetes munkaütemét, ezért a gyakorlati vizsga A) részét november végén vagy december elején kell megszervezni. A cukoripari-termék gyártás gyakorlati vizsgatevékenységet a cukorgyári kampány idején, legkésőbb december 15-ig le kell bonyolítani
A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Fémipari kéziszerszámok, kisgépek

6.3.

Szerelőszerszámok

6.4.

Mérőeszközök

6.5.

Csomagológépek

6.6.

Tisztító-, válogató gépek

6.7.

Aprítógépek

6.8.

Prések

6.9.

Keverő- és egyneműsítő gépek

6.10.

Oldó- és főzőberendezések

6.11.

Pörkölő berendezések

6.12.

Sütő berendezések

6.13.

Formázó berendezések

6.14.

Bevonatképző berendezések

6.15.

Egyéni védőeszközök

6.16.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.17.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.18.

Répaelőkészítés gépei, berendezései

6.19.

Lényerés gépei, berendezései

6.20.

Létisztítás gépei, berendezései

6.21.

Melegítés és bepárlás berendezései

6.22.

Kristályosítás berendezései

6.23.

Centrifugák

6.24.

Cukorkezelés berendezései

6.25.

Anyagmintavételi eszközök

6.26.

Laboratóriumi eszközök

7. EGYEBEK
A 13. sorszámú Családellátó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma:     21 814 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése:     Családellátó
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: befejezett iskolai végzettséget nem igényel
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3512

Hivatásos nevelőszülő, főállású anya

Nevelőszülő

3.1.3

2312

Szociális munkás és tanácsadó

Házi szociális munkás
Családgondozó

3.1.4.

5223

Házi gondozó

Házi ápoló

3.1.5.

9237

Háztartási alkalmazott

Háztartási alkalmazott

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Családellátóként elsődleges feladata saját háztartásának vezetése, családjának ellátása, gyermekeinek nevelése, gondozása, beteg családtagjainak ápolása. Ismeretei birtokában képes idegen családok háztartási feladatainak szervezésére, felügyeletének ellátására, illetve részfeladatainak elvégzésére.
Egyéneknek, családok, közösségek tagjainak mindennapi életük viteléhez segítséget nyújt (takarítás, gyermek- és beteggondozás, mosás, bevásárlás, főzés, felszolgálás, állatgondozási, kertészeti munkák stb.). Saját takarítási feladatain túl külső takarítási munkákat is ellát. Gyűjti, és szelektíven kezeli a családban, a munkahelyén keletkező hulladékot.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    gondoskodni az eszközök, élelmiszerek, vegyszerek stb. biztonságos tárolásról,
-    háztartási és konyhai eszközöket, gépeket kezelni,
-    munka- és környezetvédelmi szabályokat betartani,
-    háztartási munkákat (egyszerű ételek főzése, mosás, takarítás, lakásgondozás, házkörüli rend biztosítása) elvégezni,
-    csecsemő- és gyermekgondozási, betegápolási feladatokat ellátni,
-    segíteni a gyermekek, betegek, idősek gondozásában, ellátásában, elsősorban a házkörüli munkák végzésével,
-    szelektív szemétgyűjtést megvalósítani,
-    lakások, szálláshelyek, panziók, termelő üzemek, gazdaságok termelő és szociális létesítményeinek helyiségeit és berendezési tárgyait takarítani, tisztítani, fertőtleníteni,
-    textíliák mosását, javítását végezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 814 01

Családi gazdálkodó

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11033-12

Család- és háztartásellátás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11033-12

Család- és háztartásellátás

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:     Család- és háztartásellátás feladatai
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó a családi környezetben történő munkavégzés feladatairól ad számot. Megtervezi a napi munkafeladatokat, elvégzi a bevásárlást, reggelit, főételt készít, megterít, majd leszedi az asztalt, rendet rak a munkahelyén, elmosogat, tárolja az élelmiszereket, kezeli a gépeket és eszközöket, takarít, egyszerű saját készítésű anyagokkal, erdei, kerti termékekkel díszíti a lakást, vasal, tisztít. Segédkezik a gyermekek és betegek gondozásában, gyermekekkel foglalkozik, játszik, felolvas, verset, éneket tanít. Kiemelt feladat a személyi higiénia alkalmazása, valamint a gyermekneveléshez kapcsolódó tevékenységek végzése.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat aránya:     70%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Család- és háztartásellátás
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Család- és háztartásellátás” modul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya:     30%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2

Konyhai berendezések, felszerelések és gépek

6.3

Takarítóeszközök, -gépek

6.4

Mosás, vasalás gépei, eszközei

6.5

Csecsemőgondozási felszerelések

6.6

Betegágy, házi beteggondozási felszerelések

6.7

Elsősegélynyújtás eszközei, anyagai

6.8

Telefon

6.9

Udvargondozási eszközök

6.10

Szabadidős tevékenység (játszótér) eszközei

7. EGYEBEK
A 14. sorszámú Családi gazdálkodó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 814 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Családi gazdálkodó
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960–1440
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető
munkakörök

3.1.2.

6130

Vegyes profilú gazdálkodó

Őstermelő

3.1.3.

5242

Házvezető

Gazdaasszony
Falusi vendéglátó

3.1.4.

5129

Egyéb, máshova nem
sorolható kereskedelmi
foglalkozású

Áru-előkészítő

3.1.5.

3512

Hivatásos nevelőszülő,
főállású anya

Nevelőszülő

3.1.6.

2312

Szociális munkás és
tanácsadó

Házi szociális munkás
Családgondozó

3.1.7.

5115

Piaci, utcai árus

Piaci, utcai zöldséges

3.1.8.

5223

Házi gondozó

Házi ápoló

3.1.9.

9237

Háztartási alkalmazott

Háztartási alkalmazott

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A családi gazdálkodó a családi gazdálkodási rendszerben, elsősorban őstermelői körülmények között megszervezi, irányítja és elvégzi a kertészeti növények termelésével, a gazdasági és egyéb háziállatok tartásával, gondozásával, a termékek értékesítésre előkészítésével, értékesítésével kapcsolatos munkákat. Intézkedik a készletek, ételek, italok, takarmányok, vegyszerek stb. beszerzéséről, tárolásáról.
Családellátóként elsődleges feladata saját háztartásának vezetése, családjának ellátása, gyermekeinek nevelése, gondozása, beteg családtagjainak ápolása. Ismeretei birtokában képes idegen családok háztartási feladatainak szervezésére, felügyeletének ellátására, illetve részfeladatainak elvégzésére.
Egyéneknek, családok, közösségek tagjainak mindennapi életük viteléhez segítséget nyújt (takarítás, gyermek- és beteggondozás, mosás, bevásárlás, főzés, felszolgálás, állatgondozási, kertészeti munkák stb.). Saját takarítási feladatain túl külső takarítási munkákat is ellát. Gyűjti és szelektíven kezeli a családban, a munkahelyén keletkező hulladékot.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    állattartás, növénytermesztés, kertészet mennyiségi, minőségi és gazdaságos rendszerét megtervezni, a feladatokat végrehajtani,
-    mezőgazdasági és egyéb, a ház körül, a gazdaságban megtermelt árukat saját felhasználásra és eladásra előkészíteni, árusítani,
-    kulturált életvitelt folytatni,
-    családban, háztartásban előforduló ruhajavításokat, tisztításokat elvégezni, egyszerűbb ruhadarabokat megvarrni, kézimunkát készíteni,
-    családi pénzügyi tervet készíteni,
-    konyhai, élelmezési bevásárlást és a saját termékek gazdaságos felhasználását összehangolni,
-    szerződéseket, megállapodásokat, számlákat, egyéb okmányokat kitölteni,
-    pályázatokat előkészíteni,
-    állategészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi szabályokat betartani,
-    bemutatni a saját gazdaságot, a lakókörnyezetet,
-    gondozni a virágoskertet és a háziállatokat,
-    termények felhasználásának előkészítését, házi feldolgozását elvégezni,
-    ételt előkészíteni, házi jellegű, valamint speciális étrendi igényeknek megfelelő, diabetikus, vegetáriánus ételeket elkészíteni,
-    gazdálkodáshoz kapcsolódó információkat gyűjteni, felhasználni,
-    árubeszerzést végezni,
-    szakhatóságokkal kapcsolatot tartani,
-    a családi étkezésekhez teríteni, ételt, italt felszolgálni,
-    gondoskodni az eszközök, élelmiszerek, vegyszerek stb. biztonságos tárolásról,
-    háztartási és konyhai eszközöket, gépeket kezelni,
-    munka- és környezetvédelmi szabályokat betartani,
-    dokumentációt vezetni,
-    készleteket, bevételeket és kiadásokat nyilvántartani,
-    háztartási munkákat (egyszerű ételek főzése, mosás, takarítás, lakásgondozás, házkörüli rend biztosítása) elvégezni,
-    csecsemő- és gyermekgondozási, betegápolási feladatokat ellátni,
-    segíteni a gyermekek, betegek, idősek gondozásában, ellátásában, elsősorban a házkörüli munkák végzésével,
-    szelektív szemétgyűjtést megvalósítani,
-    lakások, szálláshelyek, panziók, termelő üzemek, gazdaságok termelő és szociális létesítményeinek helyiségeit és berendezési tárgyait takarítani, tisztítani, fertőtleníteni,
-    textíliák mosását, javítását végezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 814 01

Családellátó

részszakképesítés

3.3.4.

34 621 03

Állattartó szakmunkás

azonos ágazat

3.3.5.

54 621 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

azonos ágazat

3.3.6.

34 621 01

Gazda

azonos ágazat

3.3.7.

34 624 01

Halász, haltenyésztő

azonos ágazat

3.3.8.

34 621 02

Lovász

azonos ágazat

3.3.9.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11033-12

Család- és háztartásellátás

4.6.

11034-16

Üzemgazdaság, ügyvitel

4.7.

11036-16

Napi tevékenységek

4.8.

11038-12

Kreatív textilfeldolgozás

4.9.

11039-16

Mezőgazdasági termelés és feldolgozás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
A Kreatív textilfeldolgozás modul tananyagából vizsgaremek és dokumentációjának elkészítése (bővebben az 5.4. pontban).
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

11033-12

Család- és háztartásellátás

gyakorlat

5.2.4.

11034-16

Üzemgazdaság, ügyvitel

gyakorlat

5.2.5.

11036-16

Napi tevékenységek

gyakorlat

5.2.6.

11038-12

Kreatív textilfeldolgozás

gyakorlat

5.2.7.

11039-16

Mezőgazdasági termelés és feldolgozás

gyakorlat, szóbeli

5.2.8.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Textilmunkák készítése (vizsgaremek) és dokumentációja
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgáztató intézet által a Kreatív textilfeldolgozás követelménymodul szakmai ismeretei alapján meghatározott munkadarab elkészítése, amely lehet:
-    szabásminta alapján egyszerű ruhadarab (szoknya, blúz, nadrág, kötény, bébiruha),
-    hímzett, illetve egyéb technikával készült lakástextília,
-    kötött, horgolt ruhadarab,
-    népi motívum alapján kidolgozott használati eszköz, díszítő tárgy.
A vizsgaremek bemutatása a teljes vizsgabizottságnak, melynek során a vizsgaremek kiválasztásának indokolásával, elkészítésével, a felhasznált anyagokkal kapcsolatban a vizsgabizottság kérdéseket tehet fel.
A vizsgafeladat időtartama:     10 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:    10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Család- és háztartásellátás feladatai
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó a családi környezetben történő munkavégzés feladatairól ad számot. Megtervezi a napi munkafeladatokat, elvégzi a bevásárlást, reggelit, főételt készít, megterít, majd leszedi az asztalt, rendet rak a munkahelyén, elmosogat, tárolja az élelmiszereket, kezeli a gépeket és eszközöket, takarít, egyszerű saját készítésű anyagokkal, erdei, kerti termékekkel díszíti a lakást, vasal, tisztít. Segédkezik a gyermekek és betegek gondozásában, gyermekekkel foglalkozik, játszik, felolvas, verset, éneket tanít. Kiemelt feladat a személyi higiénia alkalmazása, valamint a gyermekneveléshez kapcsolódó tevékenységek végzése.
A vizsgafeladat időtartama:     120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:    25%
C)    A vizsgafeladat megnevezése: Mezőgazdasági munkafeladatok
A vizsgafeladat ismertetése:
A mezőgazdasági munkafeladat két részből áll: növénytermesztés, illetve kertészeti és állattartási feladat.
A feladatok egyszerű ápolási, gondozási, növényszaporítási, termény-termék előkészítési feladatok, amelyeket manuálisan kell elvégezni.
A különböző mezőgazdasági tevékenységek közül a vizsgázó a tételsorból az általa húzott vizsgafeladatot önállóan, az előírt környezeti és biztonsági előírások figyelembevételével hajtja végre.
A vizsgafeladat időtartama:     60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     25%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Gazdasági feladatok
A vizsgafeladat ismertetése:
A gazdasági ismeretek alkalmazását, az alapvető számítási, ügyviteli feladatok elsajátítását méri fel.
Az írásbeli vizsgafeladat részei:
-    Feladatlap (vállalkozási alapfogalmak, vállalkozások indítása, működtetése, fejlesztése, marketing tevékenység, ügyviteli, számviteli és pénzügyi alapismeretek)
-    Egyszerű számítási feladat(ok) (pl. árumegrendelés mennyiségének, a vásárlás összegének meghatározása, órabérszámítás)
-    Nyomtatványok kitöltése (pl. pénzfeladás, számla)
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:    10%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Család- és háztartásellátás
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Család- és háztartásellátás” modul témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Családi gazdálkodás napi tevékenységei
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Napi tevékenységek” modul témakörét tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
C)     A vizsgafeladat megnevezése: Mezőgazdasági munkafeladatok
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő „Mezőgazdasági termelés és feldolgozás” modul témakörét tartalmazzák.
A vizsgázónak ismernie kell a növénytermesztés, kertészet és az állattenyésztés legfontosabb feladatait, a növények, állatok igényeit, a megtermelt áru értékesítésének lehetőségeit. Fontos cél az egyes tájegységekre különösen jellemző kultúrák terjesztése, valamint a speciális területek (fűszer- és gyógynövénytermesztés, kisállattenyésztés) feladatainak ismerete. Minden feladatnál ki kell térni a helyi értékesítés lehetőségeire.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A vizsgaremekre vonatkozó előírások:
A harmadik szakképző évfolyam első félévében kiadott témák közül a tanuló választja ki a számára legkedvezőbb, lehetőségeinek, elképzeléseinek leginkább megfelelő vizsgaremek feladatot. Ehhez a tanár, szakoktató a tanuló előzetes munkáját ismerve segítséget nyújt, és a készítés során is figyeli, támogatja a tanulói munkát.
A vizsgaremek elsősorban az iskolai tanműhelyben, de kizárólag a szakoktató irányító tevékenysége alatt készíthető. A vizsgaremek készítésére a feladat munkaigényességétől függően 10 gyakorlati nap fordítható, a szükséges további munkát a tanuló a szabadidejében végzi. A munkadarab csak akkor értékelhető, ha teljesen és határidőre elkészül.
A dokumentációnak tartalmaznia kell a vizsgaremekhez tartozó rajzokat, szabásmintát, anyagnormát, műszaki leírást és árkalkulációt.
A vizsgaremek és annak dokumentációjának elkészítése és beadása, nappali rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napon, felnőttképzés esetén a vizsgára jelentkezéskor történik.
A korábban elkészített és az iskolai értékelő bizottság (igazgató vagy megbízottja + 2 fő oktató) által előzetesen értékelt munkát a tanuló a teljes vizsgabizottságnak bemutatja, lehetőleg a szóbeli vizsga megkezdése előtt.
Az értékelésbe külső szakértő is bevonható.
A vizsgaremek kiválasztásának indokolásával, elkészítésével, a felhasznált anyagokkal kapcsolatban bemutatás közben, beszélgetés során a vizsgabizottság kérdéseket tehet fel.
A vizsgaremek értékelése:
- a munkadarab elkészítésének nehézségi foka, munkaigényessége: 30%
- a kivitelezés minősége: 70%
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Konyhai berendezések, felszerelések és gépek

6.3.

Terítés, felszolgálás eszközei

6.4.

Takarítóeszközök, -gépek

6.5.

Mosás, vasalás gépei, eszközei

6.6.

Csecsemőgondozási felszerelések

6.7.

Betegágy, házi beteggondozási felszerelések

6.8.

Elsősegélynyújtás eszközei, anyagai

6.9.

Telefon

6.10.

Számítógép (szoftverek, hardver, Internet kapcsolat, nyomtató, szkenner)

6.11.

Virágoskert, konyhakert terület, művelési eszközök

6.12.

Fűnyíró

6.13.

Udvargondozási eszközök

6.14.

Szabadidős tevékenység (játszótér) eszközei

6.15.

Népi kismesterségek bemutatásához szükséges eszközök

6.16.

Házkörüli állatok, állattartási eszközök

6.17.

Textilfeldolgozáshoz szükséges gépek, eszközök, felszerelések

6.18.

Dísznövény-, zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztést bemutató és gyakorló földterület

6.19.

Termesztő berendezés (fóliaház, üvegház)

6.20.

Mezőgazdasági kisgépek, kéziszerszámok

6.21.

Helyi adottságoknak megfelelő berendezett állattartó telep

6.22.

Különféle állatfajok, tartásukhoz szükséges felszerelés, berendezés

6.23.

Fejési berendezések és eszközök, tejvizsgálati felszerelés

6.24.

Mezőgazdasági termékek (állati termékek, zöldség, gyümölcs, szőlő) elsődleges feldolgozásának, csomagolásának, értékesítésének eszközei

7. EGYEBEK
A 15. sorszámú Csokoládétermék-gyártó megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 13
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Csokoládétermék-gyártó
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Csokoládétermék-gyártó

3.1.3.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Csokoládéfigura-formázó

3.1.4.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Csokoládétáblázó

3.1.5.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Bonbonkészítő, kézi

3.1.6.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Konyakmeggy gyártó (kézi)

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A csokoládétermék-gyártó közreműködik a kakaóbab vagy kávébab feldolgozásában. Csokoládétermékeket készít. Csokoládét temperál, töltelékeket készít. Termékeket csomagol. Munkája közben betartja az élelmiszer előállításra vonatkozó jogszabályokat.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    felkészülni a munkára,
-    előkészíteni a munkafolyamatokat,
-    alapméréseket végezni,
-    eszközöket használni, gépeket kezelni,
-    a tevékenységre vonatkozó munkavédelmi előírásokat betartani,
-    befejező műveleteket végezni,
-    félkésztermékeket és készterméket gyártani
-    csokoládét temperálni,
-    töltelékeket készíteni,
-    betartani a tevékenységére vonatkozó előírásokat,
-    alapszintű adminisztrációs munkát végezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 01

Édesipari termékgyártó

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11917-16

Csokoládé és csokoládétermék-gyártás

4.4.

11919-16

Élelmiszerelőállítási alapismeretek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11917-16

Csokoládé és csokoládétermék-gyártás

gyakorlat, írásbeli

5.2.4.

11919-16

Élelmiszerelőállítási alapismeretek

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
Vizsgafeladat megnevezése: Csokoládétermék-gyártás
A vizsgafeladat ismertetése
A következő feladatok közül egy tevékenység végrehajtása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalan betartása mellett:
-    praliné gyártása
-    darabáru gyártása
-    tábláscsokoládé gyártása
-    üreges csokoládé gyártása
-    csokoládédrazsé gyártása
A technológiai utasításnak megfelelően elvégzi a technológiai műveleteket. Késztermékek tömegét, érzékszervi tulajdonságait ellenőrzi. Készterméket csomagol, és jelöl a vonatkozó jogszabályi előírások szerint.
A vizsgafeladat időtartama: 240 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 85%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
Vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszerelőállítási alapismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: Élelmiszer-higiéniai, munkavédelmi, baleset megelőzési, élelmiszeripari minőségbiztosítás kötelező elemei, dokumentációja, élelmiszervállalkozások indítása témakörökből ad számot a vizsgázó.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (20 perc felkészülés, 10 perc felelet)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Keverőgépek

6.3.

Aprítógépek

6.4.

Temperálás berendezései, eszközei

6.5

Hűtők

6.6

Mérlegek

6.7.

Édesipari speciális kéziszerszámok, eszközök

6.8.

Egyéni védőeszközök

6.9.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.10.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.11.

Pörkölés berendezései

7. EGYEBEK
A 16. sorszámú Csontozó munkás megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 21 541 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Csontozó munkás
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: befejezett iskolai előképzettséget nem igényel
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 20%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 80%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7111-13

Bolti hentes

Csontozó

3.1.3.

7111-22

Bolti hentes

Húsaprító

3.1.4.

7111-23

Bolti hentes

Húselőkészítő

3.1.5.

7111-26

Bolti hentes

Húsosztályozó

3.1.6.

7111-28

Bolti hentes

Húsvizsgáló

3.1.7.

7111-29

Bolti hentes

Hússzeletelő

3.1.8.

7111-30

Bolti hentes

Kézi csontozó (húsipari)

3.1.9.

7111-38

Bolti hentes

Sertéscsontozó

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Fél testeket, negyedtesteket testtájakra darabol, húsrészeket csontoz, formáz, kivág a megrendelő igénye szerint.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    átvenni a munkaterületet,
-    felmérni, előkészíteni a szükséges anyagokat, eszközöket,
-    betartani a munka-, tűz-, környezetvédelmi, higiéniai és a minőségbiztosítási előírásokat,
-    testtáji darabolást végezni, testet húsrészekre bontani,
-    húsrészeket formázni, csontozni,
-    anyagokat átvenni, raktározni,
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni,
-    eszközöket használni, gépeket kezelni,
-    betartani a tevékenységre vonatkozó technológiai előírásokat.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

10928-16

Darabolás, csontozás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

írásbeli

5.2.4.

10928-16

Darabolás, csontozás

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Darabolás, csontozás
A vizsgafeladat ismertetése:
Elvégzi a vágóállat testtáji darabolását, húsrészekre bontását, csontozását, osztályozását.
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     100%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése-
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Daraboló, csontozó kéziszerszámok

6.3.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.4.

Mérőeszközök, digitális mérleg, maghőmérő, hőmérők

6.5.

Környezetvédelmi eszközök, berendezések

6.6.

Anyagmozgató gépek, eszközök

7. EGYEBEK
A 17. sorszámú Digitálistérkép-kezelő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 581 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Digitálistérkép-kezelő
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480 óra
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3133

Földmérő és térinformatikai technikus

Digitálistérkép-kezelő

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A digitálistérkép-kezelő elsősorban az ingatlanügyi hatóságoknál, szakmai irányítás mellett kezeli az alappont hálózati pontok adatbázisát és egyéb térképi adatokat. Az alapadatokban bekövetkezett változásokat azonosítja, az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis kivételével átvezeti az adott adatállományban. Az állami alapadat állományból hiteles adatszolgáltatást nyújt. Másodsorban a földmérés és térképészeti intézményekben, az önkormányzatoknál, tervezői intézeteknél, közmű üzemeltetőknél, út, vasút, vízügyi intézményeknél található földmérési és térképészeti adatokat, térképeket rendszerezi, kezeli, gondoskodik a szakszerű tárolásról, illetve tárolt adatokból, térképekből szükséges adatszolgáltatás végez.
A fentiekben felsorolt résztevékenységek ellátásában alkalmazottként munkát vállal vagy azokban önállóan vállalkozik.
A földmérési adatfeldolgozás, adatmódosítás, adatszolgáltatás végrehajtása során betartja a földmérés etikai normáit, valamint az adatokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi jogi előírásokat. Együttműködik a munkatársaival.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    földmérési és egyéb térképi adatváltozásokat azonosítani,
-    az adatváltozásokat átvezetni,
-    térképi és alappont adatokat szolgáltatni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 581 01

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10986-16

Geodéziai alapismeretek

4.4.

10987-16

Digitális térképkezelés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10986-16

Geodéziai alapismeretek

írásbeli/szóbeli

5.2.4.

10987-16

Digitális térképkezelés

interaktív

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Digitális térképszerkesztés
A vizsgafeladat ismertetése: a digitális térképkezelő jelölt az állami földmérésben a geodéziai műszaki gyakorlatban használt szakmai szoftverek segítségével, digitális térképrészletet, szerkeszt, meglévő térképi állományban adatváltozást végez.
A vizsgafeladat időtartama:     60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     80%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Geomatikai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A digitálistérkép-kezelő jelölt a geodéziai alapismeretek és a digitálistérkép-szerkesztés tudásterületei alapján összeállított komplex központi tételekből felel, folytat szakmai beszélgetést.
A vizsgafeladat időtartama:     45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     20%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A gyakorlati vizsgatevékenység, a szóbeli vizsgatevékenységet megelőzően kerül lebonyolításra.
A gyakorlati feladat megoldása közben csak a vizsgafeladatban rendelkezésre bocsátott dokumentumokat használhatja.
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógépes szaktanterem, internet hozzáféréssel

6.3.

Geodéziai számítási szoftver

6.4.

Geodéziai térképezési szoftver

6.5.

Az ingatlan-nyilvántartás szoftverei

7. EGYEBEK
A vizsgabizottsági tagot delegáló szakmai szervezet megnevezése:
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság
A 18. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Dísznövénykertész
1. 3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR
száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Díszfaiskolai kertész

3.1.3.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövénykertész

3.1.4.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Dísznövényszaporító

3.1.5.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai kertész

3.1.6.

6115

Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész,
csemetenevelő

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az egynyári, kétnyári, évelő dísznövények, díszfák és díszcserjék, növényházi levél- és virágos dísznövények termesztése. A kapcsolódó műszaki, vállalkozási, kereskedelmi ismeretek alkalmazása a gyakorlatban.
A szakképesítés középszintű irányítói, vezetői tevékenység végzésére, önálló vállalkozás létrehozására, indítására az adminisztrációs ügyletek intézésére is jogosít a vállalkozásokról szóló hatályos jogszabályok rendelkezései alapján.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    dísznövénytermesztési feladatokat ellátni,
-    a törvényes keretek betartatásával, előírások szerint dolgozni, dolgoztatni,
-    vállalkozást alapítani, működtetni, megszüntetni,
-    vállalkozási tevékenységet folytatni,
-    tervezést, szervezést végezni,
-    tervet készíteni, kalkulációt végezni,
-    pályázatot írni, üzleti tervet készíteni,
-    előkészítő tevékenységet végezni, végeztetni,
-    szaporítást végezni, végeztetni, szaporítóanyagot előállítani,
-    növényt nevelni, neveltetni,
-    növényápolást, növényvédelmet végezni, végeztetni,
-    csomagolást végezni, végeztetni,
-    piaci előkészítést végezni, végeztetni,
-    eszközöket használni, gépeket üzemeltetni, használni, karbantartani,
-    munkavédelmi előírásokat betartani, betartatni,
-    értékesítést végezni, végeztetni,
-    irányítási, szervezési feladatokat ellátni,
-    dokumentációt használni, készíteni, készíttetni,
-    előírások szerint dolgozni, dolgoztatni,
-    kereskedelmi tevékenységet végezni, végeztetni,
-    tevékenységét előírások szerint dokumentálni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 622 02

Faiskolai kertész

részszakképesítés

3.3.4.

34 622 02

Kertész

azonos ágazat

3.3.5.

54 581 02

Parképítő és fenntartó technikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

10960-16

Vállalkozási, kereskedelmi alapok

4.6.

10961-16

Kertészeti alapismeretek

4.7.

10962-16

Kertészeti munkavállalói ismeretek

4.8.

10963-16

Szabadföldi dísznövénytermesztés

4.9.

10964-16

Fásszárú dísznövénytermesztés

4.10.

10965-16

Növényházi dísznövénytermesztés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.5.

10960-16

Vállalkozási, kereskedelmi alapok

írásbeli

5.2.6.

10961-16

Kertészeti alapismeretek

írásbeli

5.2.7.

10962-16

Kertészeti munkavállalói ismeretek

írásbeli

5.2.8.

10963-16

Szabadföldi dísznövénytermesztés

szóbeli

5.2.9.

10964-16

Fásszárú dísznövénytermesztés

szóbeli

5.2.10.

10965-16

Növényházi dísznövénytermesztés

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Faiskolai termesztés és növényismeret
A vizsgafeladat ismertetése:
Fásszárú dísznövények valamely termesztéstechnológiai munkafolyamatának elvégzése, illetve a dísznövénytermesztésben használt gépek működtetése és karbantartása (60 perc). Fásszárú dísznövények felismerése (30 db, 30 perc), és írásban történő megnevezésük a növények tudományos nevével (latin, kettős nevezéktan).
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Dísznövénytermesztés és növényismeret
A vizsgafeladat ismertetése:
Szabadföldi lágyszárú vagy növényházi dísznövény termesztéstechnológiai munkafolyamatának elvégzése, illetve a dísznövénytermesztésben használt gépek működtetése és karbantartása (60 perc). Szabadföldi lágyszárú és növényházi dísznövények felismerése (30 db, 30 perc), és írásban történő megnevezésük a növények tudományos nevével (latin, kettős nevezéktan).
A vizsgafeladat időtartama:     90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Faiskolai termesztés és alapismeretek
A vizsgafeladat ismertetése:
A „Vállalkozási, kereskedelmi alapok”, a „Kertészeti alapismeretek”, a „Kertészeti munkavállalói ismeretek” és a „Fásszárú dísznövénytermesztés” modulok tananyagából összeállított feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Dísznövénytermesztés
A vizsgafeladat ismertetése:
A „Szabadföldi dísznövénytermesztés” és a „Növényházi dísznövénytermesztés” modulok tananyagából összeállított feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Faiskolai termesztés
A vizsgafeladat ismertetése:
Válaszadás a „Fásszárú dísznövénytermesztés” modul tananyagából központilag összeállított szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat időtartama:     20 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Dísznövénytermesztés
A vizsgafeladat ismertetése:
Válaszadás a „Szabadföldi dísznövénytermesztés” és a „Növényházi dísznövénytermesztés” modul tananyagából központilag összeállított szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat időtartama:     20 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     10%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ című weblapján érhetők el a Vizsgák menüpontjában.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kézi szerszámok

6.3.

Dísznövények szaporításához szükséges anyagok, eszközök

6.4.

Mikroszaporítás, szövettenyésztés speciális eszközei, berendezései

6.5.

Erőgép

6.6.

Talajművelő gépek

6.7.

Növényvédelemhez szükséges eszközök, gépek

6.8.

Tápanyagutánpótláshoz szükséges eszközök, gépek

6.9.

Öntözés, tápoldatozás gépei, berendezései

6.10.

Fűthető üvegház vagy egyéb termesztő létesítmények

6.11.

Tehermozgatás gépei, eszközei

6.12.

Kertészeti kiegészítő eszközök

6.13.

Egyéni védőfelszerelés

6.14.

Munkabiztonsági berendezések

6.15.

Környezetvédelmi berendezések

6.16.

Számítógépek

6.17.

Elsősegélynyújtó felszerelések

6.18.

Személyes felszerelés: metszőolló, szemző, illetve oltókés, tűzdelőfa, ültetőkanál

7. EGYEBEK
A 19. sorszámú Édesipari termékgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Édesipari termékgyártó
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Édesipari termékgyártó

3.1.10.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Keksz- és ostyagyártó

3.1.15.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Csokoládétermék-gyártó

3.1.18.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Cukorkagyártó

3.1.25.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Ostyakészítő

3.1.28.

7114

Pék, édesiparitermék-gyártó

Teasütemény gyártó

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az édesipari termékgyártó feladata az édesipari félkész- és késztermékek szakszerű, gazdaságos előállítása a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, a vonatkozó jogszabályok előírásainak maradéktalan betartása mellett. A szakmai követelményekben meghatározott feltételek alapján képes a gyártás folyamatait önállóan ellátni.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    technológiai, illetve termelési számításokat végezni,
-    átvenni és előkészíteni a gyártáshoz szükséges anyagokat,
-    a munka megkezdése előtt ellenőrizni a gépeket, berendezéseket, eszközöket,
-    kezelni a gépeket, berendezéseket,
-    előkészíteni, ellenőrizni a csomagolóanyagokat, csomagolni a készterméket,
-    a készterméket átadni a hűtő- vagy tároló raktárnak, illetve elvégezni a raktározást,
-    a hatályos szabályozások szerint kezelni a képződő hulladékot,
-    alapanyagot, készterméket vizsgálni, illetve ellenőrizni,
-    gyártásközi vizsgálatokat végezni,
-    beállítani az előírt paramétereket,
-    adatot rögzíteni, feldolgozni, szolgáltatni, dokumentálni,
-    elkészíteni az előírt összesítőket, jelentéseket.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 541 13

Csokoládétermék-gyártó

részszakképesítés

3.3.4.

31 541 17

Keksz- és ostyagyártó

részszakképesítés

3.3.5.

54 541 01

Élelmiszeripari analitikus technikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

azonos ágazat

3.3.7.

34 541 07

Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.8.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.9.

34 541 08

Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

azonos ágazat

3.3.10.

34 541 04

Molnár

azonos ágazat

3.3.11.

34 541 05

Pék

azonos ágazat

3.3.12.

34 541 06

Szőlész-borász

azonos ágazat

3.3.13.

34 541 09

Tartósítóipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.14.

34 541 10

Tejipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.15.

34 541 11

Pék-cukrász

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10886-12

Cukorkagyártás

4.4.

11917-16

Csokoládé és csokoládétermék-gyártás

4.5.

10889-12

Édesipari tartóssütemény gyártás

4.6.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.8.

11919-16

Élelmiszerelőállítási alapismeretek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10886-12

Cukorkagyártás

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

11917-16

Csokoládé és csokoládétermék-gyártás

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

10889-12

Édesipari tartóssütemény gyártás

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

11497-12

Foglalkoztatás I.

szóbeli

5.2.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

szóbeli

5.2.8.

11919-16

Élelmiszerelőállítási alapismeretek

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A gyakorlati vizsgán a jelölt egy édesipari terméket készít az általa megismert módon. A gyakorlati vizsgatevékenység tételsorát a gyakorlati vizsga szervezője állítja össze a vizsgaelnök előzetes jóváhagyásával, a vizsgázók ebből húznak véletlenszerűen.
Vizsgafeladat megnevezése: Édesipari gyakorlat
A vizsgafeladat ismertetése:
A következő feladatok közül egy tevékenység végrehajtása a technológiai utasításnak megfelelően, a munka-, tűz-, környezetvédelmi és higiéniai követelmények, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalan betartása mellett:
−    keménycukorka gyártása
−    fondantkészítmény gyártása
−    karamellakészítmény gyártása
−    zselékészítmény gyártása
−    marcipán gyártása
−    cukordrazsé gyártása
−    rágógumi késztermék gyártása
−    praliné gyártása
−    darabáru gyártása
−    tábláscsokoládé gyártása
−    üreges csokoládé gyártása
−    csokoládédrazsé gyártása
−    keksz gyártása
−    kréker gyártása
−    mézes sütemény gyártása
−    ostyagyártmány gyártása
−    teasütemény gyártása.
A vizsgafeladat időtartama:     240 perc
A vizsgafeladat aránya:     70%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Édesipari termékgyártó írásbeli vizsgafeladata
A vizsgafeladat ismertetése:
A komplex írásbeli feladatsor 3 részből áll:
-    anyagszükséglet számítás megadott anyagösszetétel alapján, meghatározott
késztermék mennyiséghez                        30%
-    édesipari félkésztermék előállítási folyamatának ismertetése        50%
-    egy édesipari gép vagy berendezés rajz vagy kép alapján történő felismerése, kezelésének, munkavédelmi és higiéniai előírásainak ismertetése            20%
A vizsgafeladat időtartama:     180 perc
A vizsgafeladat aránya:     15%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Édesipari termékgyártó szóbeli
A vizsgafeladat ismertetése:
A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban szereplő szakmai követelménymodulok témaköreiből tartalmaznak kérdéseket.
A vizsgafeladat végrehajtásakor a különböző termékcsoportba tartozó édesipari termékek gyártástechnológiájáról és az élelmiszerek előállításánál alkalmazott higiéniai vagy munkavédelmi előírásokról ad számot a vizsgázó, a felhasználható anyagok és hozzátartozó gépek, berendezések kezelésének bemutatásával.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgafeladat aránya:     15%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Cukorka gyártásához szükséges eszközök

6.3.

cukormassza készítő gépek

6.4.

márvány asztal

6.5.

temperáló

6.6.

formázó gépek, eszközök

6.7.

drazsírozó

6.8.

Csokoládétermék gyártáshoz szükséges eszközök

6.9.

krémkészítés eszközei

6.10.

csokoládé-, nugátmassza előkészítés

6.11.

temperáló

6.12.

keverők

6.13.

hűtők

6.14.

Édesipari tartós sütemény gyártásához szükséges eszközök

6.15.

tésztakészítő

6.16.

keverő

6.17.

szűrő

6.18.

habverő

6.19.

nyújtó, formázó

6.20.

sütő

6.21.

hűtő

6.22.

töltelékadagoló

6.23.

mártó

6.24.

Vizsgálathoz, minősítéshez szükséges eszközök

6.25.

hőmérsékletmérők

6.26.

tömeg-, térfogatmérők

6.27.

szárazanyag, víztartalommérők

6.28.

pH-mérők

6.29.

alkoholtartalom-mérő

7. EGYEBEK
A 20. sorszámú Elektromos halászgép kezelője megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 624 01
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Elektromos halászgép kezelője
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360
2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

6230

Halászati foglalkozású

Halász, haltenyésztő

3.1.3.

Haltenyésztő

3.1.4.

Horgásztókezelő

3.1.5.

Horgászmester

3.1.6.

Ivadéknevelő (halászati)

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Tevékenységét alkalmazottként, esetleg vállalkozói alapismeretek birtokában önállóan végzi, képes rugalmasan alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez. Tudatosan alkalmazza a szakmára vonatkozó munka-, tűz- és környezetvédelmi, valamint higiéniai előírásokat.
Az elektromos halászgépet környezetkímélő módon az előírások szerint használja.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    elektromos halászgépet előkészíteni, üzembe helyezni,
-    elektromos halászgépet üzemeltetni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 624 01

Halász, haltenyésztő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11012-12

Halászati vállalkozási és jogi alapismeretek

4.4.

11013-12

Biológiai és halegészségügyi alapismeretek

4.5.

11014-12

Elektromos halászgép kezelése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11012-12

Halászati vállalkozási és jogi alapismeretek

szóbeli

5.2.4.

11013-12

Biológiai és halegészségügyi alapismeretek

szóbeli

5.2.5.

11014-12

Elektromos halászgép kezelése

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:
Elektromos halászgép előkészítése, beüzemelése és üzemeltetése, a kifogott hal kezelése
A vizsgafeladat ismertetése:
Elektromos halászgép kezelése modul tartalmának komplex vizsgája
Elektromos halászgép előkészítése, beüzemelése és üzemeltetése, a kifogott hal kezelése
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése:     Vállalkozási és jogi alapismeretek
    Biológiai és halegészségügyi alapismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott vállalkozási és jogi alapismeretek és a biológiai és halegészségügyi alapismeretek témaköreit tartalmazzák.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     40%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Vízszolgáltatás gépei

6.3.

Csónakmotorok

6.4.

Vízvizsgáló műszer (pH, O2, NH3, stb.)

6.5.

Hálóféleségek és azok készítéséhez szükséges eszközök

6.6.

Halászat kézi és gépi eszközei

6.7.

Kéziszerszámok

6.8.

Egyéni védőfelszerelés

6.9.

Munkabiztonsági berendezések

6.10.

Akkumulátoros elektromos halászgép

6.11.

Generátoros elektromos halászgép

6.12.

Vízszolgáltatás gépei

7. EGYEBEK
A 21. sorszámú Élelmiszeripari analitikus technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 541 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari analitikus technikus
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 11. évfolyamot követően 70 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari laboráns

3.1.3.

Élelmiszer-analitikus technikus

3.1.4.

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az élelmiszeripari analitikus technikus képes a szakmai ismereteikre támaszkodva az élelmiszeripari nyersanyagok, félkész- és késztermékek analitikai vizsgálatát megszervezni és elvégezni, a mért adatok elsődleges feldolgozását megoldani és a kapott eredmények alapján az élelmiszereket minősíteni, a középszintű élelmiszeranalitikai vezetői feladatokat ellátni, felsőfokú szakirányban továbbtanulni. Higiénikusi és minőségbiztosítási tevékenységet láthat el.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    a munkaterületet előkészíteni,
-    mintát venni,
-    minták előkészítését végezni,
-    a munkafolyamatot előkészíteni,
-    laboratóriumi méréseket végezni,
-    laboratóriumi eszközöket, műszereket használni,
-    minták összetételének minőségi meghatározását elvégezni,
-    minták összetételének mennyiségi meghatározását elvégezni,
-    adminisztrációs munkát végezni,
-    a vizsgált mintát a kapott eredmények alapján minősíteni,
-    technológiai utasításokat, környezetvédelmi, munkavédelmi és minőségbiztosítási, higiéniai előírásokat betartani és betartatni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 541 03

Élelmiszeripari laboráns

részszakképesítés

3.3.4.

34 541 01

Édesipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.5.

54 541 02

Élelmiszeripari technikus

azonos ágazat

3.3.6.

34 541 07

Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.7.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.8.

34 541 08

Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

azonos ágazat

3.3.9.

34 541 04

Molnár

azonos ágazat

3.3.10.

34 541 05

Pék

azonos ágazat

3.3.11.

34 541 06

Szőlész-borász

azonos ágazat

3.3.12.

34 541 09

Tartósítóipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.13.

34 541 10

Tejipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.14.

34 541 11

Pék-cukrász

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

11955-16

Élelmiszeripari műveletek

4.5.

10895-12

Általános élelmiszeripari technológiák

4.6.

10892-12

Élelmiszeranalitika

4.7.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok

4.8.

10890-16

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

10896-12

Élelmiszeranalitikai számítások

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitikai vizsgálatok és az eredmények dokumentálása
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett élelmiszeranalitikai feladatot végez.
A jelölt a feladat megoldása során élelmiszervizsgálati útmutatót, táblázatokat alkalmazhat. A gyakorlati vizsgán a jelölt az elvégzett élelmiszeranalitikai feladathoz szükséges mérési adatokat, számításokat, valamint a vizsgálat eredményét jegyzőkönyvben rögzíti. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Élelmiszeranalitikai vizsgálatok” valamint az „Élelmiszeranalitikai számítások” modulra épül.
A vizsgafeladat időtartama:     330 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     40%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Komplex élelmiszeranalitika írásbeli
A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgafeladat komplex, élelmiszeranalitikai ismereteket tartalmaz 30%-ban, élelmiszeranalitikai számításokat 50%-ban, élelmiszeripari műveleteket 10%-ban, valamint munka-, tűz- és környezetvédelmi ismereteket 10%-ban.
A vizsgafeladat időtartama:     180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Komplex élelmiszeranalitikai szóbeli
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Élelmiszeranalitika” modul ismereteit tartalmazzák 80%-ban, valamint az „Általános élelmiszeripari technológia” modult 20%-ban.
A vizsgafeladat időtartama:     30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:     30%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

Mérőeszközök

6.2.

Analitikai és mikrobiológiai laboratórium

6.3.

Egyéni védőeszközök

6.4.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.5.

Vegyifülke, elszívó berendezés

6.6.

Műszeres analitika eszközei, berendezései, műszerei

6.7.

Klasszikus analitika eszközei, berendezései

6.8.

Laboratóriumi gyors- és analitikai mérlegek

6.9.

Fagyasztó és hűtőszekrények

6.10.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.11.

Sterilizáló berendezések

6.12.

Mikroszkóp

6.13.

Analitikai és mikrobiológiai laboratórium

7. EGYEBEK
A 22. sorszámú Élelmiszeripari gépésztechnikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 01
1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari gépésztechnikus
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -
2. EGYÉB ADATOK
2.1.A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –
2.2. Szakmai előképzettség: –
2.3. Előírt gyakorlat: –
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%
2.8. Szintvizsga: –
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3116

Élelmiszeripari gépésztechnikus

Élelmiszeripari gépésztechnikus

3.1.3.

3910

Műszaki ügyintéző

-

3.1.4.

8112

Dohánygyártó gép kezelője

Dohánygyártó gép kezelője

3.1.5.

8211

Mechanikaigép összeszerelő

Mechanikaigép összeszerelő

3.1.6.

8111

Élelmiszer-, italgyártógép kezelője

Élelmiszer-, italgyártógép kezelője

3.1.7

8151
8219

Fémfeldolgozó gép kezelője
Egyéb termék összeszerelő

Gyártósori összeszerelő
Gépkezelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszeripari üzemekben részt vesz a gyártási folyamat előkészítésében élelmiszeripari gépek és berendezések üzembe helyezési, üzemeltetési és karbantartási munkáiban. Automatikus vezérlésű, mechanikus, pneumatikus vagy hidraulikus működtetésű, élelmiszeripari gépeket kezel és részt vesz a gépsor karbantartásában.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    felismerni a jellemző élelmiszeripari műveleteket és azok gépeit,
-    élelmiszeripari üzemek gépsorait üzembe helyezni, üzemeltetni, karbantartani, javítani,
-    ellenőrizni a gépegységek működését,
-    felmérni a javításhoz szükséges alkatrészeket, anyagokat,
-    szét- és összeszerelni a gépet, berendezést,
-    felismerni az élelmiszeriparban alkalmazott vezérlési és szabályozási körök működését,
-    egyszerű alkatrészt elkészíteni kézi és gépi alapeljárásokkal, hegesztéssel,
-    kiválasztani a feladatnak megfelelő anyagminőséget,
-    használni a gépészeti szabványokat,
-    pneumatikai és hidraulikai berendezéseket kezelni és üzemszerűen működtetni,
-    munkája során betartani a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat,
-    az élelmiszeripar különböző ágazataiban a technológiai folyamat legfőbb jellemzőit felismerni,
-    vállalkozási tevékenység alapvető feladatait elvégezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 521 02

Erdészeti gépésztechnikus

azonos ágazat

3.3.4.

34 521 08

Mezőgazdasági gépész

azonos ágazat

3.3.5.

54 521 05

Mezőgazdasági gépésztechnikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10925-16

Agrárműszaki alapok

4.4.

10923-16

Gépek karbantartása, vezérlése

4.5.

10924-16

Élelmiszeripari géptan

4.6.

11955-16

Élelmiszeripari műveletek

4.7.

11916-16

Élelmiszeripari nyersanyagok és technológiák

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A.)    A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeripari gép (berendezés) időszakos felülvizsgálata és karbantartása
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg egy élelmiszeripari gép (berendezés) időszakos felülvizsgálatával és karbantartásával kapcsolatban. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja. A jelölt a feladat megoldása során ellenőrzi a gépegység működését. Elvégzi a gép (berendezés) karbantartását és műszaki hibáinak elhárítását, a hibás alkatrészről felvételezési vázlatot készít, majd elkészíti a gépelemet. A kenési terv szerint elvégzi a hajtóművek olajcseréjét, a szükséges zsírzásokat.
A munka elvégzésének menetéről szerelési- vagy gyártási művelettervet készít, amit számítógépen rögzít.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
B.)    A vizsgafeladat megnevezése: Gépek vezérlése
A vizsgafeladat ismertetése: Adott vezérlési feladathoz kapcsolási rajzot készít hagyományos pneumatika, elektropneumatika vagy PLC technika felhasználásával. A tervezett kapcsolást összeállítja és működteti.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése, a komplex vizsgafeladat részterületei: agrárműszaki alapok, élelmiszeripari géptan, élelmiszeripari műveletek, élelmiszeripari nyersanyagok és technológiák.
A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgafeladat komplex, agrárműszaki alapokat 40%-ban, élelmiszeripari géptant 45%-ban, élelmiszeripari műveleteket 10%-ban, élelmiszeripari nyersanyagok és technológiákat 5%-ban tartalmazza.
Az élelmiszeripari géptan feladatainál figyelembe kell venni az iparágak kerettantervben kijelölt vezérgépeit a működési vázlat felismerése és rajzoltatása során.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeripari géptan
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései az „Élelmiszeripari géptan” modul témaköreihez kapcsolódnak.
A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 5 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Az írásbeli vizsgarész megoldása során használható segédeszközök: író- és rajzeszközök, számológép, élelmiszeripari műveletek és folyamatok képlettár.
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Kézi kovácsolás eszközei, szerszámai

6.4.

Lánghegesztés eszközei, szerszámai

6.5.

Ívhegesztés eszközei, szerszámai

6.6.

Hőkezelés eszközei, szerszámai

6.7.

Gépi forgácsolás szerszámgépei, készülékei, forgácsoló szerszámai

6.8.

Szerelés eszközei, szerszámai, készülékei

6.9.

Gépelemek szemléltetéshez és szereléshez

6.10.

Pneumatikai elemek, gyakorlótáblák

6.11.

Hidraulikai elemek, gyakorlótáblák

6.12.

Élelmiszeripari gépek, berendezések

6.13.

Mérőeszközök, mérőműszerek

6.14.

Egyéni védőfelszerelések

6.15.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.16.

Műszaki táblázatok és szabványok

6.17.

Tanulói rajzasztalok

6.18.

Számítógép nyomtatóval, projektorral

6.19.

Szoftverek

6.20.

Hőátadás berendezései

6.21.

Szétválasztás berendezései

6.22.

Homogenizálás berendezései

6.23.

Bepárlás, kristályosítás, szárítás, lepárlás, fermentálás berendezései

6.24.

Anyaghalmazok szállítóberendezései

6.25.

Szállítóeszközök

6.26.

Takarítás, tisztítás, fertőtlenítés eszközei

7. EGYEBEK
A szakmai gyakorlat, valamint a szakmai gyakorlati vizsga megszervezhető termelőüzemben, illetve tanüzemben vagy tanműhelyben, irányítástechnika laboratóriumban, ha a tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.
A 23. sorszámú Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 14
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-320
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3135

Minőségbiztosítási technikus

Minőségbiztosítási asszisztens

3.1.3

Minőségbiztosítási ügyintéző

3.1.4.

Minőségirányítási megbízott

3.1.5.

Termékvizsgáló

3.1.6.

Élelmiszervizsgáló

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs képes önállóan vagy mérnöki irányítással kezelni a minőségbiztosításhoz szükséges műszereket és a dokumentációt nyilvántartani. Ismeri a minőségbiztosításhoz szükséges előírásokat, közreműködik az üzemi szabályozások kialakításában, részt vesz a folyamatszabályozásban, javaslatot tesz az ellenőrzési módszerekre. Közreműködik a dokumentációk kidolgozásában, hibaanalíziseket végez.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    munkaterületet, munkafolyamatokat előkészíteni,
-    mintát venni, mintát előkészíteni,
-    alapvető mikrobiológiai, higiéniai vizsgálatokat végezni,
-    jogszabályokat értelmezni,
-    minőségbiztosítási dokumentumokat, nyilvántartásokat létrehozni, kezelni,
-    auditokon részt venni,
-    együttműködni a vezetőkkel, a termelés irányítóival.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11941-16

Mikrobiológia

4.4.

10904-16

Higiénia és minőségbiztosítás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11941-16

Mikrobiológia

szóbeli, gyakorlat

5.2.4.

10904-16

Higiénia és minőségbiztosítás

írásbeli

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Minőségbiztosítás
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy minőségbiztosítási feladatot old meg. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Higiénia és minőségbiztosítás” modulra épül.
A jelölt a feladat megoldásához minőségbiztosítási dokumentumokat kaphat (pl. Minőségirányítási kézikönyv, Higiéniai-, takarítási utasítás stb.)
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Mikrobiológia, higiénia írásbeli
A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgafeladat komplex, mikrobiológiai ismereteket tartalmaz 60%-ban, higiéniai ismereteket 40%-ban.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szóbeli
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Mikrobiológia”, „Higiénia és minőségbiztosítás” modulokra épülnek.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérőeszközök

6.3.

Egyéni védőeszközök

6.4.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.5.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.6.

Számítógép, nyomtató, szoftverek

7. EGYEBEK
A 24. sorszámú Élelmiszeripari laboráns megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 541 03
1.2. Részszakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari laboráns
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 640-960
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése
2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben az élelmiszeripari szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari laboráns

3.1.3

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az élelmiszeripari laboráns képes a szakmai ismereteikre támaszkodva az élelmiszeripari nyersanyagok, félkész- és késztermékek analitikai vizsgálatát megszervezni és elvégezni, a mért adatok elsődleges feldolgozását megoldani és a kapott eredmények alapján az élelmiszereket minősíteni.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
-    a munkaterületet előkészíteni,
-    mintát venni,
-    minták előkészítését végezni,
-    a munkafolyamatot előkészíteni,
-    alapméréseket végezni,
-    laboratóriumi eszközöket használni,
-    minták összetételének minőségi meghatározását elvégezni,
-    minták összetételének mennyiségi meghatározását elvégezni,
-    adminisztrációs munkát végezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 541 01

Élelmiszeripari analitikus technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

4.4.

10892-12

Élelmiszeranalitika

4.5.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10891-16

Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás

szóbeli

5.2.4.

10892-12

Élelmiszeranalitika

szóbeli

5.2.5.

10893-12

Élelmiszeranalitikai vizsgálatok

gyakorlat

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeranalitikai vizsgálatokat végez
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett élelmiszeranalitikai feladatot old meg. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Élelmiszeranalitikai vizsgálatok” modulra épül. A jelölt a feladat megoldása során élelmiszervizsgálati útmutatót, táblázatokat alkalmazhat.
A vizsgafeladat időtartama: 150 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése:-
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás, élelmiszeranalitika és általános élelmiszeripari technológia
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Mikrobiológia, higiénia és minőségbiztosítás”, „Élelmiszeranalitika” elmélet modulokra épülnek.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -
6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérőeszközök

6.3.

Analitikai laboratórium

6.4.

Mikrobiológiai laboratórium

6.5.

Egyéni védőeszközök

6.6.

Munkabiztonsági eszközök, felszerelések

6.7.

Vegyifülke, elszívó berendezés

6.8.

Klasszikus analitika eszközei, berendezései

6.9.

Laboratóriumi gyors- és analitikai mérlegek

6.10.

Fagyasztó és hűtőszekrények

6.11.

Tűzvédelmi és munkabiztonsági eszközök

6.12.

Számítógép, nyomtató, szoftverek

7. EGYEBEK
A 25. sorszámú Élelmiszeripari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 541 02
1.2. Szakképesítés megnevezése: Élelmiszeripari technikus
1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -
2 EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2. Szakmai előképzettség: -
2.3. Előírt gyakorlat: -
2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -
2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%
2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%
2.8. Szintvizsga: -
2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 11. évfolyamot követően 70 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.
3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3113

Élelmiszeripari technikus

Élelmiszeripari technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszer-ipari üzemekben vagy laboratóriumokban az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, tárolási és csomagolási munkáiban vesz részt. Higiéniai és minőségbiztosítási tevékenységet láthat el.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    alapanyagokat, felhasznált anyagokat, félkész- és késztermékeket átvenni, mintát venni, vizsgálatokat végezni,
-    gyártásközi és késztermék vizsgálatokat végezni, szükséges intézkedéseket megtenni,
-    munka-, tűz-, környezetvédelmi és minőségbiztosítási munkát végezni,
-    élelmiszeripari higiéniai tevékenységet végezni,
-    élelmiszergyártási tevékenységben részt venni,
-    élelmiszergyártásban előforduló alapméréseket végezni, végeztetni,
-    eszközöket használni, gépeket kezelni, berendezéseket üzemeltetni,
-    technológiai utasításokat, környezetvédelmi, munkavédelmi és minőségbiztosítási, higiéniai előírásokat betartani és betartatni,
-    jegyzőkönyveket, minőségbiztosítási dokumentumokat vezetni,
-    gyártmányfejlesztésben kisebb részfeladatokat ellátni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 541 01

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

55 541 02

Cukor- és édesipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

55 541 03

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.6.

55 541 04

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

55 541 05

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.8.

55 541 06

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.9.

55 541 07

Tartósítóipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.10.

55 541 08

Tejipari szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.11.

34 541 01

Édesipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.12.

54 541 01

Élelmiszeripari analitikus technikus

azonos ágazat

3.3.13.

34 541 07

Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.14.

34 541 03

Húsipari termékgyártó

azonos ágazat

3.3.15.

34 541 08

Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

azonos ágazat

3.3.16.

34 541 04

Molnár

azonos ágazat

3.3.17.

34 541 05

Pék

azonos ágazat

3.3.18.

34 541 06

Szőlész-borász

azonos ágazat

3.3.19.

34 541 09

Tartósítóipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.20.

34 541 10

Tejipari szakmunkás

azonos ágazat

3.3.21.

34 541 11

Pék-cukrász

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10894-12

Élelmiszeripari műveletek és gépek

4.4.

10895-12

Általános élelmiszeripari technológiák

4.5.

10903-12

Élelmiszeripari alapmérések

4.6.

10891-16

Mikrobiológia higiénia és minőségbiztosítás

4.7.

10890-16

Élelmiszeripari vállalkozások működtetése

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

-

-

-

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat készítése
A)    A vizsgafeladat ismertetése: a záródolgozatok tárgya komplex feladat, az élelmiszeripari műveletek és gépek vagy az általános élelmiszeripari technológiák területéről az esetleges későbbi szakmai irányultságnak megfelelően.
A vizsgafeladat időtartama: 0
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%
A vizsgafeladat megnevezése: Élelmiszeripari alapmérések végzése
B)    A vizsgafeladat ismertetése: a gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg az élelmiszer-iparban alkalmazott mérésekkel kapcsolatban. A gyakorlati vizsgafeladat a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Élelmiszeripari alapmérések” modulra épül. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja. A jelölt a feladat megoldása során szabványokat, műszerkönyveket, táblázatokat alkalmazhat.
A mérési eredményének rögzítése történhet számítógépen vagy jegyzőkönyv formájában.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: általános élelmiszeripari műveleti, és technológiai ismeretek.
A vizsgafeladat ismertetése: az írásbeli vizsgafeladat komplex, általános élelmiszeripari technológiai ismereteket tartalmaz 50%-ban, és élelmiszeripari műveleteket és gépek ismereteket tartalmaz 50%-ban.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A)    A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat védése
A vizsgafeladat ismertetése: az elkészített és értékelt záródolgozat bemutatása és válasz adása az előre megadott két témakörből feltett kérdésekre.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%
B)    A vizsgafeladat megnevezése: Általános élelmiszeripari technológiai, munka-, tűz- és környezetvédelmi ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban megadott „Általános élelmiszeripari technológiák” modulra épülnek. Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre központilag kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%
5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
Záródolgozat készítése, beadása iskolai rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napig.
A záródolgozatokat csak a képző intézmény által jóváhagyott témában lehet benyújtani.
Formai követelményeit az intézmény határozza meg. Terjedelme: 20 oldal, valamint a kapcsolódó mellékletek.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott téma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.
A záródolgozatokat a komplex szakmai vizsgát megelőzően, legalább 5 nappal az előzetes szakmai bírálattal együtt – amelyet az intézmény szakos tanára vagy a gyakorlati oktató végez – a vizsgabizottság elnökének rendelkezésére kell bocsátani. A vizsgabizottság elnöke vizsgálja, hogy a kitűzött feladat nehézségi foka megfelel-e az elvárható szintnek és a dolgozat eleget tesz-e a formai követelményeknek.